Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-27 / 13. szám
13. szám. (2) 1906. Március 27. SZINÉRVARALJA öröm tüzét a meleg ruha és csizma láttára, mely igazán az övé. Egyesületünk a könyörületen alakult. Ne- meslelkü hölgyek roppant fáradsággal járták végig az egyes családokat, hogy gyűjtsenek a szegényeknek. Köszönet és hála nemes fáradozásaikért. Bekellett azonban látnunk, hogy Így csak a pillanatnak dolgozunk, s nem alkotunk maradandót, mely a szegény gyermekek állandó gyá- molitója legyen. Ezzel még az egyesület alapja és fennmaradása nincs biztosítva. Szilárd alapra kell fektetnünk az egyesületet, hogy ne legyen községünkben egy igazán szegény sem, akinek mód ne nyujtatnék arra, hogy magát képezve a társadalomnak hasznos tagjává lehessen. Ezt úgy véljük elérni, hogy a társadalomhoz fordulunk segítségért, az érzó' sziveket keressük fel, kérve, ne hunyják be szemüket a a nyomor előtt, tekintsenek a szenvedő, ártatlan gyermekekre. Ne nézzük mi az apák bűneit. Midőn gyá- molitjuk az elesetteket, közvetve magunknak teszünk jót. A társadalom igy magához emeli és a nemzet hasznos tagjává teszi azokat, kik társadalmi segítség nélkül nőve fel a bűn gyermekei, a társadalom terhei és ellenségei lettek volna. Midőn igy kulturális és társadalmi téren kamatoztatjuk filléreinket, egyszersmind gyakoroljuk a legszebb emberi erényt: felsegéljük az ártatlan kis gyermekeket. Célunk ez! Elérni pedig úgy reméljük, hogy egyesületünkbe rendes és pártoló tagokat veszünk fel, s a rendes tagok évi 3 korona, a pártoló tagok évi 1 korona fizetésére kötelezik magukat. Lapunkhoz egy belépési nyilatkozatot csatoltunk, kérve a nemes sziveket, hozzák meg ez áldozatot a legszentebb cél érdekében, sőt e társadalmi akciónk sikere végett emeljék fel a zászlót, ismerőseik, barátaik körében: szerezzenek tagokat és a gyüjtőiveket lehetőleg junius végéig a »Szegénysorsu iskolás gyermekeket se- gélyző egyesület« titkára címére megküldeni kegyeskedjenek. Hisszük, hogy szavunk nem lesz a pusztába kiáltó szó, hanem társadalmunkban jelszóvá fog válni az ige: segítsük a szegény gyermekeket. Színház. Minél tovább halad az idő kereke, annál gyöngébb a pártolás. Közönségünk kimerült. Ha azt akarja a társulat, hogy tovább is éljen közöttünk, valami vonzót, frisset adjon, ügy halljuk, hogy az igazgató a Leányka, e remek operetté előadási jogát megszerezte és a napokban alkalmunk lesz gyönyörködni a darab bájos zenéjében. Vasárnap délután Gül Babát adták fél helyárakkal elég szép számú közönség előtt. Este az izraelita ifjak bálja miatt nem volt előadás. Kedden Páholy ment volna, ha a rósz idő szülte részvétlenség miatt el nem maradt volna. Szerdán megint Güt Baba került színre harmadszor. Az előadásról annak idejen részletesen szólottunk. Újat róla nem mondhatunk. Csütörtökön Dolovai nábob leánya került műsorra Szécsi Sándor jutalomjálékául. A szereplők közül első sorban a jutalmazottat kell megemlítenünk, a ki Tarján Gida nehéz szerepével birkózott meg nagyon szép sikerrel. Igaz ugyan, hogy a két első felvonás társalgási és szerelmi jeleneteinél egy kissé deklamációba esett, de ezt a hibáját a negyedik felvonás drámai