Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-06-02 / 23. szám

(3) 1908. junius 9. szinervärAlja 24 szám Megjutalmazott tanítók. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter Kincs József apai és Irinyi Sándor szir.érváraljai állami tanítókat, az ifjúsági daloskor létesítése körül kifejtet érdemeik­nek elismerésül ICO —100 kor. jutalomban részesí­tette. Felmentett aljárásbiró. Mint egy hat héttei ezelőtt történt, hogy a debreceni kir. ítélő Tábla fegyelmi tanácsa eliendelte Igaz Gusztáv halmi kir. aljárásbiró felfüggesztését egy büntető ügyből kifolyólag történt, a mely egy Klein Gyula nevű ügynök feljelentése folytán indult meg Igaz Gusz­táv ellen. A szatmári kir. törvényszék büntető tanécsa a múlt hó 25-én tartotta meg ez ügyben a fötárgyalást. A főtárgyalásra a följelentő Klein Gyula megidézhető nem volt, mert időközben Amerikába vilorlázott. A tárgyalás napjának déle- lőijét a bizonyítás, a tanúkihallgatás, intők, írás- szakértők vallomásainak felolvasása vettek igénybe Délután 5 órakor hozta meg a törvényszék Ítéletét, melylyel Igaz Gusztávot a vád és következményei alól felmentette. Az ítélet mindenütt őszinte meg elégedését keltet. Táncmulatság. A mísztótfalusi Ref. egyház elöljárósága f. évi jun. hó: 8-án sajat helyisé­gében, — és kedvező idő esetén szabadban felállított sátorban — a magyar nyomdászat meg­teremtője Mísztótfalusi Kiss Miklós emlékének emlék táblával, esetleg emlék oszloppal megörökí­tése céljából zártkörű táncmu'atságot íendez. Belépti dij: családjegy: (4 személy:) 3 korona, személyjegy : 1 korona. Felülfizetések a nemes célra köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyug­táztatnak. Jó zenéről, ételekről és italokról gon­doskodva leend. tiépkiá litás Szatmáriul. A szatmármegyei gazdasági egyesület által folyó évi augusztus hóra tervezet gazdasági gépkiállítás tervét közbe jött akadályok miat az egyesület elejtette. — A szatmárliegyi gör. katli. lelkészi állást jövőhéten tölti bé a közgyűlés. A jelek után iletve a püspökjelölte 3 egyén, t. i. Basthy László gencsi. Marosán János rákosterebesi s Brankorán Sándor simándi lelkészek közül Básthynak van legtöbb kilátása győzelemre. A szatmár—mátészalkai vasút vonalat már csaknem teljesen elkészítette Gregerson vusutépi- tészeti vállalkozó. Az állomás épületek és raktárok is nemsokára átadhatók lesznek úgy hogy a va­sutat julius hó 10-én minden bizonynyal megnyitják. Szerkesztőségi hír. A „Szmos“ főszerkesztését, Osváth Elemér halála miatt, dr. Tanódi Endre válalta magára. A gyümölcsfeldolgozó gépek kiköxsöuzése. A földmivelésügyi m. kir. miniszter ur a hazai gyümölcstermés feldolgozása, és a gyümölcsérté­kesítés előmozdítása céljából a következő rendele- letet adta ki: A gyümölcsértékesítés előmozdítása céljából egyes oly községeknek, valamint egyletek­nek és szövetkezeteknek, melyek a folyó évben nagyobb gyümölcstermést várnak, s azt friss állapotban értékesíteni nem tudják, másrészt pedig anyagi'ag nincsenek abban a helyzetben, hogy gyümölcsfeldolgozó gépeket maguk beszerezhes­senek, hajlandó vagyok a rendelkezésemre álló „Simon“-féle cidermalmokat és „Mobille“-féle almaborsajtókat valamint „Ryder“-fé!e amerikai vándoraszalókat, nemkülömben „dr. Györy“-féle talyigára szerelt szeszfőzőkészülékeket 3—6 heti használatra ingyen engedélyezni, ha eziránti kérvényeiket legkésőbb julius hó 