Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-02-11 / 7. szám

7. szám. 1908. február 11. (3) színésznőt jellemzi, akit a házasélet sem képes megszokott könnyűségéből kivetkőztetni. Gere Irmuska és Praefort Giziké kisasszo­nyok aranyos csicsergése felmelegitette a szive­ket és bizony irigység fogott el, a miért nem én voltam a partnerük. Az öreg tiszteletes szerepében Domokos István ur kitűnő papnak bizonyult. Szerepét ara­nyos kedélye tökéletes alakítássá tette. Schwärmer Rezső és Ttrrzuly László urak a nagybácsik szerepében kitűnő alakítást adtak, úgy szintén Spitzer Ödön és Kerekes Pál urak is. Kálmán szerepében Vojsza Theofil ur jó volt. Snájdig huszár képét mutatta. Meg is sze­rette az uniformist úgy, hogy az első csárdást vig sarkantyú pengetéssel abban táncolta végig. Dér Pista szerepében Birtok Sándor ur si­került alakítást mutatott be. A szerelmes termé­szetű bohó ifjú, akit. még a tapasztalatlanság darabossága tett kissé nevetségessé, ügyesen domborodott ki játékában. Ilyen szereplők s a szerepek ily ügyes be­osztása mellett nem lehet csodálkozni azon, hogy a néző közönség annyira elmerült a játék nézé­sében, hogy a táncra alig gondoltak. Azonban mindennek, még ennek az élvezetes játéknak is végének kellett lenni. A fiatalság mihamar átment egyik kedves élvezetből a másikba. A Markocsán testvérek jó bandája úgy húzta a talp alá valót, hogy a felki élvezetek, melyeknek a táncosok előbb részesei voltak, eltűntek a test ritmikus mozgása következtében támadt érzések mellett. Nem lehetetlen, hogy ez a bál sok dolgot csinált az anyakönyvvezetőnek, még többet azoknak, kik már az anyakönyvvezetőt közvetlen tapasz­talásból ismerik. A tánc különben a legjobb han­gulatban késő reggelig tartott. Némelyek még másnap délben sem bírtak szabadulni a zene hatása alól. A cigány bebizonyította, hogy életre való; a bor, hogy életre keltő; a konyha, hogy életet tápláló.-Iy. HÍREK. Kinevezés. Vojsza Teofil helybeli adóhi­vatali gyakarnok Szeghalomra adótisztté nevez­tetett ki. Biró választás. Szinérváralján e hó 21-én lesz a biró választás. Bárány Béla megválasz­tása bizoyos. Iskola vizsgálat. Sátor Dávid és Fábián István a nagybányai ref. egyházmegye képvisele­tében e hó 5., 6., 7. és 10-ik napjain megvizs­gálták az avasujvárosi, kőszegremetei és apahegyi ref. iskolákat és a vámfalui állami iskolában a vallás- és énektanítást. A tanítás eredményét min­denütt kielégítőnek találták úgy, hogy komolyabb horderejű intézkedésre szükség egy helyen sem mutatkozott. — Gyászhir. Egy sokat szenvedett élet zárult be e hó 2-án. Özv. Szilágyi Péternét, a Ger­ber Irénke nevelő anyját megváltotta az Ur hosz- szas szenvedésétől. Temetésén, mely e hó 4-én ment végbe, közre működött a ref. dalárda is. A gyászesetről a következő jelentést kaptuk: Gerüer Irénke, a megboldogult nevelt leánya, Gerber Ödön és családja, valamint az összes rokonság nevében a legmélyebb fájdalommal tu­datják, hogy a legjobb nevelő anya, nagynéni és rokon özv. Szilágyi Péterné szül. Mauricz Vilma asszony életének 76-ik évében hosszas és kínos szenvedés után folyó évi február hó 2-án este 6 órakor az Urban jobblétre szenderiilt. A megboldogult földi hamvait folyó évi február hó 4-ik napján fél 3 órakor az ev. ref. egyház szertartása szertartása szerint adjuk át az anya­földnek. Nemes lelkét örökkön hirdesse a hálás emlékezet! Papp Gyulát, a szatmári sikkasztó adó­tárnokot a szatmári kir. törvényszék e hó 4-én egy évi és hat hónapi börtönre Ítélte. Az itélet- ban az ügyész és az elitéit megnyugodott s igy az jogerős. Bál. A ref. énekkar által a Kossuth-szobor javára rendezni szándékolt bál előmunkálatai teljes erővel folynak. A rendezőség semmi fá­radságot sem kiméi, hogy ez a bál minden te­kintetben kitünően sikerüljön. Ujfalussy Miklósné, Mándy Zoltánné, Boros Zoliánné, Kovács Gyuláné, dr. Pap Zoltánné és Nagy Bertalanná urhölgyek már elvállalták a védnöki tisztet. Úgy halljuk, hogy a vármegye egész fiatalsága találkozót adott e bálon. Szinérváralja müveit közönsége kivétel nélkül nagy készülődést fejt ki. A védnökök az­zal is szaporítani akarják a bál jövedelmét, hogy csokrot nem fogadnak el. Általában azt lehet mondani, hogy a bált előkelőén egyszerűség fogja jellemezni. Minden tényező arra törekszik, hogy a bál sikere nem a külső pompában, hanem a fesztelen jókedvben nyilatkozzék meg. A meghí­vók a napokban szét