Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-28 / 35. szám

Szinérváralja, 1906 Augusztus 28. — 35. szám. Harmadik évfolyam. SZIKElVmuí TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 13 fillér. Nyilltér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laplulajdonos: PÁBI ,/L IST I S T2ST A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztő­ségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Vidéki kiállítások. Az őszszel ismét több helyütt ren­deznek részint mezőgazdasági, részint ipari kiállításokat. Ilyen törekvések min­denkor kellő méltánylással kell hogy fo­gadtassanak nemzetünk minden józan gondolkodásit haladását, fejlődését szivén viselő, igazi kulturember részéről. Manap azon már nincs mit vitat­kozni, hogy a helyesen, céltudatosan ren­dezett kiállításoknak kiválóan nagy hord­erejűk van. A legszebb, a legnemesebb, a leg­tanulságosabb versengések színhelye és szülője a kiállítás és jóvalta nagyobb be­cse és jelentősége van a jól szervezett vidéki kiállításoknak. Mert ezáltal alkalma nyílik az egyes vidékeknek és ezek kör­nyékeinek a legkiválóbb termelvényeik, munkájuk, produktumaik, fokozatos emel­kedésük, szorgalmuk, tehetségük és ké­pességeik bemutatására. Az ilyen versengést nem a kaján irigység szüli, nem az egymás legyűrése, elnyomása jegyében születik meg ezen vetélkedés, hanem a civilizáció úttörőié­ként, a megállapodás nélküli haladás zászlóvivői gyanánt mutatkoznak be a résztvevők. Egy-egy kép hasznos külön- külön az egyes vidékekre, mint összes­ségben az országra. És különösebb figyelmet azért ér­demelnek a vidéki kiállítások, mert al­kalmat nyújt a helyi és környékbeli ki­válóbb dolgok bemutatására, alkalmat nyújt az illető vidék erősségének, nagy­ságának, egy és más tekinteíben való ki- tünésének a nyilvánosságra való hozata­lára, szemben az országos kiállításokkal, A „SZINÉRVÁRALJA" TARCAJA. Viktorin. Irta: Papolczyné Bartók Ida. Kedves jó Maud! Aranyos leveledre, melyből szeretet, ibolya­illat és nemes lelkednek Fényes bizonyitéka áradt felém — még csak most, tiz nap múlva vála­szolhatok. íme ez is bizonyitéka annak, hogy mennyivel jobb vagy te, mint én. Csak ám el ne bizd magad! Te írsz nekem egy kétsoros levelet, mely­ben már harmadszor csábítanál fel Pestre, azon ürügy alatt, bogy a várost nézzem meg ismét, pedig tulajdonképeni ok az, hogy te lássál engem. Én meg nem, hogy el nem fogadhatom meghívásodat, hanem irok neked egy nyolc­oldalas levelet, amelyben rólam szó sem igen van. Lásd, lásd ilyen hálátlan rossz teremtés vagyok én. No, no, csak várjunk sort különben. Tiz napig voltam most Tátrafüreden, haza- kisértem onnan valakit, akit te is, meg én is nagyon, nagyon szerettünk egykor. És képzeld csak — most Tátrafüredlől hazáig — tehát egy egész nap lefolyása alatt az illető reám sem nézett, hozzám sem szólott s keserves sírásomra még csak egy árva szóval sem vigasztalt meg. Nem ám, mert megvolt halva. Szép,csön­des, langyos őszi alkony volt, mikor falunkba megérkeztünk. A nap hanyatlóban volt már, j biborsugara szerelmesen aranyozta be a tájat, melyeknél minden rendű és rangú dől- j gokkal minden vidék képviselve van, mely nagy arányainál fogva sem nyújt- | hat távolról sem oh alapos áttekintést, mmt-írAíisebb jellegű lokális kiállítás. A? A vidéki kiállítások haszna óriási. Alkalmat.a vidék valódi buzgalmának, szorgalmának teljes kifejtésére; a kiállí­tás serkentőleg, buzditólag hat a kiállí­tókra; a kiállított tárgyak tanulmányo­zásából, összevetéséből tudásukat, szak­értelmüket tetemesen fejtegethetik ; a hi­bákat, visszásságokat hamarosan meglát­ják és rájönnek a javítani valókra, aztán a környékbeliek érdeklődése is ide irá­nyul, kifejtik minden tudásukat, kéjies- ségüket. A közönségnek meg alkalom adódik a tanulásra, ízlése finomul, gon­dolkodása tisztul, Ítélete biztosabb ala­pokra tesz szert, szóval lassankint szel­lemi élete felemelkedik a megszokott hét­köznapi színvonalon felül. így aztán az egész vidék művelődik, halad, fejlődik, ami a nép vagvonosodását, gyarapodását elősegíti. A minél gyakrabban rendezett vi­déki kiállítások lassankint felköltik az egész ország érdeklődését és az egyes vidékek nemes versengésre kelve, egyre szebbet, jobbat, kielégítőbbet fognak pro­dukálni s igy aztán Magyarország min­den részében képzett és czivilizált pol­gárok lesznek .; A középosztály hazánkban. A malommuukások sztrájkja végei ért és pedig ismét a munkások győzelmével. Kivétele­sen azonban most a nagytőke, a milliomosok voltak a legyőzőitek, a mi ismét a munkások nagyarányú előre haladását jelenti. Mert eddig fényes nagy tányérja olyan volt, mint a haldokló ember arca, aki utoljára is szeretetének nagy­ságával veszi azokat körül, akiket egykor sze­retett. Halk, csendes áhítattal emelték le a Viktorin nehéz koporsóját, amelynek sötét, rideg