Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-12-08 / 50. szám
(2) 1908. Deczember 8. 50. szám. HÍREK. SZÍNÉ R V ÁRALJA fiatalság a mai nehéz viszonyok mellett, megelégednek, ha önmagukat nagy nehezen eltudják tartani s még valóban dicsérendő dolog, hogy e válságos időkben nem gondolnak arra, hogy szükes viszonyaikat, egy gyenge, erőtlen nővel megosszák s igy a szerencsétlen házasságok számát gyarapítsák. Másik főoka társadalmi életünk ferdeségé- ben keresendő. A férjhez menendő lányok, amig lányok, szalmafödeles viskókról s megosztandó száraz kenyérről beszélnek, a házasulandó fiatalemberek előtt. De mikor aztán végtére csakugyan főkötő alá kerülnek, akkor már ugyanolyan mértékben akarnak élni, mint a szülői háznál, nem gondolva arra, hogy szülőiknek a jóléte, 20—25 éves ernyedetlen szorgalom és muuka megérdemelt gyümölcs, mig az ő férje, ura bizony még nem érhette el azt a jövedelmet. Nem gondolják meg azt, hogy bizony még nem érhette el azt a jövedelmet. Nem gondolják meg azt, hogy bizony a szülőknek sem ment a soruk házasságuk első esztendejében olyan fényesen, mint amikor leányukat férjhez adták. S mégis mit látunk. Az ifjú házaspár, épen olyan fényes lakásban akar elhelyezkedni, épen annyi cselédséget tartani, épen úgy résztvenni, ha még nem jobban a társadalmi élet mulatságaiban, mint a szülők, kiknek az anyagi javak inkább rendelkezésükre állanak. S a fiatalemberek, kiket az élet küzdelme megtanított arra, hogy hebehurgya módra ne ugorjának immár a sötétbe, mint azt elődeik tették, rájöttek, hogy inkább nőtlenül, virágtala- nul, esetleg boldogtalanul maradnak, semhogy amúgy is nehéz küzdelmüket, még egy boldogtalan házasság terhével súlyosbítsák. Mindenki előtt világos ma már, hogy az egetverő szerelem is csak akkor tarthat sokáig, ha azt a jólét, az anyagi függetlenség veszi körül, mert abban a percben, mikor a nélkülözés beteszi lábát az ajtón, a szerelem kiröpül az ablakon. E két nagy okban találjuk mi eredendő kut- forrását a házasságkötések szomorú statisztikájának. S azt hisszük, hogy egyhamar nem is igen javulnak a viszonyok egyik téren sem. A keresetek a közel jövőben nem igen fognak emelkedni, a mértéken val<v túl élés pedig, majd minden magyar család leszokhatatlan, javíthatatlan betegsége. Egész társadalmi életünk a külsőségek imádatában fejti ki erejét, mindenki többnek akar látszani, mint a mennyi tényleg, s mindenki ez emberfeletti küzdelem megvívásában vérzik el. A »noblesse oblige* hamis jelszava, talán egy társadalmat sem hatott át annyira, mint a mi hazug jelszavakon, kivüi fényes, belül nyomorúságos aíapokan épült társadalmunkat. Sa vég. ..Mindnyájan Isten kezében vagyunk 1 Tanácsbiró-választás. Az uj debreczeni püspök felszentelése alkalmából tartott e. kerületi közgyűlésen három lelkészi tanácsbirói állás betöltésére elrendelte a szavazást az egyházközségek presbitérumainál. E három állás Garzó Gyula gyomai, Kiss Albert debreczeni lelkészek elhalálozásával s Erős Lajos püspökké választásával üresedett meg. Az utódok minden valószínűség szerint Jánossy Zoltán, dr. Ferenczy Gyula s Kis Ferenc püspökladányi lelkész lesznek. Miklós. December 6-án volt a gyermekek előtt annyira kedves Miklós-nap, amikor a rég várt Mikulás különféle ajándéktárgyakat rejt a jó szülék keze által az ablakba, vagy az ajtó elé kitett lábbelibe. Örömet hozott e nap a felnőttek közé is, mert alkalmat adott a jó barátoknak és tisztelőknek, hogy üdvözlésüket azok előtt, kik e nevet viselik, kifejezhették. Sokan keresték fel ez alkalommal Ujfalussy Miklós cs. és kir. kamarás, honvédhuszárszázadost, Bay Miklós főszolgabírót és Kauten Miklós járásbirót. Az üdvözlők seregéhez mi is őszinte szívvel csatlakozunk. Ad multos annos! Főszolgabíró jelöltek. Az Eötvös Róbert elhunyta által megüresedett erdődi főszolgabírói állásra már megindultak a kombinácziók és amint látszik, pályázó feles számmal lesz, igy a bizottság abba a kellemes helyzetbe jut, hogy sok arra való egyén között válogathat. Hir szerint Jeszenszky Béla tb. főszolgabíró, az erdődi szolga- birói hivatal jelenlegi vezetője, dr. Péchy Péter nagysomkuti főszolgabíró, Kerekes Zsigmond megyei II. aljegyz.