Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-20 / 8. szám
Február 20. 8. szám. Harmadik évfolyam. Szinérváralja, 1906. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyiltlér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: IF1 .A. IB 1 .Á. ZLT ISTVÁ.N A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közliink. Az ipari tanonc-nevelésről. A legnagyobb hiba abban áll, hogy nálunk csakis a tanulásra hajlammal nem biró fiukat adják ipari pályára, a mikor ott is kellene tanulni és tanitani. De amikor meg az amúgy is fennálló hiányok mellett — a tanitó iparosok zöme — a tanon- cokat nem a műhelyben, hanem a szakmán kivül, igen nagy ideig mással foglalkoztatják a tanoncidő rövidre szabott tartama alatt, hacsak a tanoncok különös oknál fogva jobban óhajtják az ipar elsajátítása körüli ismeretek megszerzését. A tanoncidő tartamát legtöbb esetben a minimumra szállítják le, illetve állapítják meg, mert az ipartörvény erről sem intézkedik, de még ezen idő alatt is a ta- nonc — a mint igaz is — csak játékkal tölti iíju korának arany napjait. Az idő eljár, a tanonc segéddé lesz, akár nem tanult, akár nem ért a szakiparához. Hogy aztán az élet nehéz küzdelmeiben, úgy a saját, valamint a családja, avagy hozzátartozói kenyerét miként lesz képes megkeresni, arról a mai napig is hallgat a krónika. No de honnan tanuljon az a tanonc, a mikor néhány iparos — tisztelet a kivételeknek, még maga sem ért az iparához, mert őt sem tanították. Ha az idő elérkezik, a tanoncz felszabadul s az ipartestületek révén megkapja a stilizált rajzokkal díszesen kiékesitett, pecsétes rámába foglalható „Tanulóbizonyitvány“-t, pedig akkor még mit se tudnak az újszülött iparossegédek. így aztán a munkakönyves segédek egy része minden számítás és tanácskérés nélkül — megszabadulva a tanonckodás nehézségeitől — örömükben a nagyvilágba indulnak munkát keresni. A másik része — belátva kevés és hiányos tudásukat a felszabadító mesterüknél visszamaradnak továbbképzés czéljából még egy ideig. Azok aztán, kik vándorútra kelnek munkaszerzés céljából, nem mondjuk, hogy helyet nem kapnak, sőt igen sok helyet, mert sok ideig sehol se tűrik őket tudatlanságuk miatt. — Miért? — Mert mindent tudnak, csak a mesterséghez nem értenek; mert őket a tanonckodás ideje alatt kevéssé oldatták az ipar titkaiba. Mig az élet fentartására pénzük és kitartásuk van, addig csak utazgatnak; hol van munkájuk, hol nincs keresetük. Végre aztán anyagilag teljesen tönkre- menve, belátják tanítómesterük és saját hibájukat, hogy ők mily kevéssé értenek a megélhetésüket biztosítandó iparukhoz. A sok jövés-menés mellett lerongyolódva, pénz nélkül, távol Műjüktől, más megyékbe, elhagyottságtkban a rossz és erkölcstelen útra kénytelenek utóvégre is mint munkanélküli egyének, a rendőr- hatóságok gondjaiba (terülnek, a honnét is az iparossegédeink kényszerutlevéllel, avagy néha toloncuton haza és vissza, illetőségi helyeikre kü detnek, illetve szállíttatnak; kezdhetik élőiről tanulni iparukat. ide vezet a falusi rossz és helytelen tanoncnevelés. Számtalanszor hallottuk, hogy vannak iparosok, kik elszökött nótárius ta- noncokat rendesen nagy mentegetés és enyhítő körülmények felsorolása mellett egy év, sőt néha pár hónap alatt akarnak betanítani és felszabadítani. Hát hol van itt az ipar iránt felettébb megkívánandó kölcsönös istápolás, az előrehaladott külföld elleni versenyre való előkészítés. Az 1884. évi XVII. t.-c. (ipartörvény) határozatlanul írja elő a tanonc képzési idő- artamát, nem’állapit sem minimális, sem maximális határt, csak a kontárok szaporodását mozdítja elő. Az ipartörvény csak azt mondja ki, hogy »A fölvétel alkalmával az iparos és a tanonc szülői vagy gyámja közt a tanidő tartama, stb. egvetértőleg állapítandó meg«. Bizony sokszor az anyagi érdekek mellett agvonállapitják a tanidőt. Nézetünk szerint a tanonc 17. életévének betöltése előtt felszabadítható nem volna, nehogy lelkiismeretlenül járjanak el a tanonc- szerződések megállapítása körül. Minden tanonc kötelezendő lenne felszabadításakor a 3 - 4 évi tanoncidő letelte mellett, az általa tanult iparból gyakorlati szakvizsgát tenni. Ezen eredmények elbírálására pedig ipartestületi alkalmi bizottságok volnának szervezen- dők, mint szakképzettséggel biró tényezők. Az írni nem tudó fiuk pedig tanoncokul felvehetők egyáltalán nem lennének, mert igv ki volna zárva lehetősége annak, hogy műveletlen segédek, illetve iparosok neveltessenek. Az iskolai képzettség kimutatása sarkalatos