belsejé­ben égy már kihűlt nemes szív talált háboritlan, örök nyugalmat. Az állomásnál sokan voltak kint, akik őt szerették és becsülték. De hát ki ne szerette, ki ne becsülte volna? A vonalon levő utasok is kíváncsian bámész­kodtak a megható jelenetem, sokan le is szálltak a perronra. Én fürkészve néztem körül, figyeltem vala­kit: Zajtait vigyáztam meg a feleségét — ésiine egy első osztály ablakának a függöny csöndesen félrehuzódott — ő volt az ablaknál meg az egy napos felesége. A hölgye ekkor is a nyakán csüngött, szerelmesen pislogott az urára; szegény asszony, ő nem tudta az előzményeket és azt sem tudta, hogy az, aki a koporsóban pihen, egykor a Zajtai menyasszonya volt. Ugy-e nagy fényűzés igy utazni: — egy holt menyasszonynyal — és egy eleven feleséggel ? Zajtai elővette a zsebkendőjét és két nehéz könnycseppet törölt le a szép bánatos arcáról, meglátszott rajta a nagy lelki felindulás. Szerettem volna odakiáltani neki: nyomo­rult hitvány, nyomorult! Ez, kedves lelkem, csak bevezetés. Eddig elolvastad anélkül, hogy a Pestre nem mene­telem tulajdonképeni okát megtudtad volna, j Hanem ami most fog következni, az neked meg ■ fog magyarázni mindent. bizony csak a kisiparosok, kis üzlettel bírók voltak azok, akiknek a munkások akarata előtt meg kellett hajolniok, követeléseiket csakis ezek­kel szemben érvényesítették. A malmok vere­sége azonban egyben a hatalomnak, a nagy­tőkének a vereségét is jelenti. Ennek a két té­nyezőnek, a melyeknek a miniszter és az állam­titkár minden rendelkezésükre álló eszközzel segélyére akart lenni, de amely segélyforrások elégteleneknek bizonyultak — meg kelleti ha­jolni a munkások akarata előtt. Ézt bizonyos fokú megelégedettséggel tapasztaljuk, mert biz a malommunkások részéről a vasárnapi munka­szünet követelése épp oly jogosult, mint a bér­emelés kívánása. És a malmok abban a kelle­mes helyzetben vannak, hogy a többköltséget a lisztárakból fedezhetik. És itt elérkeztem ah­hoz a ponthoz, mely engem tulajdonképpen e sorok írására indított. A malmoknak tudniillik mi sem könnyebb, mint a lisztárakat felemelni. Úgyszintén más oly gyárosok is, akik erkölcsi vagy fizikai kényszer következtében kénytelenek munkásaik egyik­másik követelésének engedni, gyártmányaik árá­nak fölemelése állal a maguk károsodása nélkül tehetnek eleget a munkások követeléseinek. A malommunkások győzelme után szem előtt tartandó, hogy ily győzelmek és azoknak következtében a nyers anyag megdrágulása sok szakmában fog most majd sorra kerülni. Mindez az uralkodó szellemnek és az előretörekvésnek a jele és azt mutatja, hogy a jövő a szervezett munkásságé, amely nagyhatalmat képez és amely­nek jóindulatát keresni kell a miniszternek épp úgy, mint a politikusoknak és amely nagyhata­lommal magának a kormányzatnak is számolnia kell, amint azt a közelmúltban Kristófl’ynak szö­vetkezése a munkásokkal is mutatta. A középosztály azonban, amely az állam tulajdonképeni támaszát képezi, amely jóformán csakis az állam föntartására szolgál és amely középosztály a tulajdonképpeni lelke minden ipari és kereskedelmi életnek, ez a középosztály el van nyomva Magyarországon, teljesen tönkre­ment és egy nagy katasztrófa előtt áll, amely­nek kezdetét a munkások győzelmével végződött malomsztrájk világosan megmutatja. A Magyarországon ijesztő nagy mértékben A két kis leányodnak adjál ozsonnát, tegyél két darab fát a tűzre, hogy jó meleg legyen a szobádban — tudod lelkem, az ilyen szentimen­tális történeteket élénk világításnál és jó meleg szobában kell olvasni — úgy is meg szokott tőle fázni az ember! A szakácsnédnak add ki a vacsorához valót, a szobalányodnak parancsold meg, hogy nem vagy itthon senkinek sem, aztán ülj le a kandallód elé, de lelkeddel repülj vissza a múltba s ott pihenj meg kissé. Emlékezel a gyermekkorunkra? Hogyne — ugy-e, minél régebben volt, annál jobban — ez az emberi lélek millió titká­nak nevezetes sajátsága. — Arra is emlékezni fogsz, hogy mindig hárman voltunk : te, Viktorin és én. Csakhogy őreá mindig haragudtunk s a komoly természete miatt úgy hívtuk, hogy nagy- anvó. Hogyne, hogyne, mikor sosem akart velünk futkosni, tarka pillangókat elfogni, nem igen öltöztette a kenderhaju molett bábuját, melyet a plébános ur vett neki a nevenapjára, nem labdázott s ha bujócskát játszottunk, nem akart elbújni. Olyan volt, mint egy korán fejlett virág, amely virág lett mielőtt bimbó lett volna! Aztán mikor megnőttünk, mikor az elrepült boldog gyermekkorból nem maradt egyéb, mint a visszaemlékezés édes érzése, mely szö- vétnek gyanánt kisér végig az étet göröngyös ulain — s mikor nagy lányok lettünk . . . ! Ő akkor is olyan maradt. Ábrándos, beteges, érzékeny kedély: kerülte az embereket, csak azért, hogy akaratlanul sem bántson meg senkit s őt se bántsa meg senki. /

Next

/
Thumbnails
Contents