Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-21 / 12. szám
II. évfolyam. Szinérváralja, 1905. március 21. 12. szám. SZIHCRVÁIIALJA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 20 fillér. MesjoleiilK e lap mlncien liocicioia. Főszerkesztő: irtiOSVAY G-TTSS5S,I,A."V. Felelős szerkesztők FÁBIÁN ISTVÄN és KflTONfi SÄND0R dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára intézendők Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Korunk eszméi. I. Minden kornak meg volt a maga uralkodó eszméje. A 16. és\17-ik század vallásos eszmék utáni rajongá&Safryios- ványosodik el, a későbbi időt a nemzeti eszmék dominálása jellemzi, korunkat pedig már bizonyos demokratikus eszmék foglalkoztatják. A neulog demokratia már a francia forradalom viharaiban, mint vakító villám csap le, azután úgy tesz, mint aki alszik, letargiába esik, de a legelső kínálkozó alkalomkor vehemensebb erővel tör elő. Hiába. Az idők nem repülnek el meddőn fejünk felett! Mindenik kor megérleli a maga gyümölcsét és ma bátran mondhatjuk, hogy korunk a demokrácia fejlesztésének jegyében született. Napjainkban már szálló ige lett a mondás, hogy: „jogot a népnek“ ! Társadalmi és törvényhozás utón akarják a kort mozgató eszmét megoldani. Korunkban e probléma állandóan felszínen van, mert minden gyárimunkás azt hiszi, miszerint, ha a teljes politikai jog élvezetében nincs, ezáltal emberi méltóságán és természetes jogán oly csorba esett, melynek minél előbbi kiköszörülése még önfenntartásának kérdésénél is égetőbben nyomul előtérbe. Igaz ugyan, hogy minden egyes ember egyenlő jogokkal születik, de az is igaz, hogy nem egyenlő képességekkel. Akinek tehát joga van ugyan arra, hogy emelkedettebb munkakörbe jusson, de tehetsége nincs hozzá, az ne akarjon mindenáron az lenni, amire képtelen. Maradjon annál a munkánál, melyre hivatást bir magában és amelynél önmagának is, társadalmának is becsült, produktió munkása lesz. Ne rohanjon utólérhetlen álomképek után. Ha a nemzetgazdaság terén áldásosán érvényesül a munkamegoszlás elmélete, érvényesül a politikai élet terén is a jog megoszlás. A legeszményibb társadalmi evolició az lenne, ha minden osztályt csak annyi és oly jog illetne meg, mint amennyi jogos osztályérdekeinek megvédése szempontjából elégséges lenne és a melynek gyakorlatára elegendő érettsége s önfegyelmezettsége van. Az önfegyelmezettség a jog kiterjesztésének kérdésénél azért is fontos, mert e nélkül a jog gyakorlata illusoriussá válik s minden percen előállhat azon veszély, hogy az a jog, amelyet valakire kiterjesztettek, céljától eltérőleg egyéni érdek szolgálatába sülyed. Arra nézve, hogy az egyén jogát annak a célnak szolgálatában gyakorolja, mint amelyet a jog forrása kitűzött, szükséges, hogy az egyénben a magán érdek felé emelkedett tisztesség meglegyen s hogy saját érdekét a közérdektől el tudja szigetelni. Ehhez már rendesen a közcélok iránti érzék, kiforrott elme kell. Tekintsünk csak vissza a nehány év előtt lefolyt mezőgazdasági munkásmozgalmakra; a földosztó apostolok becsattangolták az országot s elhitették a különben is könnyen befolyásolható munkásnéppel, hogy az adott társadalmi rend jogtalanságra van fektetve. Mi volt a következménye? Az, hogy a felbujtott nép sok helyt megszállta a nagybirtokot s felosztotta egymásközt. Tehát elsősorban is azzal akarta reparálni a helyzetet, hogy idegen birtokot eltulajdonított volna. Számításnak nem rósz, de nemcsak nélkülözi az egyéni tisztesség és érettség jellegét, hanem ellenkezik minden megállható társadalmi elvvel, józan felfogással. Történelmi tények igazolják, hogy a jog nagymérvű kiterjesztése soha sem volt áldásos következményű. Emlékezzünk csak vissza a francia forradalomra; az a nép, mely jog után áhítozott, mihelyt hatalomra került, azzal mutatkozott be, hogy vezéruralmon levő nagyjait kivégezte s bárdolatlanságában mindent, még vallását is eltörölte. Miért? A kérdésre köny- nyü feleletet adni; mert közfunkcióra nem érett s az ő kezében a jog hatalmaskodássá fajul el. Az értelein fegyelmezi az indulatot s ahol hiányzik a teljesen kialakult értelem, ott szabaddá lesz az indulat. Ezért veszélyes a képzetlen ember túlbecsülése. A vérmes reményű demokratáknak az a tana, hogy a társadalom feltartóztat- hatlanul előreterelődik a teljes demokratikus evolutio elé, ahol a társadalmi A „Szinérváralja“ tárczája. ÍMeszlényi^ula.