Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-19 / 12. szám
(2) 1907 Március 19. SZINÉRVÁRALJA 12. szám. zsef, a jólelkü aranymisés főpap ötven éves papi életében; a hit, remény és szeretet szentháromságát hirdette ő szinérváraljai híveinek negyedszázadon -- egy emberöltőn keresztül! Hitre buzdítani, tanítani, a csüggedő szivekbe békességet, reménységet, megnyugvást önteni és szeretni — szeretni minden embert önzetlenül,\ ez az O 50 éves papi életének vezércsillaga, története ! Szivemből köszöntöm a jóságos ősz Főpapot már most, küszöbén aranyos jubileumának, szent Pártfogója napján, Szent József ünnepén! Üdvözlöm a szeretetnek és hálának őszinte szavaival és azzal a legigazibb jókivánatával: hogy a jó Isten sokáig éltesse, tartsa, segítse, védje és szent kegyelmeinek bőségét áldja a vasakaratu, acélos erejű, ezüstös fürtü, aranyszivü és gyémánt jellemű jóságos jubiláló főpapot: Frank Józsefet az egyház dicsőségére, az édes magyar haza javára, Színéi váralja kedves társadalmának díszére, a róm. kath. hitközségnek és szerető, buzgó jó híveinek örömére, áldására! Ad multos annos! Csap, 1906. március hó 19-én. Török M. Lajos. Március idusa. Ez a nap valahogyan még azokban is, akik nem tudnak lelkesedni csak épen kézzelfogható javakért, még azokban is különös, nem mindennapi érzéseket vált ki. Nem azon az okon, hogy magukkal ragadják őket a tömeg érzései, nem azért, mivel hogy nem tudják magukat függetleníteni a sokaság lelkesedése alól. Nem. Az anyagiakkal törődő ember sohasem szokott föllendülni mások föllendülése révén. Sőt elszomorítja őt a tudat, hogy még mindig nem veszett ki az emberekből az a szolgai érzés, amely egy gondolatban, leggyakrabban egy érdekcsoport gondolatában össze tudja toborzani őket. Hogy vannak még jelszavak, amelyekkel csőditeni, amelyekkel még hatalmi vágyakat táplálni és kielégitent leh t. Március tizenötödikén valahogyan másként gondolkozik és emelkedetten érez a materialista is. Még akkor is, ha a nemzeti jelszavak és nemzeti törekvések irányában semmi fogékonysággal sem viseltetik. Mert ez a nap teljesen egybeforott a világszabadság jelszavának fogalmával. Talán vétettünk, amikor jelszóval fejeztük ki a világszabadság tömörítő jellemzését. Mert ez csak olyan értelemben jelszó, amennyiben egy egész nemzetet, vagy egy egész emberiséget korszakra való tekintet nélkül föllelkesít és tettre ösztökél. Tettre ösztökél. Igenis, ez az, ami megkülönbözteti március tizenötödikét minden más ünneptől. Vannak kegyeletes ünnepeink is, amikor régiekről emlékezünk, vannak napjaink, amikor dicsőséges korszakra gondolván, visszavarázsoljuk a nagy múltat, amikor még tisztábban és Önzetlenebből éreztek a nemzet és vezetői. Amikor kardhegyig menő harcba állottunk ki javainkért és jogainkért. Amikor az árulás ott a helyszínén vette el méltó büntetését, amikor még nem feja porosz tisztet, de miután harcképtelenné lelte, fölkapja maga elé a nyeregbe és kiviszi a csatasorból. A porosz hálálkodik, de az ezredes kijelenti : — Sohse hálálkodjék. Azért tettem, hogy megtudjam, honnan veszi maga azokat a kitűnő havannákat. íme hölgyeim, a dohányzásnak egyik áldása : megszünteti az ellenséges indulatot a férfiak szivében Különösen a pipában volt meg minden ha ez a szép vonás, amint azt nagyon szépen kifejtette előttem annak idején