jelenetében szépen jóvá tette. A hölgyek közül Okos Etel, mint Szentirmainé tűnt ki. Alakítása határozottan meglepett bennünket. Jók és szépek voltak Török a Vilma és Radoné a Domaháziné szerepében. A többi szereplők közül: Réthei, mint Bilitzky, Sárosi, mint Lóránt hadnagy nyújtottak szép alakítást. Réthei különösen jó volt. Szombaton az őrökké szép Lili ment, elég gyér közönség előtt. Pécsi Lilije és Radó Szan- Hipotér grófja oly mesteri alakítás volt, melyet érdemes lett volna megnézni bárkinek is. Jó volt még Fekete, mint Bampán. Gönczi bárója elegáns alakítás volt. A héten a milyen gyér volt a közönség, oly lelkes hangulatban volt. Még Salgót is megtapsolta egyszer. Pedrö. Krónika a hétről. — Fővárosi levél. — (Március 15-ének ünneplése. — A vezérlőbizottságot feloszlatták. — Egy rendőrtanácsos öngyilkossága. — Úri pénzhamisítók. — Csudnay Emil szabadlábon. — Zichy Mihály temetése. — Kossuth Lajos emlékezete.) Széles e hazában, Magyarország legrejtettebb zugában, hol csak hazafiui szív dobog a keblekben, szokatlan nagy lelkesedéssel, ihlettel ülték meg márczius idusának évfordulóját. Kezdve az egyetemtől a legkisebb elemi iskolában is kellő módon emlékeztek meg a márciusi nagy napokról. Pedig már úgy volt, hogy országszerte betiltják még ezen nap ünneplését is, s igy szerte az országban megfelelő katonai erő állott készenlétben, de az ünnepély méltóságát sehol sem zavarta meg semmiféle incidens. Amit napok óta rebesgettek, az csakugyan bekövetkezett. A kormány az ellenzéki pártok vezérlőbizottságát egyszerűen feloszlatta. A meglepetés annak nyomán nem volt valami nagy, mert szinte bizonyosra vették, hogy előbb-utóbb sor kerül a koalíció vezérlőbizottságára. Nagy meglepetést keltett a főváros széles j rétegében egy mindenki által kedvelt rendőrtanácsosnak, Zsarnay Győzőnek, váratlan öngyilkossága. Még csak 58 éves volt, szép pályát futott meg, jó anyagi viszonyok között élt s mégis elvetette magától az életet, mely rénézve — mint kiderült, — kin, teher, elviselhetetlen volt. Nagyfokú idegbaj bántotta, — mely sohase hagyta megpihenni és egyik sötétebb pillanatában agyonlőtte magát. Ha szegény legények vetemednek bűncselekményekre szintén a legnagyobb fokban elitélendő cselekedetet követnek el s talán- egyedüli mentségük (már t. L a saját szemükben) szegénységük, nélkülözésük, nyomoruk. Azonban ha jól szituált egyének vetemednek nagyobb bűncselekményekre, ott már nem tudjuk, hányat ütött az óra. Mi késztette őket az ilyen végzetes lépésre, mi indította őket ilyen cselekedetek elkövetésére? Méltó nagy feltűnést keltett tehát a minapi eset, melynél jómódú, úri emberek viszik a főszerepet. Ugyanis Kolozsvárott a rendőrség egy csomó intelligens embert tartóztatott le (vezetőjük Pászlóhi Aladár földbirtokos), mert huzamosabb idő óta hamis pénzgyártással, illetve ennek forgalomba hozatalával foglalkoztak.Utoljára mégis rajtuk ütöttek, mert nehéz volt kinyomozni a tetteseket, kik Kolozsvárott a legelőkelőbb körökben forgolódtak, urasan éltek, gavallért játszottak, és tömérdek hamis 10 és 20 koronás bankókat hoztak forgalomba. Most azután gondolkodhatnak a földi halandóságról, mely nem