Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-04 / 14. szám
2 SZINER V AR AL JA 1905. április 4. az igazságszolgáltatásnak volna valami haszna ebből a vállalkozó rendszerből? A modern kriminálisztika kétféle szempontból vezette be a börtönökbe a munkát. Először, hogy az állandó foglalkozás, a szakadatlan munka által elvonva a rabot, beteg lelkét a bűnös gondolatoktól megjavítsa. Másodszor, hogy az ily módon megjavított rabnak egy iparágban való teljes kiképzése arra az időre, ha kiszabadul kenyeret is adjon a kezébe. Csakhogy a börzespekuláns vállalkozó ur nem igen bir érzékkel a börtönügy irodalma iránt. Mi köze neki a modern kriminalitáshoz? 0 a szerződő fél. Még a szentnek is maga felé hajlik a keze. Hát annak, a ki nem szent. Bevezeti a munkamegosztás elvét, 10 rab állandóan szab, 25 fércei, 25 gépel, 5 gomblyukat köt és igy tovább. Ezt a rendszert nem változtatja a vállalkozó, mert neki ez jobb. Letelik a büntetési idő, kimegy az életbe a rab, elég szemérmetlenül még igazolványt is nyomnak a kezébe. Azután hozzá kezdene dolgozni, de mikor ő csak gépelni vagy gomblyukat kötni tud. ls mit tesz az ilyen? Ismét lop, mert hát élni csak kell. Es Uram Isten, ráfogjuk, hogy ez modern büntető törvénykönyv. Vájjon jön-e már miniszter, a ki véget vet ennek a szégyenletes rendszernek s a kisiparost megmenti ennek az elárvult országnak? A díszvacsora. (F.) Ritkán, talán sohasem volt Szinér- váralján a tisztelet, szeretet és ragaszkodás oly mértékben kifejezve valaki iránt, mint szombaton este kifejezésre jutott az Szabó István és Szilágyi Tihamér iránt. A búcsúzó és a felkelő napot üdvözöltük és tiszteltük a Korona-szálló nagy termében tartott díszvacsora alkalmával. Semmi sem jellemezheti a két biró iránt táplált tiszteletet és ragaszkodást jobban, mint ez az összejövetel, melyben Szinérváraljának és vidékének minden rendű és rangú lakosa igen szépen volt képviselve. Bajos volna eldönteni, (mi nem is akarjuk,) hogy az uj, vagy a régi járásbirónak szólt-e nagyobb mértékben az üdvözlés. Úgy láttuk, hogy mind a kettőnek egyformán. Mintegy 100 — 120 ember gyűlt össze az este 8 órára tervezett díszvacsorára. Dicsérettel emlékezünk meg a rendezőség tapintatáról, ami a tervezést illeti; mert meghívták a díszvacsorára nemcsak azokat, akik a búcsúzó és a beköszöntő járásbiróval közelebbi összeköttetésben állottak, hanem azokat is, kiket eddig minden banketten mellőztek, az iparosokat és a dijnokokat. A meghívottak mind egy szálig eljöttek. Azonban midőn e tapintatról dicsérettel szólunk, nem vághatjuk zsebre azt az igazságot, hogy a kivitel — ellentétben a tervezéssel — nagyon rosszul történt anyagi tekintetben. Elég legyen csak annyit mondanunk, hogy a banketten legalább 40 gyomor üresen maradt s ezek a bort az esteli harangszóra itták, nem kapván a vacsorából csak a tányérokat és az evőeszközöket. Nem tudjuk, kit terhel mulasztás e tekintetben. A meginterpellált vendéglős előttünk azt mondotta, hogy őt nem, mert a vacsora 50-60 emberre volt rendelve. Ezzel szemben azt hallottuk, hogy már az előző napokon biztosan számítottak 100 vendégre. így aztán kénytelenek vagyunk a vendéglős ügyességének a terhére Írni a mulasztást. A hangulatot jellemzi, hogy az általánosan dühöngött éhség dacára a késő hajnali órákig együtt maradt a tisztelők nagy része. Talán felesleges is mondanunk, hogy a felköszöntők egymást