Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-12 / 11. szám

Szinérváralja, 1907.

Március 12.

11. szám.

Negyedik évfolyam.

SZIIEiYiiiLJl

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Xyilttér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

PÁBIA.2ST ISTVÁN1

A

val

A jövő asszonya.

A feminizmus napról-napfaterjed.Hi^ba küzdenek ellene egyetemi tanárok, hírlapírók: a nő mindinkább meghódítja önállóságát.

Azok, kik komolyan veszik a kérdést és pszichológiai, meg pedagógiai szempontból vizsgálják a kérdés mögött rejlő nagy problémát, mindnyájan megegyeznek abban, hogy a jövő asszonyának jelleme és értéke a jelen leányának nevelésétől függ legelső sorban.

Még általános emberi szempontból is tagadhatatlan ennek az állításnak az igazsága, kétszeresen igaznak bizonyul azonban akkor, ha a mi speciális nemzeti viszonyainkat tekintve,^ a magyar asszony jövőjére gondolunk. És itt önkéntelenül felmerül bennünk az az aggódó kérdés: vájjon a magyar leányok nevelése megfelel-e azoknak az igényeknek, melyeket a jövendő magyar asszony iránt támasztanunk jogos és szükséges.

Hála Istennek, ma már ellenségeink sem számítanak bennünket a barbár kelethez, mi magunk meg pláne szeretjük műveltségűnket a nyugat civilizációjának mértékével mérni. Csakhogy ez a büszke öntudat még nem elég, tenni is szükséges ahhoz, hogy a magyar leánynevelés a modern női műveltség színvonalára emelkedhessél

A múltban töméntelen hibát követtünk el ebben az irányban. Azt hittük, leányaink jövendő boldogságára éppen elég, ha belőlük derék gazdasszonyokat, szeretetreméltó magyar háziasszonyokat nevelünk s úgy véltük, ezzel a ludománynyal egy jó férj oldalán megélnek leányaink boldogan.

Lehet, hogy a múlt patriarchális viszonyaihoz mérten elegendő is volt ez a neveA „SZINÉRVÁRALJA* TÁRCÁJA.

Száraz ágon . . .

Száraz ágon bús gerlice túrbékol,

Elvesztette élte párját valahol;

Búját baját elzokogja csendesen,

Ve nincs, a ki még csak rá is figyeljen.

Kis szobámban ülök én is zokogva,

Fájdalmamat érzi a ház négy fala ;

Nagy fájdalmam kimondani sem merem ;

Elhervad már nemsokára életem.

Elhervad már életem nem sokára,

Ha megha'ok ezt Írják a fejfámra:

>Itt nyugszik egy életében csalódott,

Ki nem talált e földön boldogságot.

Száraz ágon bús gerlice túrbékol,

Elvesztette élte párját valahol.

Könnyű neked, bús gerlice túrbékolhatsz szabadon;

Engem pedig eltemetnek, megsiratnak valahol.

F. Lánczky Annuska.

A szobaur.

Ne tessék kérkedésnek venni, ha kijelentem, hogy ez a szobaur én vagyok. Azaz, hogy csak voltam, mert most már nincsen szobám és igy a magam iránt táplált legnagyobb jóakarattal sem nevezhetem magamat urnák. Szives en- gedelmökkel el fogom önöknek mondani hajléktalanságom történetét.

Mikor ezelőtt három hónappal beköltözködtem a Kácsa-utca egyetlen három emeletes házának másodemeleti udvari szobájába, háziasz- 5zonyom azzal az örvendetes hírrel lepett meg.

lési módszer. Ám rövid pár évtized óla a viszonyok alaposan megváltoztak; az élet terhei súlyosabbá lettek, elannyira, hogy immár a nőnek is aktiv részt kell vennie a létért való kemény küzdelemben. A házassági statisztika is mind szomorúbb arányokat' mutat és a leánya jövőjéért aggódó anya szorongó szívvel kénytelen számolni azzal, hogy leányának esetleg a saját eszével és kezével kell majd megkeresnie a mindennapi kenyeret.

Naiv beszéd az, hogy az asszonyt hivatása pusztán csak humanisztikus térre szorítja. Miért kelljen a modern asszonynak egy életen át a betegágy mellett szamaritánus szolgálatokat teljesítenie, mikor ’ intellektuális ereje képesíti őt a legnagyobb szellemi harcokra is.

Hiszen szép az a filantrópia, nagyon szép: segíteni elzüllött gyermekeket, szemérmes szegényeket, beteg állatokat és mértéktelen férfiakat. De mikor napról-napra látjuk: miként használják legtöbben hiú cégérnek a jótékonyságot, hogy mellette szereplésükkel hivalkodjanak, elmegy a kedvünk ettől a jótékonyságtól.

Azt hisszük;felesleges bizonyítani, hogy méltóbb a nőhöz, ha a tudomány fegyverével vívja meg az élet harcát, mint kemény, brutális, tisztán a férfiaknak való napszámos munkával. Ám, hogy ezt tehesse, a müveit ségnek arra a fokára van szüksége, melylyel a diplomával biró férfiak dicsekszenek.