terem mindvégig rózsákat, hanem töviseket is, s rájöhetnek arra a régi igazságra, hogyha sokat markolni akarunk, keveset se fogunk. Pedig szépen élhettek volna, becsületes vagyonukból, de nem akartak. Ismeretes még mindenki előtt a Csudnay Emil esete, akit famíliája erőszakkal szanatóriumba zárattatott, mert óriási mértékben költekezett és mindenáron feleségül akarta venni menyasszonyát, Dory Margit színésznőt. Utóbb mégis kiszabadulhatott a szanatóriumból, s azután sokáig semmi hír sem hallatszott felőle. Legutóbb azonban váratlanul letartóztatták, még pedig okirat hamisításért; t. i. váltót hamisított egyik férfirokona nevére s ez lejáratkor azt mondotta, hogy az aláírás hamis. Letartóztatták. Dúsgazdag anyja mit sem akart hallani, főleg azt mondván, hogy a vizsgálati fogság nem árt neki, sőt javulását előmozdítja. Legutóbb megjelent a vizsgálóbíró előtt menyasszonya és miután a vádtanács 1000 korona kaució ellenében hajlandó volt Csudnay Emilt ideiglenesen szabadlábra helyezni, Dory Margit nyomban letette a kívánt összeget, mire Csudnayt azonnal szabadon bocsátották. Hétfőn temették el nagy pompával és fénynyel az idegenben elhunyt nagy festőművészünket, Zichy Mihályt. A városligeti Műcsarnokban állították fel ravatalát, melyet a tömérdek koszorú elborított. Amerre a menet haladt, nagy közönség állott két oldalt sorfalat. A koporsón csupán a család és az anyacárné koszorúja volt elhelyezve. A temetésen részt vett az iró é3 festővilágon kívül a közélet számos nevezetes fértia. Künn a temetőben Feszty Árpád búcsúzott el a halottól. E hó 20-án ülte meg a nemzet a szokott kegyelettel Kossuth Lajos halálának immár 12-ik évfordulóját. Az egyetemi ifjúság elsősorban kivette a maga részét a nagy ünnepségből és koszorút helyezett el Kossuth Lajos sírjára. A délelőtt folyamán gyászistentisztelet volt az ágostai evangélikus templomban, melyen Kossuth Lajos Tódoron kivül Kossuth Ferenc betegsége miatt nem vehetett részt, a függetlenségi párt tagjai és általában előkelő közönség vett részt. Délután külön lakoma volt, melyen Holló Lajos a Kos- suth-serleggel a kezében magasszárnyalásu, gyönyörű beszédben áldozott a nagy halott emlékezetének, külön üdvözölvén Kossuth Lajos Tódort, aki hasonlókép szép beszédben válaszolt, mire a lakoma véget ért. HÍREK. Földes Béla választókerületünk volt ország- gyűlési képviselője márczius 14-én Nagybányára érkezett. A vonatnál számosán fogadták. Bónis István, mint egyik pártelnök beszéddel üdvözölte, azután sokan kocsikon elkísérték Bónisék vendég- szerető házához, hol tiszteletére nagy vacsora volt. Vacsora alatt a dalárda szerenáddal tisztelte meg. Márczius 16-án Almer Lajos házánál volt fényes vacsora a kedves vendég tiszteletére. Földes részt vett majdnem az összes márczius 15- iki ünnepélyeken. Ott volt a templomokban is, a polgári körben s az egyes egyleti ünnepségeken lelkes ovációk, tárgya volt. Volt képviselőnk 18-án a d. e. '/2 12 órai vonattal utazott Budapestre. »Szöknek a déli kapun !