Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-09 / 28. szám
(2) 1907 Julius 9. SZINÉR VÁR ALJA 28. szám. törekvő, vagyonszerző néppé lett, holott már előbb vagyonilag is zülleni kezdett. Rengeteg kárt okoz a pálinka országszerte s azt hisszük, közel járunk az igazsághoz, midőn azt állítjuk, hogy a mind nagyobb arányokat öltő kivándorlásnak is ez a legfőbb indító oka. Mert a korcsmái pálinkahitel juttatja a szegény nép kis birtokát bitang kézre, a pálinkától elbutult ember könnyen elhiszi a kivándorlási hiénák ostoba meséit a tengerentúli „ aranyország ról. A pálinka részegítő hatása alatt születik meg a sok oktalan sztrájk, százakat és ezreket döntve nyomorba. A pálinka nagyobb pusztítást végez hazánkban, mint hajdan a török, tatár és a német. Országos mozgalom indult meg a pálinkamérések teljes vasárnapi munkaszünetének keresztülvitelére. De ez még nem támadja meg gyökerében a bajt. Itt a törvényhozásnak, a kormánynak kell erélyesen közbelépnie, ha azt nem akarják, hogy az ország népe teljesen elpusztuljon. Nem elég a korcsmák vasárnapi szünetelése. Ki kell mondania a törvényhozásnak, hogy pálinkát csak orvosi rendeletre szabad kiadni és pedig — csak a gyógyszer- tárakból. A többi mérget is ott árulják, utaljuk oda a legveszedelmesebbet: a pálinkát is. Hogy pedig a korcsmárosok és a fogyasztó köznép vesztesége kárpótolva legyen, le kell szállítani, vagy végkép eltörölni a borital-adót. A boros ember nem sülyed állattá s nem válik a társadalom söpredékévé. A bor nem hat olyan gyorsan, hogy a munkás emberben annyi kárt tegyen, mint a pálinka. A borfogyasztás megkönnyítése, olcsóbbá tétele mig egyfelől a termelőket támogatja, a fogyasztóknak sem okoz annyi kárt, mint a minden rosszra képessé tevő alkohol. Addig is, mig a törvényhozás megmozdul s kimondja a pálinka felett a halálos Ítéletet, kötelessége minden községnek a legszigorúbb korlátok közé szorítani annak fogyasztását. Nagyon üdvös dolog lenne, ha szabályrendeleteket alkotnának és a legszigorúbb büntetéssel sújtanák a közhelyeken részegen talált embereket s megbüntetnék azon korcsmárosokat és kiméröket, kik vendégeiknek a lerészegedésig szolgáltatnak ki italt. A takarékosság és közerkölcsiség megszilárdítása mindenesetre erélyes tevékenységre kell hogy indítson mindenkit, akiben érzés van a nép sorsa iránt. . . r . . . r . . . Drágult a pénz. Drágább lett a bus, a kenyér és minden egyéb élelmi czikk, drágább lett a ruha, a cipő, drágább a lakás, a fűtés, a világítás — csak stil- szerü tehát, hogy megdráguljon a pénz is. Az Osztrák- Magyar Bank gondoskodott arról, hogy ez a csapásunk se maradjon el. Váratlanul, meglepetésszerűen felemelte a bankkamatlábat fél százalékkal. Vagyis ezentúl az adósok — van-e, ki e nevet nem ismeri? — fél százalékkal többet fizethetnek az amúgy is méregdrága kölcsönök után. Mi késztette az Osztrák-Magyar Bank igazgatóit erre a sokakat súlyosan érintő intézkedésre, azt egyelőre még a titok homálya fedi. Annyi azonban bizonyos, hogy a rejtély nyitját nehéz lesz megtalálni, mert a londoni és berlini nyílt piacon a kamatláb egyidejűleg negyed százalékkal csőként. ügy látszik, a rózsás élet és hitelviszonyok, a pazar bőség, melyet országszerte élvez a lakosság, adtak az Osztrák-Magyar Banknak impulzust a kamatlábemelésre. Ezzel is igazolni akarta, hogy van érzéke a magyar közönség sorsa iránt, — e lépésével is meg akart felelni a közóhajnak, mely hangosan követeli, hogy csak minél több teher, mert az eddigiek csak gyerekjátékok, amiknek viselését alig érezzük. Emelkedik minden árucikk ára, még a kicsi értékű gyufáé is, éppen csak a pénz ő nagyhatalmassága maradjon szégyenszemre a többi mögött. Hiszen az áremelkedés hasznot jelent mindazok részére, kik élnek vele, világos tehát, hogy az illetők jóllétét mozdítja elő, s igy hozzájárulnak a jóllét emeléséhez. Körülbelül igy okoskodhatott az Osztrák- Magyar Bank igazgatósága, amikor a kamatláb- emelés jótéteményében