Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-14 / 33. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre G korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkinl 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: fAbiákt 1ST TF A. 1ST A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A milánói katasztrófa, Hiába ígérik most már a kiállítás intéAz egész művelt világot megrendítette a lapok ama híradása, hogy a milánói nemzetközi kiállítás elégett. Kezdetben azt hitte mindenki, hogy az egész kiállítás a tűz martaléka left, hogy az ott felhalmozott megannyi értékesebbnél értékesebb tárgyak elhamvadtak. Csak részben felelt ez meg a valóságnak. Ami igaz volt a szomorú hírből, az ránk, magyarokra a legfájdalmasabb, a leg- kétségbeejtőbb. Mert az olasz kiállítással kapcsolatban lévő magyar csarnok lett éppen a pusztító tűz áldozata. Mennyi fáradsággal, mily kiváló gonddal létesült kiállításunk, mily elsőrendű óriási értéket képviselő műremekeket halmoztunk ott fel, hogy egyszer már a civilizált világ figyelmét is ráterelhessük műiparunk hatalmas fejlettségére, csodás haladására, bámulatos emelkedésére. És akik idegenek látták a magyar kiállítást, a külföldi sajtó egykép a hozzáértő közönséggel, az elragadtatás legmelegebb hangján, a csodálat el nem palástolható jellegével nyilatkoztak a magyar tárgyakról; sőt csaknem egyértelmüleg nekünk magyaroknak Ítélték oda az elsőség pálmáját. Ama rövid idő alatt Magyarországnak nagy erkölcsi sikere volt a kiállításon, de az anyagiakkal is meglehetett volna elégedve hazánk, mert úgyszólván az összes kiállított műipari remekeket már eladták s nem kisebb személyiség vásárolt belőlük, mint az olasz király, valamint több olasz főur De jött a katasztrófa. Úgy az anyagi, mint az erkölcsi veszteségünk óriási. zői, hogy újólag felépittetik a magyar pavillont, a kiállított műremekeket egyhamar pótolni nem lehet A látogatók kedve megcsappant, a nagy tűz hire kedvetlenséget okozott a látogatás iránt. A legfájóbb, hogy a kiállított tárgyak egyrésze még csak biztosítva se volt; igv sok szegény ember ezáltal koldusbotra jut, talán éppen azok, kiknek minden reménységük e kiállítás volt. Azután a jury sem Ítélkezett még, csak szeptemberben ült volna össze s igy Magyarország nyilván elesik a feltétlen megérdemelt kitüntetésektől. Valóban szerencsétlen ország vagyunk. Csapás csapás után sújt bennünket; még csak ki se heverjük az egyik bajt, immár nyomon követi a másik. Most lelt volna alkalmunk teljes egészében bemutatnunk igazi képességünket, most lett volna idő az eddig rólunk fennálló előítéletekéi ledönteni s mielőtt még erőteljesebben világgá mehetett volna valódi nagyságunk, beütött a katasztrófa. Mindenesetre nagy hanyagság volt, hogy az összes kiállított tárgyakat, melyek horribilis értéket képviselnek, nem biztosították; vagy ha már a kiállítók erre nem nagy figyelemmel voltak, a magyar kiállítási bizottságnak kelleti volna erre a kiállítókat mindenképen rábírni. De most már hasztalan kesergünk ezen, az elmulasztottakat jóvá nem tehetjük, miként újból úgy fel nem építhetjük a magyar kiállítást, főleg a benne levő tárgyakkal, ahogy eredetileg volt. A legfájdalmasabb az egészben a rendkívüli erkölcsi veszteség, amely bennünket súlyosan ért. Ez aztán igazán pótolhatatlan. Mert nagy lett volna a dicsőségünk, óriási lett volna sikerünk, nagy nyomatéka lett volna ennek az erkölcsi nyereségnek nemzetünk továbbfejlődésében, mert egyhamar újabb világkiállítás nem rendeztetik, ahol méltó módon bemutathatnók nagyarányú és rohamos haladásunk gyümölcseit. Most volt alkalmunk Magyarország műiparának igazi színvonalát bemutatni, melyre még a legfeketébb irigység sem kenhetett volna semmi kivetni valót; most mutathattuk volna be, hogy nem annyira a kelethez, mint nagyon is a nyugathoz tartozunk; most nyílott alkalmunk a világnak tudomására adni, hogy Magyarország nem egy Ausztriával, hanem teljesen külön nemzet vagyunk, csak közös monarchiát alkotunk; s lett volna alkalmunk bebizonyítani, hogy az osztrákok minden téren haladásunk, fejlődésünk elé gátat vetnek, gáncsoskod- nak, alányomni akarnak bennünket, ami nem mindig sikerül, sőt lassan-lassan