Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-16 / 3. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: FÁBIÁN ISTVÁN A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváratjára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. I Tűzoltóság. Lapunk múlt évi egyik számában felhívtuk olvasóink, különösen pedig a községi elöljáróság figyelmét a tűzoltóság hiánya miatt községünkben minden tüzeset alkalmával szembetűnően tapasztalható rendszertelen kapkodásra. Felhívásunk után Mándv Árpád szintén szorgalmazta a tűzoltóság szervezését, sőt felvilágosítást adott arról is, hogy a tűzoltóság feltámasztásának kérdése már napirenden is volt egy alkalommal. A kiküldött bizottság elkészítette és be is nyújtotta tervezetét, de azóta a tervezetnek is nyoma veszett, a tűzoltóságból sem lett semmi sem. Nem akarunk minden áron hibákat keresni. Nem is kell. Hangosan kiáltanak azok felénk a legeldugottabb zugból épen úgy, mint a legnyilvánosabb helyről. Ha mi ezeket a kiáltásokat meghalljuk és a fogyatkozásokat községünk javára póLolni akarjuk, ezt nekünk hibául senki sem írhatja fel, még ha olykor-olykor élesebb hangon ostorozzuk is a bajokat. Jó akarat vezérel bennünket, ez pedig nem gáncsot érdemel. Jgv vagyunk a tűzoltósággal is. Nagy szerencsénk, hogy községünkben a házak a legtöbb helyen meglevő nagy távolság és a fák védelme mellett nincsenek annyira kitéve a nagy tűzveszélynek, mint sok más helyen. Tény, hogy nálunk oly ritka a tüzeset, mint talán sehol másutt. De szabad-e csupán ezért keresztbe fektetett kézzel bámulnunk a semmiségbe? Nem kellene-e mindezek dacára mindenre elkészülve lennünk? Bárminő szerencsések vagyunk is a tüzesetek szempontjából, senki sem mondhatja meg, hogy már a legközelebbi napokban is nem zudul-e ránk könnyelműségünkért az Isten büntető haragja egy nagy veszedelemben, mely esetleg sokunkra nézve tönkretevő hatással lehet. Mi közvetlen tapasztalásból tudjuk, hogy a tűzoltóságra nálunk szükség van s hogy annak szervezését mindenki óhajtja. Miért van hát mégis hogy nem alakítunk tűzoltó egyesületet? Azért, mert mi semmivel sem törődünk. Ha nem kényszerítenek valamire, magunktól semmit sem teszünk. Nos, hát akkor kényszerítést kérünk! Úgy tudjuk, hogy a tűzoltóság szervezésére § van. Hát egyenesedjék ki az a görbe § és ne engedje, hogy tekervé- nyes határai között a nemtörődömség emberei tovább bujkáljanak. A cél humánusságához az önkéntes tűzoltóság simul legjobban; de a célszerűségi szempont a kötelező tűzoltóság mellett szól. A humánus érzés nincs még annyira kifejlődve és elterjedve nálunk, hogy az a kötelesség mértékével bírjon. Nekünk még parancsolni kell. Mint az ajándék lónak nem szabad a fogát nézni, úgy a szívességből teljesített munkából sem sok a köszönet. Nem különösen a tűzoltás terén. Nem vagyunk tagja a községi képviselőtestületnek s igy nincs módunkban élőszóval is támogatni olt ezt, a mindnyájunkat szorosan érdeklő ügyet. Minthogy pedig az általánosságban tartott felhívást, kérést, figyelmeztetést nálunk senki sem veszi magára, jónak látjuk ezt a humánus ügyet egy olyan úri ember gondjaira bízni, kiben az eszme iránt a legtöbb jóakaratot tapasztaltuk. Ezt a tisztelt férfiút, Mándy Árpád urat ezennel ünnepélvesen felkérjük, hogy úgy is, mint a képviselőtestület tagja, úgy is, mint humánus gondolkozásig lelkes ember, kinek ideje is van rá, ragadja kezébe a nemes ügy vezetését és ne engedje ki addig, mig Szinér- váralján tűzoltóság nem lesz. Meg vagyunk róla győződve, hogy az ő kezében s az ő kezdeményezése mellett nem fog elaludni a rideg közönyösség Szibériájában sem az a fáklya, melyet meg- gyujtottunk A hideg nem oltja el a tüzet, de a lágymeleg viz igen. Ugyanazért őszinte, kitartó munkát kérünk. Az Isten segedelmet és áldást ad az emberszeretet jegyében megindult és folytatott munkára. Legyen úgy! A képviselőválasztás. A nagybányai választókerület polgárai e hó 10-én döntőitek egy nagy kérdésben. Képviselőt választottak. A választás napját megelőzőleg nagyban folytak az előkészületek az alkotmányos mérkőzéshez. A mi csendes községünket is felverte szendergéséből a választások elkerülhetlen előzménye, a korteskedés. Volt pénz, evés, ivás, szép szó, parolázás, amennyi kellett. A pártok vezetői mindent elkövettek jelöltjük érdekében. 