A magyar asszonyok hálával tartoznak azoknak, kik megnyitották előttük az utat, melyen a műveltség e fokát elérhetik. Leánygimnáziumaink, felsőbb leánynevelőintézeteink ed dig nem sejlettmérvben szaporodnak és örömmel értesülünk arról, hogy Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter újabban Aradon nyit a felsőbb leányhogy a szobaleány súlyos beteg és igy egyelőre vele ne rendelkezzem Én meleg részvétemet fejeztem ki a hatvanöt esztendős barna kis szobaleány szomorú állapota felett és elkeseredve az emberi lét ilyetén gyarlóságán, elindultam egy kis bufelejtőre. Nagyon nagy lehetett a bánatom, mert három napig nem tudtam elfelejteni. Negyedik nap végre késő éjjel hazavetődtem. Midőn kinyitottam szobám ajtaját, megdöbbenve álltam meg a küszöbön : a szoba közepén ravatal volt felállítva; a falon hatalmas fekete vászon terpeszkedett, óriási fekete kereszttel s a sarokban gyertyalángok lobogtak kísértetiesen.

— Az ördögbe is I — gondoltam magamban — ennek fele se tréfa 1 Hova kerültem, miféle halottas házba? Tán eltévesztettem az ajtószámot vagy az emeletet.

Megtapogattam a ravatalt, magamat, az ajtófélfát, kinéztem, hogy tényleg a második emeleten vagyok-e; majd belenéztem a tükörbe, hogy nem-e én haltam meg tudtomon kivül s amig nem voltam idehaza, kiterítettek — de aztán eszembe jutott, hogy a századik halott se tizet spergeld-et és megnyugodtam ahban, hogy bizonyosan a szegény hatvanöt esztendős barna kis szobaleány szenderült jobblétre. Szegény 1 — gondoltam magamban — most nem mehet többé a regement után! Miután egy forró könyt sajtoltam ki szememből, csendesen eltávoztam és sohasem tértem többé vissza. Elvégre ráérek majd a halottak közé feküdni akkor, ha erősebbek lesznek az idegeim. Ma még nem tudnám nyugodtan végignézni a temetésemet. . .

Másnap vettem ki egy szobát a Vámházlapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény lammt az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

nevelésnek hajlékot. Még nehány év ilyen vezetés mellett és a nagy mű be lesz tetőzve; leányaink jövője biztosítva és a jövendő magyar asszony olyan, amilyennek legszebb álmainkban álmodtuk. Sohse féljünk attól, hogy a tudomány a nőket »ször- nyetegek«-ké fogja lealacsonyítani.

A mai leányokból lesz a jövendő asz- szony és a jövő asszonya neveli a hazának a késői magyar nemzedéket. És bár a jelenkor áldásos intézményeinek gyümölcsét leginkább a késő utókor szedi, mi magunk is hálásan hajtjuk meg lobogónkat az úttörők előtt.

Népbolonditás.

Rejtélyes gondolkozása van a népnek. Egyszer vakon rohan vezetői után a legostobább jelszavak nyomán a legképtelenebb ábrándok felé, máskor a legészszerübb, a legajánlatosabb módját is eldobja magától a boldogulásnak, bárha a legkézzelfoghatóbb érvek segítségével akarjuk is vele a művelődés, a boldogulás eszközeit megismertetni. Mi ennek az oka ?

A tapasztalás arra a meggyőződésre vezetett, hogy a köznép általában három irányban kapacitálh .tó leginkább. Szívesen hajlik olyan dolgok felé, melyek egyéni érdekét kézzel meg- foghatóan s rögtöni kedvező eredménynyel érintik, melyek elhatározása nyomán a saját észjárása szerint azonnal hasznot, főleg anyagi hasznot Ígérnek s amelyek fogalomkörén oly magasan kivül esnek, hogy az Ígéretek megfelelő szép szavakba öltöztetve, eltakarván korlátolt belátása elől a lényeget, érdekkörét annak előnyére érinteni látszanak. Tehát érdek s csak érvek. A nép jóhiszeműségére utazó ágensek jól tudják ezt és ki is használják.

Mi hasztalan alakítunk ifjúsági egyesületeket, hasztalan szervezünk olvasóköröket, népkönyvtárakat; hasztalan intjük eredményesebb, célszerűbb gazdálkodásra, hasztalan óvjuk a mérték- leilenségtől, hasztalan toborozzuk szövetkezetek keretébe: szavunk kiáltó szó marad a pusztában,

körúton. Ha előrebocsátom, hogy negyedik emelet nem volt, tán fölösleges kijelentenem, hogy a harmadik emeletre költözködtem. Már nem emlékszem tisztán, micsoda bánatom volt akkoriban, csak azt tudom, hogy a hónap utolsó napjaiban megint sűrűn bufelejtőztem. Mikor azonban vagy harmadnap hazakerültem, a házmester elállotta az utamat és udvariasan, de határozottan igy szólt:

— Kérem, már nem tetszik itt lakni I

— Hát hol tetszem lakni ?

— A Borz-utcában. Oda költözött a szoba- asszony. 4

— És én is elköltöztem vele ? — kérdeztem újra, növekedő kíváncsisággal.

— Azt hiszem, legalább a szobában nincsen semmi.

— És tudja legalább hányadik szám alatt lakom a Borz-utcában?

— Azt már nem tudom ! — felelt stoikus nyugalommal a vámház-köruti cerberus és becsapta orrom előtt a kaput.

Neki indultam a Borz-utcának. Miután vagy ötszáz sterlinget és félmillió reizt kapupénz gyanánt kifizettem, szerencsésen ráakadtam háziasszonyomra, aki a hurcolkodás alkalmával nagylelkűen magaval hurcolta az én bútoraimat is. Megköszöntem előzékenységét és elhelyezkedtem uj otthonomban.

Nem telt bele négy hét és megint valami búm akadt. Hogy minél előbb elfelejtsem, megint kimaradtam nehány éjszakára, de előbb barátságosan megkértem a háziasszonyomat; ha esetleg időközben hordozóskodnék, legyen szives és ne hurcoljon eng“in is magával.