Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-19 / 47. szám
9ú; j ♦ 'a ■- ■ ^ 4 < Szinérváralja, 1907. November 19. — 47. szám. Negyedik évfolyam^ nílEBfiMLJi TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 'tO fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt arakon közlünk. De mostani helyzetünkben is itt találhatjuk e kérdés magyarázatát ? Ki mondhatja, hogy a társadalmi viszonyok ma olyanok, hogy tobzódó jólét okozza az erkölcsök pusztulását?! Hiszen amerre tekintünk, csak éhség és nyomor képeit találjuk. Jajszó harsog felénk mindenünnen és talán még soha sem volt oly nagyfokú az elégedetlenség, az elkeseredés, mint éppen most. Igaz, vannak egyes társadalmi osztályok, melyek bizonyos szerencsés körülmények között élve, ma sem panaszkodhatnak nyomorról. Találunk ma is családokat, kik fejedelmi kincseket vallhatnak magukénak, kik akkora vagyon urai, hogy félkézzel is segíthetnének ezer és ezer felebarátuk nyomorán. De ezekre azért mégsem alkalmazhatjuk a fenti theoriát. Az ilyen nagy vagyon ritka, a btin pedig gyakori. É kettő tehát okozati összefüggésben egymással nem lehet. Máshol, egészen máshol kell tehát e jelenségnek magyarázatát keresnünk. Éppen a jómódnak ellenkezőjében, a végtelen nyomorúságban. Sok, igen sok ember, ha terveiben csalódott, ha valami csapás, valami szerencsétlenség érte, ivásnak adja a fejét. Azt hiszi, hogy mámorában elfelejti búját, baját és legalább addig boldog, mig külső behatásokkal feledtetni tudja bánatát. Olyan helyzetben vannak most Európa népei. Soha nagyobb kegyetlenséggel nem ült nyakunkon a deapotizmus, a militáris uralom, mint most. És soha nem voltak gyöngébbek, tehetetlenebbek e mindent lenyűgöző hatalmakkal szemben, mint éppen most, mikor más oldalról meg súlyos és szinte gyógyíthatatlan sebek gyötrik gazdasági életüket. Szinte élvezet nézni azt a szabályszerű processust, melyen minden modern ember keresztül megy, amig a tobzódó, a kétségbeesett élvezetek posványához érkezik el. Először szépszerével, alkudozással próbál helyzetén javítani. Nem veszi komolyan a hatalom túlkapásait, képzelt ereje tudatában azt hiszi, ez úton is célt érhet. De a hatalom nem ijed meg, álláspontjából nem enged. És akkor jön a kísérletezés ideje. A nép, az istenadta nép mozgolódni kezd. Izmai dagadnak, karjai feszülnek. De hah, mi az?! Láncok csörgése, bilincsek csikorgása. És most, csak most veszi észre, hogy szabadnak tartotta magát, pedig rab, nyomorult szolga csupán. Tehetetlen vergődésben tépdesni kezdi a láncokat. Őrjöng fékevesztett haragjában. De mind hasztalan. Ereje gyönge, küzdelme hiábavaló. És most következik a küzdelem harmadik foka. beletörődik a változhatal- lanba. Kezdetét veszi e féktelen tobzódás. Soha nem hallott, nem is sejtett élvezetek, mámorok tengerébe tut a nép és széles rétegekben egyre nagyobb mederben terjed körülötte, fölötte, alatta a szenny, a piszok. Ebben a stádiumban van most Ivö- zépeurópa minden nemzete. innen magyarázhatjuk meg mindezt, ami Pia Monicától egész a Harden porig a közvéleményt foglalkoztatta. És ezekkel a sor még nem záródik le. Sok dolog titokban maradt, de ami felszínre került, az is elegendő, hogy még évekig is anyagot adjon a közvéleményTisztaság. Mint a mindennapi életben váltakozva jönnek egymásután nap és éjszaka, i ugv követik egymást az emberiség életében is a világosságnak és sötétségnek periodikus változatai. E végnélküli kerengősben úgy látszik, ismét a sötétség korszakába értünk. Szenny és piszok hullámai kavarognak körülöttünk. Amit itt-ott felszínre vet egy-egy nagyobb és hevesebb lökés, az sem egyéb csúnya és förtelmes iszapnál. Pedig az még csak egy-egy ritkán napvilágra kerülő tünet, onnét lentről, a mélységről, hol egyebet sem látni, egyebet se találhatni. Botrányos pörök követik egymást, ügy látszik, hogy az eddigi szenny alapján uj Sodorna épült, érzéki és értelmi aberrációk valóságos orgiáit kell tapasztalnunk. Miben lelhetjük e tünetek magyarázatát ? Régente az volt a hit, hogy a nagy vagyon, a jólét elterjedése teremtett olyan helyzetet, amilyent ma kell tapasztalnunk. A hétköznapi élvezetekben elfáradt, minden közönségeset megunt, vértelen sziberitáknak