érték és versenyeztek egymással közvetlenség, tartalom és előadás tekintetében. Takács László, kir. albiró volt az ünnepi, a hivatalos szónok, ki szép felköszöntőjében Szabó Istvánt, a búcsúzó járásbirót birótársai, valamint a segéd- és kezelő személyzet nevében éltette. Nagy Bertalan kir. közjegyző figyelmébe ajánlva az előd nyomdokait, Szilágyi Tihamért, az uj járásbirót köszöntötte fel. Takács felolvasta Benedikt J. izr. főrabbi meleghangú üdvözlő levelét. Szilágyi Tihamér megköszönvén az üdvözléseket, rövid, de velős felszólalása után a banketten részt vevők egészségéért ivott áldomáspohárt. Szabó István meleghangú búcsú szavaival mély hatást ért el. szét akarta morzsolni bűntársát, azt a gyereket is, ki még az iskola porát is alig rázta le magáról. Jó, hogy idejekorán kereket oldott. Most talán nem lenne ily nyugodt a lelkiismerete. Hiszen az a tacskó nem volt, nem lehetett bűnös. Az asszony csábította el. Ingerelte őt a gyerek ártatlansága. Szennyes vadállat lakott abban a szépséges, hófehér testben .... A hűvös szellő valahonnan a távolból darabokra tördelt, zavaros akkordokat lopott fülébe. Valami ismerős nótát húztak a cigányok s a hang vitte-vitte magával, oda a zajba, a vigadók, a kacagok, a boldog emberek közé. Úgy sirt a hegedű, úgy zokogott a cimbalom : „Ki tették a holttestet az udvarra, Hej! nincs a ki végig-végig sirassa! . . . .“ A mulatozók észre sem vették, mikor leült a zöld asztal mellé az álmukból felriasztott, nyirt- lombu akácok alá. Egy részeg német munkás ember ült a szomszéd asztalnál. Rongyos volt és sápadt. Nyolc üres üveg ásitozott előtte, most tették elébe a kilencediket. Egész heti keserves munkájának a bérét iszsza el ma. Merev, bárgyú tekintete beleveszett a sötétségbe, mintha gondolkozni akart volva valamiről. Talán a holnap jutott eszébe. De a fáradt párás agy megtagadta a szolgálatot. Dühösen csapott a durva asztalra még durvább öklével, csörömpölve gurultak szét az üvegek s mindegyre azt ordította: „Komt was kommt! Mennyi filozófia f Az uj vendég mintegy villámütésre kapta fel fejét, mintha egy csöbör jeges vizet öntöttek volna végig rajta. Önkéntelenül ismételte e szavakat és jóleső nyugalom szállta meg lelkét. Érezte, hogy ebben az ostoba mondatban van a lét problémájának a kulcsa, melyet hiába keres a bölcs, pedig az állati ösztön minden indukció nélkül is tud róla. A fátum hatalma ez, melyet nem kerülhet ki senki, mely fölöttünk lebeg, mint a felhő, melyből áldásos eső, vagy jégvihar fakadhat egyaránt. Nem is ő ölte meg a feleségét, ártatlan a vérétől. A fátum a gyilkos. A fátum, rilely már kezdettől fogva gyilkosnak szánta. De hát akkor az a szegény asszony ? Erre a gondolatra láthatatlan kéz kezdte fojtogatni. Didergett .... hiszen akkor ő is ártatlan. Olyannak teremtette a fátum, olyanná tette az öröklött vére, vagy tudja isten mi? Ki ölte hát meg boldogságát, ki a gyilkos ? Ki ? . . . . Szegény asszony! Szegény asszony. Ha most kellene megölnie, dehogy ölné meg! Egy távolabb eső asztalnál kesergő legények mulattak. Újra az előbbi nótát huzatták a bolondok, mintha arra hallgatna az a rettenetes hatalom,^ mely kénye-kedve szerint játszik velünk. És újra sirt a hegedű és zokogott a cimbalom : „Ki tették a holttestet az udvarra. Hej! nincs, a ki végig-végig sirassa!