Mezőssy László bátyám: — Nem akarok lázitani a finánc ellen, mondotta az öreg ur, — de merem állítani, hogy politikai és társadalmi elvadulásunknak ő egyik főbb oka. Miután a magyar dzsentri rákapott a cigáróra és az őseitől átörökölt tajtékpipát fumi- gálja, a türelmetlenség dúl közöttünk. Azelőtt volt egy jelszavunk, amely minden felekezetet és politikai pártot kibékített: — Tetszik egy pipa szűz dohány, szomszéd ? Ez a kérdés kivette a harag fulánkját a szivekből és ha aztán a dis- kusszió hevében még is az asztalra csaptunk, ez csak argumentum volt, de nem violencia. Ma azonban, mikor minden pipára két finánc jut és az asszonyok is ellene vannak a dohányzásnak, nem csoda, hogy elvadulnak az erkölcsök, mert hogy tetszik tudni, még a skalpozó rézbőrüek között is a béke jelvénye a pipa. lődött ki az osztályharc, amely megteremtette a gazdasági tagozódást és ezzel együtt a testvérnek testvér elleni ármánykodását. Boldog korszak volt még ez. Ámde következett rá egy olyan idő, amidőn az egyik emberben a hiúság, a másikban a vagyonszerzés, a harmadikban a hatalom érzése fejlődött ki. És .összeálltak a hiúk, a vagyont szeretők és a hatalomra vágyakozók és pörbe szálltak, hol egymással, hol a néppel. A népet legyűrni könnyű volt. Nem kellett hozzá mindig élesre fent panganét. Itt volt a babona, amelyet mesterségesen is fejlesztettek, itt volt a szurony, amelynek látása is félelmet gerjesztett. Hosszú emberöltőkön keresztülment ez igy. De a nemzet nem tudta még dédunokáiban sem felejteni a régi időket és akadtak mindig soraiból fiuk, akik visszaemlékeztették rá. Leggyakrabban mártírhalál volt a sorsuk. Mert vér, ez a piros, tüzes folyadék mindenütt ott van, ahol tiszta állapotokat igyekszünk megteremteni. Sajátságos egy életnedv. Ha kifolyt, megalszik mindjárt; elhal. Szinte szimbolizálja, hogy egy harcnak célját csak ideig-óráig értjük meg. Ahogy elmúlt a háborúság, mintha a cél is meghalt volna. Más emberek jönnek, akik nem értették át a küzdelmet. A márciusi napok küzdelmei mintha nem ilyen természetűek volnának. Mintha éreznénk, hogy az akkor ömlött vér még mindig bugyog, még folyvást párolog. Nem felejtettük el a napok küzdelmeinek a célját: a régi testvéri összetartás visszaállítását. Nem a régi állapotokat, de a régi viszonyt ember és ember között. Hogy ne legyen küiömbség ur és nem ur közt, hogy legyen szabadság, testvériség és egyenlőség. Jól értsük meg. Nem kultiválatlan állapotokat, hanem éppenséggel fokozottabb kultúrára szomjaztak elődeink és ezt ünnepeljük március tizenötödikén. E napon lépett ez az ország arra az ösvényre, amelyet a müveit nyugat kijelölt magának a haladásra. Ezen a napon lett Magyarország egy modern állam. Ha intézményeiben nem is, de gondolkozásában minden esetre. Már pedig ez egyet jelent az eszme megvalósulásával. Először jelentkezik az ige és utána jő a cselekvés. A materialista is azért nem parlagi gondolatokkal jár e napon. Mert e nap az Eszme megszületésének napja. Amikor létrejött az alapgondolata minden gazdasági jólétnek. A szabadság az, amely enriek alapját képezi. Az egyén és nemzet szabadsága. Amelyet a munka, a folyton fejlődő, folyton előre törtető cselekvés nem enged szabadsággá fajulni. Mi nem is törekszünk egyébre. Egy kultur- országot teremteni, olyant, amely méltán illeszkedik a civilizált államok