Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-23 / 30. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 koron. N egyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér Nyilttér soronkint bO fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: IF’.^LlBI.Á.ISr ISTVÁN A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinéruáralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Külsőség és látszat. E két tényező nagyobb ur, mint ahogy az első pillanatra látszik. Ez dirigálja az emberek véleményét, ez irányadója cselekedeteiknek, uralkodik szivük és eszük felett, befolyásolja szevedélyei- ket, fellobbantja vagy lelohasztja szerelmüket stb. Az emberek legnagyobb része minden súlyt a látszatra fektet, mintha csak igazolni akarná azt a német közmondást, hogy: »annyi vagyok, amennyinek látszom.« És csakugyan, ami felületes korunkban egyik ember a másikat mindig csak a külszin és látszat után Ítéli meg, nem véve magának annyi fáradságot, hogy a dolgok lényegébe hatoljon és a való után kutasson. A valódi érdemet ritkán is méltányolják úgy, mint a látszólagosat, nemcsak azért, mert amaz többnyire szerényebb és elvonultabb, hanem leginkább azon oknál fogva, mert nem tud mutatni, nem tudja magát eléggé észrevétetni és feltűnővé tenni; mig a látszólagos érdemnek éppen abban fekszik minden ereje és megmérhetetlen előnye, hogy merész ügyességgel a levegőbe épit és embertársaival elhitet olyat is, ami nem létezik. Hogy a látszat mennyire hat az emberre, abból is kitűnik, hogy milyen köny- nyen lelkesedésbe hozza a férfiszivet egy- egy szép szinésznő. Tudja az ember, hogy amit a színpadon lát, csupa csalóka látszat és mégis rabjai leszünk, mig ellenben a szerény, a valódi szépet, mely nem ragyog és nem ejt bámulatba feltűnésével, igen gyakran észre se vesszük. Sokszor a látszat nagyon szükséges arra, hogy a valóra irányítsa a figyelmet. Ismerek sok tehetséges embert, akit alig vesznek észre, nem méltányolják és nem becsülik meg kellőleg; és ha nem tudja magának megszerezni a szükséges látszatot a valóság mellé, ha nem tudja érdemeit kissé feltűnővé tenni, csillogtatni, észrevétetni, akkor el van veszve e tekintetben és ha véletlenül a körülmények nem sodorják valami szerencsés véletlenbe, ne is számítson arra, hogy valaha érdemei szerint Ítéljék meg. Van némely ember, aki nagyon tud e látszattal bánni s azt megszerezni magának : aki tulajdonképen ebből él, ezzel boldogul. Szerez vele magának: hirtf neyét'' a társadalomban pozíciót. Nagyon sokát - tesznek fel róla, túlbecsülik azt az icipici kis valóságot, ami szappanbuborékhoz hasonló hires lényét takarja. A külszin sok esetben nem egyéb, mint gyenge reklám, ami meghozza dúsan a maga kamatait; sokszor van rá eset, hogy valaki azt a látszatot adja magának, mintha keresett ügyvéd, orvos stb. volna s a látszat következtében csakugyan az is lesz. Mert ritka ember alkot magának bizonyos tárgyról, vagy személyről önálló véleményt. Mindenesetre kényelmesebb elfogadni a készet és nem gondolkozni rajta; valónak venni a látszatot és belenyugodni. Ámde ez nem jól van igy! Nekünk magyaroknak küzdeni kell az üres látszat ellen. Meg kell mutatnunk, miben áll az igazi erény és oda kell hatnunk, hogy a világ csak a valót keresse, az üres látszatot pedig kellő mértékére szállítsa le. Ily módon az egész társadalmat át lehet alakítani s az igazi erény, az igazi tehetség több elismerésben fog részesülni, mint eddig. Mert az igazi tehetségekre a mai korban sokkal nagyobb szükségünk van, semhogy azokat homálynak szabadna fednie és helyettük az érdem nélküli üres látszat vigyen vezérszerepet. Válságos küzdelmekkel teli az a kor és a boldogulást csakis a meglevő tehetségek érvényre juttatás utján érhetjük el. Erre kell tehát törekednünk. Tanítók esküje. Lélekemelő ünnepélynek volt színhelye f. hó 15-én városunk. A legújabban alkotott 1907. évi 27. t.-cikk ugyanis elrendelte, hogy 'a nem állami kötelékben álló tanítók az állam alkotmányára s hivatalos ténykedésükre esküt tegyenek. Az eskü kivétele után Sprenger Ferenc s.