10-én reggel indultak a választók Szinér- váraljáról. A Bav-pártiak különvonattal, a Földes hívei kocsikon és a 8 órai rendes vonattal mentek Nagybányára. A szavazás két küldöttség előtt folyt. Tíz óráig leadtak az első küldöttségnél 156, a második küldöttségnél pedig 124 szavazatot a függetlenségi jelöltre. Baynak ekkor még egy szavazata sem volt. Délig Földesre 542 szavazat esett, Bayra pedig 86. Földesnek félegykor 627, Baynak 194 szavazata volt. Egy órakor a szavazatok aránya a következő volt: Földesnek 700, Baynak 228. Fél kettőkor a szavazatok igy oszlottak meg: Földesnek 787, Baynak 269. A választás teljes csendben folyik, a lelkesedés a függetlenségi részen igen nagy. — A szavazatok aránya fél 3 órakor a következő volt : A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Az öreg kisasszony. Irta: HERMAN HEYERMANS. Egyik napon, amikor már tizenkét éve volt gazdasszony nála, közvetlenül ebéd előtt, a cseléd ezekkel a szavakkal lépett be a szobába : — Kisasszony, tessék a nagyságos úrhoz jönni nehány percre. — Én? — kérdezte a kisasszony csodálkozva. Mit jelentsen ez? Máskor nem tűrte, hogy háborgassák, az asztal mellett újságot olvasott és ilyenkor tilos volt bekopogtatni hozzá. "Köhécselve, oly gyorsan, amint csak tudott, rohant le a lépcsőn, kezét fájós térdére tette — ezek a lépesők még a halálát okozzák — maga előtt látta az asztalt, amelyet ő terített meg — az asztalt a harang alatt levő sajttal és sonkával. Nem, nem feledkezett meg semmiről sem. Talán a vaj nem volt egészen friss vagy más egyéb nincs rendben ? Csak tegnap kiabált nagyon a cselédleánynyal, mert az ebédnél nyugtázott számlát mutatott be neki és ime, mosFőt hivatja. Vájjon mit jelent ez? Félve kopogtatott az ajtón. Hál’ Isten, arcvonásai nem jelezték a közelgő vihart. Az ablaknál ült, pocakja fölött keresztbe tett kézzel és egyik képes lapban olvasgatott. — Üljön le, kisasszony. — Leüljek 9 — kérdezte csodálkozva. Hát nem akar ön reggelizni ? — Igen, igen, — felelte, mialatt tovább lapozgatott és derűs arccal nézte a képeket. Itt valami készül, annyi bizonyos . . . — Kisasszony, — beszélni akarok önnel. — ügy? — felelte nyugtalanul. Ősz hajú öreg fejében most ezerféle gondolat kergette egymást — vájjon minő kifogásokkal hozakodik elő és mik lehetnek azok — talán az] íróasztal tisztogatásakor valamit félreraklak volna — vagy talán a csizmájáról leszakadt volna a zsinór — avagy talán észrevette, hogy ő néha-napján kicsit elszundikált, hirtelen és váratlanul, ha nagyon fáradt volt, amikor különben sem akadt egyéb dolga ? — Kisasszony, — szólott, mialatt a képes lapot hirtelen becsukta és a térdére tette Nagy újságot akarok most közölni önnel. — ügy ? — szólott csendesen. Az ijedtségtől dobogott a szive. Leolvasta arcáról, amit mondani akar. — Tegnap este eljegyeztem magam. Az öreg kisasszony sovány keze egy pillanatra lehanyatlott az ölébe és zavartan ült a székén. A férfit ez kellemetlenül érintette ; elfordult. Idegesen csavargatta az óraláncát vastag mutatóujja köré. Mialatt kitekintett a kis kert fáira, a nő hallgatása miatt zavartan várt. Atkozott história! Csak ne következzék sirás utána! Nem, a kisasszony nyugodtan ülve maradt, szemét a szőnyegre irányítva, ezüstösszürke fejét előrehajtva, a keze mozdulatlan! Idegesen dobbantott a lábával és haragot színlelt. — Mondom, hogy eljegyeztem magam —- nem is kíván szerencsét! Mozdulatlanul ült, fel sem pillantott. A férfi izgatottan pattant fel a székéről. — Tudom, hogy önnek kellemetlen ez, — sőt. nagyon kellemetlen. Ezt érzem én is, de be fogja látni — be kell látnia — hiszen ön okos nő — hogy ez — hogy ez nem az én hibám, hogy — hogy • • • Hebegni kezdeti, látva ezt az öreg asszonyt, hófehér hajával, — ezt az asszonyt, aki már oly sokat szenvedett, aki most biztosnak és állandónak hitte az állását az egész életére, mert ő — ostoba -szamár, igen! — mindig biztosította arról, hogy sohasem fog megnősülni, nem, soha, — hogy mindennél jobban szereti a szabadságát, — hogy nincs semmi kedve részt- kérni a családfentartás gondjaiból, — hogy intő például szolgál neki a fivérének az élete, akinek a feleségéért és hat gyermekéért kell robotolni — hogy sohasem lesz jobb dolga, mint most. Látva ezt az asszonyt, aki nem szól semmit, aki olyan kifejezéssel ül itt, mintha mindennek vége volna, mintha számára minden meghalt volna ezen a világon, látva ezt a néma lemondást. minden érvét, előre kigondolt szép beszédét elfelejtette. Az öreg kisasszony fáradtan emelkedett fel — Mikor kívánja, hogy én . .
