Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-04-21 / 17. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. Megj elenilc minden kedden. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : ISTVÁKT. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizétési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Husvét. (R) Itt az eszme győzelme. Csengve, bongva hirdetik a legnagyobb mysteriumot: az igazságért, a felvilágosodottságáért fel- feszitett Megváltó feltámadott. Feltámadott! Hozsánna néked, örök egy igazság! Üdvöz- légy, dicső természet, hogy újra él, hogy ismét virul minden. Az eszme győzött. S a keresztre feszitett, majd kősziklákkal elfedett igazság feltámadott s kikivánkozik öröknek vélt sziklasirjából, hogy fényességével elkápráztassa a hitetlen lelkeket, hogy fehérségével bevilágositson a sötét, elvakitott lelkek belsejébe. Feltámadott! Feltámadott! Ezt zengi erdő, berek, bérc, völgy, tovacsörrenő patak, lassú folyású folyó. Ezt mormolja a tenger hatalmas egyhangúságában, ezt a kietlen puszta viruló oázisaiban. Ezt kongják a harangok, ez hallatszik ki a templomi zsolozsmákból. S a természet karöltve minden élőlényével együtt örül, hogy ime a dicsőség, az egyenes irányú ut, a világosság kitör s győzedelmeskedik az ármány, az elvakultság, a türelmetlenség sötét, vad hordájával szemben: S ünnepélyes hangulatban tódul a hívők serege az Ur oltára elé. Ott találja a megváltás szent eszméjének gyönyörű sym- bolumát. Mert a vallás mindnyájunk erős, megingathatatlan szilárd bástyája. Ebbe kapaszkodik a gyönge, a megpróbáltatások nehéz óráiban, ebbe az erős, mikor erősebb hatalmakkal kell szembe szállania. Mindnyájan egyszer legalább életünkben keressük azt a hatalmas fensőbbséget, mely erősebb minden földinél, mely legyőz minden ellenállást, megszüntet minden erőszakot. Hiszünk benne, mert hiiünk könnyebbséget okoz, hiszünk benne, mert e hitünkből merítjük az erőt újabb küzdelemre, melyből mindnyájunknak kijut a maga része. De vájjon eleget tettünk-e hitünknek akkor, ha egyszer életünkben keresve keressük a segítő kezet, mely az élet forgatagából kiment, mely megvált bennünket szenvedéseinktől ? S ha elmúlt a vész, elültek a kavargó hullámok ijesztő taréji, ismét felveszszük hétköznapi, hitetlen áb- rázatunkat s tetszelgünk a hitetlenek sivár szerepében?! Vájjon elegendő-e, ha ünnepek alkalmából tényleg átérzett kedély- lyel sietünk a hatalmas Mindenható színe elé s ott esetleg szánva-bánva bűneinket javulást ígérünk?! Elegendő-e lelkiismeretünknek, ha ott az oltár előtt tömjénfüsttel áldozunk az igaz eszmének s különben minden ténykedésünk az ellenkező cselekedeteket bizonyítja? A megváltásban hiszünk s mi magunk kiközösítjük azokat, kiket születésük, vallásuk, másvilágnézetet, avagy hiedelmet öntött? A vallási türelmetlenség még mindig nem halt ki a szivekből. Aki másként imádja az egy, örök eszmét, aki más szabású templomban hiszi azt, amit mindnyájan hiszünk, az előttünk gyűlöletes, annak létjogosultságát, érvényre jutására irányuló törekvéseit nem akarjuk elösmerni. Annak egyenrangúságát, ki szegényebb, alantasabb szülőktől származik, belátni nem tudjuk s magunkat mindenkor a legkiválóbbnak hiszszük s e hiedelmünkben sokszor ragadtatjuk el magunkat oly cselekedetekre, melyek jogosulatlanságát később magunk is sajnálattal észleljük. A vallás és természet eme gyönyörű találkozása alkalmat nyújt az elmélkedésre s egyben arra is, hogy magunkba szálljunk s megértsük ama fenséges eszmék tanításait, melyek a feltámadás gyönyörű symbolumait alkotják. Minden feltámad, mit eltemetni nem lehet. Minden kiujul, a minek gyökere az igazságban leli támaszát. Az egy örök igazság mindennek éltetője, mozgatója, azt elnyomni, keresztre feszíteni nem lehet, mert tegyünk bár mázsás sziklákat reá, hengergessük a tudatlanság nyomasztó kőkoloncait, lehányja azt magáról s kitör sziklasirjából, hogy kivívja a maga győzelmét. Csengnek, bongnak a harangok, a sziveket áhitat üli meg. Aranyos napsugár reng a rügyező fák harmatos gályáin, virág illat, csicsergő madár dal köszönti a természet s a vallásban rejlő nagy erőt, mely vigaszt nyújt a hívőnek, egy