Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-12-22 / 52. szám
(4) 1908 December 22. SZÍNÉK VÁR AL JA 52. szám. is kapta a levelet, feleletet is irt rá hamarosan. Ez volt a felelete: »Drága öcsém, akárkitől tanultad, szépen dúdoltad fülembe labancz nótádat. Olyan szépen, hogy szeretnélek érette szivemre szorítani. El nem bocsájtnálak addig, mig ki nem szorítanám belőled azt a hitvány labancz lelkedet.« Több »nótát« nem dúdolt Ocskay Uram Bertóthy fülébe. Nemsokára fölötte károgták Újvár piaczán »nagy fekete hollók« azt az utolsó nótát: »kár, kár, kár . . .« Lampérth Géza. Játék a halállal Irta: Szekúla Jenő. — Nézett-e már uram egy kilőtt pisztoly füstölgő csövébe ? Bámulta-e már a falba lőtt lyukat valamelyik lovaskaszárnya udvarán ? Ér- zelt-e mámoros szédülést a vívóterem karbolos levegőjében, vagy tompa, nyomasztó érzés szállotta meg a lelkét? Igen. Nálunk az emberek verekszenek hiúságból. Mások, mert politikai karriert akarnak csinálni, de kevesen értik meg a párbaj költészetét. Kevesen. . . . A szobában félhomály volt. A szamovárban tea gőzölgött. a felcsapó kékes láng visszatükröződött a biborfüggönyök bársonyán. Félig önmagának beszélt. — Olvassa el hires emberek nyilatkozatát, ha az újságok meginterjuholják őket. Egyik sem őszinte. Egy sem mondta, hogy én hive vagyok a párbajnak. Ostobaság I — igy nyilatkoztak. A társadalom félszeg kinövése. De hát akkor miért verekedtek! Miért küldték ellenfelüket a másvilágra? Ha igazán hősök voltak, miért nem szálfák szembe a társadalmi előítélettel ? Miért szegődtek harcosaivá annak az eszmének, mit maguk is dőreségnek tartanak? Vagy ha tették, mért nem állanak oda nyíltan a világ elé: Én párbajt vívtam, mert erkölcsös és tiszta megoldásnak tartottam. Mert ez a legnagyobb, legköl- tőibb örökség, amit a letűnt századoktól átvettünk. Szebb, mint az amerikaiak utcai öklöződése és igazságosabb, mint a járásbíróságoktól kierőszakolt ítélet. Mért nem tették? Kétszínű bátorságuk rosszabb, a nyílt gyávaságnál és lovagiasságuk alakoskodás volt. Elmerengve nézett a lámpa kékesszinü világába. Gesztenyeszin haja selymes puhasággal gördült a homlokára, ügy tűnt fel, hogy az utolsó lovag ül előttem, talán testvére azoknak a nemes párisi fiuknak, akik oly hidegvérrel hajtották a nyakukat a bárd alá. Egy rogi nemes csa- lág ivadéka volt és szakadozott, olykor következetlen kitöréseinek megdöbbentő érdekességet adott az, hogy ma reggel párbajban agyonlőtte az ellenfelét. — Önök Don Kisottnak csúfolnak. Összehasonlítanak Cervantes hősével. Igen, a szélmalmok hőse vagyok, mert szeretem a párbajt. Ujjászületek a vívótermek fülledt levegőjében és a kard csengése közben, Tassó stanzáinak zenéjét hallom. Idegeim lázban égnek, ha arra gondolok, hegy életem vagy hajszálon függ, azon a lehellet finom acélpengén, melynek bársonymarkolata oly puhán simul a kezemhez. És a színház, a szerelem, szép asszonyok mosolya, a tavasz minden verőfénye nem olyan gyönyör, mintha két férfi kiáll valamelyik erdőszélre és addig lövöldöznek egymásra, mig az egyik gentleman az erdőszélén marad. — Milyen különös! Nemde? Önök, akik csak a szélescsontu kávéházi caballerrot ismerik, ezt nem értik meg. Pedig igy gondolkozott Bolyai János is és ezt érezte de Bruard is' aki a lovagok kódexét megírta, melynek lapjai örökké fehérek maradnak és a melynek szent tisztaságát a vincennesi erdőben kiömlött vérével pecsételte meg. — Igen. Én szeretem a párbajt. Megértem annak költészetét, Habár ez tőlem nem erény, nem is bátorság, hanem gyávaságomnak a bizonyítványa. Félek a haláltól. Ne értsen félre! Attól a haláltól, a mely a hálószobában, orvossá- gos üvegek között éri utói az embert. És midőn két év előtt egy párisi orvos megjövendölte, hogy roncsolt tüdőmmel már nem bírom sokáig, a szemébe kaczagtam: Ah Monsieur ne higyje! Én nem tüdővészben fogok meghalni, hanem valamelyik erdőben csapja át tüdőmet a golyó. Vagy egy vívóteremben lehelem ki a lelkemet, ha a szivemet átszurja a rapir! Vagy vadkan tép össze vadászaton, háborúban esem el valami exotikus földön, de