Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-01 / 18. szám
S ZIN É R VÁR ALJA 1906. Május 1. (3) 18. szám. HÍREK. Uj főispánunk, Falusv Árpád dr régi magyar nemesi családból származik. Nagyatyja Falusy Mihály, Kazincy Ferenc unokahugát. Fráter Évát "bírta volt nőül, együtt fordította a nemzeti irodalom nagy ujraalkotójával Rousealt, majd részes volt a Napóleoni háborúban és tőle származik I. Napóleonnak 1809-ben a magyar nemzethez intézett hires felhívásának ezer és ezer példányban felterjesztett magyar fordítása. Atyjának a pal iarcha szakállu Falussy Mihálynak, a vitéz 48-as honvédnek, emléke még élénken él közöttünk. 0 volt egyike Szatmárvármegye első alkotmányos választolt főszolgabíróinak a kiegyezés idején, gróf Károlyi György főispánsága alatt; később a vármegye tiszti-ügyésze lelt; nehány évig volt Nagykároly város rendőrkapitánya is, és pár év előtt magas kort érve halt el Ér-Endréden. Az uj főispán 1865. március 15-én született Ér-Endréden. Iskoláit a nagykárolyi piaristáknál és a debreceni kollégiumban végezte, ahol jogot is hallgatott Budapestre kerülve az 1888—89-iki emlékezetes télen, a véderővita alatt az egyetemi ifjúság lelkes vezére volt. Jogi tanulmányainak befejeztével Polónvi Géza országos nevű budapesti ügyvéd, jelenleg igaz- ságügyi miniszter irodájába lépett be, melynek később éveken át vezetője is volt. A 90-es évek elején nyitott Budapesten gyorsan jó hírnévre szert tett ügyvédi irodát; foglalkozása azonban nem akadályozta abban, hogy a politikai közéletben a függetlenségi eszmék tántoríthatatlan ! híveként állandóan részt vegyen 1896-ban meg- i alakította az akkor még tiszta kormánypárti ' Józsefvárosban a függetlenségi kört; 1897-től 1900-ig Budapest székes főváros törvényhatósági bizottságának tagja lett; a következő évben azonban budapesti bizottsági tagságáról lemondott s azóta Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának virilis tagja, l anácsbirája a budapesti ev. ref. egyháznak. A Polónyi Géza vezetése alatt álló belvárosi Saskörnek, mely tudvalevőleg a fővárosi ellenzéknek (mindenkor bevehetetlen vára volt, — igazgatója. A tavaszi választások alkalmával a budapest-belvárosi Andrássy-pártnak volt egyik legagilisabb vezetője s még élénk emlékezetben van, hogy mily rettentő erőszakoskodások árán sikerült csak Tiszának Andrássyt kevés szavazattöbbséggel legyőzni e küzdelemben. Vármegyénk közéletében tevékeny részt vesz évek óta ; buzgó tagja volt a vármegyei visszaélések ellen alakult közigazgatási ellenzéknek s a múlt év hatalmas arányú nemzeti harcából a vármegyeháza termében is hűségesen kivette a maga részét. Különösen feltűnést keltett a tavaly' december 14-iki közgyűlésen a hatalmat bitorló megyefőnök ellen elmondott fulminás beszéde. 1895-ben házasodott. Felesége Jernei Margit, szintén régi magyar nemesi családból származik. Unokája Jernei Jánosnak, a 40-es évek neves ázsiai utazójának Atuográfusának, ki irodalmi müveivel gróf Zichy Jenőnek az ős-magyarokat kutató felfedező útjára inspirátiót szolgáltatott. Boldog házasságából három gyermek származott. Az uj főispán java férfi kora elején van. Reméljük, hogy tehetségét és energiáját teljes mértékben érvényesíteni fogja vármegyénk javára. Úgy a tisztítás, mint az alkotás munkájában bizonyára készséggel fogja őt támogatni nemcsak a vármegye megbecsülhetetlen tisztikara, de hazafias közönsége is. A főispáni beiktatás előreláthatólag május első napjaiban fog megtartatni. Dr Földes Béla, kerületünk képviselőjelöltje tegnap tartotta Szinérváralján programmbeszé- dét, mely után bankett volt. Lapunk jövő számában bővebben szólunk a dologról. Báró Vécsey László, az aranyosmegyesi kerület egyik képviselőjelöltje ápr. 26-án délelőtt Avasujvárosban programmbeszédet tartott, mely után a választópolgárok lakomára gyűltek össze. Egy közülök örökre leszavazott. Yulturume János, apai lakos ugyanis a finom malacpörkölt elfogyasztása közben gutaütés következtében meghalt. Megemlítjük itt, hogy Demián Titusz, lekencei lelkész a jelölt érdekében hazafias magyar beszédet intézett a választókhoz. Dr Tatár János, nemzetiségi képviselőjelölt ápr, 29-én, 30-án és május 1-én utazta be az Avas községeit s mindenütt beszélt a választókhoz