lesznek küldve. Nem le­hetetlen, sőt valószínű, hogy a bál közkívánatra nem vasárnap, március 1-én, hanem február 29-én szombaton este lesz megtartva. — Meghívó. A nagysomkuti Polgári Olva­sókör folyó évi február hó 15-én a nagy ven­déglő összes termeiben könyvtára javára műked­velő szinmüelőadással egybekötött zártkörű tánc- mulatságot rendez. Kezdete este 7 órakor. Be- lépti-dij : Személyjegy 1 kor. 60 fillér, Csa­ládjegy (3 személy) 4 kor. Jegyek előre váltha­S Z I N É R V Á R A L J A ____________ tók : Cseh Károly, Vojth Simon, Némethy Dániel, Bocsánczy Márton, Hirsch és Társa, Luka Fe­renc urak üzleteiben. Feliilfizetéseket köszönet­tel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. Koronázási jubileumi emlék és érték érmek. Ő felsége negyven éves koronázási ju­bileuma alkalmából kiadott 100 koronás arany emlék és érték érmet, valamint az 5 koronás emlék érmet a m. kir. pénzügyminisztérium ki­bocsátotta. A százkoronás aranyéremnek átmérője 37, az ötkoronás ezüst éremnek pedig 36 milli­méter. Mindkét érem képlapján Őfelsége mellképe látható, a hátlapon pedig a megkoronáztatást ábrázoló csoportozat, a következő felirattal: „Meg- koronáztatásának negyvenedik évfordulójára.“ Mennyi kegydijat kapnak a darabon­tok. Kristóffy József 14 évi törvényhatósági, 5 évi és lg napi állami szolgálat után ő felsége kegyelméből 24000 K fizetésének 48 százalékát kapja, vagyis 13920 koronát. Nagy László 4 havi és 25 napi föispáni szolgálat, 16 évi alispáni szolgálat után 7800 K kegydijat élvez. Kovács Gusztáv, a Debrecenben szerencsétlenül járt ki­nevezett, de hivatalos esküt nem tett főispán kegydija 34 évi, 4 hónapi és 29 napi állami szolgálata után 5632 K és 2819 K, vagyis ösz- szesen 8448 korona. — Amerikában újból bánya-szerencsét­lenség volt a Katzburgi bányatársaság bányá­jában robbanás következtében. A szerencsétlen­ségnek negyven munkás esett áldozatul. A sze­rencsétlenek mentésére leszállt 20 munkás szin­tén nem tért vissza. Hogy voltak-e az eiszeren- csétlenültek között magyarok, még nem tudjuk. Kóhn úr, a doktor, ki Szinérváralján a nyolcvanas években szerepet játszott, most kü­lönféle szélhámosságok miatt börtönben ül fia­ival együtt, kik közül egy Árpád, a belényesi ke­rületben képviselőül fellépett, de Lukács Lász­lóval szemben elbukott. A baj holmi bankalapí­tásból származott, melyben Kóhn, ma már Kar­dos urék nem épen tiszta kézzei dolgoztak. Bikavásár Szatmáron. A tavaszi bika­vásár Szatmáron folyó évben március hó 11-én lesz megtartva. Főmunkatársak: Kaba Tihamér dr. és Katona Sándor dr. Eladó bor. 1Z00 liter 1907. évi termésű IPT' kitűnő bor jutányos áron elaclo. Tudakozódásra válaszol a kiadóhivatal. 2—2 „Satmareana“ takarék- és hitelintézet részvénytársaság Szinérváralján. Mérleg számla 1907. év végével. Vagyon. 1 191 Készpénz 21214 48 218 Girószámla az Osztrák-Magyar banknál 576 13 V Folyószámla követelések különböző bankoknál 2357 58 24148 19 2 214 Leszámítolt bank váltók 1191111 78 3 221 Jelzálog kölcsönök 93547 62 4 189 Kötvény kölcsönök 2084 — 5 218 Folyószámla adósok 439 77 6 138 Értékpapírok 43863 25 7 209 Tisztviselői nyugdíjalap értékpapírjai 6400 — 8 99 196 199 Különböző adós számlák 5139 47 9 207 Ingatlanok intézeti ház 14019 10 10 105 Felszerelés 2987 — 10 százalék leírás 298 70 2688 30 1383441 48 Teher. 1 143 Részvénytőke 200000 ■ 2 203 Tartaléktőke 79078 40 215 Külön tartalék tőke 6674 44 226 Tisztviselői nyugdíj alap '26462 57 112215 41 3 225 Takarékbetét 603621 52 4 Visszleszámitolás 398995 — 5 Pénztári letétek 5682 91 6 Fel nem vett osztalék 1492 — 7 178 1 48 Különböző hitelezők 1743 84 8126 Átmeneti kamatok 29058 65 9 Tiszta nyereség ' 30632 15 1383441 48 Áchim György v. igazgató. Kelt Szinérváralján, 1907. december hó 31-én. Demeter Gyula könyvvezető. Alaptőke: 200,000 korona. Tartaléktőkék a tervezett 1907. évi javadalmazással: 129,735 korona. Elfogad takarékbetéteket: kisebb összegben, felmondás nélkül 412% mellett. Nagyobb összegű betéteket szabályszerű felmondással 5% kamatozással. 5000 koronán felüli betétek 3 havi felmondással 5V2%-kal kamatoztatnak. A tőkekamat adót az intézet fizeti. Ajánlja magát mindennemű bankszakmába vágó üzlet ellátására, úgymint folyósít kölcsönöket; vesz és elad mindennemű értékpapírokat; bevált szelvényeket; elvállal pénzbeszedéseket; stb. Az Igazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents