Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-02 / 27. szám
Szinérváralja, 1907. Julius 2. 27. szám. Negyedik évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 koron. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér Nyilllér soronkint 40 filler. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő Ss laptulajdonos: IF1 .A. BIÁ1T ISTVá. ŐST A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. i A hitel. Ma már a hitel nemcsak a kereskedelmi forgalomnak, hanem a mostohább sorsu néposztályoknak is nélkülöz- hetlen segédeszköze. A létért való küzdelem mind hevesebb lesz s meg kell ragadni minden fegyvert, melyet e küzdelemben használni lehet. Azt kellene hinni, hogy ha már köz- gazdasági viszonyaink oly silányak, hogy a kezök keresetéből vagy kisebb-nagyobb rendű szellemi munkájok fizetéséből megélni kénytelen szerény jövedelműek a legnélkülözhetlenebb szükségletek előteremtése végett megfeszített erőlködést kell tanusitaniok; vagyoni gyengeségük e kényszerhelyzetében olcsó és kereset- képességöknek megfelelő könnyű hitel áll rendelkezésökre. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy e kényszerhelyzet egyesek és intézetek által vagyonszerzésre használtaik fel, még pedig oly általánosságban, hogy olcsó kamat mellett kölcsönt manapság csak a gazdagok kaphatnak, mig a szegényebb sorsuak részére a felvett kölcsön valóságos átkot jelent, amelvnek hatása alól, ha életében még egyszer felszabadulhat, ugyancsak ritkaság számba megy. A drága kamatok meghaladják fizetésképességét és azok megfizetése újabb kölcsönök felvételét teszik szükségesekké s ez folytatódik mindaddig, mig vagy teljesen tönkre nem megy az illető, vagy a gondok gyötrelmének oly tojástáncát kell járnia, melv súlyosan megviseli agyát, munkaképességét. A kis ember hitelviszonyainak rendezése tehát oly fontos kérdés, melv- nek megoldása alól szociálpolitikusainknak magukat kivonniok nem szabadna. A napokban e kérdést illetőleg igen helyes indítványt jegyzett a képviselőház inditványkönyvébe Farkasházy Zsigmond képviselő. (Ismeretesek azok a körülmények, melyek őt ez indítvány megtételének elhalasztására késztették. Hogy tényleg csak őszig halasztotta ezt el, majd elválik. Igazán sajnáljuk még e rövid időre való elhalasztást is, mert a baj orvoslása nagyon sürgős. Égetően szükséges az oly akció megindítása, melynek célja a kisemberek tehermentesítése, a kisgazdák zálogterheinek olcsó kamatozású amortizációs kölcsönökkel való konvertálása s oly nagy országos bank létesítése, mely a kisgazdák, kisiparosok és kishivatalnokok, általában a kisemberek hitelszükségleteit olcsó kamatozású hitelmiveletek gyors lebonyolításával kielégíti. Természetesen ennek a banknak tényleg az említett pénzműveletekkel kellene foglalkoznia és nem kizárólag bank- üzletekkel, amint ezt teszi sok eddig is hasonló célzattal létesített bank, mely csak arra volt jó, hegy protekciós embereket előkelő, magas fizetésű 'állásokba lehessen juttatni. De nélkülözhetetlen immár az ügynöki és szövetkezetek visszaélései ellen való védelem is. A szipolyozó rendszernek végre is gátat kell vetni. A nagykeservesen megszerzett fillérekből összeszedett koronáknak nem szabad a válo- gallanul zsaroló uzsorások kezein elveszniük. A verejtékes munka keresménye ne legyen a Vampyrok pénzszomjának a prédája. Elérkeztünk ahhoz a határhoz, hol drákói rendszabályokkal kell a kényszerhelyzetbe jutottak érdekeit megvédeni. A sok baj közt, mely a kisember életét megnehezíti, hitelviszonyainak rendezetlensége, ha nem is a legnagyobb, mert annál is nagyobb a kereset elégtelensége, — mégis olyan súlyos, olyan nyomasztó, hogy azon gyorsan kell segíteni, ha azt nem akarjuk, hogy a kivándorlás még féktelenebb arányokat öltsön. A tisztességtelen verseny. A kereskedelemügyi kormány kezdeményezésére ankét folyik ez idő szerint a tisztességtelen verseny tárgyában. Régi nyavalyája ez már kereskedelmünknek és iparunknak és bár a múltban is történtek kísérletek a tisztességtelen konkurrencia béklyóba szorítására, vajmi kevés eredményt tudlak elérni. Bizony nehéz is ezzel a százfejü szörnyeteggel sikeresen megküzdeni. A tisztességtelen verseny befészkeli magát a kereskedelembe, iparba megfertőzi a közgazdaság eme két fontos ágazatát, megmételyezi a társadalmat és hiába akarjuk lerázni magunkról, hasztalan iparkodunk leleperni, összetiporni, megfojtani, agyongázolni, újból és újból más és más formában felbukkan, életjelt ad magáról A