Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-17 / 51. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Ny Hl tér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MIND E N K EI) D E N.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: PÁBIÁU ISTVÁ ÜST

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

Gazdasági irányban nevelés,

ii.

Miután a gazdasági ismétlő iskolába az okszerűbb mezei gazdálkodás mellett a nemes gyümölcsfa- és szőlőmivelés, az előállított oltoványok és a már termő fák gyümölcseinek értékesítése a megmaradt másod rendűek többféle minő- ségbeni feldolgozása, forgalomba miként hozásának elsajátítása egyik fő és figyelemre méltó tantárgyát kell, hogy képezze, igen világos előttem, hogy a mi tisztelt képviselő testületünk, melynek tagjai közzül ez a kereset és a jobb megélhetést biztosító módszer egyiket sem érdekli, lenézi és kicsinyli ezen a kis gazdáknak egyik kisegítő forrását és mert nálunk a földmivelés évről-évre kihozza az 5—10 /o kamatot, nem tartja méltónak elmélkedni a dolog felett, mert nem ösmeri közelebbről a kertészet üdvös voltát, amely nem csak megélhetést, de jó erkölcsöt is eredményez. Hogy pedig e,z nem megvetendő, élő például szolgálnak erre alföldi városaink, melyeknek számos földmivelője egyenkint többet bir, mint mi közülünk sokan és mégis oly nagy mérvben foglalkoznak a kertészettel, hogy számos kocsirakományt képesek vasutjaikon elszállítani. Minden község bir saját minta faiskolával, melyek termékeit hírlapokban hirdeti eladás végett. Megjegyzendő, hogy többnek talaja nem is alkalmas mindennemű gyümölcsfa megélhetéséhez.

Élő például szolgáljanak: Körös, Kecskemét, Halas, Kisújszállás, Makó és más városok, községek.

A mi képviselőtestületünk nem tudja mit cselekszik és csak azért van ellene ezen a jövőben sok üdvöst eredményezhető iskolának, mert l alfává ^ tudni

azl, hogy ezt a leendő iskolát. iieni magunknak létesítjük, hisz e^u^iiíitézmény, ilyen iskola máig nenV^Iü&äfeiuitt van hazánkban, azok a példák tehát, melvet ezen iskolák ellen felemlítettek, nem állják meg itt helyűket. Számosán vagyunk ott a képviselőtestületben, akik ennek fellendülését, virágzását jövedelmező voltát és az utánnuk következők megélhetése és erkölcsbeni gyarapodását, jóté^ kony hatását már nem fogják látni, mégis azt mondják, hogy ez nem ér semmit, csak a pótadót neveli, én meg azt állítom, hogy ellenkezőleg a fát a dér fogja csökkenteni, egykor pedig annak alapját képezni, nem azonnal. Arra rá kell szolgálni ki kell azt érdemelni, legyen az akár egyes ember, akár több emberből álló testület, mit is következőleg bizonyítok:

III.

Nekem is van egy gazdasági ismétlő iskolám, melynek csak egy tanítványa van, ez pedi<^_ már > n vq^yok. A tanító is én vagyok benne. Segítségem a kitartás, munka és még egy kis költségre való is. Fősulyt a gyümölcsészetre fektettem, azért sokfelől hozattam össze fáimat, melyek közzül ki elpusztult, ki még most is él, pedig már 40-ik éve, hogy megkezdtem a munkát. Sokat forgattam kertemben helybeli lecsapolást követve oly formán, hogy évről-évre a patak medréből emeltem kertemet, sőt vannak részek, melyekből a földet kidobattam és mezei földemen még a tagosítás idejében kiirtott több szekér törzsököt kertembe helyeztem s a földet rá terítettem. Fáimat, hogy vizet ne érjenek, halomra ültettem s azokat vessző

koszorúba foglaltam, mig a gyökérzet magát a föld színén el nem helyezte.

És ennyi sok költséges és fárasztó munka után alig 15 éve, liogv fáradozá- som után némi sikert látok, de máris mondhatom, hogy az a 30—40 mázsa őszi vetés mit sem segil rajtam, mert árát vissza kell adni gazdaságomnak, de a kertészet, gyümölcsészettel összekötve két évenként 2-3000 koronát eredményez. Néha még többet is. Mert meg kell jegyeznem, hogy a finomabb aszalványok- kal is foglalkozik családom, mi is ha jól sikerül, még nagyobb eredményt érünk el. Hát bizony jól esik ez a kis gazdának, ha fáradozását siker koronázza, nem csak pénzbeli, de számos elösmerés is és határunknak messze elterjedő jó hire, jó izü gyümölcseiről s aszalvánvairól. Hálátlanság lenne tőlem, ha itt meg nem emlékezném hazánk elsőrendű gyümöl- csésze és fatenyésztője: Gábor József felsőbányái lakos, érdiószegi vincellér- képezdei igazgató, kedves barátomról, ki önzetlen barátságának s a gyümöl- csészet iránt érzett szereke téliek azzal is tanujelét adta, hogy kertemet mérnöki pontossággal felmérte, minden fámnak a helyét kicövekelte s oltványokkal is bőven ellátott. Legyen áldott emléke! Sok ily önzetlen buzdító szakembert adjon a gondviselés! Általa jutottam az első arany füzdugvánvokhoz is, melyekhez e községben többen is hozzájutottak, a minek csak örvendek. Ha némelyek nem is kérték tőlem, de legalább ne feledjék el, hogy az első dugvány nálam hajtott olyan erős bokrot, hogy ennek fiaiból készíttettek a szatmári törvényszéki fogházban pár száz kosarakat, melyekben gyümölcseimet ez évben is az itt felsorolt megyékbe szállítottam.

