Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-11-10 / 46. szám
46. szám. (2) 1908. November 10. ságának tagja volt. A szinérváraljai takarékpénztárnak ő vetette meg az alapját. Mondhatni a legboldogabb ember volt az országban. Teljesen igények nélküli, minden örömét a munkában találta élete utolsó percéig, íróasztalánál érte utói a halál. Munkán kívül minden öröme szép családja volt. 12 gyermeke (6 fiú és 6 leány volt, kik közül életben van 8. Apját, anyját késő vénségökig hűségesen istápolta. Barátjaiért élt, halt, gyermekei vagy barátaitól kapott leveleket semmi kincsért el nem égette volna. Otthonában a legegyszerűbb és legszívesebb házigazda volt. Másik boldogsága gyümölcsöse és szőlője volt, mondhatni a gyümölcsészet terén Gábor József nagybányai földbirtokos után egyedüli kezdeményező és úttörő ő volt a megyében. Számos uj fajt állított elő, mintegy 45 diszlevél érem dicsérik e téren elért kiváló.sikereiért. A Budapesten annyira kedvelt édes mustár, diós aszalt szilva egyedüli specialitásai. Rajongott mindenért, mi szép, jó és nemes. Családi életében volt a legboldogabb. Volt idő, amikor egyszerre 6 gyermeket is küldött iskolába, vidékre. Mily áldozat volt ez! Gyermekeit egytől-egyig tanította valami zenére. Feleségét a szó legvalódibb értelmében bálványozta. Borait halomra gyűjtötte. Ez volt az ő büszkesége. Pincéjén, mely óriás sziklába robbantott pince, 7 bányász dolgozott egy álló évig, két szárnya van. 1500 forintba került ezelőtt 32 évvel a kivájása. Itt vannak kitűnő izü, gondosan kezelt borai. Minden hordó évszám és faj minőséggel jelölve. Hetenként egyszer rendesen szombaton borait feltöltögette, a hordókat letöröltette. A pince fölébe csinos kis villát épített házassága 40 éves évfordulója alkalmából. Jellemző, hogy ő maga néha-néha és akkor is alig 1—2 deci bort ha ivott. Neki volt az első amerikai alannyal ültetett szőlője itt a messzi vidéken. Ebben is üt- törő volt. Felesége többször ki is fakadt a szőlőbe fektetett rengeteg költség miatt. Ilyenkor aztán tréfásan fenyegetőzött a már 60-on jóval felül lévő üreg ur »Jó van na ezentúl a színésznőkre és kártyára fogok költeni*. — Ha szőlőjébe kirándult (nap-nap után) a szekerét megállította, hol a szolgabiró, pap, tanító vagy valamely jó ismerőse háza előtt s rendesen kivitt magával 1—2—3, sőt néha több urat is bort kóstolni. Ilyenkor végig kóstoltatta összes borait, végül meg előkerült a tőle elválhatlan »szeredás«, melynek már »semmi szín sem volt színében* abból a túró, szalonna stb. A messze környék hozzája járt tanácsért, amit soha véka alá nem rejtett, — hanem közdert is ittak Fiiess úrral, ölelgették, cirógatták ; dicsérték, mily hamar megtanult magyarul, már egész pomásan el lehet vele diskurálni; faggatták, mit csinálnak Bécsben, igaz-e, hogy a császár őfelségének egész héten náthája volt, hogy a felséges császárné tizenkét hófehér paripát kapott prezentbe a török szultántól, hogy Smerling bajuszt növeszt és hogy Szent Isrván tornyára aranykeresztet küldött a muszka cár ? Fiiess ur kétségbe kezdett esni. Ha soká igy megy, még majd el is csapják! — No, majd az ebéd alatt! — reménykedett. A pompás ebéd, a tüzes badacsonyi, majd csak megnyitja a száját ezeknek a rejtélyes zalai spbinexeknek is. Majd csak kifecsegnek valamit. Várni és figyelni tehát! A Deák-had pediglen ott állja már körül a pipázó nagy tölgyfa asztalát. Asztalfőnél »Klára tant«, mellette Ferenc, balkezénél legkedvesebb öcscse, Gyuri. Az urak húsvéti kemény tojást falatoznak, frissen sült hófehér kalácscsal, meg sonkával. Csak imént szentelte föl a templomban a lászlói pap. Még harmatoz is a szentelt víztől minden falat. Melléje édes mosolygással, hamis szemvetéssel kínálja sorba az urakat tüzes barack- pálinkával Deák Györgyné, a csodaszép bécsi olaszvérü Profetti Karolina Udvari dáma volt a Profetti-lány, ott akadt