tisztességtelen verseny kísérletének nem igen lehet ellenlállani. Hiába,' a behízelgő modorú. barátságos, kedves,'' nyájas ember hamar hívőkre és hívekre talál. Gyorsan megszeretik és bíznak is benne. A csalogató, hízelgő hangú, jót, kiválót olcsón hirdető reklámnak hamar felülnek az emberek és a tisztességtelen versenynél!; nyert ügye van. Csak utóbb éri csalódás a vásárlót, mikor rájön, hogy az olcsó portéka még drágább, a nagyobb árak mellett hirdetett áruknál. Olcsó húsnak tényleg hig a leve. A nagyhangú, hangzatos, alapjában véve üres reklámnak felül a laikus és abban a hiszemben, hogy valami jót vásárolhat potom áron, arra a tudatra ébred, hogy amit olcsón vásárolt, az még anmit se ér. A tisztességes kereskedelem az ilyen fattyúhajtásokat érzékenyen megsínyli. A vadul burjánzó piszkos konkurrenciával nem tud szembeszállni, hiába hangoztatja, hogy amit nyújt, az nem olyan olcsó, de nem is lehel, mert jóságát, A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Hét éve ma . . Hét éve ma, hogy utoljára ölelt át Szeretettel lankadó karod. S elszálló nemes lelked fénysugáré, Hunyó szemedből lelkemig hatott. Hidegülő kezed kezünkben tartánk, Én és zokogva síró gyermekid. Lelked repült s a halál fagyos szele Dermedté tette veled sziveink. Magunk maradtunk! És üres lett nekünk Nélküled ez a csábos nagy világ. S zokogva kérdtük fel, az égre nézve, Óh Istenem ! e mélyen fájó sebre, Gyógyító irt vájjon mi ád ? És évek jöttek és tűntek el azóta, Enyhülést munka és idő adott. Keblünkbe zárva el édes emléked, Feledni, hogy is tudnánk mi téged. Sírodra hozzuk ma e virágot. Özv. Boytliornó B. I. A piros és a fehér rózsa. Díszes kertnek voltam virágja. Anyám piros rózsa volt. Előkelő régi faj ivadéka vagyok. Ősanyám fehér volt egykor, mint a liliom, de Adonis halálakor a kedveséhez siető Venus megsebzé magát s ősömet pirosra festé az istennő vére. azóta van a rózsák közt piros is. Ne gondoljátok, hogy bennünk nincs érzelem, különben miért nyílnánk s miért hervadnánk el? . . . Érzünk mi is, bárha nincs az emberek elölt ismeri hangunk érzelmeink kifejezésére, de nem beszél-e illatunk magasztosakban, mint azt a szó lehelné? Szép a virágok beszéde, csak érteni kell. Még csak igénytelen kis bimbó voltam p mpás testvéreim között, sóhajtva vártam azt a boldog időt, mikor én is oly szép és ünnepelt leszek, mint ők. Az életet nem ismertem és nem szereltem soha még szerelemmel. Testvéreim sokat suttogtak az előttem nem ismert érzelemről; gyakran kérdeztem tőlük : »Flát mi is az a szerelem?« Egyik azt súgta: »Boldogság«, a másik, hogy: »Gyötrelem« és féregbántott szívére mulatott, —- ezt itt virulóvá tette a szerelem, amazt i olt — elhervasztá. Egyiket a csalogány epedő szerelem boldogította. S ki nem hallott a rózsa és a csalogány szerelméről? — A másik távol csillagért epedett. Magam pedig zavartan és csodálkozva hallgattam .az ellenmondások közepette; de mondják, a szerelem maga egy megfejthetetlen ellenmodás Nagyon kiváncsi voltam azt az édes gyötrelmet és fájó boldogságot inegösmerni, de szivem még csendesen aludt, anélkül, hogy szeretni tudott volna, hisz még színtelen kis bimbó voltam. Néha meguntam magamat; egyhangúnak tetszett nekem a körülöttem levő társaság, számtalan büszke virág vett körül s azok mind oly komolyak, feszesek voltak. Szerettem volna, kis időre bár, a mező virágjait magamhoz, varázsolni: hisz azok is testvéreink, gondoltam, s talán boldogabbak, mint mi, mert a természet egyszerű, de szabad gyermekei. Oly szépnek képzeltem a szabadságol, melyet én sohasem élveztem ; legelőször elkényeztetett lényemnek voltam alávetve, őrizkednem kellett minden kellemetlen külhatástól, mely ártalmasán hathatott volna lényemre, s különben is, amint eszmélni kezdtem, mindinkább korlátoltabb lett szabadságom. Végre még csak fejemet se hajthattam melánchóliára, a kert felügyelője, ki a virágokat ápolása alá vette, különös gondot fordított reám és mindig felegyenesitett, emellett testvéreim mindig azt súgták: »A rózsa méltóságához nem illő a csüggedt fő, — előkelő virág vagyok, — tehát figyelemmel kell lennem az etikettre « A harangvirág pedig, mely a virágok közül az első mauvais langne, már az egész kertnek elharangozta: »A piros rózsabimbó bura ereszlelte fejecskéjét, de vájjon miért?« S ekkor aztán nem hiányzott a számos magyarázat. Boldog mezei virágok, nektek nem kell a nagyvilágban diszleni — igénytelenek talán, de őszinték vagytok, nem kötelességlek vigadni és
