Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-07 / 6. szám

H. évfolyam. Szinérváralja, 1905. február 7. 6. szám. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő : _ j A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. IIjOSVA.Y Q-XTS1ZTÁV. valamint előfizetési díjak Nyilttér soronkint 20 fillér. Felelős szerkesztők | a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára iotézendők Megjelenilt o lap ininclon lioclclcii. j FÄBlrtN ISTVÁN és KRTONfl SÁNDOR dr. | Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Kulturális léjlődésünk. (F.) A magyar nemzet sorsán aggódó nagy lélek, Széchényi István gróf mon­dotta egykoron: „Minden nemzetnek eré­nye s felelőssége csak annyiban van, amennyiben lehető legtöbb egyes tagja betölti saját helyét.“ Hogy magyar nem­zetünk minden egyes tagja úgy tölthesse be helyét, hogy azt a kor és nemzetünk különleges érdekei megkívánják, okvet­len haladnia kell a korral, művelnie kell magát. A népoktatási törvény megalkotása óta kétségtelenül sokat haladt nemzetünk a kultúra utján; de igyekezetét legalább is meg kell kétszereznie, ha az európai müveit nemzetek sorában helyet akar fog­lalni, mint tagozatlan, egységes magyar nemzet. A hazánkban élő nemzetiségeket is csak úgy ragadhatja magával, ha kul­túrája, mint magasan lobogó fáklyaláng, vezérlő fényül szolgálhat azok előtt. Magyar nemzeti kultúránk az iskolák kezében van. Ezek fejlesztése és szapori, tása kiválóan fontos érdeke nemzetünknek- elsőrendü feladata a kormánynak és az iskolák fentartóinak. Nem gáncs, csak figyelmeztetésül mondom, hogy e nemes feladat és nemzetünk sarkalatos érdekével szemben rengeteg mulasztással találkozik minden téren. Jogos kifogást emelhetünk igaz, az iskolák belső tevékenysége, a tanítás eredménye ellen is némely helyen; I de a külső tényezők, minők p. o. az is­kolák felszerelése, egészségi állapota, a mulssztások ellenőrzése és bírságolása, szóval az iskoláztatás maga, nemcsak menti és magyarázza, hanem sokszor és sok helyen indokolja is a tanítás eredmény­telenségét. Ebben a tekintetben nagy és nemes feladat vár a községi elöljáróságokra. — Felette kívánatos, sőt a nagy cél szem­pontjából föltétlenül megkövetelendő, hogy az egyes községek elöljárói ezen szép feladatnak becsületesen tegyenek eleget. Egy kis jó akarattal, egy parányi lelkese­déssel sok jót mivelhetünk népünk műve­lésére. Ezt a kis jóakaratot, ezt a parányi lelkesedést nem szabad megtagadnunk. És most tekintsünk körül egy pilla­natra. Mi verjük a mellünket, adjuk a nagy urat, az előkelőt, hazaíiaskodunk, honleányoskodunk, beszélünk jobbra, balra; de tenni (uh, Uram, bocsá . . ! még tenni is?) nem teszünk semmit. Arra, hogy köz­ségünk kulturális fejlődésére valamit tehet­nénk és tennünk kellene, nem is gon­dolunk. A mienknél sokkal kissebb községek lakói ki tudták eszközölni, hogy a tanügyi kormány valamilyen felsőbb iskolát léte­sítsen náluk. Szilágycsehen p. o. négy osztályú polgári iskola van, pedig az jóval kisebb község, mint Szinérváralja. Népünk müveletlensége közismert. Iparosaink nem képesek megszerezni azt az intelligentiát, amivel mai napság már birniok kellene. Azt is mindnyájan tudjuk, hogy az ipari foglalkozás nem képes tisz­tességes kenyeret nyújtani iparosainknak, mert annyian vannak, hogy a gyengébb anyagiakkal _ rendelkezők kiszorulnak a versenyből. És ez az állapot hovatovább rosszabb lesz, mert a szegény iparosnak nincs módjában gyermekeit idegen helyen tetemes költséggel taníttatni, földbirtokkal nem biztosíthatja jövőjét. így aztán nem marad más hátra, mint az ipar. Akár van rá kedve, akár nincs, iparossá kell lennie, így teremnek a kontárok, meg a sociális- ták. Mennyivel másképen volna ez, ha községünkben csak egy árva polgári isko­lát tudnánk létesíteni. Pár év múlva sokat változna községünk külső képe is, a pol­gárság szellemi és társadalmi emelkedése pedig örvendetes lendületet venne. Hitünk szerint az idegenforgalomra, a kereske­dőkre és iparosokra, sőt a háztulajdono­sokra is kihatással lenne, ha Szinérváralja egy polgári fiúiskolát, vagy egy algymná- siumot kapna. Ne tétlenkedjünk tehát, hanem fog­junk kezet és egyesült erővel tegyünk valamit községünk kulturális fejlődése ér­dekében. A község vezetü emberei vegyék kezökbe az ügyet és valósítsák meg, amit a kor és polgárságunk érdeke kíván. Ebben tessék versenyre kelni és mi kalapot I emelünk a nemes ügy igaz bajnoka előtt. Mi megadtuk az eszmét. A kivitel módjára és eszközeire nézve is elmondjuk ! véleményünket, ha a kérdés napirendre A „Szinérváralja“ tárczája. Levél a japánokról. Fonák szokások Japánban. - Japán női típus. - A japán nő a családban és a társaságban. - Gésák. - A japán katonák. - A német nyelv Japánban.