Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-04 / 49. szám
Szinérváralja, 1900. December 4. — 49. szám. Harmadik évfolyam. szímvmui TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre I korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilllér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: :f-Á. s x .ÁJtT ist vá 3>t A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Ne feledkezzünk meg véreinkről! Valamely nemzet nagysága legjobban aszerint Ítélhető meg, mennyit hajlandók polgárai jószántukból a haza oltárára áldozni s viszont az állam és az azt alkotó elemek mily módon viselik a honfiak gondját. Hát bizony ebben a tekintetben édes hazánknak az európai államok közt éppenséggel nem jut elsőrangú szerep. Nem lehet ugyan kétségbe vonni honfiaink áldozatkészségét, mely kiválóan az esetben nyilvánul, ha a haza veszélyben van, ám más, békés esetekben a honfitársak sorsával, különösen, ha azok idegenbe szakadtak, vajmi keveset törődünk. Ugv látszik, a polgárok jobban szeretik hazájukat, mint saját véreiket. Pedig nem utolsó kérdés, mi történik ama honfitársainkkal, kik — ha talán világéletükben tényleg sohasem kerülnek vissza hazájukba — mégis mindig remélik, hogy újból lefognak telepedni a forrón szeretett rögön, melyet se jóban, se rosszban soha elfelejteni nem tudnak. Valamennyi európai állam a kivándorlás mái korában nagy és gondos figyelmet fordít arra, hogy fiai idegen helyen is ápolhassák hazaszeretetüket és módot találjanak a hazai nyelvben való társalgásra, a nemzeti szellem ébrentartására, gyermekeiknek olyatén nevelésére, hogy azok visszatérve eredeti hazájukba, ott otthonosoknak érezhessék magukat. Nálunk az a nagy mizéria, mely kényszeríti a lakosság jelentékeny részét, hogy kivándoroljon a megélhetés nehézsége, a silány gazdasági viszonyok — egyúttal azt is okozza, hogy alig vetünk ügyet ama szerencsétlenekre, kik külföldre vetődvén, ott teljesen hazátlanoknak kénytelenek érezni magukat. A szív hazavonzódása szinte teljesithetlen vágynak bizonyul, az élet gondjainak sivárságát nem melegíti az imádott édes anya: a haza élesztő szeretete, — amire a kivándorlóit legszívesebben gondol: az édes haza — nem törődik vele. Ha magunk nem vagyunk hajlandók belátni, minő nagy hiba ez a nembánom- ság, az a magatartás, melyet a külföld kivándorolt íiaival szemben követ, megtaníthatna arra, hogy mi is némi figyelmet fordítsunk erre az ügyre. S akkor bizonyára nem fog előfordulni oly eset, hogy egy honfitársunk, ki merő önvédelemből kioltotta az ellene támadó életét, a külföldi esküdtbiróság kénye-kedvének legyen kiszolgáltatva, anélkül, hogy idehaza csak egy ember is a füle tövét mozgatná. Szeretnék azt látni, ha a boldogtalan Magyar Vince nem volna magyar, élete megmentése érdekében az illető diplomáciai kar nem követett-e volna el minden lehetőt. Csak mi nem foglalkozunk vele, mert a közömbösség nálunk már bevett szokás. Tanuljunk a külföldtől! Nézzük csak, hogy például Németország hogyan gondoskodik honfiairóT’ Amerikában, hol sok száz számra van német iskola. Igaz, hogy Magyarország kisebb állam. Ebből azt kellene következtetni, hogy a nagyság- külömbségnek megfelelőleg kevesebb magyar iskola létezik Amerikában, mint német. Tényleg kevesebb is a magyar iskola olt, mert biz egyetlen egy sincs Magyarország területén kívül. Ennek köszönhetjük, hogy magyar ember fia Amerikában olyan yankee lesz, akárcsak az apja sohase hallotta volna Magyar- ország hírét. De mi magyarok nemcsak Ameri- | kában hanyagoljuk el véreinket, hanem 1 Európában is. Ha külföldön tartózkodó honfitársaink valamely fővárosban ma- J gyár egyletet létesítenek, ezeket az egy_ leteket szinte kizárólag önerejökre bízzuk s azok innen hazulról vajmi kevés anyagi és alig valami erkölcsi támogatást várhatnak. Mi e hanyagságunk és mulasztásunk következménve, mi hírbe keveredik ezáltal a magyar, erről nem egy külföldi magyar egylet története — különösen a párisié — szomorú adatokat tartalmaz. Mindezeket abból az ötletből ajánljuk az áldozatkész magyar közönség figyelmébe, hogy a franciák épp most adják hazánkban fényes példáját annak, miként viselik szivükön külföldön tartózkodó honfitársaik sorsát. A franciák ugyanis Magyarországon otthont létesítenek, amely hivatva lesz az ideszakadt franciákat minden uton-módon segélyezni, támogatni, útbaigazítani. Már maga az a körülmény, hogy a mozgalom élén oly derék, agilis és áldozatkész férfi áll, mint Louis Francois, biztosítja a vállalkozás sikerét. Hogy pedig Franciaországban minő