Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-07 / 32. szám
Szinérváralja, 1900. Augusztus 7. — 32. szám. O Harmadik évfolyam. SZÍN TARALJA % \U \ i 'TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkinl 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: P ABIANT ISTVÁN A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A munka körútja. Az anyagi természetben történő kőrútról a mindennapi tapasztalás is tanúskodik. Az állat- és növénycsaládok majd szaporodnak, majd enyésznek; a halál koporsója egyszersmind bölcsője az életnek. A földnek köszönjük az arany kalászokat, de ez ajándékát, átváltozott alakban ugyan, tőlünk ismét visszakövetelni kénytelen, ha nem akarja, hogy erejének c vesztesége következtében tétlenségre Ítéltessék. A természet kőrútjában minden vizcsöppnek és minden porszemnek megvan a maga története. Hasonló kőrútban forog a gazdasági világ is: a világ háztartása, melyben az ember mint munkásegyéniség szerepel A gazdasági körút az értékek szakadatlan forgalmán alapszik, de ném az egyik fogyasztó kézből a másikba, hanem a termesztő kézből a fogyasztás torkába, ez utóbbiból ismét vissza uj és nemesebb teremtmények munkás kezébe. A gazdasági személyiségek jelentékeny átmeneti pontjai a körútnak. Hasonlóan a növényhez, mely számtalan gyökérszálaival táj) - lálékát a földből szívja, hogy ez szerkezetének titokszerü műhelyében nemes- büljön: épp úgy a gazdasági ember is tömérdek értékeset fogyaszt, de csak abból a célból, hogy ezt feldolgozva magasabb értéket alkosson. Ez adás-vevésen, az élvezés és munka ez arányán leng a gazdasági élet nagy mérlege, mely majd egyes személyek és osztályok, majd pedig a termesztés vagy fogyasztás javára szokott megbillenni. De ha az arány oly annyira fel van forgatva, hogy ott, ahol az egyik vetett, a másik arat; ha az Ínséges szorgalommal a pazar henyélés áll szemközt: akkor ez legbiztosabb jelensége a gazdasági tespedésnek és e mél- : tatlanság vagy teljes kiegyenlítéssel végződik, vagy pedig gazdasági és politikai s katasztrófákra vezet. E katasztrófák a nemzeti jólétnek és közerkölcsiségnek egyidejű süllyedését jelentik és okozzák oly javak pusztulását, melyeknek teremtésében a történeti szellem hosszas korszakokon át fáradozott. Ekkép látunk azután egyéneket, családokat, nemzeteket és birodalmakat szibarita élvhajhászat által elsatnvulni és tönkre jutni, melyek kezükből kisikkasztva a gazdasági hala- dás fonalát: Sardanapalként égnek bele az önalkotta vész lángjaiba. Emelkedő büszkeséggel tekint alá az ember a civilizáció magas fokáról. Néze- tek merülnek fel és bukkannak el, szenvedélyek gvulnak ld és hamvadnak el ismét — szünet nélküli a munkának te- remtz mozgalma és határtalan az ő haladása. Hála a milliónyi munkások egyesült szorgalmának, hála a részletekig keresztül vitt munkafelosztásnak, hála a dolgozó osztály általános versenyének, mely minden terménynek a lehető legalacsonyabbra szálló olcsóbbulását eredményezi : valamennyi szükségleteink ki vannak elégítve és nemcsak azok, melyekre elutasithatlanul rászorulunk, hanem azok is, melyek kényelmünket, fényűzésünket és a finomított életmódot szolgálják. E megelégedésben nagy mértékben részesülünk, élvezvén jutalmát a művelődés munkáiban való részvételünkért. Ha csak egy és bár legcsekélyebb szükségletét elégítjük ki a gazdasági társadalomnak; ha gépmunkások módjára kizárólagosan gombostűfejeket csinálunk vagy gépkereket hajtunk is: jutalmát vesszük c fáradozásnak szükségletünk minden kellékének előteremtésével. Azért mi nem vagyunk napszámosai a gazdasági gépezetnek, hanem inkább részvényesei, sőt talán tisztviselői az emberiség kultúrát fejlesztő hatalmas részvénytársulatnak, mely munkarészességünk aránya szerint örömest fizeti a gazdag osztalékot. Jó, ha ezt mindenki figyelembe veszi. Ezért is tágítsunk a földmives, a gyármunkás, a napszámos látókörén; ébresszük gondolatait, nyissuk meg előtte a művelődés és nemesebb életgyönyörök forráséit és ezzel gyarapítani fogjuk gazdasági munkaképességét. Aki a művelődés lobogója közé csoportosul, az hódoljon a munkának. Politikai, felekezeti és nemzeti meggyőződések ellenséges táborokba hajthatnak és látszólag szétválaszthatnak bennünket — de a munkának, mint művelődési elvnek elismerésében egymásnak kezet kell nyújtanunk, mert itt csak egy válaszfal van s ez az, mely elkülönzi a meddő, veszteglő henyélést a termesztő munkától — a herét a gvüjtőméhtői. Csak egyetlen mód létezik, magunkat a világ jogos tagjaiul igazolni és a kötelességnek, melylyel mint egyesek az egésznek tartozunk eleget tenni s ez a — munka. Bármily különbözők legyenek is az eszközök — lapát vagy toll, kard vagy sarló: rendeltetésük ugyanaz, a kultúrát munka állal- terjeszteni. Hajós Imre. A talaj kimerülése. Talajunk minden terméssel szegényebb lesz s igy minden terméshozam a talajkimerülés egyik tényezője; a talajkimerülésnek lehetőleg messze időpontra való helyezése képezi a visszapótlás feladatát. A kimerülés lehet egy oldalú, de lehet általános is. Kimerülhet például a talaj a folytonos SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA. W. Mariska emlékkönyvébe. Szép kis húgom, hófehér galambunk. Messze szállni készülsz közülünk. Ifjú szived egész melegével, Szeretettel búcsúzol tőlünk Vigyen Isten, legyen áldott utad 1 Híved ölén szállj az élten át. Hadd maradjon szárnyad hófehéren, Ha eléred élted révpartját. Özv. Boylhorné B. Emma. Asszony-természet. — Irta: Benedek László. — (Folyt, és vége.) Először egy-két, aztán egész könyáradat pergett le a gyönyörű fekete nagy szemeiből. Odavetette magát a pamlagra s elkezdett zokogni keservesen. A piciny baliszt zsebkendőjét arcára szorította, fuldpkló hangon beszélt: — Hagyjon el kérem. Ne kínozzon, mikor látja, hogy úgyis oly boldogtalan vagyok. — Jolán! Igazai mondok, ha azt állítom, hogy szeretem. Hallgasson meg, a jó Istenre kérem! — Elhiszem, de menjen . . . menjen . . . — Nem megyek. Annyi jogot mégis érzek, hogy most itt maradjak s megmondjam azt. amit szivemben érzek. Talán fél tőlem? Barlos ráhajolt az asszonyra és úgy folytatta : — Emlékezzék csak vissza Szikárék jour- jára, mikor maga írásban adta, hogy szeret s csak az enyém lesz Azt irta egy papírlapra — valami társasjáték közben — hogy csak velem tudna élni, mással boldogtalan lenne. Most mással él. tehát boldog nem lehet. Én sem vagyok. Váljon el az urától, én feleségül veszem. — Nem válók el! — Jó! Azt is helyesnek tartom. Mutassa a világ előtt, hogy boldog, de aztán legyen is az . . . Hirtelen egy csókot nyomott az asszony tűzben égő könnyes arcára. Egészen belekábult attól az erős parfimillattól, melyet az imádott nő közelében érzett Nem volt magánál. Nem tudta, hogy mit tesz, csak magához szorította s ajkát az övéhez tapasztotta forrón, hosszan . . . Mikor pedig az asszony újra ellenkezett, mikor ellökte magától, egészen sértődötten állt fel a helyéről. Nem akart ilyen módon győzni felette. Azt akarta, hogy az is ugv vágygyon utána, mint ő Jolán után. Hogy álmatlan éjszakái legyenek, mint neki, hogy annyit szenvedjen, mint ő Mert akkor úgyis biztos a harc, győzni mégis csak ő fog. Vár. de mindenben, nemesen és férfiasán viselkedik — Isten vele Jolán! Már az ajtónál volt, mikor az asszony reája tekintett. Két szemét lesütve alig hallható hangon súgta maga elé : — Miért megy el? A férfi valamí igen édes bizsergést érzett a szive körül. Olyan jól esett hallania ezt a három szót, mely sokkal hamarabb bekövetkezett, mintsem ő gondolta volna. 1 ellát mégis . . . Visszajött, odament hozzá s kezébe fogta Jolán piciny kacsóit. A nő egész extázisbán volt már akkor." Odadőlt a férfi széles mellére, átkarolta nyakát s csókolni kezdte vadul, sziiajon, szenvedéllyel . . . Harapta a száját, úgy hogy Emil éles fájdalmat érzett utána, mely azonban mégis a kéjek-kéjét idézte elő. Jolán egyik válláról lecsúszott a pongyola, melv a legszebb hófehér női idomokat rejtette magában. Ő csak csókolt tovább és kimondhatatlan boldognak érezte magát. Egy éj Ős-Budavárában. A mi világvárosi tünet itt Budapesten látszik, az igazán látszat csak. Kultúránk nem szabályszerű fejlődés végeredménye, hanem mindenféle körülöttünk létező műveltségnek sajátos komplexuma. Ez nem vád, de olyan igazság, amit megcáfolni a magyar kulturemlékek gyér maradványaival, meddő kísérlet volna. Hiszen a múltban is idegen kulturhatárok felszivói va- lánk és főérdemünk, hogy a nyugat nyugodt mivelődési folyamatát őrtállásunkkal biztosítottuk. De hogy mostanság a nemzeti felbuzdulás a gazdasági lendület jegyében fogant meg, biz-