A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA.

Szegény ember karácsonya.

— Irta: Kárpáti Endre. —

(F. H.) A várva-várt nap elérkezett. Az idő is hozzávaló volt: esett a hó, fújt a szél, hordta a havat, úgyhogy az ember alig kívánkozott ki a meleg szobából. A piaczon összehalmozolt karácsonyfák ágai a reárakódott hótól csilloglak, a körülöttük járó-kelők gázolták a frissen esett havat,

A gyermeksereg föl sem veszi,szereti az ilyen időt; hanem az öregek csak dörmögnek: nem nekik való az. De nőnk is aggódva nézik a kavargó felhőket.

A piacon egymás mellé állított asztalokon, meg a kosarakban árulják a karácsonyi ajándékokat. Fontos nap ez az árusokra! Sok szegény ember most keresi* meg azt a kis pénzt, melyen a karácsonyfát földiszitheti; sokan meg épen az ünnepi kenyeret várják a mai vásártól.

A kereskedőkre is fontos a karácsonyi vásár : akinek ez be nem üt, az aggodalommal néz az egész esztendő elé. Mert ilyenkor semmi sem drága; szívesen adja pénzét a gondos szülő, a szerető rokon, hogy övéit a szent ünnepen a jézushozta ajándékkal megörvendeztethesse.

Hanem mig a kereskedő föhnaradt portékáját összecsomagolva a jövő karácsonyra félreteszi ; a piaci elárusítónak okvetlenül túl kell

adnia portékáján, mert annak áráta életszüksége van; meg hová lenné azt a jövő karácsonyig!

Kedves képet nyújt ilyenkor a piac.

Egyik-másik elárusító asztala gondosan megvan rakva mindenféle csecse-becsével, úgy hogy azok közül nem egy a legkényesebb kereskedő boltjában is megállná helyét. De vannak ott olyas féle apróságok is, melyek mosolyt csalnak a néző ajkaira. De hát ilyenek is szükségesek. A szegény ember ezek közül válogatja ki a borzas báránykákat, az aszaltszilvából összeállított kéményseprőt, a cifra papirosból összetákolt püspököt meg másféle alakokat, virágokat. Szegényes dolgok ezek a kereskedő portékájához képest, de szegény ember készítette szegény embertársának.

Egy 13 — 14 éves leányka ül „kis öcscsével egy kosár papirosvirág mellett. Ók csinálták; hetek óta vesződtek, fáradoztak, hogy csak mennél többet készíthessenek s igy a szent ünnepet mennél örvendelesebbé tehessék.

Ki tanította meg őket a virágcsinálásra?

Itt-ott találtak egy papirosból készült rózsát, szegfűt, labdarózsát, azt gondosan hazavitték, megnézegették, szétszedték és készítésük titkát kitanulták . . . azután maguk is megpróbálták, hogy olyanokat készítsenek. És nem volt sikertelen fáradozásuk, mert nem sokáig kellett a hideg, havas időben fagyoskodniok: portékájuk hamar vevőkre talált,

Szinte sugárzott arcuk az örömtől, amint látták, hogy kis kosaruk ürül-ürül, pénzes tárcájuk meg telik. Nem érezték, hogy vékony

ruhácskájukon keresztül süvít a dermesztő szél, nem vették észre egymáson, hogy arcuk színe kékes szint ölt, kezeik pedig meggimberedtek: csak az este, a boldog karácsonyeste lebegett szemeik előtt.

— Hanem most már siessünk — szólt Erzsi, amint utolsó virágja is elkelt — Siessünk, hogy mielőbb otthon legyünk. Hogy örül majd édesanyánk a jó vásárnak! . . . Vaj csak, mit is kell hazavinnünk! ... kenyeret . . . almát. .. diót ... a karácsonyfára gyertyácskákat . . . meg aztán . . , édesapának dohányt . . . meg . . . pálinkát.

— Te, ne vegyünk magunknak egy kis kenyerei? Igen éhes vagyok — szólt Juliska a kisebbik leány.

— Ne, csak siessünk haza. Majd otthon eszünk. Talán édesapánk is otthon lesz.

— Jól van, addig csak tűröm az éhséget.

A két leány kosarában a virágok helyét

csakhamar egy nagy kenyér, alma, dió, gyertya és nehány esomag dohány foglalta el.

— Te most nehezebb a kosár, mint a virágokkal volt — szólt nevelve Juliska.

— De szebb is, jobb is ám! Jaj be örülök ! Hanem még hiányzik valami. Nálad van a pálinkás üveg?

— Itt van a zsebemben; nem felejtettem el.

— Hát vegyük tele; mert édesapám ugyancsak meghagyta, hogy pálinka nélkül haza ne menjünk, mert kidob bennünket.

— Vegyünk jó édeset. Majd örül neki édes-