Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-08 / 19. szám

19. szám. Mayer Béla utóda A szatmári püspöki szé­ket még el nem foglalt Mayer Béla helyébe majd Csernoch János esztergomi prelalus kano­nokot. majd pedig Jordán Károly plébánost em­legetik. Ismerve a helyi viszonyokat, sokkal valószínűbbnek tartják Csernoch-nak püspökké való kineveztetését. Programmbeszéd. Dr Földes Béla, kerüle­tünk országgyűlési képviselője április 30-án programmbeszédet tartott a Korona dísztermé­ben. Az érdeklődés nem valami nagy volt, de a beszéd hatása annál közvetlenebb. Az általá­nosságban tartolt beszéd keretében megemlé­kezett a képviselő a felszínen levő összes kér­désekről. Dr Ember Elemér a választók nevé­ben elismerését és bizalmát fejezte ki dr Földes iránt. A déli vonattal ide érkezett a képviselő neje Öméltósága is, kit az indóháznál ünnepi ruhába öltözött férfiak és nők vártak. Bárány Béla élővirágcsokrot nyújtott át a kedves ven­dégnek. Az indóháztól dr Ember Elemérhez, onnan kevés idő múlva a Koronába hajtattak a vendégek, hol 70 teritékü közös ebéd volt. Az ebéden előkelő hölgyeink közül is részt vet­tek nehányan. Pohárköszöntőt mondott Gerber Ödön dr Földesre, dr Székely Farkas a höl­gyekre, Fábián István a nagybányaiakra, dr Földes Frank József plébánosra. Az üdvözlést dr Földes szép beszédben köszönte meg. A nagybányaiak nevében Torday Imre válaszolt a felköszöntőre. Délután 3 órakor kocsikon Si- kárlóra, onnan Nagybányára utazott képviselőnk és kísérete. Fényes esküvő. Ujfalusi Miklós huszárfő­hadnagy, vármegyénk előkelő földbirtokosa, a napokban vezette oltárhoz Budapesten néhai Gaál Jenő fregeltkapitány leányát, Anunciát. Áthelyezés. A m. kir. pénzügyminiszter Lévay Béla számellenőr, nagybányai járási szám­vevőt és Schmakk István nagykárolyi számlisz­tet, azonos tiszti minőségben, saját kérelmükre kölcsönösen áthelyezte. Eljegyzés. Koós György, nagysomkuti kir aljárásbiró eljegyezte Yisky Clarisset, Visky Ká­roly debreceni láblabiró leányát. Sternberg Ottó, a »Szalmármegyei Köz­löny« szerkesztője — május elsejével — meg­vált a laptól. A választások eredménye az országban. La­punk zártáig megválasztottak Magyarországon 239 függetlenségi, 70 alkotmánypárti, 32 nép­párti, 1 szocialista, 32 nemzetiségi, összesen 386 képviselőt. Pótválaszlás lesz 12, uj választás 5, összesen 17 kerületben. Szatmárvármegye kir. tanfelügyelője fel­hívta az összes állami és községi elemi iskolák igazgatóinak figyelmét a gondnoksági ulasitás 90. §-ának a) pontjára, mely szerint az évzáró vizsgálatok junius 15-ike élőit meg nem tarthatók. A választások eredménye vármegyénkben. Szatmárvármegyének nyolc kerületében május 3-án, egyben április 30-án ejtették meg a kép­viselőválasztást. Ez az egy Szatmárnémeti város volt. — Egyhangú volt a választás Nagybányán, hol Földes Béta dr. egyetemi tanár, európai tekintélyű iró és nemzetgazdász választatott meg; Szalmáron, hol Kelemen Samu dr ügyvéd; Máté­szalkán, hol Dienes Lajos visszalépése folytán Szúnyog Mihály dr; Nagykárolyban,hol Károlyi István gróf; Csengerben, Liiby Béla-, Fehér- gyarmaton, Luby Géza függetlenségi jelölt nyerte el a mandátumot. Krassón Lukács Konstan­tin nemzetiségivel szemben Pilisy István dr függetlenségi jelöltet választották meg nagy szó­többséggel. Aranyosmegyesen Tatár János drral szemben Vécsey László báró, alkotmánypárti győzött. Nagysomkuton Vajda