Szerkesztöváltozás. Szatmárvármegye hivatalos lapjának szerkesztését ismét Kerekes Zsig- mond várm. aljegyző vette át. Halálozás. Nagy Gyula, apai malomlulaj- donos 21 éves fia, debreceni 1. éves theologus ápr. 24-én Apában agyszélhüdés következtében hirtelen elhunyt. Temetése ápr. 27-én volt nagy részvét mellett. A korán elhunyt derék ifjú végtisztességén pályatársai tiz tagú küldöttséggel képviseltették magukat. A gyászháznál Papolczy Zoltán apai,' a sírnál Sátor Dávid szinérváraljai ref. lelkész tartott megható beszédet. A pályatársak nevében Makav József IV. éves theologus búcsúzott el a szeretett pályatárstól. Csizmadia Sándor, a szocialisták országos hírű egyik vezére Aranvosmegyesen képviselő- jelöltséget vállalt. A bárom jelölt közöli erős küzdelem lesz. Valószínűleg pótválasztás osztja l<i majd az igazságot. Interpelláció. Tisztelettel megkérdezzük a Szatmár-nagybányai vasút igazgatóságától, hogy mi történt az állami tisztviselőknek az igazgatósághoz benyújtott azon kérvényével, melyben az arcképes igazolványok érvényének a Szatmár- nagybányai vonalra kiterjesztése iránt kérelmeztek ? Pénzügyi kinevezés. A m. kir. pénzügy- miniszter Málray Aladár mátészalkai adóhivatali gyakornokot ugyanoda ideiglenes minőségben adótisztté nevezte ki. Vonat-kisiklás. A Szatmár-bikszádi vasútnak vasárnap este egyik személyszállító kocsija a MÁV. raktár előtt kisiklott, mit néhány perc alatt minden baj nélkül visszahelyeztek. Tűz Sárközujlakon. Nagy tűz volt a napokban Sárközujlukon, amely Szőcsi Józsefné házánál támadt, úgy ezen házat, mint a szomszé- dós épületeket rövid idő alatt elhamvasztotta A kár meghaladja a 10 000 koronái. Kinevezés. Szabó Ferenc, felsővisói telekkönyvi átalakító dijnokol az igazságügyminiszter a szinérváraljai kir. járásbírósághoz Írnokká nevezte ki. Betörés. Április 26-ára virradóra vakmerő tettesek betörtek a róm. kath. plébánia épületélje. Az ebédlő ablakán bementek, olt mindent felkutattak, de pénzt nem találván, a hálószoba ablakán akartak bemászni. A zajra Frank József plébános felébredt és ritka lélekjelenléttel letaszította az egyik felkapaszkodó betörőt az ablakról és azonnal felköllölle a cselédséget, mire a betörők elmenekültek. Azonban az éber csendőrség a banda két tagját még azon éjjel elfogta és a községházára kisérte. Innen az egyik szerencsésen megszökött. Láng Lajos őrmesternek szorgos kutatás után sikerült az elrepült jómadarat Nagykárolyban elfogni. A nyomozás erélyesen folyik. Eljegyzés. Eiser Jankát Yágujhclyről eljegyezte Rosenberg Zoltán budapesi kirakat- rendező. Gyászhir. Técsői Móric Lajosné szül. cso- kalyi Fényes Berta élete 67-ík évében f. hó 21 én elhunyt. Temetése f. hó 23-án délután 4 órakor nagy részvét mellett ment végbe. Az elhunytat gyászolják : Férje: técsői Móric Lajos nyug. kir. tvszéki elnök. Gyermekei: ifj. Móric Lajos, Móricz Péter és neje Paszteli Kovách Mária, özv. Günther Kálmánná sz. Móric Bertha, urai Uray Bertalanná szül. Móric Emma és férje, Móric Sámuel és neje lovag Stanojlovics Melánia, Móric Kálmán és neje gyulai Gaál Irén. Móric Imre és neje Ország Margit és számos unokák. Testvérei: Fényes Endre, Dienes Lajosné, Móric Vincéné, Barothy Béláné. Betörés. Bánvay József lakásába április hó 22-én este 11 és 12 óra között eddig ismeretlen tettes betört s a konyhában alvó cselédleányt a tornácra kicipelvén, fojtogatni kezdte. A leány segélykiáltására a házbeliek felébredtek, mire a betörő elmenekült. Bánvay rendőrökért futott a községházára, de ott egyetlen egyet sem talált. így aztán az éjjeli látogató még most is fut, ha meg nem állt. Szép! Baleset. Április hó 27-én a Kepes Testvérek kocsisa, Csókán György búzát és zabot szállított egy szekerén. Egy zsák zab véletlenül lecsúszott a szekérről s a lovak közé esett. Csókán is leesett, de szerencsére oldalt csúszott s az esés következtében előállott zuzódásokon kívül egyéb baja nem történt. Olvasóinknak egy díszmunka ingyen! A tulipán jelképében kiindult mozgalom a szerény kezdetből oly rövid idő alatt a rohamos kifejlődés stádiumába került, hogy most már szervezett intézménnyé országos szövetséggé alakíttatott S jelenleg midőn a Tulipánkert magához hívja az egész társadalmat s históriai virággá akarja avatni a tulipánt, mely ideális