Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-08-25 / 35. szám
/'''’""“Ni Szinérváralja, 1908 Ötödik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árok: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkinl 40 fillér. M E (i J E h F.N1K M 1 N 1) E N K E 1) 1) E N. Felelős szerkesztő: FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szírié mátraijára küldendők, rrrz Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Erkölcsi sülyedés. Mai társadalmi állapotaink nem egészségesek; sok tekintetben olyanok, miniha erkölcsi feloszlásnak indulnánk. Erkölcsiség, becsületesség, igazságosság, hűség elrémilő módon megingatvák és úgyszólván béltartalom és értéknélküli fogadalmakká lettek — az erkölcsi romlottság napirenden van. Soha annyi botrányt, annyi rafinirt- séggal kigondolt hazugságot, csalást, ámítást, szemfényvesztést, annyi gálád cinizmust idő még nem mutatott fel, mint amennyi a jelen korban inszceniroztatik. Napról-napra uj meg uj szemkápráztató üzlet, szédelgő vállalat támad. E körülmény édes mindnyájunk előtt ismeretes és mégis egész nyugodtsággal nézzük és türjük azt. Mi lesz ebből, ha ez igy aránylag tovább fokozódik? Hová jut a jövő nemzedék? Nem merjük előre megmondani. He annyi bizonyos, hogy az idő e jelei a legnagyobb mértékben gyanúsak és aggodalom-gerjesz- lök; jobb jövő jóslására alapul nem szolgálhatnak. Hisz majdnem odajutottunk már, hogy a kereskedők és egyszerű üzletemberek megbízhatósága tőkévé válik, mely kamatokat hoz. A megbízhatóság értéke mindinkább láthatólag emelkedig azon egyszerű oknál fogva, mivel szükséges és már csak ritkán található. Ha az emberek egyebet sem tudnak valakiről, csak azt, hogy bízni lehet benne, az manap már oly rendkivüliség, ami bizonyos körülmények között az aranynál is többet ér és azért drágán is lesz megfizetve. Mindezek bizony nem jó jelek. Az erkölcstelenség legnagyobb és legbővebb forrása az emberi nyomorúság és szegénység. A társadalom alsóbb rétegei ki vannak téve a kegyetlen sors minden csapásának, a jobbmóduak minden lenézésének, minden aljasságának. A kétségbeesés, egészségellenes életmód, elkeseredés, a vesztére hagyás, a szeszes italok — ezek ama momentumok, melyek a gonoszság pocsolyájába visznek. S a sokszor dicsőített jelenkori humanizmusának dacára, bőviben vagyunk a kegyetlen sors adta és a gazdagok által nagyra nevelt momentumoknak. A mondottakból látható, hogy a jelenlegi viszonyok nem igen alkalmasak az erkölcsösség előmozdítására és javítására, hanem sok tekintetben éppen az ellenkezőt eredményezik. Mi történjék tehát az erkölcsi hanyatlása szükséges meggátlása érdekében s ki volna erre leginkább hivatott? Vájjon az állam, az egyház vagy talán az iskola? Avagy mind a három együttesen ? Ezek ama kérdések, melyek önkéntelenül eszünkbe jutnak és melyekre még ma is sokan minden további gondolkozás nélkül azt felelik: »Igen, az állam, az egyház és az iskola a hivatott tényezők ez állapotok alapos orvoslására, ha és amennyiben ezek jobban szerveztetnek és kellően összemüködnek? Tekintetbe kell vennünk, hogy ha külső társadalmi intézmény és szervezet egyáltalában az erkölcsi javulásra lényeges befolyást gyakorolni képes, ezt az államtól, egyháztól és iskolától joggal csak akkor várhatjuk, ha ezek maguk is a haladás ösvényére lépvén, előre törekszenek, ha maguk is nagyobb erélylyel és buzgó- sággal haladnak az erkölcsösség és tudományok lépcsőin és szent hivatásuknak ezután egyáltalában jobban felelnek meg. De ehhez legelőször is szükséges, hogy az állam és az egyház feladatuk nagyságát fölismerjék, másrészt meg arról az ókori balhitről mondjanak le, mintha az erkölcsi élet kérdésénél az eldöntés egyedül őket illetné, ahelyett, hogy az egyes és egyesületek hivatásszerű tevékenységnek is megfelelő hatáskört engednének. Szinérváralja. Szatmár vármegye monográfiája általános ismertetése után nem kevésbé érdekes e tudományos gyűjteményből helységünk leírását, szerepét lapunkban is közölni. Határában végzett ásatásokból megtudjuk, hogy itt már az őskori ember is tanyázott, számos kő- és bronzkori maradvány került felszínre. Hajdan erős vára a város fölötti várhegyen emelkedett. A XIII. században már gyakran említik »Castrum Zynyrc néven. Ez is a meggyesaljai Morócz család uradalmának volt a meggyesivei egyenlően kiváló ponlja s az uradalmat is hol szinérinek, hol meggyesinek nevezték. 