Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-05 / 49. szám
(2) 1905. December 5. 49 szám. bői és hideg tűzhely mellett várja parancsolásának eredményét, a melyet mellesleg mondva, hogy hófehér kezeit he ne piszkitsa, kesztyűben készített el. Nem a főzés első ma a nőknél, hanem a franczia, a zongora, a dreischritt, meg a koketéria. Ezeket sietnek megtanulni, hogy chickesek legyenek. így állunk ma ! Ezeknek az alapja a gőg, amit az ember, mint gyermek, már az anyatejjel magába szív és a hiányos nevelés pedig még jobban fejleszt. A gőg elvont fogalom, de olyan a melyről nem tudunk eleget gondolkozni és amely rohamosan harapódzik és sajnos, de való, nemcsak a nagy uraknál, a magas régiókban, hanem a társadalom alsóbb rétegében is. Nagvon sok társadalmi bajnak szülője és kiinduló pontja ez, de, mert közös hibánk, becézgetjük, takargatjuk a helyett, hogy felismerve undokságát, ke- rülnők azt ! . Népgyülés. Népgytilés? Nem. Oláhok gyűlése volt november 30-án a szinérváraljai nagyvendéglő udvarán. Mi a legenyhébben igyekszünk megemlékezni erről a gyűlésről, melyet népgyülés- nek csúfoltak el; de tudósítónk oly dolgokat mondott el nekünk, melyek, ha megtörténtek, a legrutabb színben tüntetik fel a vezetők ma- gyarfalását. Vollaképen politikai agitálás folyt ezen a gyűlésen oly modorban, melv sérti nemcsak a magyarságok hanem a jó ízlést is. Igaz, hogy közbekiáltásokért bajos az illetőt felelősségre vonni; de az is igaz — tudósítónk szerint — hogy ennek a gyűlésnek a közbekiáltások adták meg az igazi értékét, a valódi célját. A szónokok hol nyíltan, hol burkoltan izgattak a magyarság elíen, de ebben kevés veszedelem rejlik, mert beszédüket alig egynéhányon értették meg s ezek közt is csak az elvakult elemek ültek fel a tetszetős frázisoknak. Hatóságok is kaptak nehány díszes jelzőt, de annál több lázitó kifejezést a szegény, félrevezetett emberek. A gyűlés értékére és színvonalára nézve elég megjegyeznünk, hogy a gyűlés kimagasló pontja a Lukács László lacfalusi pap beszéde volt. Itt volt Mihályi Tivadar és Damián Vazul orsz. képviselő is, kik a poliíikai helyzetről nyilatkoztak. Sajnos, vagy talán szerencse, hogy nem értettük az oláh beszédet. »Le a magyarokkal!« s más, ebből a fajtából való kifejezések egymást érték. Kossuth? Apponyi? Kaptak szegények ! De hát mit is csinál a karaván ? A gyűlésen mintegy 250—300 ember jelent meg s ezek között sok gyermek és kiskorú fiatal ember. Igen túlzott tehát a fővárosi lapok SZINÉRVÁRALJA azon híradása, mi 6000 emberről szól. Mesének és ámításnak jó, de ténynek nem. Örömmel jegyezzük fel, hogy Szinérváral- járól alig volt több a gyűlésen 40—50 embernél. Ha nem hetivásár alkalmával hívták volna össze, csúfos kudarcot vallottak volna a kezdeményezők. Ezzel végeztünk. A közigazgatási hatósághoz fordulunk most. Lekötelezne bennünket a tisztelt közigazgatás, ha felvilágosítana arról, hogy miért kellett ily zavaros időben a kedélyek felizgalására alkalmas és kifejezetten politikai agitációra tervezeti gyűlés bejelentéséi tudomásul venni ? Nem tanultunk még eleget, hogy a magyarságot ezek ellen az urak ellen védelmezni kell? Úgy voltunk értesülve, hogy a magyarság már Bikszádon is arcul