László nemzeti­ségi jelölt a nagy bujlogatás daczára is elbukott s Teleky Pál gr., alkotmánypárti lelt a képviselő Választások a megyénél. Nem szenved két­séget, hogy vármegyénk alispánjává Ilosvay Ala­dár főjegyzőt egyhangúlag fogják megválasztani. Ha politikai bosszú és üldözés nem fog közre­játszani, a főjegyzőséget Nagy Sándor tb. fő­jegyző, I. aljegyző nyeri el, mert hosszú, kitűnő szolgálata erre az állásra első sorban őt érde­mesíti. Ha azonban Nagy Sándor vagy nem vál­lalja el a főjegyzőséget, vagy politikát vegyíte­nek a választásba, akkor Mangu Béla II. aljegy­zőnek van kilátása az Ilosvay örökére. Metropoliták - Wekerlénél. Múlt hó 17-én dr Mihályi Viktor, balázsfalvi g. k., Meliánu János szebeni gör. kel. metropoliták — a románok részéről Partén Kozma, dr Lukács László, dr Mihályi Tivadar, Bredilián Koriolán Wekerle miniszterelnöknél voltak, ki Andrássy, Apponvi és Kossuth jelenlétében fogadta — sérelmeiket kihallgatta s a lehetőségig orvoslást is Ígért. A szatmár-nagybányai vasút igazgatósága nem teljesítette az arcképes igazolvánnyal biró tisztviselők azon kérelmét, hogy ezen igazolvá­nyok érvénye az igazgatása alatt álló vonalra is kitérj eszlessék. Tekintettel arra, hogy az egész országban csak a szatmár-nagybánvai vasul az, SZINÉRV ÁRALJA mely a tisztviselőket ezen állandó kedvezmény­ben részesíteni vonakodik, mi érthetetlen; te­kintettel arra, hogy a féláru menetjegy váltá­sára jogosító igazolványt az igazgatóság minden esetben megadja, ha azt esetenkint külön-külön kérik; tekintettel arra, hogy ezek az igazolvá­nyok a kérelmezőknek is, meg az igazgatóság­nak is csak munkát és költséget okoznak, de hasznot az utóbbinak nem hajtanak; tekintettel arra, hogy az igazolványok sokszor szabályta­lanul állíttatnak ki s a jogosítottnak sok kelle­metlenséget okoznak; tekintettel végül arra. hogy az arcképes igazolványok érvényének ki- terjesztésével az üzlet kárt nem szenved, mert a kedvezmény birtokában a tisztviselők több­ször és drágább helyen utaznának : most egye­nesen Hollós Jakab igazgató ur jóakaratát kér­jük ki a több százra menő tisztviselők nevében. Az ő előzékenységéről mi teljesen meg vagyunk győződve. Kérjük vesse latba befolyását, győzze meg az ügy ellenzőit arról, hogy ami Magyar- ország egyetlen vasutjának sem volt kárára, nem lehet kárára a nagybányaiaknak sem. Ezen kérelmünkre Hollós Jakab igazgató úrtól lehe­tőleg kedvező, de mindenesetre indokolt választ kérünk. Epizód a megyesi választásról. Érdekesnek Ígérkezett a megyesi választás, azért Váraljáról is sokan átrándultak szemlélődni. A kíváncsiság elvitte azért egyik kereskedőnket is, ki előnyös anyagi viszonyok között élő, gyermektelen, de túlságosan takarékos ember hírében áll. A tár­saság Megyésről hazafelé is vonaton akart utazni. Kereskedőnk olcsón akarván utazni, rávette tár­sait, akik valamennyien úri emberek voltak, hogy — mivel — szerinte — ha húszán egy­szerre kérnek jegyet, munkásjegygyel, olcsón utazhatnak — váltsanak munkásjegyet. A jó­kedvű társaság látszólag belement az üzletbe. Neki lát tehát Takarékos, hogy 20 embert össze­toborozzon, de nehezen ment. Végre összeverő­dött 18 ember. Szerencsére egy asszony meg egy leány is hallotta a beszélgetést, bennök is fölébredt a spórszellem és nagy alázatosan meg­szólítja Takarékost: »Kérem alásan, tessenek bevenni minket is!