10-ig hozzám beterjesztik. Ez alkalommal megjegyzem, hogy a kikölcsönözött gépek szállítási költségeit az érde­keltek tartoznak viselni, továbbá, hogy ezen szeszfőző készülékeket horsepiő és szőlőtörköly lefűzésére egyáltalában nem engedélyezem A használatra kiadott gépeknek használható és ép állapotban leendő visszaszállításáért az illető községek és szövetkezeik anyagi felelősséggel tartoznak. Tekintettel a rende'kezésem alatt álló gépek és eszközöknek aránylag korlátolt voltára, már előre is figyelmeztetem az érdeklődő községe­ket és szövetkezeteket, hogy azokat első sorban oly községeknek és szövetkezeteknek fogom rendelkezésére bcsoátani, amely vidékeken tényleg tömeges és friss állapotban nem értékesíthetik gyümölcstermés várható. A szállítható és csak használatra átengedhető „Ryder“-féle aszalókon kívül hajlanbó vagyok nagyobb szilvatermő községeknek mintegy 700 korona értékű „Casenile“ féle aszalókat teljesen ingyen tulajdonokba bocsá­tani, ha ily aszalóknak mintegy 400 koronát kite­vő építési költségeit elválalják s azok használatára vonatkozó, 'hozandó szabályzatukat jóváhagyás végett hozzám felterjesztik. Püspökjelölés. Kiss Áron temetése után gt. Dégenfeld József főgondnok egy értekezletet hívott össze, amelyen mintegy hatvanon jelentek meg a temetésen résztvett lelkészek és világiak közül, ahol megállapították, hogy jul, 7 én rendkí­vüli egyházkerületi közgyűlés tartassák, amely el fogja rendelni a püspök választást '. A főgondnok ezután jónák látta a választandó pü-pök személyén nézve indítványozni, hogy állapodjanak meg Erdőss Lajos theologial tanár személyében, György Endrét az eddig púspökhelyettest, a leg idősebb esperest Dávidházy Jánost ajánlotta, Luby Géza gondnok ajánlotta Dicsőffi József egyhazkerületi főjegyzőt, aki a püspöki irodát három év óta vezeti nagy szorgalommal Végre Kiss Ferenc püspökladányi lelkész ajánlotta dr. Blathazár De­zső esperest. Balthazár győzelme nagyon valószínű. Megölte a föld. Május hó 27 én délután» Orosz Juon avasíelsőfalusi volt lakos földmunkás­ra, ki Halmiban a vasút építési váialatnal dolgo­zott, egy óriási földréteg reá zuhant és a lábától a derékik eltemette, — a féltörzs a szabadbon maradt; egy perc múlva egy u abb földréteg zuhant a szerencsétlen ember mellére, aztán úgy összetörte, hogy másnap reggel a kórházban meghalt. — A gazdák szőllőkaró szükséglete. Még min­dig sok gondot okoz a gazdáknak az a körülmény szőlőkaró szükségleteiket csak nagy ügygyei bajjal tudják beszerezni. A földmivelésügyi miniszter évek 1 óta azzal jár a gazdák kezére, hogy az állmi er­dőkben milliószámra készítteti a szőlőkarót s ezen kívül ebben az évben felhívta a magánosokat, hogy a mennyiben szőlőkaró készletük volna, jelentsék be hozzá az eladási árral együtt. A földmivelésügyi miniszter felhívása igen sok erdő­gazdaság beküldte szőlőkaró készletének adatait s erről a minisztérium kimutatást szerkeszkezet. a földmivelésügyi miniszter az ekként elkészített kimutatást készséggel bocsátja a gazdaközönség rendelkezésére s azokért a legegyszerűbb ahhoz a szőlőszeti és borászati felügyelőséghez írni, a melyhez az illető gazda legközelebb lakik. A gazdasági egyesület uj elnöke. A szatmár­megyei Gazdasági Egyesület e hó 3 án tartott közgyűlésén elnökké egyhangúlag Kende Zsigmond i cs kir. kamarást, nagybirtokost választotta meg aki a választást elfogadta. A