lett ütve. Hát mindig a magyarság ügye fog már szenvedni és mindig ezen a vidéken ? Kötelességünknek tartjuk megkérni a köz- igazgatási hatóságot arra is, miszerint legyen szives minket felvilágosítani arról, hogy mi indította a hatóságot ezen elhatározásra, mikor minden ellenőrzés nélkül engedte lefolyni ezt a veszedelmes gyűlést? Ha már tudomásul vették a gyűlés megtartását, legalább arról kellett volna gondoskodni, hogy ne merészeljék a magyarságot minden tartózkodás nélkül nyíltan sértegetni. Ennyit Magyarországon, ha mindjárt Szinér- váralján vagyunk is, joggal megkövetelhetünk anélkül, hogy türelmetlenséggel vádoltassunk. Erre kérünk felvilágosítást olvasóközönségünk részére is. Védekezés a szárazbetegségek ellen. Megtanulhatjuk az alábbi utasításból, hogy miként óvhatjuk önmagunkat és gyermekeinket a ragadós betegségektől, főképen pedig a legtöbb áldozatot szedő szárezbetegséglől (tuberkulózistól). A szárazbetegség is ragadós, úgy, mint a torokgyík vagy a himlő, csakhogy a ragályozást nem vesszük könnyen észre, mivel a betegség lassan fejlődik, mintegy belopódzik az emberije. A szárazbelegség gyógyulhat, természetesen addig, mig nagy mérveket nem öltött, de még ekkor is javulhat a betegség és munkaképessé válhat a beteg, föltéve, hogy orvosa tanácsait követi. Minden ember, a ki magát betegnek tartja, forduljon idejekorán orvoshoz, tudja meg mihamarább, hogy mi a baja. igy nem csak javulását, fennem gyógyulását is lehetővé teszi. A szárazbetegség felnőtteken legtöbbször a tüdőt támadja meg, köhögést okoz és a betegek köpnek. Gyermekeknek sokszor a csontokban, vagy mirigyekben fészkel a betegség. A test különböző helyein genyedő nyitások támadnak. Az, a mit skrofula elnevezéssel szoktunk megjelölni, a legtöbb esetben szintén szá- j razbetegség. A ragályozást egyik emberről a másikra a szárazbetegségben szenvedők köpése vagy genye közvetíti. A ragályozás egyik emberről a másikra történhetik frissiben, vagy úgy, hogy a köpés vagy geny előbb a padlóra kerül, ! ott beszárad és porrá válva, lehellelik be; gyér- j mekek gyakran úgy fertőzik magukat, hogy ' porral szennyezett kezüket és játékszereiket, sőt tenyerüket vagy egyéb ételt a szájukba veszik. A padló piszok veszedelmes voltáról miudig tartani kell Hiszen az utczáról lábunkkal hoz haljuk oda a káros anyagot Minden emberben legyen annyi kötelességérzet, hogy embertársát, különösen családja tagjait, ahol csak leheti, betegségtől óvja meg. Tüdőbeteg egyén, ha köhög vagy ha lüsz- szent, tartson zsebkendőt szája elé, forduljon el, ha ugyanakkor másokkal szemben áll. Beszédközben se hajoljon nagyon közel egymáshoz. Köpőcsésze egy háztartásban, jobban mondva egy szobában se hiányozzék. A köpőcsészében állandóan legyen viz. A köpőcsészét 1—2 naponként alapos, de óvatos tisztogatásnak vesz- szük alá; legjobb, ha mielőtt kitakarításához fognánk, külön e czélra szolgáló bádogfazékban kifőzzük. Az utczán se tartózkodjunk a váladék kiköpésétől, de ne köpjünk a járón szerteszét, Köpjünk a csatorna nyílásba vagy a zsebkendőbe, még helyesebb, ha tüdőbeteg ember e czélra szolgáló, zsebben hordható köpőüveget hord magánál. Egészséges emberek hagyják el a köpés rossz és illetlen