részesítette az ország lakosságát. Hogy jótéteményével mennyiben járult hozzá a tőke további összpontosításába, azok tudják legjobban, kik már most is arról koldulnak. A jóllétnek ilyetén emelése teszi tönkre a mi életerős, munkaképes lakosságunkat, Ez a jóllét kergeti ki az országból, messze idegenbe, hol a gazdagok jóllétén kívül a kevésbbé módosok jóllétére is vannak némi tekintettel. Ismételjük, hogy stilszerü a bank intézkedése s ha váratlanul, meglepetésszerűen történt is, nincs rajta mit csodálni. Nálunk, ahol szinte tervszerűen, foglalkoznak azon, hogy a szegény, dolgos embereik filléreiből mások minél nagyobb vagyont harácsoljanak össze, éppen azt kellene csodálni, hogy a birodalom legnagyobb pénzgyüj- tődéje nem ragadna meg minden kínálkozó és nem kínálkozó alkalmat, hogy gyarapítsa pénzkészletét, amely a szegény emberek munkabéreiből kerül együvé. Há igy tovább haladunk, s ezentúl is ilyen módon emeljük a jóllétet, csakugyan el fogjuk mindig mosolygott e szobának. Kedves ábrándjaival itt mulatott, e szoba volt ábrándjainak tündérvilága. Itt fogadta azt az ifjút, akit virágai boldogítottak Mint szerette e nő azt az ifjút! S mily szép és magasztos volt e szerelem! Érzelmem a nap iránt fenséggel birt, de e nő szerelme isteni volt ! Az angyalok az égben úgy szerethetnek. Lelke lerázta a földiség nehéz láncait, mint fehér csillag ragyogott ember és Isten — föld és egy ég között! »Alfréd, te atyám, gyermekem, jegyesem, fivérem vagy, mindaz, ami szívnek kedves és szent, életem költészete . . . szellemem szikrája, lelkem lelke, Alfréd te vagy a mindenségi« . . . ezt súgta gyakran a nő, de oly halkan, hogy még kedvese sem hallotta, ő csak lehelte e szavakat, s csakis illatom, melyet gazdagon árasztottam feléje, kapta fel légszerü szárnyaira és úgy hozta meg nekem. E szoba a boldogság és a költészet fészke volt. Szerelmök emlékeztetett az enyémre, felejt- hetlen napomra gondoltam szüntelen, s a nő talán sejtvén vágyamat, gyöngéd kezével gyakran maga kitett az ablakba. Boldog volt ő és azt akarta, hogy a virág is az legyen ! »Bár volna a fivérem !« — szólt egykor a nő Alfrédhoz. »Hát nem vagyok-e az ? Csak azzal a különbséggel, ha nővérem volna, nem szeretném oly végtelenül, mint igy!« »De akkor örökre.« »Oh, én nem változom meg soha, soha!« »Magam is néha ezt merem remélni, oly könnyen hisszük azt, ami boldogít, s néha mégis a kétség vampyrja akarja véremet. . .« »Ölje meg e csúnya vampyrt, Imogén s higy- jen nekem!« »Tudom, Alfréd, hogy nem olyan, mint az a felületes sereg, mely naponta körülvesz, tudom, felfogja szellemi szerelmünk egész boldogító költészetét, tudom, hogy óriás a pulyák között, azért találtam önben eszményemre, s néha mégis félek, mert ön még nem gyógyult ki végkép be tegségébó'l, a világfájdalom még mindig nyomja kedélyéi, ön még most is szeszélyes, vájjon egy váratlan szeszély nem öli-e meg szerelmét? A lángelme szerelme nem inkább dicső, mint állandó? .. . Amennyi kellem, amennyi ész van önben, Alfréd, épp oly beteg lelke, azért szeressen, szeressen csak addig, mig meggyógyítja szerelmem, megsemmisíti világfájdalm^t s kibékíti az élettel és az emberekkel!« . »Nemcsak addig Imogén, ön nem mindennapi nő, a szerelmem sem lehet az, érzelmem szent, mert nem ismeri a vak szenvedélyt; tiszta az, mint a csermely, mély mint a tenger, s az ily szerelem nincs kitéve múlandóságnak, óh, én szeretni fogom, Imogén, örökké, örökké!« (Folyt, köv.) érni, hogy az országban csak pénzes emberek lesznek — a többiek mind ki fognak vándorolni s nem lesz, aki a pénz birtokosaiért dolgozni fog. Ugyan mit fognak aztán csinálni azzal a temérdek pénzzel? Krónika a hétről. (A helyzet. — A portugál dinasztia válsága. — Japánamerikai konfliktus. — Megismételt Koepenick. — Megőrült szerkesztő. — Egy ujságiró tragédiája.) A hét szenzációja, hogy a horvát obstrukciót letörték. Szó fér ugyan ahhoz az eljáráshoz, melylyel ezt az eredményt sikerült elérni, de fó'dolog, hogy megvan. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter egyetlen szakaszból álló módosítást terjesztett elő, amely felöleli a meg- obstruált javaslat egész anyagát és amely felhatalmazza a kormányt, hogy a pragmatikát rendeleti utón léptesse életbe. Ezt a módosítást a képviseló'ház óriási többsége elfogadta s ezzel véget ért a horvátok obstrukciója. A vasutas javaslatok igy szerencsésen meg vannak szavazva. Zágrábban az ügy ilyetén elintézése zavargásokat idézett elő. Portugáliában a helyzet egyre válságosabbá válik. Hat gyalogezred fellázadt. A katonák megtagadták az engedelmességet, amikor a több helyen kitört zavargás elnyomására rendelték ki őket. A katonai hatóság szigorú vizsgálatot indított és a lázadóktól elszedték a fegyvert. A lakosság dinasztiaellenes tüntetéseket rendez. A király meghatalmazta Francot, hogy ha szükségesnek látja, függessze föl az összes polgári jogokat, hirdesse ki Portugália összes városaiban az ostromállapotot és rendelje el az egész országban a rögtönitélő bíráskodást. Japán és Amerika közt annyira megfeszült a viszony, hogy a háború kitörése valószínű. Az amerikai tengerészeti hivatalból kiszivárgott hírek szerint az egész amerikai hadi flotta a Csendestengerre fog menni. Az amerikai kormány kijelenti ugyan, hogy ennek az intézkedésnek nincsen semminemű kihívó karaktere Japán ellen, s csak az a célja vele, hogy a békét még jobban biztosítsa, de épp ez a mondva csinált béke- bizlositás legkétségtelenebb jele a közeli háborúnak. A köpenicki kapitány diadalmas csinyje, úgy látszik, iskolát alapított. Újabban valami kalandor magát a hatalmas német császárt szemelte ki misztifikációjának áldozatául. Nem azért, hogy jogtalan utón pénzt szerezzen, hanem csak annak a komédiának kedvéért, hogy a bámult imperatort felültesse. Devey amerikai admirálisnak adta ki magát s a császár hajóján, a meghívottak közt foglalt helyet. A császár többször szóba állt vele és tengerészeti dolgokról beszélt vele. Megtekintette Kiéiben az arzenált, megszemlélte a kikötőt, miközben a legmagasabb rangú urak kalauzolták és résztvett az udvari ebéden, egy-két nap múlva pedig szó nélkül eltűnt Erre gyanút fogtak és táviratilag kérdezősködtek Newyorkban, honnan az a válasz érkezett, hogy Devey admirális betegen fekszik. A császár dühösen keresteti most — köpenicki admirálist. Szombathelyen nagy feltűnést keltett Pick György esete. A szerencsétlen fiatalember milliomos család sarja és súlyos üldözési mániában szenvedett. Egy év előtt meggyógyultan került ki a lipótmezei tébolydából. Újabban a belügyminisztert, a megyei hatóságokat és a budapesti lapokat elárasztotta táviratokkal, majd maga indítótt lapot »Szombathelyi Esti Újság« címen. Nagy költséggel rendezte be a szerkesztőséget; tizenkét embert szerződtetett, óránkint zavaros szövegű plakátokat osztott szét, érthetetlen transzparensekkel díszítette ablakait, aranyórákat ígért és szórta a pénzt. A lapból csak egy példány jelent meg. Időközben teljes erővel kitört a szerencsétlen fiatalemberen régi baja. Kocsiba ült és hatalmas revolverrel a kezében hajtatot- végig a városon, mindenkit, ki útjába jött, let lövéssel fenyegetve. Végre sikerült lefegyverezni a dühöngőt. Ismét az őrültek házába zárták.; Sepsiszentgvörgyön Szántó Imre, a »Székely Nép« felelős szerkesztője agyonlőtte magát. A huszonnégy éves fiatalember nagy társaságban, vidám mulatozással töltötte az éjszakát s hajnal felé, amikor a társaság már oszladozni kezdett, egyszerre revolvert rántott elő és igy szólt: »Ide nézzetek, én meghalok egy leányért f« E szavakkal, mielőtt megakadályozhatták volna, szivén lőtte magát és meghalt. Azt beszélik, hogy reménytelenül szerelmes volt egy színésznő nővérébe és miatta vált meg az élettől. HÍREK. Áthelyezés. Lányi Lajos joggyakornok a helybeli kir. járásbíróságtól a nyíregyházai kir. törvényszékhez helyeztetett át hasonló minőségben. Helyére Vlád N. neveztetett ki.