sajátságát véltük fellelhetni abban a törekvésben, hogy uj, hallatlan és undorító orgiákban keresse vágyai kielégítését. A történelem. — ezt nem tagadhatjuk — e nézetnek kedvez. Tény, hogy Hellas, Róma és még sok állam akkor bukott erkölcseiben legmélyebbre, mikor anyagilag épen a legjobb helyzetben volt. Mérhetlen kincsek halmazán látjuk heverni Athén és Spárta romjait és Darius népe is csak addig volt hatalmas, mig a jóllét meg nem mételyezte erkölcseit. A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. A bányász. Busan kong a harang a ködös reggelen, Fojtó, füstös lég ül bérceken, hegyeken, A hang csak száll, csak száll völgyeken, halmokon, Szomorún zörget be sok szennyes ablakon. Meggyulnak a mécsek. Itt-ott törött lámpa Árasztja bus fényét sok éhes családra. Elgyötört alakjuk rongyokba burkolva, Fonnyadt vézna testük sebekkel boritva. A batyu készen van. Egy pár rothadt hagyma, Penyészes, rósz kenyér van még mellé adva. Italt nyújt a bánya kénes szagu vize, Aki egyszer itta, mindig száján ize. Megnyílik a tárna. Telhetetlen teste, A sok sárga bányászt csak úgy nyelte, ette. S az a nyomorult mécs, ami kezükben ég, Súgja a szivükben, hogy fent virad az ég. Csattog a kalapács. S nehéz súlya alatt, A bányász a földben mindig lejebb halad. Satnya karjában már nincs erő, akarat, Pedig a vésője, ontja az aranyat. A szikla meginog. S 6 mégis tördeli. Nem tudja, nem érzi, hogy halálát leli. De az arany meg van . . .s mi érte jutalom? Összeroncsolt mellkas . . . Földelő sirhalom? Bartók Antal. A királyné. Irta: Lux Terka. Maurus, a félszemü bölcs öreg pap, a királyné gyermekkori tanítója, barátja, tanácsadója, gyóntatója, ott állt a nagy, hűvös, fehér teremben s várta a királyné megszólítását. A királyné lehajtott fejjel, gondolkodva járkált a teremben és szép, nemes, nyílt arcán zavar látszott. Fehér kezével végigsirrított olykor fekete haján, gyönyörű ivü szemöldökét összevonta s egy-egy percre megállt a nyitott ablaknál. Olyan szép volt ilyenkor, mint egy alabástrom- szobor, melyre aranyrózsás fátyolt borított a nap. Az ablak alatt óriási park feküdt, valamikor erdő volt s most mint egy megszelídített oroszlán simult a palota lábához. Türelmes hátán csodálatos növények és virágok nyíltak. Gránátvörös grenadillák és brazíliai pálmák, melyeknek levele az indusok édes és részegítő itala. Valamelyik rózsabokor között csalogány énekelt s egy óriási bükkfa ágán feketerigó ült és felelgetett a rózsabokor apró dalosának ! A királyné most hosszan és némán állt az ablak mellett s észre sem vette, amint az öreg pap halkan közeledett feléje és aszott kezét rátette vállára. — Mauna Loa, nagyasszonyom — szólott szeretettel és tisztelettel az öreg. — Attól félek, fordult meg a királyné szomorú mosollyal — hogy nem vagyok többé a te Mauna Loád, a te tisztelt, nagy királynéd, öreg Maurusom! A népem kigunyol, mosolyog rajtam, talán meg is vet. Kérdöleg nézett az öreg Maurusra, de ez lehunyta egyetlen nyitva levő szemét és hallgatott. — Ülj le, Maurus — intett a királyné — s ott az ablak mellett leültek egymással szembe. Azért hivattalak, — szólt a királyné — hogy megkérdezzem tőled, mivel tartozom még annak a népnek, aki előbb az enyém volt, s azután a fiamé lett s akinek egész ifjúságomat, asszonyi életemnek legszebb és soha vissza nem jövő éveit feláldoztam, odaajándékoztam ? Szólj Maurus ! — Még tartozol valamivel — felelte az öreg nyugodtan. — Bocsánattal. — Minő bocsánattal ? kérdezte a királyné kissé ingerülten s alig hallhatólag rácsapott a széke karjára, — nem niindent megtettem a népért? Értük éltem, szenvedtem fosztottam ki magamat, mit kívánnak még f Az életem most már az enyém. Húsz esztendei kormányzás alatt boldoggá tettem szellemileg, anyagilag és királyt szültem, kinek fejére koronát tehettek. Többet tettem országomért, mint tiz férfi-uralkodó, mit kívánnak még tőlem? Letettem a kormányzás pálcáját, nem vagyok többé az ö sorsuknak királynéja, csak a magaménak. Engem nem gúny, de hódolat illet meg! Az öreg Maurus hallgatott. — Miért nem felelsz ? — kérdezte a királyné csodálkozva. — Talán nem tartod jogosnak kívánságomat ? — Nem — felelte keményen az öreg és