szokását. Szárazbetegségben szenvedő egyén használjon külön evőeszközt, poharat, törlőkendőt; ágyneműjét a többi családtagéval egy ágyba ne tegyük;szennyes ruháját, zsebkendőjét külön főzessük és mosassuk ki. Ha tüdővészes anyának gyermeke születik, ezt ne szoptassa, mert azt vele önmagának a szoros érintkezés állal és tejével gyermekét, ki egészségesen született, biztosan beieggé teszi. Legjobb tehát, ha a gyermeket ismerősükhöz, vagy megbízható egyénekhez dajkaságba adja, Egészséges anya szoptassa gyermekét, mert ezzel a betegségekkel szemben ellenállóbbá teszi. Tüdőbajban szenvedő egyének, szülők, rokonok se gyermekeikkel, se mással szoros érintkezésbe ne jöjjenek, lehetőleg más szobában tartózkodjanak. Érijük ezek után a sok csókolgatásnak káros voltát; nemcsak ezen, de más betegségek miatt is. Azok, kik gyermekeiknek dajkát, dadát vagy egyéb gondozót tartanak, ügyeljenek, hogy ezek gümőkórban ne szenvedjenek. Ha a családban csont vagy mirigybajos gyermek van, igyekezni kell az orvoslást mielőbb megtudni, hogy a betegség a szárazbetegségnek nyilvánu - lása-e ? Ha az és genykiszivárgás is van, ugv adjuk a gyermekeket a kórházba, a hol az ily betegséget nehány hét vagy hónap alatt a legtöbb esetben meglehet gyógyítani. Ha a beteg otthon marad, kövessük az orvos tanácsait, a sebeket kötőszer mindig födje, a kötés ne ázzon át. A szennyes kötőszert mindig el kell égetni, megmosni és újból használni nem szabad. Az, aki a kötést változtatja, mossa meg a kezeit gondosan a kötés alkalmazása után épp úgy, mint előtte. Ne fürösszük az ily betegei ugyanegy kádban vagy leknőben a többi gyermekkel; fehérneműit főzzük és mos- suk meg külön. Legyen minden gyermeknek külön zsebkendője, külön ivópohara, evőeszköze. Az ételt, a melyet a gyermek kap, fogyassza el egy ülőhelyében, nehogy szennyeződhessék. Ne engedjük, hogy a gyermek, miután jóllakó!, kenyeret vagy csontot még órákhosszat majszoljon. A tejet mindig gondosan fel kell forralni, nyers tea többiek elmentek. Spilzernét és Szálil vissza- \ tartották egy pár szóra. A gróf kijelentette, hogy ő hajlandó Szálit saját költségén taníttatni Pesten. — Spitzerné fejét vesztette, nem tudta hamarjában «igent», «nemet» mondjon-e? Gondolkodási időt kért, mit meg is adlak neki. Hej, most volt még csak Szálinak igazán sok irigyel Az a sok úri kisasszony mily szives örömest ment volna, csak hívták volna őket, s az a szegén}', nyomorúságos Spitzerné még gondolkodási időt kért! Spitzerné csak nagyon nehezen tudott határozni. Sokan azt tanácsolták neki: «Adja, bolond volna, ha nem adná! Lesz belőle nagy művésznő. Nyitva lesz neki az egész világ, — sok pénzt keres Lehet belőle még grófné is.» A vén árendás meg amellett kardoskodott, hogy : «Ne adja Spilzerné! Tartsa meg Szálit itthon! Maradjon ő csak szegény zsidó leány, de legalább tisztességes!» Tisztességes! Hisz ott is az maradhat! Spilzernét akkor már eikábitá az a sok pénz, s az a nagy gazdagság, a mit egyszer majd Száli fog szerezni. Az öreg gróf tiszttartója a harmadnap egy százast hozott Spitzernének, hogy vegye meg rajta azt, mire Szálinak szüksége lesz majd Pesten. Tehát Száli megy Pestre. Spitzerné feljött leányával Pestre, s egy jóravaló