-lanfelügyelő magas eszmei színvonalú s lendületes beszédet intézett az egybegyült tanítói ^karhoz, amelyben szivükre kötötte, hogy a népnevelés s különösen pedig a magyar nyelv tanításának előreterelésében minden lehető kínálkozó alkalmat ragadjanak meg, egy percre sem tévesztvén szem elől a magyar alkotmády* iránti tiszteletet. Nem célunk foglalkozni az eskünek a tanügyi kötelességekre vonatkozó részével, mert az a körülmény, hogy a tanító esküt tesz íeladatá- nak lelkiismeretes betöltésére, csak természetes. De bogy a kormány szükségesnek tartja azt, bogy magyar állampolgár tanítók, kiknek egyébként is a hazaüság legideálisabb nimbusában kellene tündökölniük, az állam alkotmányának tiszteletben tartására lelegyék az esküt, az szomorú politikai viszonyainknak legmarkánsabb bizonyítéka. Mert elkezdve a hottentották társadalmán, országunkéhoz hasonlót nem lelünk; ez a Magyar állam az Ifialtesek és Korjolánok asyluma. Mert e’ngedelmet kérünk, hogy az igazságot oly leplezetlenül ki merjük mondani, ezen szégyenletes helyzetnek csak a magyar tolerancia az oka; mert, fia mi magyarok, vállvetett erővel hozzálátnánk a gyom irtásához s ha mi a nemzetiségi izgatást minden kínálkozó eszközzel igyekeznénk izolálni, akkor mi magyar államunk supremációjának művét rég befejeztük volna. És ehhez jogunk is van, mert ez az állam első sorban és kizárólag is magyar. Magyar pedig azért, mert magyar szellemi és anyagi erő túlsúly által tartatik fenn, és tartatott fenn a honalapitástól fogva idáig. Dacára a nevezett tanfelügyelő tapintatos és az ellentétek kiélesitését gondosan kerülő lojális eljárásának, a járásnak 30—35-re. tehető tanítói közül csak 7 tanítótól volt az eskü kivehető, a többiek eskütételét okmányaik hiányossága és más egyéb okból el kellett halasztani. Pedig az eskütétel nagyon fontos aktus az államsegélyben részesülő tanítókra nemcsak azért, mert a segély kiutalása éppen ettől tétetik függővé; de azért is, mert ezzel szorosabb állami felügyelet alá jut a tanítóság. A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Érdekes házasság. Egy régi arisztokrata család özvegye, nevezzük őt Korosnásnénak, még a múlt évben valami rendkívül kényes ügynek, úgy mondják, valami becsületbeli kérdésnek elintézése végett Z. kereskedőt kérte fel, ki régóta bizalmas embere volt már a családnak és ki nem egyszer tett már fontos szolgálatot Koronásnénak. Z. kereskedő nagyra becsülte a koronás család bizalmát s ezúttal is hajlandónak nyilatkozott a sikamlós és kompromittáló ügyet, még a saját jó hírnevének veszélyeztetése mellett is elintézni, de csakis azzal a kikötéssel, ha Koro- násné is teljesíti egy régi óhajtását. — Mi legyen az ? — kérdé foghegyen a büszke arisztokrata nő. — Ne tessék félni, nem oly rendkívüli. — Remélem is! — Nagyságodnak van egy rendkívül szép, szellemdus, férjhezmenendő leánya, nekem egy igen képzelt, okos, házasulandó fiam. Legutóbb nehány évig lakott Párisban, Londonban. Mindenképen szalonképes. A napokban várom haza. kegyeskedjék megengedni, hogy megérkezése után azonnal tiszteletét tehesse. — Majd gondolkozom. — Bocsánat, akkor én is gondolkozom, ha vájjon rögtön belevágjak-e a kényes ügy lebonyolításába. — Ah, vagy úgy! I ... No hát jöhet a fia hozzánk, amikor neki tetszik. — Köszönöm a látogatás kegyes engedélyezését, de egy kis biztosíték kellene. — Miféle biztosíték ? — Adja írásban nagysád, hogy rajta lesz, miként a fiatalok, megkedvelve egymást, ismeretségüket házasággal pecsételhessék meg. Koronásné kevés habozás után leült Íróasztalához és e nehány sort vetette papírra : »Z. kereskedő fiát házamnál elfogadom s oda működöm, hogy a lányomat elvehesse. Egyúttal kötelezem magamat, hogy a házasság létrejöttekor leányomnak negyvenezer korona hozományt adok.« A kereskedő az írással meg volt elégedve, zsebre tette és távozott. Gyorsan a reábizolt ügy lebonyolításához látott, mialatt megírta fiának a Koronásnéval kötött egyezséget, valamint azt is, hogyha kedve szerint nősül, megveszi számára a p-i uradalmat, mely neki egyszer annyira megtetszett. . Atyja levelének vétele után sietett is a fiatal ember haza. Gyakran hallotta dicsérni a Koronásné leányát, bár neki még soha nem volt hozzá szerencséje. Rendkívül kiváncsi volt rá, hogy mint fog majd neki tetszeni ? Eelkölli-é benne a szerelmet ? Ami nélkül még atyja kívánságára sem akart megnősülni. Koronásné azonban sem az Ígéretét, sem az iratát nem vette komolyan, ügy vélte, hogyha az ügye le lesz már bonyolítva, majd megelégszik Z. kereskedő más egyéb jutalommal és nem kell e messzallianz kedvéért leánya boldogságát, szerencséjét feláldozni, .iváll, mikor nehány valódi kékvér is teszi neki komolyan a szépet. Mikor a fiatal Z. megérkezett, elintén el sem akarta fogadni. Húzta, halasztotta a dolgot, úgy, hogy megint az öreg kereskedőnek kellett közbelépnie. Ekkor Koronásné furcsa manőverhez folyamodott. A leányát, anélkül, hogy Z. kereskedő fiával találkozott volna, felküldötte Bécsbe. De hogy a fiatal kereskedőt is fogadhassa, mint saját lányát mutatta be neki egy távoli szegény- sorsú rokonának a leányát, felbiztatva, hogy a fiatal kereskedőt igyekezzék a háztól elriasztani. Legyen iránta kíméletlen és mutassa magát ki- állhalatlannak. Azt pedig, hogy nem ő az igazi