Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-08 / 2. szám

Szinérváralja, 1907.

Január 8. —TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

t>. /

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

PASIÁ.1T ISTVÁN

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési díjak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

gernek, mig a kisvárosban — esemény. Hetekkel előbb beszélnek róla, hogy hetekkel utóbb megemlegessék. A nagyvárosi ember elmegy a bálra tán csak szokásból, körülnézni, álmot szerezni magának, a kisvárosi mulatni akar. A régi jó magyar mulatságokat ki ne ösmerné legalább hírből? Azokat a hetedhét országra szóló estéket, vagy jobban mondva nap-éjeket, mert a hajnal se vetett véget azoknak, hanem áttáncolták, átmulatták reggeltől estig.

Akkor megvolt az a jókedv.

Hová lett?

Elmúlt. Valahol, szórványosan megvan még a vidéken, s egy-egy »bácskai« mulatság hire el-elhat az országba, mikor az egész megye három napig együtt ül és mulat, hanem ez is csak fehér holló.

Megjózanodtunk, elcsöndesedtünk.

A farsangot gyakorlati oldaláról kezdjük felfogni, Ismerkedünk, megnézzük, végig mérjük egymást, s ha megtetszünk egymásnak - tán el se válunk. Ez a mai mulatság csendes és praktikus — és talán jobb is igy!

Világítsunk! Szinérváralja halad . . .

Két indítvány.

Szinérváralja, 1907. jan. 6.

Nem hiába szeretünk hivalkodni »városi« voliunkkal, ma-holnap el fogjuk ezt is érni, de előbb — több világosságot!

Így gondolkozik bizonyára Losoncy Gyula községi, bocsánat, városi képviselőtestületi tag, helybeli birtokos, a ki két igen fontos s nagyközségünket közelebbről érdeklő, Írásban foglalt indítványt nyújtott be a képviselőtestülethez.

Ezen indítványok egyike azt mondja, hogy »tekintettel arra, hogy az országgyűlési képviseA „SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA.

Hollómezei Pintye Grigor.

— Irta: Marosán Viktor. —

Szatmármegye a honfoglalás óla minden nemzeti mozgalom és minden nemzeti törekvésből kivette a maga részét.

A természeti szépségekben és javakban gazdag vármegye geográfiai fekvése, a föld jósága és termékenysége : a magyar történelem legelőkelőbb szerepvivőinek adott hazát.

A szatmármegyei dzsenti ezer éven keresztül érintetlenül megtartotta a maga karaklerét. Ma is talán az egész országban épen Szatmárvár- megyében van a legtöbb dzsentri s bár anyagilag nem áll a dzsentri azon a nívón, mint régen állott: azért a maga régi tradícióihoz és hagyományos szokásaihoz ma is épen úgy ragaszkodik, mint ezelőtt.

De nemcsak a szatmármegyei magyar, hanem a szatmármegyei román ember is olyan büszke arra, hogy Szatmármegyében született, mint maga a dzsentri. S ez természetes dtdog, mert hiszen a román ember a magyar földesurral ezer év óta él együtt s ennek egyéni természete és sajátságai átmentek a másiknak is a vérébe.

Ez a közös érzés és gondolat nyilvánult a magyar és román emberben ezelőtt kétszáz évvel is, mikor a Rákócy-szabadságharc megindult.

Maga e mozgalom is itt, Szatmármegyében vette kezdetét.

Károlyi Sándor főispánnak a Rákócyhoz összegyűlt s Majos János vezérlete alatt állott első kuruc sereget innen, a saját megyéjéből kellett szétvernie. Ezt ugyan nem azért tette, hogy ezzel a mozgalmat csirájában fojtsa meg, hanem inkább azért, hogy ezáltal is Nigrelli őrgróf tüzérségi tábornoknak ellene a Hegyalján még 1697-ben történt Tokay féle fölkelésből táplált gyanúját eloszlassa. E gyanút csak a dolhai ütközettel és az ott kivívott győzelemmel tudta Károlyi úgy, ahogy eloszlatni. Mondom : úgy, ahogy, mert hogy ezt nem tudta egészen eloszlatni, mutatta az a bécsi rideg fogadtatás, melyben a győzelem bejelentésekor Károlyi részesült.

A Károlyi álta.1 szétvert pórhad azonban nemsokára összeszedte magát, melyhez a nemességből is csatlakoztak néhányan és ezekkel lépte át Rákócy a határt.

Rákócy e hadat győzelemről győzelemre vezette, pedig ennek vezérei, mint tudjuk: kanászok, juhászok, borbélyok és szabók voltak. Mindamellett ezen gyakorlatlan és felszereletlen haddal is Rákócy rövid idő múlva már a Kraszna és Szamos közt, a szatmári síkon állott. Itt igaz, meglehetősen nehéz helyzete volt. Nagybánya még nem volt meghódítva; Nagykároly is csak félig-meddig. De legnagyobb baj az volt. hogy Glöckelsperg Szatmárról, Montecuccoli meg Munkácsról folyton szemmel kisérték minden lépését.

Ilyen volt a helyzet, midőn Rákócynak hirül hozták, hogy — egy Pintye nevű román felkelő rátört Nagybányára és ezt Rákócy részére meghódította.