meg rajta a Deák Gyuri szeme, mikor feljárogatott a császvárosba gárdatiszt nagybátyjához. El is vette, haza is hozta Tárnokra, de soha meg nem bocsátottak neki érette a Deákok. Hát nem akadt elég szép magyar lány, akinek beköthette vón’ a fejét az a Gyurka! I kincsesé tette. Boldog volt, ha nemes gyümölcseiről valaki szemzeni valót kért tőle. Sokat elfizetett váltóbeli kezességért. Meg is fogadta, hogy nem ir alá senki fiának többet, azért, ha eljött valaki hozzá, aláirt ő most is kisebb összegeket. A környék szegényeit állandóan segítette s a helybeli szegénysorsu iskolás gyermekeket se- gélyző egyesületnek is elnöke volt. Gyermekeit mind jól helyezte el s egész nap könnyes szemekkel totyogot otthonában, ha valamelyik fia vagy lánya egyedül, vagy családjával meglátogatta. Különösen boldog volt ilyenkor, ha gyermekei kedvét keresendő hangszert vettek elő. Iyenkor leült nagy karos székébe, megeredtek könnyei és zokogva mondogatta, hogy »ez a kamatja a gyermekei neveltetésére fordított nagy áldozatainak.« Háza valóságos vendéglő volt. Ha nem volt vendég, akkor fogott. Szeretett eltréfálni a szép nemhez tartozókkal. Halála előtt alig néhány perccel is egy oláh menyecskét mutatott feleségének, hogy »valamikor te is ily fiatal voltál* s rá néhány percre megszűnt élni. Vallásos ember volt. Hetenként ha egyéb dolga nem akadt, a bibliát olvasgatta, gyönyörködött annak örök igazságában. Hegyi villájának falába beleillesztett márvány táblára is felírta a XXIII-dik zsoltár eme sorait: »Az ur énnekem őriző pásztorom.« Sokáig volt gondnoka a helybeli ref. egyháznak. Évekkel ezelőtt mikor meglátogatta régi öreg atyjafia és barátja Csécsi Nagy Miklós Makó város nagynevű tudós ref. lelkésze, örömének abban adott kifejezést, hogy vagy 20 drb zsoltárt küldött a helybeli ref. egyháznak. Magyar ember volt tetőtől-talpig. Külsőleg, belsőleg. Soha nem volt más viselete mint a csizma és magyar ruha, s ezen ruha alatt magyar szív dobogott, magyar lélek lelkesült. Jellemző rája, hogy mindég adott 1—2 ki’aj- cárt azon oláh anyanyelvű kis gyermekeknek, kik ha a patikába jöttek magyarul köszöntek. A munka embere volt. Kora reggeltől késő ; estig. Dolgozott-dolgozott, örökké dolgozott. Nem csak magáért, nem csak‘gazdaságában. Igen élénk munkásságot fejtett ki a szaklapokban, hírlapokban néha, de különösen a »Szinérváraljá«-t < szerette. Egyszerű volt mindenben. Halála szinte hihetetlen hirtelen állt be. Napi teendőit végezte. De legalább 50 asszony, leány, férfit megszólított. Mindenikhez volt néhány nyájas szava. Közvetlen ebéd előtt kérte feleségét, hogy kínálja meg az ebédre készített palacsintából egy darabbal. Mig délre hívták Íróasztalánál dolgait végezte. Alig vette szájába az első falatot, amikor __________SZÍNÉ rváralja Ám . azért Karolina hamar szivébe lopózott minden Deáknak, akárhogy haragudtak miatta a férjeurára. Olyan édes is volt az az asszony, mikor tört magyarul elkezdte »Túri*-zni Györgyöt, >té Lasi«-zni Lajost, »Fejkó pácsi*-zni Deák Ferencet. Meg nem állta volna mosoly nélkül a kőkereszt se, mikor magyar szóra nyílott vérpiros ajka. Fiiess ur is Karolinának csókolt, kezet meglepetésében a házi asszony helyett. És Fiiess urnák is saját parányi kacsójával tolta szájához a pálinkás kupicát. — Ityék, Fiiess ur, ketves egesegire! Tessék már most kémkedni! Az a pár szó, az az egy asszonyi pillantás végkép megbomlasztotta Fiiess urat. Már maga sem tudta, mit mond, mikor mondta : — Még egyet! Az olasz menyecske kacagva töltött neki másikat: — Tesék, natyon szívesen! Fiiess ur árnyékként követte inneniül minden mozdulatát a csodaszép teremtésnek. Annak sem esett terhére. Mire kifogyott a barackos kristályüveg, Fiiess ur elfeledte Bécset, el Bécsnek hatalmas rendőrprefektusát és a hatalmas prefektus atyai intelmét, hogy kivált a magyar menyecskétől őrizkedjék, mert azok hamar