1491-ben, mikor a vár a Jagellók kezén volt, Báthory András szatmári főispán és testvére István nádor erőszakkal foglalták el, hogy ne maradjon idegen kézen. 1520 ban maga Verbőczy előtt folyt le az osztozkodás s ekkor Váralja és a vár Ecsedi Báthory Andrásé lett. 1563-ban Balassa Menyhárt csellel elfoglalta és katonáival földig romboltatta. A vár alatt fekvő falu már a XIV. században jelentékeny hely volt. 1853-ban Báthory Zsu- zsánnáé volt az egész szinéri uradalom Váraljával együtt, mely ekkor már mezőváros volt. A Báthoryak után a Lónyayak örökölték. 1638-ban a Lónyay Zsigmondé, akinek idejében nagy határper folyt Apa és Váralja közt. Az érdekelt váraljai földbirtokosok a Komis, Nyári, Pernesz, Bakos és Kállay családok voltak. Kisebb rész birtokuk volt 1604-ben Beltheky Mihály és felesége, Hidy Margitnak, 1615-ben Deregnyei Daróczy Ferencnek, 1627-ben Farkas Istvánnak, továbbá Kölcsey Magdolna, Meggyesi Pál, Gacsályi Horváth István, Mikolay Boldizsár, Daróczy Sámuel; 1672—1773-ig a jezsuiták, az Ajtay, Várady, Darvay, Szegedi és Batzom családok voltak a XII. században birokosai. A XVIII. száA „SZINÉRVÁRALJA" TARCAJA. Gyöngyszemek. i. A dervis. Egy dervis Tafárországon utazván keresztül, Balk városba ért és ott tévedésből a királyi palotát közfogadónak, vagy karavántanyának tartván, abba talált bemenni. Többszöri körülnézés után egy hosszú csarnokba jutott és ott letevén útitáskáját, keleti szokás szerint leteritetle szőnyegét, hogy rajta kipihenje magát. Kevés ideig volt e helyzetben, midőn nehány őr megszólította, kérdezvén tőle: mit keres e helyen. A dervis azt válaszolta, hogy ezen a karavántanyán akarja tölteni az éjjelt. Az őrök szokásuk szerint meglehetős nyersen adták tudtára, hogy ez a ház nem karavántanya, hanem királyi palota. Mig e beszéd folyt, a király is éppen keresztül ment a csarnokon és elmosolyodott a dervis tévedése fölött, kérdezvén tőle, hogyan lehet oly ostoba, hogy egy királyi palotát nem képes megkülönböztetni egy karavántanyától. — Felség, mond a dervis, engedd meg, hogy nehány kérdést intézzek hozzád! — Halljuk hát! — Kik laktak e házban mindjárt épülése után ? A király azt válaszolta, hogy ősei. — És ki volt, kérdezi tovább a dervis, c palotának utolsó ura? A király atyját, emlité. — És ki az, ki jelenleg itt lakik? A király válaszolt: — Én magam. És ki fog, szólt a dervis, itt lakni felséged után ? — Fiam, az ifjú fejedelem, — viszonzá a király. — Oh felség, fakad erre ki a dervis, ez a ház, amely lakóit oly gyakran változtatja és folytonosan uj lakókat fogad be, bizonyára nem egyéb,, mint karavántanya ! A madarak nyelve. Azt mondják, hogy Mahmud szultán külhá horuk és belzsarnokoskodás által romokkal és omladékokkul boriiá el és csaknem elnépteleni- telte a perzsa birodalmat. Egy vezér többek között azzal dicsekedett a szultánnak, hogy egy dervistől annyira megtanulta a madarak nyelvét, hogy nem volt még madár, mely száját kinyitotta volna anélkül, hogy ő ne tudta volna, mit mond. Egy este, midőn a szultán vadászatról tért vissza, egy régi fal omladéka mellett levő fán két bagolyt vett észre. Szeretném tudni, szólt a szultán a vezérhez, miről beszél ez a két bagoly, hallgasd meg őket s mond meg azután nekem, mit hallottál. A vezér közeledett a fához s megkísérelte figyelni a két bagolyra. Csakhamar visszatért a szultánhoz. — Felséged, szólt, hallottam beszédük egy részét, de nem lehet elmondanom ! A szultán nem elégedett meg ezzel a felelettel, hanem kényszeritette a vezért mindazt szóról-szóra elmondani, amit csak hallott. Tudja meg felséged, szólt a vezér, az egyik bagolynak van egy fia, a másiknak egy leánya és most készítik a házassági szerződést. A fiú atyja fülem hallatára mondta a leány atyjának : Testvér, oly feltétellel egyezem bele ebbe a házasságba, ha leányoddal ötven leomlott falut adsz nászajándékul! — Mire a leány atyja igy felelt: Szívesen, ha tetszik, ölven helyett adok ötszázat. Az Isten sokáig éltesse Mahmud szultánt, mig ő uralkodik, rombolt falukban soha sem szenvedünk hiányt. A történet szerint Mahmud ezekre a szavakra roppant dühbe gurult és első felindulásában a madártolmács fejét akarta vétetni.Haragja azonban csakhamar lecsilapult, a ravasz fejet meghagyta eddigi helyén és nagyon megilletődött e mesén. A lerombolt városokat és falukat föl- épittelte és ez időtől kezdve folytonosan gondoskodott népe jólétéről.