mellé. E nemzetnek fiai méltók legyenek múltjukhoz, amely tele van szabadságtörekvéssel. És talán soha annyira, mint mostanában, nem volt fontosabb jelentősége e napnak. Most, amikor a gazdasági önállóság jegyében élünk. Most, amikor még utolsó kerékkötőjét gyors és következetes haladásunknak is lerázni akarjuk. Jól esik, hogy ezen a napon nem kell korholnunk a jelent. Talán az egyetlen esztendő, amikor komolyan beszélünk arról, hogy igazán megvalósulnak a negyvennyolcas ideák. Hogy még nem vagyunk a megvalósulás küszöbén, azért ne érje gáncs a nemzetet. Újabb küzdelem előtt állunk és ha a küzdelmet sikeresen is harcoltuk végig, még mindig lesznek újabb feladatai e nemzetnek, amelyeket legyőzni fog. , A föladatok alapja azonban mindig csak a népszabadság legyen. Ezért érdemes élni, ezért érdemes küzdeni. Évszázadokon és évezredeken keresztül Gazdasági egyetem. A földmivelésügyi miniszter gazdasági egyetemet szándékozik a fővárosban letesitem. Egyetem a gazdasági tudományok részére — mindenesetre helyes terv és haladást jelent. Miért hogy éppen Budapesten kell azt létesíteni, ahol a gyakorlati gazdálkodás elsajátításához semmi alkalom nem nyílik ? Vagy a gazdálkodásban fődolog a szürke elmélet, a szemlélhető kísérlet s a tapasztalat teljesen nélkülözhető ? Halljuk már az ellenvetést! A gazdasági egyetemet végzett hallgató amúgy is kikerül a gyakorlati éleibe s ott aztán van alkalma elég, elméleti ismereteit értékesíthetni. Kérdés csak, hogy az egyetem padjain elsajátított ismeretek képesek-e a tudás oly alaposságát jelképezni, mint az elmékbe ki nem küszöbölhető barázdákat vonó gyakorlat? Sok elméleti ismeret a praxisban egészen elhalványul — sőt minden tisztelet mellett, melyet az egyetemi tudomány iránt viseltetünk — határozottan ki kell jelentenünk, hogy bizony megesik, hogy a gyakorlat egyik-másik elméleti tételt ad absurdum vezet és a természet — a gazdaság ez ős időktől fogva patrónusa — fittyet hány az iskola bölcseségének. Látni és tapasztalni: ezen kezdődik a gazdasági tudomány, ezzel halad, ez az ő éltető ereje. Ez az igazság oka annak, hogy a gazdasági akadémiák eddig csak vidéken, ahol egyúttal mintagazdaságot is lehet folytatni, találtak helyet. Gazdasági iskolát a háztömegek sorában létesíteni, szerencsétlen gondolat, kétszeresen szerencsétlen, ha gazdasági főiskoláról van szó. Az ország életerejének a fővárosba való centralizálását, úgy látszik, ezzel a beteges tervvel akarják betetőzni. Nem elég, hogy a vidéki embernek, ha bárminő fontosabb ügye van, a fővárosban kell az elintézését keresni, nem elég, hogy a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás minden szála a fővárosba vezet, most még azt is meg akarják vonni a vidéktől, aminek csak a szabad természet ölén volna helye. Helyes terv a gazdasági egyetem, de csak úgy, ha vidéken állítják fel. S helyes igy is csak akkor, ha vele egyidejűleg a nép részére is nyújtanak gazdasági oktatást. Mert a gazdaság, a föld mivelése első sorban a nép foglalkozása. Nagyobb gazdaságokban persze megállja helyéta földmivelő, mert ott szakszerű vezetés alatt áll. Az uj egyetem feladata éppen az, hogy magasabb szakképzettséggel biró vezetőket neveljen. De miért éppen mindig csak a nagyobb gazdaságokra van gondunk, holott azokban a szakképzettséget illetőleg hiány nincs? A kisgazdák