- Közli: Dr. Br. Andrian Ottó. — A kékvizű Adria bűbáját csodáltam akkor, a múlt év őszén, Raguza mólóin, mikor a vélet­len egy Európátjáró japán századpssal s annak társaságával ismeretségbe hozott. Érintkezésünk nyelve persze a német volt. Tőlük és náluk tudtam meg, hogy a föl­kelő nap országában a vendégnek s a vendég előtt ülve maradni udvarias szokás, állani udvariatlanság; - ott az írást vagy a nyomta­tott sorokat hátulról előre és jobbról balra olvassák ; - ott az édességeket a lakoma piece de resistance-a előtt élvezik; — ott a legdrágább lakszobák az épület hátsó felén vannak ; — ott a gyász szine a fehér; — ott a nyeregbe a ló jobb oldaláról ülnek fel; — ott a cipőt kint kell hagyni a küszöbön s a házba csak anélkül léphetni be; — ott kicsinyét az anya nem az ölében hordja, hanem a hátán; — ott a macskának nincsen farka. - Tőlük és általuk tanultam meg­ismerni azt a valóban különös sajátszerűséget, mely Japánban a nőt és annak helyzetét jel­lemzi. Bájos, graciőz, hallgatag és szerény a japáni asszony, akárcsak egy jólnevelt helyes kis baba; még a legzajosabb társalgásban is szerényen visszavonulva, az ajakán elmaradhatlan szeretetreméltó mosolylyal és gyakori kecses hajlongások közt vesz csak részt. Már gyermek­korától azt a tudatot nevelik belé, hogy a női nem íőfeladata az, hogy a férfi életét annyira kellemessé tegye, amennyire csak lehet. A japáni asszony az életet nem az élvezetek oldaláról tanulja ismerni, mert ez az előjog kizárólag a férjet illeti, de ezt aztán teljes mértékben. Mig Nyugaton az asszony úrnő a házban, addig Japánban csak egy megtűrt valaki. Engedelmes­ség az apa, a férj és az idősebb fiúgyermek iránt, ez az ő kötelessége. Szive egy férjének nagyon is alája rendelt hű asszony szive. Kizárólag az asszony vállán nyugszik a család javáról való gondoskodás egész kötelessége. 0 hagyja el fekhelyét legkorábban, ő tér nyuga­lomra legutoljára, vezeti a háztartást és ellátja a gyermekeket. Férjének sem nem segítőtársa, sem nem barátnője. Tőle a férjét jelentékeny válaszfalak különítik el, még pedig oly mérték­ben, hogy a férjnek törvény szerint nem köteles­sége az asszonyról, vagy a gyermekekről való gondoskodás. Fecsegés, zsémbes magaviselet, féltékenység, korlátolt szellemi képesség Japán­ban megannyi válóok — a férj javára. És még ezeken felül némán kell tűrnie asszonyi jogainak a másodrendű feleség által, esetleg valamely félvilági hogy által való csorbí­tását is. A Mikádó birodalmában a családapák épp oly derüre-borura kötögetik a gyöngéd viszo­nyokat, miképp a mi asszonyaink a harisnyákat. Ott egyátalán nem illemsértő a nyilvánosság előtt egy félvilági hölgy társaságban való meg­jelenés. A japán szokás megtűri a törvényes hitves mellett a mellék-feleség intézményét, valamint a maitresset is. Sőt mig a feleség a házat csak ritkán hagyhatja el s évente alig kétszer-három- szor mutathatja magát férje társaságában a házon kívül, ezzel szemben a maitresse a nyil­vánosság előtt a férjjel együtt bármikor meg­jelenhet. Az én raguzai japán globetrotterem társa­ságában levő s kifogástalanul discrét modorú félvilági hölgy európai fogalmak szerint nem sok külső előnynyel látszott bírni, noha a kisasszony - a neve : Bara-no-hana-szan, magyarul: Rózsa­bimbó — típusa volt a japán nőiességnek: szeretetreméltó, szolid, disztingvált, méltóság- teljes, tetszelgés nélküli, kezdetben komoly, utóbb bizalmasabb, gondatlan és vidám, mint egy jó gyermek. Egy este éppen az étlap hieroglifjeit tanulmányoztam a Hotel Imperial éttermében, amikor értem jött a százados és udvarias hajlon­gások közben szeretetreméltó mosolylyal és kedvességgel meghívott, hogy az estét töltsem velők. Több földijét találtam ott. Az urak szivaroztak és boroztak, tőlük valamivel távolabb ült Baranohanaszan, a kis japáni hölgy. Midőn beléptem, anélkül, hogy fölálltak volna, meghajlással üdvözöltek a jelen­levők s kézmozdulattal meghivtak, hogy foglaljak

Next

/
Thumbnails
Contents