egységbe szövi a magyar sziveket, időszerű ezen a történelmünkben páratlanul álló mozgalom megörökítése emlékkönyv által. S csakugyan »Tulipánkert- Emlékalbum« címmel napi sajtónk fényes tehetségű, tevékeny és népszerű munkása Kun József Jenő (az »Ungarische Rundschau« és a »Budapestéi- Montag Post« főszerkesztője) szakavatott szerkesztésében legkiválóbb Íróink, költőink, tudósaink, publicistáink, politikusaink, s más jeleseink közreműködésével tartalmilag előkelő nívón álló, pazar kiállítású díszmunka jalenik meg Az emlékkönyv, mely a megalakult Tulipánkert- Szövetségnek van ajánlva s gazdag szépirodalmi tartalmon kívül magába foglalja a hazafias akció történetet, jelentőségét, továbbá számos érdekes cikkben be fogja mutatni mindazokat az eredményeket, melyeket e nemes mozgalom úgy a közélet, a társadalmi és magánélet, valamint az ipari munkálkodás a művészi törekvések a nemzeti Ízlés terén eredményezett és előreláthatólag előidézni fog. A jövedelem 50 százaléka a Tulipánkert alapra megy. Az album ára vászonkötésben 5 korona, elegáns magyar stilü selyemkötésben 20 korona, legművésziesebb kivitelű eredeti feljes bőrkötésben 30 korona Aki olvasóink közül 3 előfizetőt gyűjt, egy tiszleletpéldányt kap. Előfizetési ivet a kiadóhivatal Budapest V. Honvéd-utca 2 kívánatra készséggel küld. E hazafias vállalatot a minden szépért és nemesért lelkesedni tudó magyar közönség pártfogásába ajánljuk s hisszük ezen arányaival és tartalmával a legmagasabb kívánságok kielégítésére törekvő páratlau becsű munka bizton megtalálja útját mindenüvé, a hol a nemzeti lélek megnyilvánulása iránt érzék és szeretet van. Piaci árak. A szinérváraljai hetivásáron 1906. ápril. 26-án a következő legmagasabb árak érettek el: Búza 100 kilónként ...............................14'80 Ro zs....................................................1T— Árpa....................................................—•— Tengeri...................................................13-60 Za b........................................................14-40 A Szatmár-bikszádi vasút menetrendje. Vegyes vonat. Vegyes vonat. 6112. szám 6114. számú 6111. szám 6113. szám Indul 9.— 7.26 Szatmár Érk. 8.08 6.24 9.06 7.32 Szatmár-Szentvér 8 03 6.19 9.26 7.52 Baliz 7.45 6.01 9.59 8.25 Gombás 7.12 5.28 10.15 8.40 Sárközujlak 6.56 5.12 10.32 8.57 Sárköz 6.50 5.06 10.52 9.17 Gyertyános 6.22 4.38 11.08 9,33 Muzsdaj 6.06 4.22 11.38 10.03 Avasujváros 5.46 4.02 12.06 10.3i Vámfalu 5.13 3.28 12.31 10.55 Avasfelsőfalu 451 3.05 12 50 11.14 Bikszád 4.26 2.40 jel az éjjeli időt jelenti. FVimunkatársak. Kaba Tihamér dr. és Katona Sándor dr. az Orsz. Posztókiv, Áruháznak (Budapest, Rottenbiller-utca , 2-ik sz.) 1000 vég nagyon jó minőségű tartós férfiruha szövetet egy csődbe jutott posztógyárostól potom áron megvenni. Ez okból vidékre a fenti szövetekből egy teljes férfiöltönyre elegendő 3 méter szürke, barna és drapp féríiruha szövetet csak 6 koronáért, fekete vagy sötétkéket 7 koronáért utánvéttel szétküldenek. A feni árut t. olvasóink figyelmébe ajánljuk. 33/1906. szám, Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 18R1. évi 60. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy az óbecsei kir.járásbiróságnak 1905. évi V. 797. számú végzése következtében dr. Székely József szinérváraljai lakos ügyvéd által képviselt Kávássyné szül. Zsótér Anna óbecsei lakos javára Iíávássy Sándor szinérváraljai lakos ellen 400 korona és járulékai erejéig 1905. évi november hó 7-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 3000 koronára becsült következő ingóságok, u. m nyolez ökör és két kazal széna nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szinérváraljai kir. járásbíróság 1905. évi 519,10. számú végzése folytán 400 K tőke- követelés és eddig összesen 56 kor. 70 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Szinérváralján, alperes tanyáján leendő eszközlésére 1906. évi május hó 12-ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók azzal hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi 60. t.-c. 107. és 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi 60. t.-c. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szinérváralján, 1906. évi ápril 27. Sprenger Zsigmond, kir. b. végrehajtó