Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-12 / 46. szám

(2) 1907. November 12.

SZÍNÉK. VÁRALJA

46. szám.

külözésnek kitennünk azt, aki talán legjobban megérdemli, hogy vagyonilag teljesen független legyen. Nem szabad megengednünk, hogy a biró pályafutása a felsőbbség jóvoltától, kegyétől függjön. Az előrehaladás csak legszigorúbb pragmatika alapján történhessék, mert mindennek el szabad vesznie, csak az igaz bíráskodásnak nem.

És ne mondja senki, hogy ez tisztán és kizárólag a bíróság belső ügye, melybe kívülállónak beszólása nincsen. Nem ugv! Már fentebb is kimutattuk, hogy a bíróság pártatlanság a közérdek és közérdek minden mód és eszköz, mely e pártatlanság megszilárdítására alkalmas és ahoz szükséges.

Minden ut és mód megvan ahhoz, hogy ez az ügy csakugyan országos ügy- gyé legyen. De nem olyan irányban, mint a'milyenben mi gondoljuk. Országos ügy lesz, mely felforduláshoz fog vezetni.

És óvja meg Isten a magyar hazát, ha utolsó kincsünket, a független bíróságba vetett hitünket is elveszítjük

Zűrzavar mindenfelé.

Közéletünk a konzolidációtól tán sohasem volt oly távol, mint mostanában. Nem is kell a politika sikamlós padlójára lépnünk, ahol a felfordulás csaknem teljes, hogy minden más téren is tapasztalhassuk a céltudatot nélkülöző, kétségbeesett kipkedés-kapkodást.

Az Ausztriával való közel évtizedes egyenetlenkedés nagyban hozzájárult a viszonyok rosszabbodásához. A vállalkozási kedv ez évek során annyira lelohadt, hogy a közforgalomnak érzékeny csorbákat kellett szenvednie. A munkaadók és munkások közti torzsalkodások, a mindig megújuló bérharcok éppen nem alkalmasak a javulás előidézésére, csak újabb, frisebb sebet ejtenek a közgazdasági helyzeten.

Ezekkel többé-kevésbé speciális természetű bajokkal egyidejűleg egy másik végzetes mizéria lépett fel, mely ugyan kártékony hatását az egész civilizált világon érezteti, de sehol akkora rombolást nem visz végbe, mint hazánkban. A régidőktől fogva jóllétben megizmosodott nemzetek is keservesen sinylik meg a pénzszűkét, a nyomában felbukkanó nagy csődeseteket és óriási veszteségeket, de a hatalmas nemzetek, minők az Egyesült-Államok, Anglia és Németország csakhamar kiheveri ezeket. Általánosságban legfeljebb, hogy a kamatláb felemelésben nyer kifejezést a katasztrófa, mely mint a vízbe dobott kő, nem ott veri a legnagyobb hullámokat, ahol elsülyed, hanem távolabb eső körökben. Nálunk, Magyarvalami nyomasztó, kínos érzet szorítja lelkemet. Maradj itthon!

— Bohó aggodalom. Légy nyugodt — szólt szilárdan a cár — hamar visszatérek és akkor még egy óráig együtt sétakocsizhatunk. Oly pompás, napos idő van, hogy az ember azt hinné, a tavasz gyors lépésbe vonul be fagyos északunkba.

A cár elhajtatott.

A borzasztó esemény, mely megfagyasztotta a vért az emberekben, megtörtént; a nihilisták bombája véget vetett a cár éleiének.

Földi maradványait a vártemplomban helyezték ravatalra. Oroszország minden vidékéről seregestől tódult a nép, hogy búcsút vegyen — a haza atyától.

A népnek csak éjjelenként volt szabad a cár ravatalához jönni. A reggeli órák a cári család, a nap többi része az előkelő osztályok számára volt fentartva, akik jegygyei bírtak. A megszabott időközök közti szünetek alatt néha háromszor-négyszer is napjában egy sűrűn elfátyolozott, talpig gyászba öltözött, s csak barátnője által kisért nő jelent meg és imádkozott a draga elköltözöttnek koporsójánál. A legszebb virágokkal hinlé be nyughelyét, újra meg újra érinlék ajkai a merev, hideg kezeket és senki se merészeié őt megzavarni.

A papok nyugodtan mondták a halott felett imáikat, szoborként állott négy őrséget tartó tiszt a ravatal körül. Ezek közt ott térdelt Katharina törődött szívvel, ismét egyedül, árván, elhagyatottan. (Vége.)

országon, jobban rrregérezzük a drága pénz csapását, mint Amerikában.