ő Galgóczy Árpád, Jékey István, Kállay Ödön, berenczei Kovács Sándor és Neu- pauer János szolgabirák lesznek a pályázók. Megszavazott nyugdijak. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága legutóbb tartott gyűlésén özv. Eötvös Róbertnénak és özv. Nagy Sándornénak férjeik elhalálozásával folyó hó 1-tőle kezdődőleg évi 1380 K nyugdijat szavazott meg. Fegyelmi vizsgálat kórós. Szabó Dezső csa- nálosi körjegyző a Rónay István ugyanottani plébános által a legutóbbi megyegyülésen ellene felhozott vádak következtében maga ellen fegyelmit kért, ami el is rendeltetett. A kántortanitók ügye. Szatmárvármegye alispánja, majd felebbezés folytán Szatmárvármegye közig, bizottsága Gaál Lajos zajtai kántor- tanitó egy adóügyből kifolyólag azon határozatot hozta, hogy a kántortanitók államadója a községi virilisták névjegyzékének összeállításánál nem számítható kétszeresen, mivel ezen kedvezményre az 1886. XXII. t.-c. 33. szakaszának értelmében »csak a néptanítók és nem egyszersmind a kántortanitók is tarthatnak igényt«!!? tudni elhelyezni. Uj bevándorlókra Amerikának nincs szüksége. Azért mondják oly sűrűn az Amerikába vándorolni akaróknak, hogy — vissza! A statisztika. (F. É.) Ha alaposan szemügyre vesszük, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a statisztika tulajdonképen nem is olyan száraz tudomány, mint a minőnek azt a közhiedelem gondolja. Sőt ellenkezőleg. Sokszor élvezetet szerző olvasmányt képez. Hogy tanulságos, az már régi hibája. Hogy az okos sokat tanulhat belőle, az meg éppenséggel eredendő bűne. Mert hát a magyar ember nem szeret tanulni, nem szeret okosodni s kivált- képen a megcáfolhatatlan igazságokat nem szereti szemtől-szembe hallani. A rideg statisztikai kimutatásokból érdekes számadat ragadta meg figyelmünket. Szinte hihetetlennek tűnt fel előttünk, mikor nyomtatott statisztikai kimutatásokból győződhettünk meg, hogy az elmúlt esztendőben 14.672 házassággal kevesebbet kötöttek az anyakönyvvezető előtt, mint az előző évben, ugyanannyival több leány maradt pártában s ugyanannyi remény, várakozás, kívánság maradt betöltetlen, teljesítetlen. S a statisztika, ha visszamenőleg lapozgatjuk lapjait, még egyebet is mutat. Azt mutatja, hogy a házasságok száma évről-évre kisebbedik, tehát nem a véletlen következménye, hogy ebben az esztendőben kevesebben járultak az anyakönyvvezető elébe, hanem szinte szabályszerű pontossággal évről-évre csökken azok száma, kik a családalapítás nemes missziójában résztvenni kívánnának. Tehát évről-évre csökken a megkötött házasságok száma. E pontnál meg kell állapodnunk. Mert ha igy tart tovább s a statisztika hü marad önmagához, egy pár év múlva már egyáltalában nem lesz esküvő s végeredményben vagy teljesen kihal ez az ország, vagy ami még rosszabb az erkölcsi posvány, hitvány fertőjébe fullad. Minden bajnak, ha jó kezelő orvos vizsgálja, mindenekelőtte a kutforrását kell kikutatni. Mert ahol a baj gyökeredzik, ott kell majd a gyógyítási folyamatnak megkezdődnie. Mi az oka tehát annak, hogy a stntiszka, máskor e vidám s kedves rovata,egyszerre ime oly sötét, szomorú s vigasztalan képet nyújt. Miért fogy évről-évre, különösen hazánkban a házasságkötések száma ! S milyen ellenszerét tudnék e bajnak, hogy ismét vigan s örömmel lapozhassuk ez éppenséggel száraznak nem mondható kiváló tudomány lapjait. Miért fogy a házasságok száma ? Ezer és egy válaszunk lehet reá. Első és legnagyobb oka, mindenesetre a gyenge keresetben található. A télén tengerbe, amely annyi áldozatot követel: a dicsőség tengerébe. S milyen csodaszép volt ez a tenger! A hullámok szelíden, lágyan ringatták csónakját s a felhőtlen égboltról leragyogó napsugarak a víztükör apró hullámait aranynyal szegélyezték be. El volt telve magával s mig Írogatta a maga kis dolgait, melyek múló dicsőséget szereztek neki, élt olyan vigan, olyan derűsen, ahogy har- mincz éven innen, dús fürtökkel, vasizmokkal, szerelmes lélekkel csak élni lehet egy jónevü fiatal írónak. Az agya tele volt nagy irodalmi müvek tervével, a szive hangulatokkal, a lelke meg az élet szeretetével. S ez a három sehogysem fért meg együtt. Mert hiába határozgatta