“ A gyilkos csak bámult, bámult bele a semmibe, _ aztán lehajtotta lázas fejét a hideg asztalra. És sirt hosszan és sirt keservesen . . . Cigány, hazudik a nótád! Alpári Lajof. Szinérváralja társadalmát éltette. Berinde Elek az ünnepeiteket, Takács (másodszor) a vidéki vendégeket s azok között különösen Ujfalussy Miklós, cs. és kir. kamarást és Kovács Gyulát köszöntötte fel. Dr. Miskolczy Sándor, nagybányai ügyvéd a helybeli (szinérváraljai ! Szerk.) ügyvédek nevében üdvözölte az ünnepeiteket. Stern Mór humoros toasztjában kijelentette, hogy a régi járásbirótól nem búcsúzik, mert emlékben ezután is együtt kíván vele lenni és éltette Szilágyit, kinek megígérte, hogy a vétiveket 6 hónap alatt, a haláleset-felvételeket ötszöri sürgetésre okvetlen be fogja küldeni. Ezek fejében csak azt kéri az uj járásbirótól, hogy - ha ezen felül netalán késnék egy pár hónapot, ne bírságolja meg őt. Fábián István hangsúlyozván, hogy neki sem mint lapszerkesztőnek, sem mint tanítónak, sem mint anyakönyvvezetőnek, sem a régi, sem az uj járásbiróval semmi baja, semmi dolga sem volt, gyermekes családi életet kivánt az ünnepeiteknek. Takács (harmadszor) a díszvacsora rendezőire emelte poharát. Fábián az éhen maradtak nevében - tréfásan - máskor jobb rendezőket kivánt. Bányay József a két járásbirót, Ébert Lajos az egész bírói kart, különösen legközvetlenebb főnökét, Takács Lászlót köszöntötte fel sikerült toasztjában. Majd kifelejtettük a Dr. Ember Elemér, meg az Ilosvay Gusztáv felköszöntőjét, pedig ezek képezték a felszólalások legjavát. Lipcsey Sándor is több Ízben mondott szépen sikerült felköszöntőt. Hogy igy bővebben foglalkoztunk a díszvacsorával, arra az ünnepeltek iránt táplált saját rokonszenvünkön és szeretetünkön kívül okot adott azon körülmény is, hogy a tisztelet és ragaszkodás irántok nemcsak Szinérváralján, hanem a vidéken, mondhatni az egész vármegyében a legteljesebb mértékben megnyilatko- ! zott. Különösen Szilágyi Tihamért százával üdvözölték levélben, táviratban és élőszóval egy- aránt. Hogy az öröm nemcsak Szinérváralján, j hanem a vidéken is milyen szépen nyilatkozott j meg Szilágyi kineveztetése felett, annak bizonyságára álljon itt az alábbi közlemény, mit Avasfelsőfaluból kaptunk. Az uj járásbiró üdvözlése. Azon tény, hogy kir. járásbirónak Szilágyi Tihamér lett kinevezve, az Avasban általános örömet és megelégedést keltett. O több év óta van Szinérváralján s igy I az avasiak működése után Ítélnek felőle s I j büszke lehet az uj biró, hogy ez az Ítélet reá ! nézve nagyon kedvező. Minden ember, akinek ügye volt az uj biróval, csak tisztelettel és elismeréssel nyilatkozik az uj biró felől, a mi fényes bizonyíték a mellett, hogy O Felsége kegye s a kormány bizalma valóban erre egészen érdemes férfiút ért. Egy önérzetes ember, ambíciója kielégítését semmivel sem kereshető jobban, mint azzal, ha hivatalos működésével a tiszta igazság felé törekszik. Szilágyi Tihamér ezt elérte, mert éppen igazságérzetével szerzett magának annyi tisztelőt az avasi román-nép közt. És ez természetes is, mert az avasi román nép az igazságos és jellemes embereke, nemcsak megbecsüli, hanem hálás is szokott lenni azok iránt. Most kérem: lehet-e szebb erkölcsi jutalom és boldogitóbb tudat egy közhivatalnokra nézve, mint a mikor látja, hogy hivatalos működése embertársai helyeslésével és osztatlan elismerésével találkozik. Ezt elérheti minden közhivatalnok, de különösen azok, a kiknek feladata az igazságot osztani.
