Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-23 / 30. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 koron. N egyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér Nyilttér soronkint bO fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: IF’.^LlBI.Á.ISr ISTVÁN A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinéruáralja“ szerkesztő­ségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Külsőség és látszat. E két tényező nagyobb ur, mint ahogy az első pillanatra látszik. Ez diri­gálja az emberek véleményét, ez irány­adója cselekedeteiknek, uralkodik szivük és eszük felett, befolyásolja szevedélyei- ket, fellobbantja vagy lelohasztja szerel­müket stb. Az emberek legnagyobb része min­den súlyt a látszatra fektet, mintha csak igazolni akarná azt a német közmondást, hogy: »annyi vagyok, amennyinek lát­szom.« És csakugyan, ami felületes ko­runkban egyik ember a másikat mindig csak a külszin és látszat után Ítéli meg, nem véve magának annyi fáradságot, hogy a dolgok lényegébe hatoljon és a való után kutasson. A valódi érdemet ritkán is méltá­nyolják úgy, mint a látszólagosat, nem­csak azért, mert amaz többnyire szeré­nyebb és elvonultabb, hanem leginkább azon oknál fogva, mert nem tud mutatni, nem tudja magát eléggé észrevétetni és feltűnővé tenni; mig a látszólagos érdem­nek éppen abban fekszik minden ereje és megmérhetetlen előnye, hogy merész ügyességgel a levegőbe épit és ember­társaival elhitet olyat is, ami nem létezik. Hogy a látszat mennyire hat az em­berre, abból is kitűnik, hogy milyen köny- nyen lelkesedésbe hozza a férfiszivet egy- egy szép szinésznő. Tudja az ember, hogy amit a színpadon lát, csupa csalóka lát­szat és mégis rabjai leszünk, mig ellenben a szerény, a valódi szépet, mely nem ragyog és nem ejt bámulatba feltűnésé­vel, igen gyakran észre se vesszük. Sokszor a látszat nagyon szükséges arra, hogy a valóra irányítsa a figyelmet. Ismerek sok tehetséges embert, akit alig vesznek észre, nem méltányolják és nem becsülik meg kellőleg; és ha nem tudja magának megszerezni a szükséges lát­szatot a valóság mellé, ha nem tudja érdemeit kissé feltűnővé tenni, csillog­tatni, észrevétetni, akkor el van veszve e tekintetben és ha véletlenül a körül­mények nem sodorják valami szerencsés véletlenbe, ne is számítson arra, hogy valaha érdemei szerint Ítéljék meg. Van némely ember, aki nagyon tud e látszattal bánni s azt megszerezni magá­nak : aki tulajdonképen ebből él, ezzel boldogul. Szerez vele magának: hirtf neyét'' a társadalomban pozíciót. Nagyon sokát - tesznek fel róla, túlbecsülik azt az ici­pici kis valóságot, ami szappanbuborék­hoz hasonló hires lényét takarja. A külszin sok esetben nem egyéb, mint gyenge reklám, ami meghozza dúsan a maga kamatait; sokszor van rá eset, hogy valaki azt a látszatot adja magá­nak, mintha keresett ügyvéd, orvos stb. volna s a látszat következtében csakugyan az is lesz. Mert ritka ember alkot magának bizonyos tárgyról, vagy személyről önálló véleményt. Mindenesetre kényelmesebb elfogadni a készet és nem gondolkozni rajta; valónak venni a látszatot és bele­nyugodni. Ámde ez nem jól van igy! Nekünk magyaroknak küzdeni kell az üres látszat ellen. Meg kell mutatnunk, miben áll az igazi erény és oda kell hatnunk, hogy a világ csak a valót keresse, az üres lát­szatot pedig kellő mértékére szállítsa le. Ily módon az egész társadalmat át lehet alakítani s az igazi erény, az igazi tehet­ség több elismerésben fog részesülni, mint eddig. Mert az igazi tehetségekre a mai kor­ban sokkal nagyobb szükségünk van, semhogy azokat homálynak szabadna fednie és helyettük az érdem nélküli üres látszat vigyen vezérszerepet. Válságos küzdelmekkel teli az a kor és a boldo­gulást csakis a meglevő tehetségek ér­vényre juttatás utján érhetjük el. Erre kell tehát törekednünk. Tanítók esküje. Lélekemelő ünnepélynek volt színhelye f. hó 15-én városunk. A legújabban alkotott 1907. évi 27. t.-cikk ugyanis elrendelte, hogy 'a nem állami kötelékben álló tanítók az állam alkot­mányára s hivatalos ténykedésükre esküt te­gyenek. Az eskü kivétele után Sprenger Ferenc s.