Az ipar, a kereskedelem, általában véve a közforgalom nemcsak hogy megcsappant, hanem mindenütt csüggedés lepte el az emberek lelkét. A remény egy halvány sugarát epedve várják, sőt még a különben, különösen a kontempált alakban megkötendő silány kiegyezést is elfogadták volna reménysugárnak, ha tőle a helyzet komoly változását lehetne várni. Számos jel azonban arra mutat, hogy a kiegyezéssel drágán megfizetett béke sem fakaszt rózsabimbókat. A közterhek előre látható akár közvetett, akár közvetlen emelése, a szállítási dijakuak egyszerűsítés örve alatti megdrágítása, a beállott nagyfokú waggonhiány és számtalan más, itt egyenkint fel nem sorolható nehézség illuzóriussá teszi a reményt, hogy a létrejött — nekünk amúgy is kedvezőtlen — kiegyezés konzolidált állapotot létesilhetnie.

Pénzügyi kapacitások, kiknek véleménye tapasztalatszerüen mérvadónak tekinthető az általános helyzet megítélésénél, és skeptikusan fogják fel a viszonyokat. Annyi egyelőre bizonyosnak látszik, hogy a javulás előidézését az ország belsejéből alig várhatjuk. Talán az élelmiszerek némi olcsóbbodását remélhetjük csak hazai intézkedésektől. A szén alig lesz olcsóbb. A lakbér sem. Ám közgazdasági fellendülésre csak az esetben számíthatunk, ha a külföldön is javulnak a viszonyok, ha áz általános üzleti pangás konok- ságából engedni fog valamennyire, legalább pedig, ha a külföldön is bővebben nyílnak majd a pénzforrások és belőlük egy kevés hazánkba is fog csurranni-csappanni.

Addig azonban nem szabad a türelem jelszavába belenyugodnunk, hanem törekednünk kell már most kellő hidegvérrel szembeszállani a veszélylyel. Ha a helyzet a legnagyobb fokú óvatosságra int is, ez nem jelentheti azt, hogy már most minden sáfárkodásunkkal fel kell hagynunk. Nem szabad fognunk semmibe, mert félő, hogy belelörik a bicskánk. Az élet nem áll meg útjában és munka nélkül nincsen élet. Épp most, e rósz időkben, kell serénykednünk, hogy dacolva a sorssal, elérhessük célunkat, melyet szem elől tévesztenünk vétek volna: a közgazdasági gyarapodást, ez alapját a nemzeti hatalomnak.

Csak gyáva katona dobja el a fegyvert. Az erős, a bátor küzd és győz vele — s dicsőséget arat akkor is, ha vele együtt elesik.

A világszerte folyó nagy életharcban csak a céltudatos, kemény munka vértez a legyőzelés ellen. Munkánkban az az idők folyamán igaznak bizonyult régi magyar szálló ige buzdíthat, hogy »Lesz még szőlő és lágy kenyér!«

Semmi, de biztos.

A modern élet mindenben a praktikusságra utal. A szociológus legfőbb törekvése megteremteni az általános jóllétet, mint a mely egyedül alkalmas a haza jelentőségének a nemzet hatalmának növelésére.

Mégis tapasztalhatjuk, hogy a fiatalság még mindig a bürokratikus pályára tódul. Megelég szik a kevéssel, csak biztos legyen és ne kelljen a gyakorlati produkció terére lépnie. A hivatalnoki létrán való hosszú mászkálás azonban nem viszi előbbre sem a köz dolgát, sem pedig oly keresetet nem nyújt, mely a pontosan végzett munkával arányban lenne. Éppen csak a dicsőség kedvéért dolgoznak. Ez a dicsőség ólomsuly- lyal nehezedik reájuk, azoknak a csekélyszámu- aknak kivétélével, kik már magasabb állásba jutván, nem érzik a dicsőség bajait. Egy másik rész soha nem is érezte, mert a protekció puha pázsitján járván, nem sebezte meg lábát, és rohamosan haladt előre.

A tisztviselők körein kívül állók csak szerencsésebb helyzetűek után Ítélik meg az egész kart, összesitvén a tisztviselőket egy tetszetős közfogalomba.

A bajjal járó dicsőségnek ez a legnagyobb baja. A nagyközönség, amelybe a háziúrtól kezdve a kisiparosig minden a tisztviselőknek szolgál- mányt nyújtó egyén számit, abból a semmivel sem indokolt feltevésből indul ki, hogy tisztviselő csak jófizetésü ur lehet és ennek megfelelő- leg szabja is meg számláját.

A tisztviselő nyög és — fizet. Fizet, mint az »ur,« dolgozik és nélkülöz, mint a szegény munkás, sőt annál is jobban. Az úri kiadások

alól nem vonhatja ki magát, mert reprezentálnia kell, ha nem akarja elveszteni kenyerét. Van azonban sok oly élvezet, melyet a munkás akadálytalanul megengedhet magának, de a tisztviselőnek nem lehet benne része. Önmagát kell megtagadnia, hogy a »világ«, mely nem ad neki semmit, meg ne szólja. Urat kell játszania, ha forr a feje, urat kell játszania, ha fizet, sőt urat még akkor is, ha nem fizet, ha adós marad. Mindent grandseigneur módjára kell cselekednie, csak azt nem szabad mutatnia, vagy elpanaszolnia, hogy a jövedelme nem engedi meg neki a nagy uraskodást.