megejtik, elcsavarják a fejét s olyan rebellist csinálnak Fiiess urból is, mint a Deákok, pedig azok is Bécsben nevekedtek, a felséges udvar közelében. (Folyt, köv.) egyszerre felugrott, megtántorodott, gyógyszerész fia és családja segítségére sietve, felfogták karjaikban, néhány lépést, még tett s alig 1 perc alatt vége volt. Halála méltó volt hozzá. Ez év májusban darázs fészket kapót nyakára, mellyel isszonyut szenvedett, oly annyira, hogy megmaradásához kevés reményt fűztek, családja akkor is a legnagyobb szeretettel ápolta az ország széltében- hosszában lakó gyermekei nap-nap után felkeresték Szatmárott, hol leányánál 6 hétig feküdt, felkeresték jó régi barátai, Oláh Gyula öreg gyógyszerész is ilyenker állandóan sirt. Félt a halál gondolatától is, de nem a megsemmisülés valódi értelmétől, hanem csak attól, hogy sok még, mint mondogatta, teendője, családja és a gyógyszerészet iránt. De a halál nem birt vele. A 72 éves öreg ur talpra állott, hazajött, dolgozott mint régen. Az utóbbi időben sokat foglalkozott a halál gondolatával. »Egészséges vagyok, mibe is halok meg ?« Nem egyszer kérdezte feleségét. Aztán jött a nagy kaszás, — most már nem elölről, de orozva, — levágta alattomosan a derék, jó, boldog, magyar, egyszerű, az egész országban csak »Ödön bácsinak« ismert öreg urat. Halála nagy megdöbbenést keltett Szinér- váralján. Az ismerősei, kikkel alig néhány perccel előbb még tréfált, szinte hihetetlennek tartották, a városban mihamar elterjedt hirt. Gyermekeit, rokonait, barátait sürgönyileg értesítették haláláról s alig fél nap alatt a legmélyebb gyász ütött tanyát a boldog házban, hol 47 év óta alig fordult elő szomornság. Nagyon helyesen jegyezte meg Révész János a sírnál mondott beszédében, hogy Gerbel Ödön a család, az egyház és a haza iránt minden kötelességét elvégezte, tehát ő boldogan halhatott meg. Sirja felett sóhajtva repül át az őszi hideg szél s az elmúlás zenéjét sirja fülünkbe. ügy éljünk, mintha minden nap meghalnánk ! Közgyűlés. A szegénysorsu iskolás gyermekeket segélyező egyesület vasárnap tartotta VI. rendes közgyűlését dr. Székely Farkas elnöklete alatt. Elnök a következő szép beszédben emlékezett meg az egyesület két halottjáról: Gerber Ödönről és Baum Károlyról: Tisztelt Közgyűlés! Halottakat búcsúztatok. Elhunytad annak a kis, de erős gárdának, a mely a társadalom legnyornorultabbjainak segélyezését, támogatását tűzte zászlajára: a szegény iskolás gyermekekét, a kik fejletlen koruk miatt nyomorukat enyhíteni, szánalmas helyzetöket javítani képtelenek. Ez az esztendő társulatunk két legtevékenyebb tagját ragadta ki körünkből: Elnökünket, pénztárosunkat. — Mindkettő lelke egész szeretetével karolta fel egyesületünket és nem törődve fáradalmakkal, segítették oda juttatni, hogy egyesületünk ma már célját minden tekintetben betöltheti. Gerber Ödön és Baum Károly e két halott, a kiknek egyénisége egybeforrott egyesületünkkel, akik annak alapitói s csecsemő korától egész mai fejlettségéig előharcosai, vezérei voltak. Midőn emlékök előtt meghajtom hálás elismerésünk pálma koszorúját, indítványozom, hogy emlékük jegyzőkönyvileg megörö- kittessék. A közgyűlés elhatározta, hogy az elhunytak emlékét és érdemeiket jegyzőkönyvében örökíti meg. Ezután a választmány terjesztette elő jelentését az egyesület múlt évi működéséről, melyből kitűnt, hogy a múlt évben 360 koronát fordított az egyesület segélyezésre s ebből 56 gyermeket látott el csizmával és meleg ruhával. Végül a tisztikar beadta lemondását s az uj tisztikart a közgyűlés a következő módon alakította meg: Elnök : Dr. Székely Farkas. Alelnökök : Székely Józsefné úrnő és Irinyi Sándor. Titkár: Domokos István. Gazda: Fábián István. Pénztáros : Buti Vince. II. Titkár. Schwanner Rezső. Ügyész: Dr. Kaba Tihamér. A megüresedett választmányi helyekre Kauten Miklós és Vida Emma választatott meg.