szebb jövőben, egy verőfényes tavaszi napsugárral telitett életben, mely elkövetkezend, ha szivünkben az igazságérzet, a felebaráti szeretet, az egymást tisztelés nemes érzelmei állandó s kiirthatatlan gyökeret vernek. Hozsánna néked, hatalmas Eszme! Javítsad te meg a szivekben rejlő gonosz indulatokat, mert csak a te erőd képes megbirkózni a sötétség, az ármány, a káröröm fekete indulataival. Hozsánna néked! Az asszony. Ismét sokat beszéltet magáról az asszony s ez rossz jel. Mutatja, hogy nagyon is sok ideje van bizonygatni azt, mit senki sem tagad, amit mindenki elismer, hogy t. i. a létért való küzdelemben az asszonynak is juttasson a társadalom olyan szerepet, mint a minő a férfié. A feministák erősen mozgolódnak s majd minden nap adSZ1NÉRVÁRALJA TÁRCÁJA. Feltámadás. — Irta: Kürti Nándor. — Ha egy szilaj, bőszült vihar Megrendíthetné a rozoga világot, S harsogó mennydörgés, cikázó villámok Kivetnék sarkából e rozzant földtekét És a világűrben elszórnák szerteszét, Hogy betemethessék porló ivadéki Mindazt, ami korhadt, ami avult, régi: Akkor hadd jönne a rég várt feltámadás . .. Romok felett a képzelet Teremtene egy uj, hatalmasb világot, Melyben nem ösmernénk bilincset, korlátot, Érzelem, gondolat szállhatna szabadon. Felhőket hasitó, merész sasszárnyakon, S csak az igazságért vívna szivünk, agyunk, Hirdetve: mindnyájan egyenlőek vagyunk, Mert Isten a maga képére alkotott. Ínség, nyomor, mely eltipor, Legázol milliókat és fegyverre lázit, Nem küzdhetné többé vért ontó csatáit. Dús megosztaná a javait szegénnyel, így olvadna egygyé az árnyék a fénynyel. Nem lenne megvetett semmiség az élet, Mert az örök béke volna kincsünk, féltett, Melyet nem bolygatna sok garázda lator. Ernyedt ideg nem érzi meg Mit az őserőnek varázsa tehetne, Hogy nem vágynánk hitvány, ledér szerelemre, Hanem úgy szeretnénk, ahogy szerettenek, Egykoron a földre szállt görök Istenek, És istenasszonyok, az izmosak, a szépek, Tiszta forrásai a gyönyörűségnek, Üdék, ártatlanok, mint a harmatos virág. Jövel tehát! Várunk reád ! Jövel végítélet világrontó napja, Támadjon igazi megváltónk szavadra, Egy uí Jézus Krisztus, nagy, fönséges, dicső, Kiben testet ölt a tér, hatalom, idő. Rázza le a mesék rózsákból font láncát, Hogy a hitetlenek, kétkedők is lássák A valóra vált csodás: — feltámadást! Régi magyar bankettek. Manapság, mikor szokássá vált az udvari ebédekre való járás, bizony rendkívül furcsának kell találnunk azt a módot, amelylyel elődeink poharaztak lakomáik után. Eszem ágában sincs párhuzamot vonni a mai udvari ebédek és a régi lakomák rendje között, de azért nem taitom érdektelennek egy-két feltűnő kiilömbségnek elsorolását. Mindenek előtte meg kell jegyeznem, -hogy a régi udvarházakban nagyobb vendégség idején kétféle asztal volt, evő és ivó asztal, az egyiknél a férfiak, a másiknál a nők és gyermekek foglaltak helyet. Az evőasztal itala a viz, még pedig jeges, I vagy jégbehütött viz, amiért is minden háznál volt hütő készülék, még pedig gyakran ezüstből. A jeges vizet a férfiak annyira kedvelték, hogy még hadba is jeges kulacsot vittek. A viz után legáltalánosabb ital a bor, mely Erdélyben rendkívül bőven termett. Már 1538-ban azt írja Veránc, hogy boraink oly finomak, hogy a falernumival vetekednek. De sokat hanyatlottunk azóta, hiszen ma nem is ebéd, ha legalább öt féle idegenből ide szakadt bor nincs az asztalon. A muston és az ujboron kívül számos csemegeborunk is volt, még pedig az édes, keserű iirmös és az asszubor, mint borpótlék pedig a esi ger szerepelt, a törkölyre töltött megédesített viz, melyet addig fogyasztottak, amig einem csipősö- dött, azután a cselédek asztalára került. A sert II. Lajos király asztalán már látjuk. Csakhogy a ser akkor is rósz, keserű és fanyar volt, úgy, hogy nem igen terjedt el a magyarság körében. Mint borpótléket itták a kökény, nyír- és almabort, de mindezeknél nagyobb mértékben volt elterjedve a méhser, melybál nagy meny- nyiséget ki is vittek az országból. Mindezen italokat pedig annyi ügyességgel itták, hogy méltán voltak híresek elődeink egész Európában, hogy minden mennyiséggel megbirkóznak részegség nélkül.