közgyűlés Szerdahelyi Ágostont tb, elnökké választotta. A Poszvék Nándor lemondása megüresedett titkári állást később töltik be. Értesülésünk szerint ennél a választásnál több jelölt is fog szerepelni. Meggyuladt ravatal. Feketeardóban az elmúlt héten meghalt Kiss Ferenc kocsis, aki Bukovics Györgynél szolgált. A hallottat — nem lévén senki , hozzátartozója — Bukovicsék tétették ravatalra. A ravatalt azonban éjjelre egyedül hagyták s az a mellette levő gyertyától tüzet fogott. Mire észrevet­ték és eloltották a tüzet, a halott arca teljesen összeégett. —Uj szolgabiró Dr. Fa'ussy Árpád főispán a Domahidy Pál lemondása folytán megüresedett szolgabirói állást a választás megejtéséig dr. Serli lst\/án joggyakornok, tb. szolgaciróval töltötte be. Fömunkatárssak • Kaba Tihamér dr. és Katona Sándor dr. Meghivő. A barlafalusi keresztény fogyasztási szövetkezet 1908 év junius hó 21-én délelőtt 11 óra­kor az áll. élerrirnépiskola tantermében évi Rendes közgyűlést tart, — melyre az összes részvényesek ezennel tisztelettel meghivatnak Tárgysorozat: 1. Elnöki jelentés a lefolyt üzletévről. 2. Zárszámadás bemutatása. 3. A tiszta nyereség hova fordítása. 4. Az igazgatóság és felügyelő bizott­ságnak a felmentvény megadása. 5. Esetleges indítványok. A mérleg és nyereség veszteség számla az üzlethelyiségben kífüggesztetett az bárki által megtekinthető. Barlafalu, 1908 év junius hó 6-án. Az igazgatóság. Egy jó családból való fiú ^itanulóul^i felvéteti!? Vider Jakab könyvnyomdájában. 1 — 1908. Hirdetmény. A szinérváraljai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság 1908 évi május hó 3-án 3438 sz. a. kelt végzésével kiküldött bizottság ezennel közhírré teszi, hogy Vám­falu községre vonatkozólag az 1886: XXIX., 1889: XXXV11I. és az 1891 : XVI. t.-czik- kek értelmében szerkesztendő telekkönyvi betétek készítésének munkálata folyamatba tétetvén, a nevezett községben a helyszíni eljárás és pedig az 1891 : XVI. t.-c. 9 a. értelmében első sorban az azonosítás 1908 évi junius hó 23-án és ennek befejeztével a további bizottsági eljárás fog kezdődni. Ennélfogva felszólittatnak : 1. Mindazok, a kik e telekjegyzökönyvekben előforduló bejegyzésekre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igazoló okirataikat mutassák fel; 2. mindazok, a kik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi ha­tósághoz intézett szabályszerűd beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekköny­vi bekebelezésre alkalmas o iratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti ké­relmeik előterjesztése«» végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telek­könyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, az átírásra az 1886 XXIX. t.-c. 15 — 18. §-ai és az 1889: XXXVIII. t.-c. 5., 6., 7. és 9 §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött bizottság előtt igazolják, avagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és a bélyeg-és illeték-elen­gedési kedvezménytől is elesnek; és 3. azok, a kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyébb jog van nyilvánkönyvileg bejegyezve, úgyszintén az ily bejegy­zésekkel terhelt ingatlanok tulajonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, a hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Karácsonyi János lieiéU-e.'lstfsa'ó, kü. sUveaetó. Tahács kir. torvszéki buo.

Next

/
Thumbnails
Contents