Rákócy a hirt nagy örömmel fogadta s ezt igy adja elő: Mig ezek—t. i a hadműveletek — a Kraszna mentében történteK, igen kellemes újsággal lepettem meg. Egy oláh származású, Pintye nevű hires zsivány, ki a Meszeshegyekben tartózkodott, hogy hozzám való hűségét megmutassa : Nagybánya város alá szállott, mely arany és ezüst bányáiról inkább csak hírből, mint valóban gazdag. Nevemben vagy erővel elfoglalni, vagy pártomra téríteni akará a várost. A lakosság meghódolván, beereszté a városba, mely tornyokkal erősített fallal van körülvéve. Minthogy pedig Pintye és emberei rabolni kezdtek, a lakosok családjaik és vagyonuk védelmére összesereglettek és Pintyét társaival együtt megölték. A város ezután követeket küldött hozzám, hogy azon tettükért feleljenek és hogy ragaszkodásukat kijelentsék (Thaly: Rákócy emlékiratai).

Ki volt ez a Pintye?

Mi inditottta őt arra, hogy Nagybányát elfoglalja ?

Ezekre a kérdésekre akarom megadni a feleletet.

Pintye eredetével és történeti múltjával a románok közül többen foglalkoztak: Joan Pop Reteganul, FI. Marian, Vajda László, Lesán János és a legtöbb után járással Nyilván Miklós.

Ezeknek részben hagyományon és mondákon, részben históriai adatokon alapuló történeti megemlékezéseit Joan Pop Reteganul összeszedte s egy füzetben ki is adta. E történeti megemlékezések itt-ott eltérnek egymástól s ellenmondanak egymásnak, de egyben valamennyi iró egyetért;

Farsang.

Mennyi dicsőt, nagyot gondolt ki s vitt végbe az emberiség fiatal korában, mikor még teljes legényerőben érezte magát és egetverő packázással piramisokat tetézett a homoksivatagokra, bábel- tornyok üstökével akarván a csillagokat" elérni.

Az idő elszórta, elöntötte, feldöntötte. Csonka romok regélnek a fiatal legény hetykeségéről.

Szokások, szellemi vívmányok elvesztek, elpusztultak. A megvénhedt emberiség fiatal korának annyi szép, ifjúkori emlékét elfeledte. Egyet azonban fentartott a sok közül: a farsangot. Valamelyik jó napján az édes ifjúságnak eszébe jutott: tűzök ki magamnak pár napot, pár hetet, amikor elfelejtem az év keserveit, el azt, hogy fejlődésem nagy munkáján fáradok, dolgozom arcom verejtékével s azalatt mulatni fogok, sutba dobom őszhaju gondomat, redős homloku aggályaimat és mulatok.

Saturnus isten tiszteletére aztán ült országra szóló mulatságokat.

A farsang elözönlötte trikójával egész Európát és pezsgőjét vígan az orra alá frecscsenti a tulipiros fiatalnak úgy, mint a nehézvérü aggastyánnak.

Mi hát a farsang?

Tarka mozaik-kép számtalan alakból összeállítva.

A lányos apa, ki a budgett a családi delegáció elé terjeszti, furcsa helyzetben van. A delegáció a »hadügyi költségvetés« felemelését kívánja, az apa — a kormány — leszállítaná, a lányok képezik az örökös oppoziciót s ez az ellenzék azzal különbözik a rendestől, hosv nem akar takarékosságról

tudni. A »hadi« budgetten fontos harceszközök szerzendők be, uj kaliberű ágyuk helyett óriás ruhakelmék, — ismétlő puskák helyett szalag, fejdisz, stb. A kormány végre enged, csakhogy az oppozi- ción Hymen segélyével — tulajdon Hymen a®» ezermester, ő az amerikai, angol és *iTémet kiházasitó intézetek fővédnöke, Szent Flóriánja. Jour fixeket a böjt alatt ád — az oltár előtt.

A mozaik második alakja a gondos mama, kiben csak az anyai szeretet tartja a szuszt a farsang alatt. Ő futja be a boltokat, ő alkudozik a kereskedőkkel, traktál lodrászszal, jegyzéket vált a cipészszel, szónokol a divatárusnővel. Ha a ruha késik — ő állja ki lányai félelmét hatványozott mértékben. Sasszemei a bálon kisérik magzatait a cotillion és négyes veszélyes utjain, ü nézi ki mindenki leikéből „komoly“ ember-e, vagy csak afféle táncos, ki egy figura alatt halálra udvarol, hogy holnap a mai ideálra vissza se emlékezzék.

Az itju lány, ki álmokkal megy az első bálba s a báli Törzsvendég«, kinek rég nincs már illúziója és már csupán szokásból járja. Az ifjú jogász, ki Nagy Sándornak képzeli magát és bokrétás nyakkendőjével okvetlenül hódításokra számol, a félőrült rendező, a vis-á vis nélkül maradt táncos, ki párját busán helyére vezeti, mig egy társa mohó vágy- gyal lesi táncosnőjét. Két héttel előre eligérkezett vele és a hűtlen még sem jön. Az álmos és álmatlan cigány, az agyoncsigázott pincér, mindmegannyi darabja e mozaiknak; ki ezeket összeállítja, egy bált tart a keze között.

Hanem mi a nagyvárosi bál a kisvárosihoz képest? amott az csak egy csepp a tengerben, egy buborékja a ten-