az ön gonosz jövendölése mégis hazugság marad.. — Azóta keresem a halált és játékot űzök vele. Mint a hogy az ember baccarat játszik és megkockáztatja a legvakmerőbb tételeket. Sokkal egyszerűbb lett volna talán, ha főbelövöm magamat. De élni akartam, örülni a napsugárnak, mely az arcomat csókólja, mig eljő egy gentleman és végrehajtja az ítéletet, a melybe már régen belenyugodtam. Azóta verekedtem Európa legkülönbözőbb vidékein. Olasz nobilikkel és párisi chevalierekkel. Néha lelkiismeret furdalásaim voltak. Hamis kártyás vagyok, — szóltam, — aki játszik, bár tudja, hogy nincs veszteni valója, felveszem a halálos küzdelmet egy ismeretlen emberrel. Én aki semmit sem veszthetek, azzal, aki talán kockára teszi mindenét. Sokszor elhagyott az erőm. Néha szándékosan ügyetlenül vívtam, de a födetlenül hagyott mellemet nem merték átszűrni. Szerencsém volt a szerencsétlenségben és a halállal való viaskodásban én maradtam mindig a győztes. Nemde különös ! Hány ember van, aki véletlenül belekeveredik egy pár bajba és örökéletében azt siratja. Kimennek az utczára s az első villamos elgázolja őket. Ö, mi vagyunk a hősök, kik nem futunk előle, hanem daczosan szembe nézünk vele. S képzelje, én, a vézna, erőtlen, akit egy szélfuvásra köhögési roham fog el s éjszakánkint láz gyötör, rettegett hősnek vagyok kikiáltva, apadassinak, és mindezt azért, mert nem volt félteni valóm. — Ma reggel még reméltem. Hisz tudja. Belekötöttem Maróthy Györgybe. Félelmes céllövő, a Montecarlói galambversenyek hőse. A sértés nagyon súlyos volt. Pisztoly párbajban állapodtak meg. Az elmúlt éjszakát rendkívül jól töltöttem. Meg fogsz halni — gondoltam ifjúságod teljében, mig szép asszonyok csókja ég az ajkadon, barátaid ünneplése közben. Talán még néhány arany is marad a zsebedben, mint Zrínyinek az utolsó kirohanáskor. Szerelmes asszonyok fogják olvasni írásaidat és megsiratják virágos ifjúságodat. Ó, hisz, ha az embernek már nincs remélni valója az élettől, még mindig joga lehet egy szép temetésre! A segédeim furcsán néztek össze, hogy reggel a doktorral értem jöttek. Szegény Don Kissot, — gondolták magukban. Most is pózol. Jókedvűnek tetteti magát. holott tálén nirai szeretne. ó, ha tudták volna, hogy a szivem örömmámorban reszket. Hogy nem temetésre készülök, hanem lakodalomba! A poros utón a tavaszi orgonák illatát éreztem, a kocsirobajban szerelmi dalok csendültek felém. Köhögési roham fogta el. Halovány arca vérpirossá vált. Az ablakhoz lépett. Felrántotta. A tavaszi est üde lehellete egész erejével csapott be. Állott-e már uram, harminc lépés távolságban egy jól irányzott pisztoly csöve előtt? Hallotta-e a halál angyalait elsuhanni a füle mellett? Érezte-e az erdők illatát, a föld szerelmének ujjongó hymnuszát vagy tompa üres lehangoltság vett erőt a lelkén? Én állottam ott. Kezem nem remegett a fegyver ravaszán. Nyitott szemmel bámultam arczába a halálnak. Kissé ingadozva tettem meg előre az öt lépést. Ellenfelem alakja összeolvadt a kék égboltozattal. A kilencedik olvasásnál felkaptam a fegyvert és lőttem. Nem találtam. Előre jött ő is öt lépéssel. Arca láttam halálsápadt voll. Szivem vadul dobogott. Szememet félig lehunytam, hogy utoljára szívjam magamba az áprillisi szellő illatát. Milyen boldogság volt. A föld, a rét, az erdő tavaszról és szerelemről suttogott. Ö nem tévedhet. Az egész csak húsz lépés távolság. Teljas alakommal állottam szembe. Karjaimat kissé széttártam, hogy annál biztosabb célpontul szolgáljak. Néhány másodpercig célzott, fegyvere a szivemnek volt irányítva. Éreztem rejtélyes erejét, melyet sok évi gyakorlat, a pisztoly titkának kitűnő ismerése és nagy képességei nyújtottak neki. Az egész talán csak egy pillanatig tartott. . . . Ekkor felkapta a fegyvert. Belelőtt az üres levegőbe, a pisztolyt messze, maga fölé emelte. Az égen néhány bárányfelhő űzött. Hideg borzongás futott át rajtam. Szememet elborította a düh. Ez ellenfelem nem gentleman. Nem adna kegyelmet annak, aki nem kérte és akire ez halálos sértés. — Ne a felhőkkel párbajozzék, hanem velem. Kiáltottam