pedig, legtöbbnyire anélkül, hogy ők maguk tudnák, érzékeny károkat szenvednek ama nyereség elmulasztása által, melyet könnyen elérhetnének, ha a gazdasági ismeretek nagyobb mértékével rendelkeznének. A száz éves naptár, a parasztregulák, az apáról fiúra maradt megszokottság képezik még manapság is a szegény földmivelő osztály gazdasági kátéját. Itt-ott az egyszerű kisgazda se zárkózhatott el egészen a kor haladása elől, egyes, primitívebb eszközökkel végrehajtható újítások a pórnép körébe is hatoltak és utánzásra találtak. Különösen a gazdasági gépek, mint munkameg- takaritók, terjednek el egyre jobban. De az okszerű, céltudatos gazdálkodás ismerete hazánkban még mindig csak a nagybirtokosság privilégiuma. A földmivelő iskolák áldásos működését ismeri mindenki. Egy nagy bajuk mégis van, — hogy kevés arra, hogy általánosságban terjeszsze a szegény nép között a gazdasági ismereteket. Össze kellene kapcsolni a gazdasági oktatást a népneveléssel, olyformán, hogy a falusi iskolákban tanítanák a fiatal nemzedéket a szakszerű gazdálkodásra Legelébb is, ki kellene irtani a sokféle babonasággal határos regulákat, melyekhez az öreg parasztok annyi szívóssággal ragaszkodnak. Azután egy — esetleg a község költségén — létesítendő kisebb gazdságban meg kellene mutatni az apróságoknak, hogyan és mit lehet a gazdaságban elérni. A község ennek nem vallaná kárát. Mert eltekintve attól, hogy ebbe a kis mintagazdaságba fektetett költségek a szakszerű termelés révén bőven megtérülnek, a [községnek oly fiatal gazdasarjadéka neveltetnék, mely jólétet teremtene. A tudós gazda nagy szolgálatokat tehet a hazának, a gazdasági egyetem sokban elősegítheti az általános boldogulást: de a kicsi falusi iskola még ezeknél is nagyobb áldásnak lehet a bölcsője, ha tanítványait as említett módon készíti elő arra a pályára, amelyre lépni hivatva van. A hét története. — Fővárosi levél — Mi is volt ezen a héten? Volt sok hü hó semmiért. A tisztelt ház nagynehezen döcögtette a közoktatási vitát, a melyben egy kis galibát okoztak a nemzetiségiek parázs obstrukciójukkal. Csak formális obstructio volt, a mitől nem kell megijedni. Abból az alkalomból, hogy jöttek Pestre gyönyörű oláh menyecskék festői viseletben és mentek föl a képviselőház karzatára, hogy on- nén hallgassák meg azokat, akik az ő »nemzetük« megbízásából vannak a törvényhozás termében. A nemzetiségiek pedig meg is mutatták, hogy kik ők voltaképen. Beszéltek üreset és sokat, hosszan és untatóan, addig mig ők is, hallgatóik is belefáradtak. A szép oláh nők eltávoztak és a nemzetiségiek obstrukciója megszűnt. Kavarodást okozott még a Braudes ügy is. Azaz, hogy ez már nem is ügy, hanem botrány. És akármilyen nagyrabecsüléssel viseltessünk is a nagy északi kritikus irányában, az bizonyos, hogy az iránta való nemtörődömségnek ő maga is nagy részben oka volt. Mert ha a gyermekvédő-liga felolvasásra hívja őt meg Ibsenről, akkor ne tessék egy intelligens, de tudományos irodalomtörténetben laikus publikum előtt egy vitairatot ledarálni. Hedda Gablerről, a Nemzeti Színház 12-iki szenzációjáról és magáról a darab szerzőjéről vártunk érdekes dolgokat, de nem polémiát egy francia kritikus társával. Bizonyos az is, hogy az még nem olyan bűn, amiért egy ilyen európaszerte hires tudóst a mellőzés fegyverével kelljen megtorolni.