- Irta: Hock János országos képviselő. A megboldogult szatmári püspök Magyar- ország legnagyobb püspöke volt. Mint Szent László hajdan a seregből, úgy emelkedett ki 5 is egy fejjel a hazai főpapok sorából. Széles, magas alak volt s ha Nagy Frigyes korában élt volna, - soha püspöki palást nem födhette volna a vállát, mert a porosz király bizonyára besoroztatta volna a gránátosai közé. Egy elkésett példánya volt ő a régi magyar közélet feledhetetlen alakjainak. — Arca a faji szépség előnyeinek, a magyar típus ka- rakteristikus tulajdonságainak valóságos kirakata volt. Nem hiába sógora volt a magyar géniusz szerencsés prototípusának, Kossuth Lajosnak. Abban a nagytömeg testben azonban a legvonzóbb és a legőszintébb lélek lakott. Eszméi tiszták és átlátszók voltak. Kifejezéseinek keresetlenségében ott volt az őszinteség bája, a humor derűje és üdesége. Látszott, hogy gondolatait egyenesen a szivéből tépte ki. A megelégedettség nyugalma, hajlamainak filantrópiája vonta fénybe nemes vonásait. Előkelő, köznemes családból származott s atyja a legmagyarabb megyék egyikének, Fehérmegyének volt egykor alispánja. Mint 22 éves ifjút 1854-ben szentelték pappá. Eleinte a nagyszombati főgimnáziumnál volt tanári minőségben alkalmazva s később a primási udvarhoz került. — Az esztergomi egyházmegye levéltárosa volt akkor, mikor Scitovszkyt ad audiendum verbum akarták Bécsbe idézni. A komáromi plébánia megüresedése alkalmával plébánosnak lett kinevezve s midőn később apáti cimet nyert, volt előde, Lipovincky, a nagyváradi püspök ment el őt megáldani. Kilenc év után a főegyházmegye kanonokja lett s az esztergomi papnevelő intézet igazgatásával bízták meg. — Ő felsége a prímás jubileuma után a szatmári püspöknek nevezte ki s 1887. november havában foglalta el főpapi székét. A hol csak megfordult, megszerették. Sőt tovább ment. Ahol csak megfordult, páratlan népszerűségre tett szert. Révkomáromba nemcsak a saját nyája szerette, hanem a kálvinista hívek is lelkesedtek érette. Kiváltkép szivén viselte a népoktatás ügyét. Mint pap, természetes, hogy a felekezeti iskolák mellett foglalt állást. Meghajolt ugyan a törvény előtt, de viszont a saját körében mindent elkövetett, hogy a kultúra nemes versenyével egy oly felekezeti iskola alapját vesse meg, mely a nevelés vallási szempontjaira is kellő súlyt fektet. Hogy ezen iskolát felszerelhesse s a legjobb tanerőkkel láthassa el, a prímás bőkezűségéhez fordult. Egy monstredeputációt vezetett Esztergomba s a komáromi hívek nevéken kérte a főpásztort, í hogy támogassa őket nemes feladatukban. A i prímás, a ki egyházi és iskolai ügyeknél nem ismert határt áldozatkészségben, készségesen meg is ígérte azt. — Szívesen megígérem, de hát ti is járuljatok valamivel a legszükségesebb dolgokhoz, például az iskola belső felszereléséhez. A komáromi hívek áldozatkészsége azon- | ban az utolsó cseppig ki volt már meritve. Szótlanul tekintettek össze, de kötelező Ígéretet a hitközség nevében egyik sem mert tenni. Az apát plébános, Meszlényi Gyula állt akkor elő. Az a csendes, mosolygó arc a jóizü humor komolyságával válaszolt: — Eminenciád magas óhajtására van szerencsém híveim nevében megígérni, hogy ha az iskola felépül s kellőleg felszerelve lesz, a legszükségesebb kellékekről, t. i. az iskolába járó gyermekekről bőségesen fognak a komáromi szülők gondoskodni. A prímás arca önkénytelen mosolyra derült s a komáromi kath. népiskola sorsa biztosítva volt. De ezt az iskolát drága áron kellett a komáromiaknak megfizetni. Meszlényi volt az ára, a kit rövid idő múlva főszékesegyházi kanonoknak és papnevelőintézeti igazgatónak nevezett ki a prímás. A lelkes, munkás papot lassankint a prímás is megszerette, a ki bizalmas társaságát nagyon megválogatja, de a kit egyszer vonzal-