el nap nap után hogy másnaptól kezdve komolyan neki lát valami nagyobb munkának, a vége mindig csak az lett, hogy vagy valami szerelmi kaland, vagy valami jó mulatság kínálkozott, vagy egyszerűen a bohém hangulata elkergette őt az Íróasztal mellől. így azután sose tudott semmi jelentősebb, semmi nagyobb dolgot alkotni. Irt a napi termelésre annyit, amennyiből meg tudott élni s közben felaprózgatta a tehetségét lapjánál is, ahol ugyancsak Írattak vele cikkektől, bírálatoktól kezdve le egészen a hangulatos újdonságokig — mindent. Ebben az időben nem lehetett vele okosan beszélni. Pedig akadt volna egy-két jó barátja, hanem rájuk sem hallgatott. Hiába álltak azok elő azzal, hogy az életének nincs úgy semmi komoly czélja s hogy az igazi dicsőség az, ha meghódithatunk egy szép nőt; az élet gyönyöre pedig az: egészségesnek lenni s szerelmesnek és megírni tudni egy-egy hangulatos kis dolgot. Én is beszélgettem vele akkoriban eféle témákról. — Eh, az életet nem szabad komolyan venni! Mig az ember fiatal: élvezze ki, azután meg számolgassa a napokat, mig a sirhoz ér. Nem lehet itt semmit komolyan venni, hiszen maga az egész élet nem komoly dolog. Vagy komolyan lehet venni azt az arasznyi létet a bölcsőtől a sirig ? Tréfa ez, rossz tréfa! Azaz csak akkor rossz, ha komolyan vesszük. Egyébiránt jó tréfa. — S az irodalmi dicsőség ? — Frázis ? Csak azért érdemes Írni, hogy egy pár csinos leány, asszony érdekkel gondoljon ránk. Ha az ember iró, könnyebben jut kalandokhoz. Tudja Isten, a nők még mindig érdeklődnek irántunk, daczára, hogy már annyiszor csalódtak bennünk Az irói név varázsa még mindig vonz s még mindig berepülnek a pillangók a lángba . . . Ezért érdemes Írni. Másrészt ? Miért ? A dicsőségért ? Mi az a dicsőség ? Hogy mi rothadunk a föld alatt, a föld felett meg áll az érczszobrunk ? Törődöm is én a szobrommal! Eltekintve attól, hogy zseninek nem is születtem, aki örökéíetü dolgot tudnék alkotni. Örökélet? Mi az? Húsz, öt ven, száz év? Szép örökélet! S ezért cserébe dobjam oda ezt a pár évemet? Amig tényleg élek? Mint a kot- lóstyuk üljek az alkotások nagy tojásain ? Köszönöm, nem kérek belőle. Maradok kis árvácska, aki azonban jól él. — De mit nevezel te jó életnek? — Elsősorban a szabadságot, vagyis azt, hogy az ember ne penészedjék a hivatalban, azután, hogy élhessen az ember hangulatainak. Ma kalandra vágyom, kereshessek kalandot; holnap ha kedvem van hozzá, reggeltől estig bújhassam az erdőt, holnapután heverhessek a napon egész nap, azután meg reggeltől estig rímeket faraghassak és igy tovább! Mindig azt cselekedni, ami gyönyörűséget okoz. Ö azt is cselekedte mindig! Mig egyszer azután, negyvenöt éves korában a tudatára ébredt annak, hogy elhibázta az életét. A mámorban eltöltött évek kimerítették s elérte azt az időt, mikor életfilozófiája cserben hagyta. Múltjából legfeljebb egy-egy csalfa sugara ragyog rá az áldicsőségnek. S a jövője nyomorult küzdelem lesz a megélhetésért, befogva a szerkesztőségi munka robotjába. Sőt ez már nem is a jövő, de a jelen. S mintha csak a véletlen kisérné az ő gondolatait, rászól a segédszerkesztő: — Mi lesz már azzal a rongyos czikkel? Megint álmodozol? Vén hülye! — Szerelmes verset alkot — mondja köhögve a politikai rovatvezető, aki mint valami felsőbb lény, lenézi a poétákat, ezeket a, amint ő szokta nevezni: »érzelmi véglényeket.« — Nekem meg legyen az a czikk hétre. Mert megyek a színházba s te miattad nem késem le. Elólvasás nélkül pedig nem adhatom le. Jobb is lenne, öreg, ha elmennél valahová dij- noknak; nem való vagy te már újságírónak . . . Hamarosan, lázas izgatottsággal megírja a czikket, (azaz dehogy czikk, valami kiszínezett rendőri hir) s odaadja a segédszerkesztőnek, azután indul kifelé. — Tízre be gyere ám — kiáltja az utána. Nem felel semmit. Hol lesz ő már tiz órára! Lenyűgözi a lelkét a halál gondolata. Nem akar tovább kínlódni. Az ő életének vége. Neki már nincs itt keresni valója. Az utczán jóformán azt sem tudta, merre jár. Lökdösték jobbra-balra, rászóltak udvariasan és kevésbé udvariasan, hogy járjon a maga lábán, meg hogy aki részeg, az üljön odahaza s ne támolyogjon az utczán,
