Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-08-18 / 34. szám

f %}

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési Arak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyiltlér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő :

FÁBIÁN ISTVÁN.

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Színérváraljára küldendők.

= Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. =

Szent István napja.

Kilenc évszázad az emberiség történetében hatalmas idő. Sok, temérdek sok keletkezik alatta s amit az egyik évszázad a haladás és tökéletesbülés utján befutott hatványozottan felülmúlja a következő. Mégis a létesülésnél erősebb az enyészet. Amannak van határa, melyet a kérlelhetetlen lehetőség szab meg, emez örök, megmásíthatatlan törvény, melynek minden földi lény és dolog alá van vetve, köztük az emberemlékezet is.

Ha kilencszáz esztendő múltán mindazonáltal kegyeletteljesen borul le a nemzet első királyunk, szent István emléke előtt, legfényesebb tanúbizonysága ez annak, mit jelent e név a magyarnak.

A lángeszű apostol vágta az ösvényt, melyen azóta haladunk. Ama ritka kiválogatottak közzé tartozott, kiknek Istentől ihletett munkálkodásuk közt megengedte- tett a jövőbe való tekintés. Mert müve nemcsak kortársainak használt, de valóságos áldásává lett a késő utódoknak is. Alkotmányosságunk alaposzlopait Szent István királyunk rakta le s az még ma is azokon nyugszik. A nyers külerőnek semmiféle rohama, a ravasz áskálódás semmiféle köntörfalazása nem voltak képesek ezt a hatalmas talapzatot megdöngetni. Jártak itt törökök is, tatárok is, gyilkos fegyvert szegzett ellenünk a szomszéd is, ki nem vetette meg az intrika és egyéb cselvetések gálád eszközeit sem, csakhogy porba teperje alkotmányosságunkat; ám a Szent István sziklaszilárd alkotásán még csak réseket se tudott ütni sem az öldöklő harc, sem a legelvetemedeltebb ipacehia- vellizmus.

Erősen, büszkén áll a vár, mit a nagy

király emelt, dacolva viharral, ellenségeskedéssel. Az utódok, amikor időről-időre felszabadultak a rossz szellemek lidércnyomása alól, még meg is erősítették, ki is bővítették. Csak igy vált lehetségessé, hogy az emberöltők hosszú láncolata alatt épségben maradhatott a magyar nemzet és a magyar faj, melyek a dicső király iránti hálájukat róják le, amikor lélekemelő ünnepély kíséretében évről-évre emlékeznek meg a nagy alkotóról.

Még ma is 900 év után a legnagyobb nemzeti ünnep Szent-Islván napja. Szent jobbját fényes papi és világi celebritások kíséretében körülhordozzák az ország szivében, ős Budavárában. S megzendül az ima, az ájlatos hívek ajkai fohászra nyílnak: »Oh, álld meg Isten ezt a népet, melyre annyi sorscsapás nehezedik s epedve várja a költő Ígéretének teljesülését, a jobb, a boldogabb kort!«

Bár szórná az áldást a szent jobb, melyre áhítattal tekintünk ! Nem ádáz, embert ölő háborúkhoz kérjük segédkezését, de ahhoz a nagy, agyat, ideget sorvasztó harchoz, melyet a létfentartás és a hasznos alkotás érdekében lankadatlanul küz- denünk kell. Nem ellenséget megsemmisíteni, de gondtalanabbul dolgozni akarunk, hogy önmagunkat és édes hozánkat közelebb hozhassuk a várva-várt boldoguláshoz.

Nagy nemzeti ünnepünkön pihen a kéz, hogy összekulcsolódjék a hő kívánságra :

»Adj Urunk áldást a kéz nehéz munkájára, adj nekünk erőt és észt, hogy szembeszállhassunk nemcsak ellenségeinkkel, de az egyre tornyosuló életviszontagságokkal is!«

A nevelésről.

A legtöbb szülő és nevelő szaytflfltaratear nevelni. Parancsokat, magaviseleti szabályokat osztogatnak, erkölcsi prédikációkat tartanak. Hiábavaló erőlködés. Nevelni nem annyit tesz, mint: parancsolni, hanem cselekedni. A tettek teszik a nevelést; a szavak csak értelmet és értéket adnak annak.

Sok szülő engedelmességet, lemondást kiván gyermekétől. Nagyon szép ! Parancsolgat, elmélkedik, prédikációkat tart, int, fenyeget, végre büntet . . . mind hiába! Á gyermek nem határozza el magát az élvezetek lemondására, mert a szülő maga sem tud lemondani s ezt a kicsinyek jobban tudják, mint a szülők, kik nem vigyáznak magukra. Jaj annak a szülőnek, ki tanításait saját életével cáfolja meg. A szülő ne csak tanítson, hanem maga is úgy éljen, ahogy tanít. A példa gyakran nagyobb sikert nyújt, mint egész sereg lecke. A szülő tehát példakép legyen gyermekei előtt.

A szigor nem a legjobb nevelési eszköz. Nézzük csak közelebbről. A kicsinyek már jó ideje, hogy anyjuk szobájában játszanak. A játék zajosan folyik; az elmerült anya észre sem látszik őket venni. Egyszerre azonban föl- ugrik, szidalmazó szavakra fakad és a vesszővel helyreállítja a csendet.