egyáltalán nem sikerül s mi mind erőteljesebben és mindnagyobb energiával védekezünk az ilyen támadások ás alattomos célok ellen. Talán éppen szomszédaink fognak kárörvendeni a bennünket ért súlyos csapáson, csakhogy szerencsére a külföldi sajtó már a kiállítás első napjaiban hasábos cikkekben emlékezett meg a magyar kiállításról, részletesen foglalkozván azzal, mint az arra rászolgálóval. És egyöntetűen dicsérték, magasztalták gyönyörű kiállításunkat, mely reterádák- ból aztán a civilizált világ mégis csak némi fogalmat alkothatott magának rólunk. A jury nyilvánvalóan az első helyeA „8Z1NÉRVÁRAUA“ TÁRCÁJA. A »Szerelem könyvé«-bői! í. Gyönyörű május elsején, Midőn a fák rügyeznek; Éreztem én szivemben, Teirántad szerelmet. A madárdaloláskor, Gyönyörű május elsején: Először gondoltam azt, Oh, bár csak lennél az enyém. 11. Ne félj, ha mindenki is e feled, Én híven őrzöm meg képedet ; És sírod felé dalokból, könnyből S ábrándokból font koszorút teszek. Oh ne féli, hogy nem lesz jó barátod, A szép földöntúli életen ; A síron túl is utánad megyek Hisz utánad vonz a szerelem. Ott is feltaláljuk egymást ketten, S felébred bennünk a szerelem ; Amit itt a földön titkolni kellett, Hogy ne tudja meg azt senki sem. Révész Tamás. A fürdő-pofozó. Egy rettenetes ember története újságcikkekben és nyilatkozatokban. (Jj pofoző-telep. A kies fekvésit Kovács- palaknak nagy szenzációja volt a múlt vasárnap. Okozója egy deli lipótvárosi gyerek, akinek arcán mosódófélben a hagyományos vonások. A fiatal ember prololieusa a legújabb »nobilis« nemzedéknek. Sokoldalú. Kitűnő grannnofon- zenész, szabadúszó és vivő. Konyit az orvosi titkokhoz, mert olvassa a lapok hirdetéseit és végtelen ambíciója az irodalom. Egy kötete meg is jelent, amely szól a főváros éjjeli életéről. Amely kötetnek hirdetésére költekezett e nagy- hajú titán jóval többet, mint amennyit az eladott teljes két kötet jövedelmezett. E gentlamen adta az indítékot, hogy Kovácspatak is pofozó-teleppé viruljon. Vasárnap este a vonatnál elindulás előtt történt, hogy a vasúti őr felesége figyelmeztette a »pestyi ura*«, nehogy a vágányon áljöjjön az indulási oldalra. Az iró azonban nem hederitelt a figyelmeztetésre és megszegvén a tilalmat, átjött. A szájas asszony most már visszaparancsolta Adrient, a hírneves irót. Amit egy nem valami szalonképes szóváltás követelt, a melybe az összegyűlt telepesek is indulatosan közbeszóltak. Eközben csattant az első pofon. Éppen idején, mert jött a vonat, amelyre a a harcosok egy része felszállt. Ám ezzel még nem ért véget a pofozás, mert most már a vendéglő kárlyaszobájában folytatódik. Nyilatkozat. A Zord Hírek folyó hó 24-iki számában cikket közöl, mely elejétől végig valótlan. A cikk írója hőségtől megkábult fővel »szellemes- kedni« akart, melyre bővebben válaszolni méltóságomon alulinak tartom. Csupán kijelentem, hogy a vágányokon nem én, hanam a társaságomba lévő Buzogány Márkus ment át, akivel a felemlített szóváltás tényleg megtörtént. Ki jelenthetem azt is, hogy az »elcsattant« pofon csak a cikkíró fantáziájában született meg. Budapest, 1906. julius hó 25. Beregi Lajos. Ellennyilatkozat. Adrien, a kovácspataki hős kritizál. Uj pofozó-telep cim alatt megjelent cikkelyünkre ma zord nyilatkozatban támad ellenünk »Az Éjféli Igazságában. Éppen a grammofon hirdetés közvetlen közelében. A »Budapest éjjel« nyomda- festék ellen nem vétő munka hírneves Írója a cikk szerzőjének »hőségtől megkábult főt« tulajdonit. Ugyanaz a. Beregi Eajos, aki elejétől végig valótlannak nyilvánítja a cikk tartalmát, de hat sorral később beismeri, hogy a felemlített szóváltás tényleg megtörtént. Íme a sötétség az éjjeli élet kitűnő ismerőjének a fejében. Hírünk igazát most már fenntartani felesleges, minthogy azt elég furán maga a nagy esztétikus is beismeri; de megtoldhatjuk a hirt azzal, hogy a lipótvárosi arisztokrata és az őr-asszony közöli olyan épületes párbeszéd volt, amely a közönség jobbizlésü elemeit, különösen a hölgyeket a harctérről való távozásra kényszeritette. Egyebekben figyelmeztetni akarjuk Beregi Lajos urat, hogy bevonni az ügybe Buzogány urat, akinek ott semmi szerepe nem volt, legalább is ízléstelen-