-lanfelügyelő magas eszmei színvonalú s len­dületes beszédet intézett az egybegyült tanítói ^karhoz, amelyben szivükre kötötte, hogy a nép­nevelés s különösen pedig a magyar nyelv ta­nításának előreterelésében minden lehető kí­nálkozó alkalmat ragadjanak meg, egy percre sem tévesztvén szem elől a magyar alkotmády* iránti tiszteletet. Nem célunk foglalkozni az eskünek a tan­ügyi kötelességekre vonatkozó részével, mert az a körülmény, hogy a tanító esküt tesz íeladatá- nak lelkiismeretes betöltésére, csak természetes. De bogy a kormány szükségesnek tartja azt, bogy magyar állampolgár tanítók, kiknek egyéb­ként is a hazaüság legideálisabb nimbusában kellene tündökölniük, az állam alkotmányának tiszteletben tartására lelegyék az esküt, az szo­morú politikai viszonyainknak legmarkánsabb bizonyítéka. Mert elkezdve a hottentották társa­dalmán, országunkéhoz hasonlót nem lelünk; ez a Magyar állam az Ifialtesek és Korjolánok asyluma. Mert e’ngedelmet kérünk, hogy az igaz­ságot oly leplezetlenül ki merjük mondani, ezen szégyenletes helyzetnek csak a magyar toleran­cia az oka; mert, fia mi magyarok, vállvetett erővel hozzálátnánk a gyom irtásához s ha mi a nemzetiségi izgatást minden kínálkozó eszköz­zel igyekeznénk izolálni, akkor mi magyar álla­munk supremációjának művét rég befejeztük volna. És ehhez jogunk is van, mert ez az állam első sorban és kizárólag is magyar. Magyar pe­dig azért, mert magyar szellemi és anyagi erő túlsúly által tartatik fenn, és tartatott fenn a honalapitástól fogva idáig. Dacára a nevezett tanfelügyelő tapintatos és az ellentétek kiélesitését gondosan kerülő lo­jális eljárásának, a járásnak 30—35-re. tehető tanítói közül csak 7 tanítótól volt az eskü ki­vehető, a többiek eskütételét okmányaik hiá­nyossága és más egyéb okból el kellett halasz­tani. Pedig az eskütétel nagyon fontos aktus az államsegélyben részesülő tanítókra nemcsak azért, mert a segély kiutalása éppen ettől téte­tik függővé; de azért is, mert ezzel szorosabb állami felügyelet alá jut a tanítóság. A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Érdekes házasság. Egy régi arisztokrata család özvegye, ne­vezzük őt Korosnásnénak, még a múlt évben valami rendkívül kényes ügynek, úgy mondják, valami becsületbeli kérdésnek elintézése végett Z. kereskedőt kérte fel, ki régóta bizalmas em­bere volt már a családnak és ki nem egyszer tett már fontos szolgálatot Koronásnénak. Z. kereskedő nagyra becsülte a koronás család bizalmát s ezúttal is hajlandónak nyilat­kozott a sikamlós és kompromittáló ügyet, még a saját jó hírnevének veszélyeztetése mellett is elintézni, de csakis azzal a kikötéssel, ha Koro- násné is teljesíti egy régi óhajtását. — Mi legyen az ? — kérdé foghegyen a büszke arisztokrata nő. — Ne tessék félni, nem oly rendkívüli. — Remélem is! — Nagyságodnak van egy rendkívül szép, szellemdus, férjhezmenendő leánya, nekem egy igen képzelt, okos, házasulandó fiam. Legutóbb nehány évig lakott Párisban, Londonban. Min­denképen szalonképes. A napokban várom haza. kegyeskedjék megengedni, hogy megérkezése után azonnal tiszteletét tehesse. — Majd gondolkozom. — Bocsánat, akkor én is gondolkozom, ha vájjon rögtön belevágjak-e a kényes ügy lebo­nyolításába. — Ah, vagy úgy! I ... No hát jöhet a fia hozzánk, amikor neki tetszik. — Köszönöm a látogatás kegyes engedélye­zését, de egy kis biztosíték kellene. — Miféle biztosíték ? — Adja írásban nagysád, hogy rajta lesz, miként a fiatalok, megkedvelve egymást, isme­retségüket házasággal pecsételhessék meg. Koronásné kevés habozás után leült Író­asztalához és e nehány sort vetette papírra : »Z. kereskedő fiát házamnál elfogadom s oda működöm, hogy a lányomat elvehesse. Egy­úttal kötelezem magamat, hogy a házasság lét­rejöttekor leányomnak negyvenezer korona ho­zományt adok.« A kereskedő az írással meg volt elégedve, zsebre tette és távozott. Gyorsan a reábizolt ügy lebonyolításához látott, mialatt megírta fiának a Koronásnéval kötött egyezséget, valamint azt is, hogyha kedve szerint nősül, megveszi számára a p-i uradalmat, mely neki egyszer annyira megtetszett. . Atyja levelének vétele után sietett is a fiatal ember haza. Gyakran hallotta dicsérni a Koronásné leányát, bár neki még soha nem volt hozzá szerencséje. Rendkívül kiváncsi volt rá, hogy mint fog majd neki tetszeni ? Eelkölli-é benne a szerelmet ? Ami nélkül még atyja kí­vánságára sem akart megnősülni. Koronásné azonban sem az Ígéretét, sem az iratát nem vette komolyan, ügy vélte, hogyha az ügye le lesz már bonyolítva, majd megelég­szik Z. kereskedő más egyéb jutalommal és nem kell e messzallianz kedvéért leánya boldog­ságát, szerencséjét feláldozni, .iváll, mikor ne­hány valódi kékvér is teszi neki komolyan a szépet. Mikor a fiatal Z. megérkezett, elintén el sem akarta fogadni. Húzta, halasztotta a dolgot, úgy, hogy megint az öreg kereskedőnek kellett közbelépnie. Ekkor Koronásné furcsa manőverhez fo­lyamodott. A leányát, anélkül, hogy Z. keres­kedő fiával találkozott volna, felküldötte Bécsbe. De hogy a fiatal kereskedőt is fogadhassa, mint saját lányát mutatta be neki egy távoli szegény- sorsú rokonának a leányát, felbiztatva, hogy a fiatal kereskedőt igyekezzék a háztól elriasztani. Legyen iránta kíméletlen és mutassa magát ki- állhalatlannak. Azt pedig, hogy nem ő az igazi

Next

/
Thumbnails
Contents