át hozzá vadul, megfeledkezve minden illemről, amit a kódexek, a galanteria és a lovagias mérkőzésben köteles udvariasság előírnak. Befejezettnek tekintettem a viadalt. Futottam egyenesen a kocsim felé. A párbajt nem akartam folytatni. Segédeim ijjedten kapacitáltak. Ha nem békülnek ki, tartsák be legalább a föltételeket. A második golyóváltást. Engedni voltam kénytelen. A gentlemanlike erősebb erkölcsi érzésünknél. Félállottunk. Hallottam a fák gúnyos sóhajtását. Számoltak. Minden összeborult körülöttem. És a harmadik olvasásnál, úgy lőttem főbe, hogy azt se mondhatta, hogy köszönöm! Elhallgatott. Cigarettáját szórakozottan tette le az ezüst müvü hamutartórá. Az ablakon át a szomszéd erkély felől, idehallatszott a zongora- játék elhaló akkordja, Nem lehetett tisztán kivenni, talán Moszkovszky szerelmi keringője volt. Felállolt. Az órájára nézett. — Ostobaság volt. Pillanatnyi felhevülésben. elkövetett gyilkosság. Várnom kellett volna. Néhány pillanat és én esem össze holtan, megváltva minden szenvedésemtől. Most szöknöm kell innen. Holnap reggel utazom. Hova ? Még magam sem tudom. Valami messze földre, ahol elnyomott népek küzdenek a szabadságért. Talán nagyobb szerencsém lesz abban a játékban, ahol a harcot ágyú erő mellett vívják s nagy emberi igazságok forognak kockán. Az ismerőseim azt fogják mondani, hogy bolondság, de azért mégis a legokosabb, amit tehetek. HÍREK. Tisztelt olvasóinknak boldog karácsonyt kívánunk! Lapunk jelen számához címzett utalványokat mellékeltünk. Kérjük mindazon t. olvasóinkat, kik a »Szinórváraljá« t az 1909-ik évben is járatni akarják, hogy a megrendelés tartamára járó előfizetési dijakat ezen utalványlapokon 1909. január l-ig beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése akadályokba ütközzék. A hátralékosokat pedig kérjük, hogy hátralékaikat postafordultával küldjék be, mert .a nyomdának mi is tetemes összeggel tartozunk miit halauc xtalanul ki kel! egyenlítenünk. Kerületi képvisel. A tiszántúli kerületben megüresedett tanitóképviselőségre az egyházak Uray Gyula derecskéi tanítóra szavaznak, kinek megválasztása bizonyos. Esküvő. Gerber Béla szinérváraljai gyógyszerész e hó 18-án házasságot kötött Szűcs Ibolykával. Az uj pár házasságkötés után nászúira indult Párisba. Jegyzőválasztás. A szinérváraljai segédjegyzői állásra december 14-én egyhangúlag Szabó Ede okleveles jegyzőt választották meg. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága dec. 29-én rendkívüli közgyűlést tart, melyen többek közt az újonnan rendszeresített avasi főszolgabírói járás tisztikarát fogják megválasztani. Hir a választókerületek beosztásáról. Fen- tartással közöljük azt a hozzánk jutott hirt, hogy Nagybánya város egymagában választókerület lesz. mig az eddigi kerületből több község Nagy- somkuthoz lesz beosztva. Szinérváralja vagy választókerületi székhely lesz, vagy Aranyos- megyeshez fog kapcsoltatni. Az arra illetékeseknek mindent el kell követni, hogy Szinérváralja legyen a kerület székhelye. Illusztris képviselőnkön nem múlik a dolog, de innen alulról kell mozgatni a követ. Ha egyebet nem tesznek, legalább egy jól megokolt előterjesztést intézzenek a képviselőtestületből a belügyminiszterhez. Néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát. Egyházátcsatolás. Régi vágya a nagykárolyi gör. kath. egyháznak, hogy a nagyváradi egyházmegyétől a munkácsihoz csatoltassék. Ez most rövid időn belül teljesülni fog. A pápa f. évi junius 21-én kelt brevejével elrendelte a pa- rochiának a munkácsi egyházmegyébe kebelezte- tését. Az átvétellel és átadással a bécsi apostoli nunciust bízta meg, ki e feladatot apostoli felhatalmazás alapján a szatmári püspökre ruházta át, ki erről az illetékes hatóságokat már értesítette és a közel jövőben az átadást foganatosítani fogja. Orvosi áthelyezések. Dr. Fekete Sámuel a 31. számú közös gyalogezredtől a szatmári 12. számú honvéd gyalogezredhez, dr. Lacheta Brúnót az 5. számú közös gyalogezredtől a kassai 5. számú honvéd-huszárezredhes, mint tartalékos segédorvos-helyettesek áthelyeztettek.
