Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-29 / 5. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilllér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

ZF1 A.BUTUST ISTVÁ 1ST

I! A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény I valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

A kispolgár otthona.

A legjobb eszköz a tulajdonjog megvédésére és a szocializmusnak gazdasági téren való leküzdésére az, ha a birtokosok számát növeljük. Vagyis más szóval, ha konzervativeket, munkásokat—jelenleg még megfosztva a birtoklástól - akarunk nevelni, akkor könnyitsük meg nekik az alkalmat a birtok vagy tulajdon szerzéséhez, melyet megbecsülnének és melyet természetszerűleg igyekezni fognak megtartani.

E helyes ideából eredt a családi tüz- helv megvédésére irányuló törvénv — az amerikai home stead, melyet már több ország sajátjává tett. — Mindama követésre méltó intézmények, mint munkásházak, földek, kertek, stb. létesítése ugyanebből az ideából erednek.

Ugv látszik azonban, hogy az eddig elért eredmények nem nagyon bátorítóak. Bár a világért se akarjuk e nemes akciót gáncsolni, mégis nyíltan kell, hogy bevaljuk,hogv az eddig ez irányban kifejtett akciók nem produkáltak oly eredményt, mint a milyent a mozgalom kezdeményezői vártak. Ók orvosolni akarták a bajt és alig sikerül nekik azt enyhíteni.

De mindennek dacára ez nem ok az elbátortalanitásra. Ellenkezőleg! Minthogy az elérendő czél jó, megkétszerezett erővel kell dolgozni, a szervezeteket megerősíteni és a cél megvalósítására szolgáló eszközöket szaporítani.

Mi tehát a teendő a jelenlegi állapotok között? Mindig az állam segítségéért folyamodni nagyon is kényelmes dolog. A gondolatok e menetét ^követve, önkéntelen is kérdezzük önmagunktól, vájjon a törvényhozók közbenjárása — az az államszocializmus hibájába eső veszély nélkül — nem kölcsönözhetne-e az egyes

osztályok törekvésének több erőt és élénkséget?

A kispolgárság védőinek van egy sokkal egyszerűbb és logikusabb módszerük, amely sem az államnak, sem más nagylelkű kezdeményezőknek áldozatát nem igényelné.

Az utolsó években csak a munkások érdekeit védő törvényekről vitatkoztak és azokat szentesítették. Elvben biztosítottak nekik nyugdijat öregkorára, vannak pénztáraik a munkanélküliség és betegség esetén való segélyezésre és a heti pihenőnap is törvénybe van iktatva.

Ugyanez időben támogatásban részesült a munkás, kinek fiai a katonaságnál szolgáltak, mig a kiskereskedéssel biró özvegy, a kismester, semmi ^támogatásban nem részesült. Az egész, a munkás érdekeit előmozdító törvényhozás súlyos te- herkint nehezedik az egész középosztály vállaira.

Ez a — mint parlamenti nyelven szeretik mondani — érdekes osztálya a polgárságnak semmi reá nézve hasznos törvényeket nem élvez, hanem csak végnélküli zaklatásokn V van mindenkor k itéve.

És mégis ez az osztály különösen az, a mely a mai társadalom alapkövét képezi, azt életképessé teszi és a forradalom ellen megvédi. A társadalom ez osztálya a legmesztegetethetlenebb, a legbecsületesebb és a legszorgalmasabb — senki ezt nem tagadhatja — és mégis ő az, amely bár a legtöbbet ad az államnak, a legkevesebbet kapja ellenértékűi.

Egy normálisan szervezett társadalomban a kispolgárnak, az otthon dolgozó kézművesnek aránylag jó módban kellene élnie. Mert mig a mai munkást az elérhető magasabb bér csábitó ereje izgatja, hogy mindinkább fokozódó igényei kielégítést nyerjenek és csak arra

törekszik, hogy magasabb bér mellett minél kevesebbet dolgozzék, addig az otthon dolgozó munkás tudni fogja, hogy minél többet dolgozik, annál többet kereshet és minél jobban és szebben dolgozik, annál több dicsőséget szerez házának. Vájjon akkor hány kézműves lesz, aki a vasárnapi pihenőt teljesen élvezni fogja, úgy mint azt a mai munkástörvény előírja? Hány kispolgár van, aki csak tiz órát dolgozik naponta?

Jegyezzük még meg, hogy a kismester nem dolgozna egyedül, felesége vezetné az elszámolásokat vagy egyéb szolgálatokat végezne, fia pedig inaskod- nék és leányai házi teendőkkel volnának elfoglalva. Néhány évi küzdés után — egy normálisan szervezett társadalomban — munkája és helyes gazdálkodása révén^ ingatlanának íulajdonosává válnék, anélkül, hogy az állam vagy más nagylelkű kezdeménve/ők ebben közbenjárnának.

Hasonló kezdeményezéssel egy nép produktiv ereje elérhetné csúcspontját mert az alkotó elemek mindegyike tudni fogja, hogy a társadalom egyrészc az övéikből áll, mig a középosztály mellőzése elkerülhetetlenül koncentrálja a tőkét a felsőbb társadalom, a munkát pedig a proletáriátus kezében, megfosztván amazt egy jobb sors minden reményétől.