A felületes szemlélő ezt a képet tán túlzottan sötétnek fogja találni. A ki csak a kisebb számú, jobb helyzetekben levő tisztviselők után ítél, akit félrevezet az a látszat, hogy a csekély fizetésű tisztviselőknek nagyobb része tisztességesen megél : hamar kész azzal az ítélettel, hogy a bajok felpanaszolása nem egyébb hangulat- keltésnél.

Ha lehetséges volna a magyar tisztviselők adósságairól hiteles statisztikai kimutatást készíteni, ez olyan adatokat tárna fel, melyek ijesztő módon igazolnák állításainkat.

Az adósság, a rendezett anyagi viszonyok e megölője, iszonyú pusztításokat visz végbe a tisztviselőkön. Ki tételezheti föl, hogy a sok ezer tisztviselő mind kivétel nélkül, könnyelmű életmódot folytat ? Ki hiheti, hogy a feljebbvalóik ezt tűrnék ?

Okvetlenül mélyebben kell keresnünk a baj forrását. Rá kell jönnünk arra, hogy a tisztviselők nagy tömegénél a jövedelem nincsen össz- hangzásban azokkal a kiadásokkal, melyek alól a tisztviselők rangjuk kedvéért ki nem vonhatják magukat.

S ha erre a tapasztalatra jutottunk, egyszerre egészen más színben tűnik fel a tisztviselők helyzete, mint azt a nagyközönség megítéli. A rangról leszakadnak a cafatos foszlányok, s ami megmarad, az a lelket ölő, agyat marcangoló gond, mely terhessé teszi a tisztviselő munkáját és elkeseríti nélkülözésekkel teli életetét.

Valóban ideje, hogy a bajokat megfelelő- leg csökkentenék, legelőbb azzal, hogy ezt a hálátlan pályát ne áhitozza annyira az ifjúság. A praktikus pályák sokkal több kilátást nyújtanak úgy az egyének megélhetésére, mint a közjóllét emelésére és azokat érdemesebb felkeresni, mint a felfújt dicsőséget csillogó, de keserves, silány életmódot nyújtó toliforgatás.

Sem a poros aktákban való böngészés, sem az íróasztal mellett való görnyedés, nem hajthat annyi hasznot, mint a produktiv munka.

Krónika a hétről.

(A helyzet. — Újabb botránypör Németországban. — Hlinka András viselt dolgai. — Csalással vádolt fakereskedő. — Akit a miniszter kiküldött. — Az úri banda.)

A belpolitikai események mostanában csaknem kizárólag a képviselőházban játszódnak le. Érdemlegesen ott is keveset intéznek el, de annál többet locsognak a nemzetiségi képviselők. Valósággal kiütött újból az obstrukció. Még pedig olyan alkalommal — az indemnitás tárgyalása közben — amikor az csak bakafantáskodásnak és nyíltan a tárgyalások sima menetének minden elfogadható ok nélkül való megakadályozásának kell hogy tekintessék. Egyéb, igen fontos, életbe vágó ügyek várnak sürgős elintézésre s a nemzetiségek egyes töredékei épp a mostani drága időt tartják alkalmasnak arra, hogy azt a törvény- hozás által elpocsékoltathassák. Most már bizni lehet abban, hogy nemsokára házszabálymódosi- tással határt fognak szabni az efféle okvetetlen- kedéseknek.

Németországnak a Harden-pör szenzációja után újabb hasonló szenzációja volt a héten : a Bülöw Brand pör. Brand Adolf újságíró ugyanis ráfogta Bülöw herceg birodalmi kancellárra, hogy homosexuális Bülöw ezért rágalmazóját a törvényszék elé állíttatta. A Harde-pörhöz képest ezúttal a szerepek felcseréltettek. A közvélemény rokon- szenve Bülöw felé fordult, annál inkább, mert a vád semmiben se nyert igazolást, maga a vádló pedig jellemtelen, többszörösen megbüntetett egyén. A tárgyalás folyamán a törvényszék is meggyőződött Bülöw ellen felhozott vád alaptalan voltáról s Brand visszavonó kijelentése dacára őt másfél esztendei börtönre és az összes felmerült költségek megfizetésére Ítélte.

A kir. Curia a héten Hlinka András p'ébá- nos, hírhedt tót izgató ügyeivel foglalkozott. Ez az agitátor volt tudvalevőleg legutóbb is oka a csernovai vérengzéseknek. Ezúttal a képviselőválasztások idejében elkövetett izgatásai tárgyában hozott Ítéletek kerültek a Curiánál felülbirálat alá. A Curia az egybehangzó két alsófoku ítéletet helybenhagyta és eszerint Hlinka és társai büntetései immár végrehajtandók. Érzékeny pénzbüntetése-