« — »Szívesen, lelkem, vá­laszolt Takarékos, kapva a kedvező alkalmon, s nyomban oda is áll a pénztárablak elé. — Kérek munkásjegyet. Húszán vagyunk. — Kérek munkakönyvét, vagy igazolványt válaszolt a pénzláros. — Az nincs, kérem, de buszán vagyunk. A jóízűen kacagó társaságból kiválik E. N. és egész komoly ábrázattal szól: »Kérem, én igazolom, hogy Takarékos nálunk a bank építésénél mint kőmives dolgozik.« Erre már kitört a habola s maga Takarékos is pompásan kacagott. — Megakartalak benneteket tréfálni mondá. Ha kapok munkásjegyeket, átadom nektek, én pedig gyalog megyek haza. Nem azért pedig, mintha a pénzt sajnálnám, hanem csak azért, mert megraktatok volna. Titeket bizonyosan le­lepleznek s megbüntetnek a vonaton én pedig kacagva sétáltam volna haza. így magyarázta ki magát Takarékos, de társai nem akarják elhinni, hogy viccszándék volt a dologban, Fgy a társaságból. Schuster Ferenc, előnyösen ismert fog­specialista értesülésünk szerint tegnap Szinér- váraljára érkezett s pár napig a Burghoffer- íele vendéglő helyiségében fog tartózkodni, hol a hozzáfordulók a nap bármely részében fel­találhatják. Anyakönyvi adatok. Szinérváralján 1906. április 29-től május 6-ig született : Kánya Zoltán ev. ref. és Szilágyi Mária gör. kath; meghalt : Miklósi Mária 68 éves róm. kath., (végkimerülés). Tyira Erzsébet ev. ref., 4 éves (gyermekaszály). Giz Mária 10 napos, gör kath., (veleszületett gyengeség.) Grünvald Májer, 55 éves, izr. (sziv- szélhüdés.) Nagy Sándor, 1 hónapos, gör. kath. (görcsök). Budi néni. Dudi néni vállaira az idő súlya nagyon reá nehezült. Hja, régi história az, talán már nem is igaz, hogy ő valamikor leányéletet is élt. Nem itt, ezen mogorva, sötét, komor, mind­untalan az élet múlandóságára emlékeztető falak között s az ablakból látszó és a végtelenségig elnyúló rónaságon, hanem a messze lávolban, az örök hófedte havasok aljában, az Olt vize által öntözött tündérvölgyben; hol édesebb, ré- szegitőbb a vadvirágos rét illata, árnyasabb az erdő. csaltogóbb a patak, partjain szebb a ne- felejts, okosabbak a katica-bogarak, s a kakuk- madár is inkább megmondja az igazat, mint itt. A gondtalan, örömteljes leányéletre már csak halványan emlékszik Dudi néni. Azóta nagyol fordult az idő kereke. A mult most már legfeljebb emléknek jó, de semmi esetre sem a szív érzelmeit felkorbá­csoló gondolatnak. A végzet titkai s céljai kiszámíthatatlanok, megfej thetetlenek. Lehet, hogy igy volt jobb. Lehet, hogy a leánykorában annyira dédelgetett, s később any- nvit ostorozott szivét az általa óhajtott utón több csapás érte volna. Lehet, minden lehet. Szegény Dudi néni, jóllehet lelke meg van törve s szive összezúzva, s mégis oly finom mo­solyával, igazi barátsággal fogadja tisztelőit, lá­togatóit, mintha ez az élet mindig csak rózsát hintett volna útjába, mintha bánata sohasem volt volna, mintha homlokára a barázdákat nem a fájdalom, hanem egyedül az idő ekéje szán­totta volna. Kedvesen, édesen beszélget el velők egy- egv félórócskát. Az emberek ügyes-bajos dol­gaira nem kiváncsi, de saját bensejét sem tárja fel. ügy hiszi, megszentségtelenilené a mély bá­natot, s a gyászos emlékű titkot, melyet szivé­ben mélyen elrejtve hordoz, ha a rossz nyelvek kritikájának prédául engedné át. Könnyezni senki sem látta férje és fia te­metése óta, de kacagni sem, legfeljebb moso­lyogni, mely mosoly finom ajkán olyan, mint az őszi napfény : világit, de melegítő ereje