meleg, élénk érdeklődéssel találkozik a terv és mily szívesen nyitják ki ott az erszényeket, hogy annak megvalósítása siettessék, azt — a többi közt Lebaudy Róbert, az ismert francia politikus és sportsman is bebizonyította, aki nemrég fővárosunkban tartózkodván, kijelentette, hogy a már előbb e czélra juttatott jelentékeny adományán kívül újabb 1500 korona segélylvel járul az otthon létesítéséhez. Ily bőkezű adakozás mellett a francia otthon biztos jövő elé tekinthet. Nem-e serkent e példa követésre? vagy ezentúl is oly gyámoltalanul hagyjuk külföldön élő véreinket? Nem mu- ! laszt-e el a nagv közönség ez által olv feladat teljesítést, mely kihat magára az édes haza sorsára is? Bármi nehézségekbe is ütközik az életfentartás, bármi mostohák is legye(i Lilly csókja. — Irta: Benedek László. — Minlha csak a színpadra születelt volna. Az^évközi vizsgákon kitűnt társnői közül s egykét ismerős újságíró barátja dicshymnuszokat zengett bámulatos tehetségéről a színházi referá- dában. Ott, a festett világban, a kulisszák mögött könnyebb a tettetés, mint odakünn, A festék alatt nem látszik a pir. És Lilly ott is színésznő volt a javából. Tulajdonképpen szininövendék, a záróvizsgán még nem ment keresztül, de a művésznői címet túlzás nélkül megérdemelte. Ez a szép leány játszott a férfiakkal, melyből egész udvara volt. Egyik sem szerette őt igazán, de még csak szerelmesek sem próbáltak lenni. Minek ? Lilly úgyis kacagott mindenkit. Ha egy-egy vasárnap délután felbukkant a kioszkban a Lilly szőke feje, szelíd nagy szemeivel, melyben a lehető legszebb kék szili lövelte sugarait, egy perc alalt körülülte az egész fiatalság. Néha egymaga tiz fiatalember társaságában is elbeszélgetett a legegyszerűbb dolgokról. Édes anyja meg a szomszéd asztalnál valamelyik nagynénivel a legújabb színházi pletykákról mesélgetett. TÁRCÁJA. A „SZINÉRVÁRALJA Mondom, csak tisztán a szórakozás vágya kötötte őt a fiukhoz. Úgy látszott, mintha ez a leány szerelmes nem tudna lenni. Mintha azok a pici piros ajkak csak a csacsogásra lettek volna teremtve; mintha a mámoritó szerelmes csókot nem bírnák ki. Az első pillanatra pedig belé szerethetett volna bárki is. Az egész lénye oly bájos volt, a mosolya oly behízelgő, szelleme oly csodásán sziporkázó, néha kaczér, máskor meg naiv a végletekig, — hogy mindenkit magával ragadott. Mindig a szélsőségeket szerette. Ha jó kedve volt, ő maga mesélte el a legborsosabb történeteket és jóízűen kacagott a pikáns ötleteken. De ha szeszélyes volt, mindenkivel veszekedni akart Isten ments, hogy olyankor egy kétértelmű szót mondtak volna, mert félig sírva rögtön azzal állt elő, hogy nem becsülik őt. Az uj ismerőseit állandóan foglalkoztatta ez a leány és a tüzet legmagasabbra szította bennük. Mikor aztán a láng már magasan lobogott, egyszerre eloltotta. Egyiknek a hiúságát, a másiknak az esetleges tehetségét sértette meg oly módon, hogy a visszahatás kitünően bevált. Mindegyikre meg volt a maga trükje. És a kis gonosz csak játszott a szivekkel. Nem izgatta semmi, nem érdekelte senki. Mindenkit egyformán szeretett. Aki szerelmes volt, kinevette, a szem- telenkedőt egyszerűen leforrázta. Ha kellett, erélyes is tudott lenni. Példa rá egy pofon története. Valaki erőszakkal akarta megcsókolni. Lilly mérgében vérvörös lett és a következő pillanatban a kis kacsó ütésre emelkedett. Rögtön megbánta, amit tett s finom lelkülete egy pillanat alatt átérezte, hogy a legnagyobb zavarban levő fiatalemberen segítenie kell. Mosolyogva szemei közé nézett és csókra nyújtotta a kezét. Az a varázshatás alatt állott s elfogadta. Akik már jól ismerték, meg voltak győződve róla, hogy Lilly képtelen szeretni és szive érezni nem tud. Pedig a leány őrülten szeretett egy francia színészt. Azzal volt minden gondolata oífoglalva. Csak egyetlen egyszer látta életében; két év előtt a behatáson. Vendégszereplésen volt a fővárosban s véletlenül oda is bevetődött. Megtetszett neki a kis hercig Lilly és ebből kifolyólag természetesnek találta, hogy állát megcsípve, azt mondja a, piruló szininövendéknek: — Édes kis kutya lesz ebből a leányból. Franciául mondta. Lilly egy szót sem értett belőle. De a férfi érintése villamos áramként hatott reá. S mikor megtudta, hogy gorombaságot mondott bók gyanánt, — belészeretett gondolkodás nélkül. Észre sem vette, csak egy pillanat müve volt. A bókok mindig átsiklottak lelkén, anélkül, hogy nyomot hagytak volna. Egy gorombaság még szerelmessé tudta tenni. A francia színész — Henri Fleuirieur — másnap már Párisba utazott. * *