öregasszony rokonukhoz, Weiszkopf Lázáraiéhoz adta ellátásra, kit összetett kezekkel kért, hogy úgy vigyázzon leányára, akár csak a a szeme fényére. Ne eressze a világért sem az iskolán kívül sehová. Szálinak pedig lelkére kötötte, hogy nagyon, de nagyon óvatos legyen, mert olyan nagy városban sok rósz ember lakik. «Nagyon szegények vagyunk, Szálikám Te vagy az én egyetlen örömöm, nincsen kívüled senkim. Odaadnám érted mindenemet, oda szívesen még élelemet is, de ha rólad csak a legkisebbet hallanám. ami szegény elhalt atyád tisztességes nevére szégyent hozna, -- kitagadnálak örökre!» Száli gyermekes ártatlansággal nézett anyjára, nem értette a kemény szavakat, csak azokat a könnyekei, melyek anyja szemeiből hullottak. Rajta is erőt vett a sirás. Hisz még soha sem volt oly messzire attól a kis háztól, melyben nevelkedett, s édes anyjától, ki oly fáradsággal s annyi gonddal nevelte őt nagy leánynyá! S most oly nagy időre váltnak meg egymástól. Az idő múlt. Száli igen hamar megszokta Peslet. Szerelte a kirakatokat nézegetni. Weisz- kopfnét addig kérte mindennap, mig a jó öregasszony magára vette régi selyem ruháját s elment Száliva! sétálni. A házbeli lakók is igen megszerették s leányt, s sokat ellréfállak a «falusi kisasszony»- nyal. Szálinak igen szép jövőt jósollak a tanárai. Hangja egyre erősbödött, egyre szebben fejlett, s mindezt oly örömmel írogatta meg édes anyjának ! A gróf ur is igen meg volt elégedve Száli haladásával. Eljárt maga is tudakozódni tanáraihoz. De különösen a fiatal gróf volt figyelmes iránta Sokszor meglepte Szálit egy-egy virágcsokorral vagy ékszerrel. Néha még azt is meglelte, hogy elment fogatával érte, s kocsin vitte őt haza. Száli még gondolni sem mert arra, hogy mindezt visszautasítsa, hisz oly nagy köszönettel tartozik a grófnak! De érezte, hogy nem jói cselekszik igy. mert nem egyszer elpirult, ha társnői egv-egy gyöngéd célzást kockáztattak előtte: »Milyen jó magának kisasszony! Mennyire érdeklődik a gróf ur iránta!« Alig néhány hét múltán Szálit oly különösnek találta mindenki. Gyerekes jó kedve eltűnt. Nem mosolygott többé, piros arca halvány lett, s az öreg Weiszkopfné sokszor sirva találta őt a szoba valamelyik zugába elrejtőzve. Akármit kérdezgetlek is tőle, mi baja, miért oly szomorú? a leány nem felelt. Weiszkopfné anyjának akart írni, de amint megtudta Száli, nem hagyta. »Csak azt ne tegye, az Istenért, csak azt ne! Inkább jókedvű leszek, mint azelőtt!« Az öreg asszony azonban nem nyugodott, utána járt a dolognak. Jó ideig nem tudott semmit sem kifürkészni. Egy napon déltájt a zsidó templomhoz akart menni Weiszkopfné, hová egy fényes esküvő csalta őt. Amint az utcán egy fogatot pillantott meg, szinte nem is akart szemeinek hinni — egv fiatal ur jobbján — Szálit látta a hintóbán. Száli lesütötte szemeit, — elpirult. Bűnének tudata oly erővel szállotta meg egész valóját, hogy elhomályosodott előtte minden. Eszébe jutott, anyjának intő szava, s lelkiismeretében oly nyugtalanságot, oly kínos gyötrődést érzeti! A fogat egyszerre megállód. Száli kiszállott belőle, s mint akit üldöznek, futott menekült, de maga sem tudta, hogy hová. Szemeit földre szegezte, félt még az emberek tekiute-