nincs. Az is oly rég volt már, hogy egyetlen fiát, majd később férjét bus harangszó mellett ki­sérte ki a temetőbe; azóta lehetett volna már feledni, legalább a tapasztalat e mellett bizonyít. De Dudi néni szivének bánata nem enyhül; az idő múlása reá nincs hatással. Bánata, gyötrő fájdalma mély, gyásza marad a régi. Ha egyedül van, gondolata minduntalan visszabotorkál a múltba, s ilyenkor megerednek könnyei, végig peregnek elhervadt orcáin, s nyi­tott imádságos könyvében egy régi, egy nagyon régi képre hullanak. A kép nem Krisztust, nem Máriát ábrá­zolja, sem övéit, kik rég elhaltanak, hanem egy élőt, aki az ő elárvult szivében élve van eltemetve. A sok könnytől elfakult a kép, s vele együtt az ő régi rózsás leánykori álomképei is. Igen, a megkopott kép alakja él ott a messze távolban, a vadvirágos rét borította Olt völgyében. Szivében nem kisebb a bánat, mint Dudi néniében. Ő is csak a múltnak él, annak foszlányos ködében botorkál gondolata, abban keres megnyugvást, erőt a még hátra levő nap­jaira. Sohasem nősült meg. Dudi néni nagyon jól tudja miért. Azok a forró könnycseppek, melyeket na­ponként hullat az imakönyvébe rejtett becézet, képre, tudnák megmagyarázni legvilágosabban hogy Dudi néni szivét mi bánat nyomja, mi bu marcangolja. Szeretett, nagyon szeretett; s a kit szere­tett, nem a férje volt. Mindennek dacára liszla lelkét, melyet a keresztvíz mosott fehérre, a bűnnek még csak árnyéka sem érintette soha. Tisztelte férjét hitvesi kötelességből, neki élt teljes odaadással szerelem nélkül. Férjének nem is volt panasza reá soha; s nem is lehetett. Nagyon felvilágosodott ember volt, meg­elégedett azzal, hogy szeret, azzal nem törődött, hogy nincs szeretve. Mig férje s gyermeke élt, addig valahogy eltellek Dudi néni napjai; a férje s gyermeke iránti kötelesség tudata, a házi gond elterelték figyelmét arról a régi köddé foszlott rózsás álom­képről, mely oly szép jövőt Ígért neki. De most, hogy egyedül áll a világon, mert hiszen csak halottjai vannak, nagyon szomorú az élete. Ha azokat a halottakat szívből tudná megsiratni, avagy legalább élő halottja nem volna, talán inkább tudná elviselni a szomorú jelent. Az emberi kor ily végső határon szinte csodálatos, hogy Dudi néni nem tudja elfelej­teni azt a percet, mikor le kellett mondania ar­ról, akit szive egész hevével szeretett s ahhoz a fér­fiúhoz kellett kötnie életét, akit szülei jelöltek ki számára. Engedelmes jó leány létére, szüleinek en­gedelmeskedett. Akarata felett szülei szabadon rendelkezhettek, de a szivét, a lelkét már előbb odaadta másnak — a felett már rendelkezni nem lehetett. S hogy férje elhalt, az, akinek a szivét egykor odaadta, mindenáron szerette volna, hogy legalább életük alkonyán legyenek egymáséi. Hej, de Dudi néni az egykor imádott szépség erről hallani sem akart. A meleghangú levélre annyit válaszolt, hogy annak az álomnak régen vége, vége, hogy aki­nek ő élete rózsáit nem nyújthatta, elszáradt kóróit nem nyujtandja, különben is tisztesség­ben őszülvén meg, ilyen előrehaladott korban a világ előtt sem akart nevetségessé válni. Azóta Dudi néni él tovább egyedül. Ha délutáni látogatói eltávoznak s magára marad, lelke nap-nap után visszaszáll a múltba, könnyei sűrűén hullanak az imádságos könyvbe rejtett elfakult képre. Xaliens. Főmunkatársak. Kaba Tihamér dr. és Katona Sándor dr. 1906. Május 8. (3)

Next

/
Thumbnails
Contents