alapfeltétele lenne a tanoncz félfogadásának. Ugyanis az iskolai képzettség hiánya miatt nem lehet megtagadni az ipartörvény szerint a tanonc lajtstromszerü beiktatását, valamint a munkakönyv kiadását. Ez esetben mit tud a tanonc, amikor segéddé, később mesterré lesz? Mi módon fejleszti üzleti tevékenységét ? Hogyan lesz képes versenyezni a külföld előrehaladott nagy iparával? Az ipartörvény revíziója elkerülhetetlen volt, mert kuruzslássai nem lehet a kisipar nehéz és immáron elviselhetetlenné vált küzdelmein enyhíteni. Az ipartörvény útvesztőiben ember legyen, ki minden akadály s kétely nélkül el tud igazodni, tehát uj és jobb törvényre van óhajunk, mely nem gyámkodólag lesz hivatva eljárni, hanem igazi önkormányzati jogunkat fogja minden irányból jöhető megkárosítás ellen biztosítani a réA „SZINÉRVÁRALJA“ TARCAJA. Asszonyhűség. (Megtörtént) — Irta: PAX. A gyár gőzsipja hosszan búgott a sötét téli estébe. A munkások nagy rajokban oszlottak széjjel, kipihenni a nap fáradalmait szerte fekvő csendes kunyhóikban, melyeknek ablakai, mint apró mécsvilágok tűntek fel a gyártelep nagy ivlámpáival szemben. Teljes csend honolt már mindenütt, még a hatalmas gőzgép dohogása is lassan-lassan elcsendesült s végre megszűnt. Egyszerre azonban az irodából éles hangok hallatszottak, miket a békités csendes szava szakított meg minduntalan: »Ugyan kedves fiam, ne vedd komolyan — szólt az igazgató az ő jóságos hangján. — De most már lehetetlen tovább tűrnöm. Ma ez figyelmeztet jóakarólag, holnap meg amaz kívánja baráti álarcz alatt, gunyteljes szemekkel és vesékig ható szavakkal, hogy: ........... — Ne hallgass reájok! Tudod, rossz a világ nyelve; bízzál benne, mint eddig is, és haladj te senkivel sem törődve a magad ulján előre. — Igen, haladok! — mondá makacsul felvetve fejét s ingerülten hozzátette, — de végére is fogok járni! Meg üzleti ügyeket beszéltek meg aztán, mert az ifjabb hosszabb időre volt távozandó, mely útjára az utasításokat meghallgatva, köszönt és távozott. Szomorúan nézett utána az öreg igazgató s felsóhajtott: — Istenem, Istenem! Mennyire irigyeltem agglegény szivemmel boldogságukat, de be kell látnom, hogy még az annyira irigyelt boldogság sem mindig teljes. — Isten veled, édesem ! — mondá átölelve nejét; nem is búsulsz, hogy oly sokáig távol leszek ? — Hiszen visszajösz mihamarabb, — mondá ez gyöngéden hozzá simulva: s addig majd csak megvigasztalom magamat. Még egy forró csók és az életerős deli férfi gyermekeitől is elbúcsúzván, útnak indult. Mielőtt azonban a vasúthoz ért volna, egy őrült terv villant agyán keresztül. Következő pillanatban szégyelte ugyan már magát önmaga előtt, tétovázott, de minél inkább törte fejét tervén annál inkább gyökeret vert agyában a gondolat. — Végére fogok járni! Betért egy vendéglőbe, hol italt kért; de izgatottságában önmaga sem tudta volna megmondani, hogy miért jött ide vagy hogy mit szándékozik tenni. A gondolatok mint a lavina görgetegei kergették egymást agyában, Fel és alá járt, türelmetlenül tekintgetve órájára; mikor pedig úgy éjféltájt izgatottságának tetőpontján látszott már lenni, fizetett s hirtelen távozott. Csaknem rohanva vette most útját a telep felé. Már bent a telepen lakásához haladtában az éjjeli őrbe ütközött: »Nini! alázatos jó estét a tekintetes urnák! Hát itthon maradt? Pedig úgy hallottam, hogy elutazott. — Szót sem! maradj csendesen és azt tedd, amit parancsolni fogok! Zongoraszó és vidám kaczaj ütötte meg fülét. A hideg járta e kaczajra végig tagjait, minden izében megborzongatva azt, Mitevő legyen most? Bemenjen s ha ott találja boldogsága megrontóját összetörje őket, vagy ? . . . Nem. Saját szemeivel kívánt előbb meggyőződést szerezni. — András! Bekopogtatsz, mintha kissé melegedni kívánnál; mert hallottad, hogy vígan vannak, s módot találsz arra, hogy a függönyt széjjel huzva én beláthassak. — Jól vigyázz azonban, állásoddal játszol, ha valamikép elárulod magadat és engemet! Ezzel pénzt nyomva markába elhnzódott az ajtótól. * * * Kezeit csókolom, aranyos Nagysága, tessék megbocsátani, hogy bekopogtam; de hallottam, hogy vígan vannak, s engem majd megvesz odakint az Isten hidege. Brrrr! Kisápadt a nő láttára a hivatlan és kelletlen vendégnek, hogy aztán annál élénkebb pit öntse el arczának gyönyörű vonásait. Csak melegedjék, András bácsi! No, de igyék egy pohár borocskát is. Tudom, hogy jól fog esnie. Látja, az uracskám elutazott, hát mulatgatunk egy kissé, hiszen ezért ő sem haragudnék. — Köszönöm alázattal! Letevén az üre