« Vágtató lovasszakasz rohan el az ablak alatt. Még fölismeri szakaszát a rohamot jelző kürt hangjáról s összefolyik szeme előtt minden. Nem hallja már az örömmámorban úszók győzelmi zaját, nem látja az örömpirt a hős bajtársak arcán . . . Nyílik az ajtó, négy véres puskafüstös alak élén egy tiszt lép be rajta. Egy percig némán áll meg, majd alig hallhatóan hangzik szava : — Kötözzétek meg! Leszakítják anyja ajakéról, fölrázzák érzéketlenségéből s bilincsbe verik kezét-lábát — szótlanul, ellenkezés nélkül tűri. Ütemes léptekkel indulnak kifelé. A mécs sisteregve, sustorogva utolsót lobban s a halott egyedül marad a sötét szobában. * Rozoga faágyon, fejét kezére nyugtatva, ül szűk börtönébe a rab. Némán érzéketlenül bámul maga elé. Csönd, mély csönd veszi körül. Nem hallatszik ide a diadalujjongás, nem hatol be a még égő házak piros fénye. Néha-néha nagyott csörren-zörren a nehéz bilincs, ilyenkor a rab felriad, majd ismét visszaesik fásultságába . . . Kis világosság szűrődik a kulcslyukon keresztül, csikorog a zárban a kulcs. Feszülettel kezében, nesztelenül közeledik feléje egy jóságos arcú ősz pap. Csöndesen mellé ül az ágyra, hosszan imádkozik, majd vigasztalni igyekszik a rabot. Ez, mintha minderről semmit sem tudna, mozdulatlanul marad. Forró könnycsepp hull a pap kezére. Most hirtelen mozdulattal megragadja karját a fiú, könnyes, kérő szemeit az ősz pap bizalmat gerjesztő arcára emeli s halkan megszólal: — Csak egyre kérem szent atyám, temesse el tisztességesen édes anyámat. — Szorongva, türelmetlenül lesi a feleletet: — Ígérem fiam! A hála érzelme sugárzik szemeiből. Ez a két szó visszaadta nyugalmát. Hisz nemsokára találkozik anyjával, úgy sincs itt e földön már senkije. Szempillái lecsukódnak s a fiú álmodik szépet, . . . csöndesen . . . Az ősz pap, olvasóját kezében tartva, gépiesen mormogja imáját s szeretetteljesen nézi az alvó ifjút. De az álom nem tart sokáig. Kívülről léptek zaja s fegyvercsörgés hallatszik. A pap gyöngéd érintéssel fölkölti az alvót. Csikorogva fordul rozsdás sarkaiban a .nehéz vasajtó. Szuronyos fegyverek között indul utolsó útjára, az öreg pap karjára támaszkodva a gyermektiszt. A hosszú komor folyosókon tompán hangzanak lépteik. Kiérve a négyszögü udvarra, metsző, hideg téli szél csapja meg halovány arcát, magával hozva hosszan, vontatva az öreg toronyóra szomorú kongását. Bajlársai már várják őt komoran, némán. A gyermek szilárdul áll meg előttük. Századossá lép elő, papírtekercs a kezében s érces hangján olvassa fel előtte a legsúlyosabb vádat s Ítéletet: »Áruló büntetése halál!« A fiú megrendül. Tekintetét tiszttársai csoportjára veti. Szomorú részvétet lát mindenütt. Tudja, hogy azok nem tartják annak, a mivel vádolva van. Leszakítják melléről dicsősége jelvényeit, kardját ketté törik, messzire siklik a törött penge a sima, kövezett udvaron. A hajnali homályban, távolabb kis feketeség látszik, mögötte frissen fölhányt fóldrakás. Kis gödör az — nem nagy és mégis elég arra, hogy egy ártatlan, fiatal szív csöndesen alhassa benne hosszú — hosszú . . . örök álmát. Az elé állítják. — Tizenkét közvitéz várja a jelt. Tompán, csöndesen hangzik a vezényszó s tizenkét fegyver dörrenése egybe olvad. A vitézek szeme nedves, — talán a puska- porfüsítől — kezük remegett s csak egy golyó talált. De az az egy jól talált.