Különös szigorúság! A gyermekek azért bűnhődnek, ami annyiszor meg lett nekik engedve. Ők öntudatlanul követik hajlamaikat; ha más foglalkozásra akarjuk őket téríteni s az előbbeni foglalkozást megszüntetni, nyájas tekintettel, rábeszélő szavakkal, majd komolyabb intéssel kell őket másra vezetni, de mindjárt szidalmazni, büntetni — ez helytelen szigorúság. A büntetés nem nevelés; a büntetés az utolsó s csak akkor kell azt elővenni, ha a gyermek már öntudatosan vétkezik, készakarva követ el roszat.

A szülő arckifejezése, magatartása, beszéde mindig egyenlően nyugodt, derült, nyájas legyen. Nyájas, tiszta ég legyen a lelke, honnan a szeretet napja sugárzik és melegít. Óvakodjék a hirtelen haragtól, a szidalmazástól, az illetlen kifejezésektől s végre az örökös leckéztetés- től, mely számtalan szülő tulajdonsága. A valódi szigorúságtól azonban még sincs felmentve a

A SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA.

Álom és valóság.

A főváros számos mulatóhelyeinek egyikén tombolával egybekötött jótékonycélu bált rendeztek.

A teremben felállított szerencsekosarak tulajdonosnői egy-egy csábitó mosolya nem egy fiatal embernek vette el az eszét, és ami ily alkalommal csak mellékes dolog — pénzét is.

Mint a szélvésztől korbácsolt hullámok a fékező gátot áttörik, elseperve mindent, ami ellenállásra gondol, úgy hullámzott a tömeg egyik árukosár felé, ellenállhatatlanul magával ragadva mindenkit, és a kosár mögött egy gyönyörű, mintegy tizennyolc éves leányka állott, ki tündöklő szemekkel és mézes ajkakkal rebegé a »köszönöm« szót. A tömegből egy fiatal ember bontakozott ki és egyenesen a bájos szirénnek tartott. A kosárhoz lépett, kihúzott egy sorsjegyet és azt busásan megfizetve, távozni készült, mikor valaki mellette nevét ejté ki. Körülnéz és előtte egy magas férfiú állott, kinek arcát azonban az álarc eltakarta.

— Arthur, te itt vagy ?! Menyasszonyod a legnagyobb nyomorban sinlödik, mig te pénzedet pazarlód! — szólt az álarcos mély hangon.

— Hát sohasem iesz már tőletek nyugtom ? j S te örökké fogsz üldözni, mint a meggyilkolt szelleme gyilkosát ?

— Alávaló csábitó, kövessél!

Ezalatt a tömeg kíváncsiságát kielégítve, odahagyta a szerencsekosár környékét, hogy a más halandóknak adjon helyet. A tolongás közepette a két férfiú minden feltűnés nélkül távozott.

*

A Ferencváros egy alacsony viskójában, az ínség és nyomor gunyképeitől körülrebdesve, egy | rothadt szalmazsákon egy leány feküdt, halvány arcvonásokkal, sápadó ajkakkal.

Kis kezeit mellén keresztbe téve, mereven nézett maga elé, időnként fájdalmasan sóhajtva. Most kívülről léptek hallatszottak és az ajtón az Arthurnak nevezett fiatal ember lépett be ide- ; gén kísérőjével.

— Nézz ide, — mondá a rejtélyes férfiú,

I — ez a te müved ! Még egy év előtt viruló ró- ; zsa, most elhervadva, meggyalázva fekszik itt, í senkisem gondol vele, megvetve mindenkitől, a I világ csúfja! Édes leányom, kedves Teréz, mi 1 lett belőlünk 1 — szólt a mélyen megindult apa,

: leányának kezét szorítva.

— Atyám, hol van ő? — szólalt meg Teréz oly hangon, mely még a legkeményebb szivü ember szemébe is könnyeket csalt volna.

— Itt vagyok, Teréz, szólalt meg a fiata1 ember, mialatt nehány lépést tett a beteg ágya felé.

— Arthur, kedves Arthur! gondolsz-e még reám? Eszedbe jut még az a nap, mikor örök szerelmet, fogadtál? Nézd, itt fekszik szerelmünk záloga! Légy apja, viseld gondját!

Kimerültén dőlt vissza a párnákra; de kimerültsége nem sokáig tartott, mert egy pár perc múlva, mintha erejét visszanyerte volna, hirtelen felugrott és görcsösen magszoritva a fiatal ember kezeit, siri hangon rebegé fülébe:

— Tudod-e, hogy gyermeked anyja vagyok ? Arthur reszketve tekintett majd a kétségbe esett leányra, majd az apára, ki könnyes szemekkel állt mellette. Eszébe jutott a nap, melyen Terézt legelőször meglátta, hogyan ismerkedett meg vele, mily odaadással szerette és szerettetett s e boldog elmúlt napok felett egy angyali arcú lény lebegett, ki boldogságuk közé fészkelte magát és ki Arthur szivét elrabolta az egyszerű, szegény leánytól, a hü kedvestől. És most, mikor halványan, betegen és nyomorultan fekszik egykori szerelmese és mellette szerelmének gyümölcse, nem, gyalázatának okozója, újra feltűnik az a büszke úri nő és megvető mosolylyal nézi a szegény leányt és — őt. Ez arc látásánál szive újra elfásult, ajkai konokul hallgattak.