A »Szatmármegyei Közlönycc-nek.

A cimben idézett lap f. é. 3 számában Kunéry Kálmán aláírással egy cikk jelent meg, melyben az iró a »Szatmárvármegye« és a »Szinérváralja« legközelebbi két számának »Tárca« rovatában Marosán Viktor avasfelsőfalui áll. el. isk. igazgató-tanitó tollából megjelent közleményt bírálja. Cikkéb n elitéli Kunéry Marosán azon eljárását, hogy Pintye Grigort, a kuruc-korban hires zsiványt kuruevitézzé igyekszik avatni.

A „SZINÉRVÁRALJA“ TARCAJA.

Michel-Angeló.

(.Bourget Pál szonetlje.)

Borús bár homlokod és arezod halovány,

Nem szánlak téged én, zordon Buónarott’.

Művész-titán! soha nem fáradt el karod,

Nem csüggedett szived, nem bántott kedv-hiány.

Büszke valál s erős, csodás kor embere;

Vívtál éj-napon át kegyetlen harezokat;

Kilencz nagy évtized szántá föl arcodat,

De szived és erőd meg nem törött bele.

Azt szánom én, kinek, — habár gondolt nagyot, — Legyőzni a makacs, lázongó anyagot A te erőd s hited, jaj, meg nem adatott.

Legszebb álma előtt, ki összetörve áll,

S érzi, mig munka közt éj s nap enyészve száll: Mint fogja bé agyát őrültség és halál.

Zempléni Árpád.

Egy tolvajcsiny.

Jancsi barátom — mesélte el egy vén, gyakorolt betörő a vizsgálóbírónak — kitűnő betörést szimatolt ki, de nem volt képes egymaga végrehajtani, mert nem oly ügyes lakatos, mint én vagyok. Egy a főváros közelében levő vidéki bankról volt szó. Igazgatója gazdag, s rajta kívül csak egy Kovács nevű pénztáros és egy szolga állt a banknál alkalmazásban. Este korán zártak. A kis vidéki helységben csak egy éjjeli őr volt, egy öreg legény, ki éjjel körüljárt az utczákon, ha véletlenül el nem aludt, s az őrködésről meg nem feledkezett. Az ósdi pénzszekrényt könnyen nyit hatónak tartottuk; Jancsi még csak tüzmentesnek se, legkevésbbé a betörésnek ellentállónak vélte. Az irodahelyiség ajtaján közönséges biztonsági lakat lógott, amelyről Jancsinak rég volt már viaszlenyomata; a hozzávaló álkulcsot is elkészítette és kipróbálta ! már. Egyik este végre akartuk hajtani tervünket, i mert Jancsi kipuhatolta, hogy az igazgató aznap a fővárosba utazott.

A mikor alkonyodott, a csúnya időjárás miatt alig lehetett valakit látni azutezán; korán fogtunk tehát a munkánkhoz. Jancsi künn állt őrt; a bankirodával szemben rejtőzött el, s az éjjeli bakler közeledte esetén macskanyávogást kellett, utánoznia, a mihez pompásan értett.

Én bementem a helyiségbe, bezártam magam után az ajtót és kézi lámpám fényénél megkíséreltem a pénzszekrényt kinyitni. Alig dolgoztam öt perczig, amikor hallom, hogy valaki kizárja az ajtót és belép. Szörnyen megijedtem ! Már a kezemen éreztem a bilincseket, any- nvira meglepődtem, s éppen e meglepetés hatása alatt lámpásom teljes fényét az ajtó felé irányitottam. A belépő a bankigazgató volt.

Azt hittem, segélyért fog kiáltani, de az öreg ur szemeit rám meresztve csak ezt kérdezte: Kicsoda ön?

»S kicsoda ön?« kérdezém én viszont. Ha az ember valami kérdés által zavarba hoza- tik, legjobb, ha viszont kérdez, ezáltal zavara elpalástolására időt nyer,

»Én a bankigazgató vagyok,« mondá az igazgató, »valami baja történt a zárnak?«

Mint a villám czikkázolt át agyamban egy eszme.

»Igenis, uram, mondám, sapkámat udvariasan emelve, »Kovács ur nem tudta már kinyitni a zárat és elküldött, hogy javítsam ki.«

»S hol van Kovács ur?«

»Hazament, de mindjárt itt lesz. Addigra is bezárt ide.«

»ügy, úgy — hát csak folytassa a munkáját. Én is már rég észrevettem, hogy a zár nehezen jár. Mitől van ez?«

»Az ilyen zárt legalább egyszer évenkint rendesen meg kell olajozni,« válaszoltam.

»Nos hát, dolgozzék csak!«

»Engedje meg,« mondám — s második jó eszmém támadt, — »csak nem folytathatom jelenlétében a munkát, hiszen nem is ösmerem. Azt mondja, hogy a bankigazgató. S ha nem az? Várni fogok most a kinyitással, mig Kovács ur eljön.«