Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-11-28 / 48. szám

(2) 1905. November 28.

48. szám.

den gond nélkül hagyta elporladni és egyes ember kezébe jutni. Most, midőn már csak a jelenlegi birtokos jóakaratából, vagy tetemes árkülönbözettel juthatunk ősi várhelyünk birtokába, most kapunk a fejünkhöz és vádat szórunk magunkra, hogy miért is engedtük eny- nyire a dolgot?

Ez a fejhez kapdosás nem uj dolog nálunk, mert tudja a gyermek is, hogy rendesen későn szoktunk felébredni; de, hogy emlékeink iránt is csak unszolásra tudunk némileg érdeklődni: ez már több a megszokott közönynél, mert alig van emlékünk a múltból, s mert az emlékekkel szemben táplált közöny nem' messze esik a hálátlanságtól, a hálátlanság pedig mindnyájunk jó érzése szerint: bűn. Elég az hozzá, hogy a Várhegy visszaszerzéséről van szó.

A Várhegy a közbirtokosság tulajdona volt. Árverésen megvette a közbirtokosságtól Kepes Sándor, ki ismét eladta Ujfalussy Miklós cs. és kir. kamarás, remetemezői nagybirtokosnak. Hol volt a község az árveréskor? A. közbirtokosság figyelmeztette a községet arra, hogy a Várhegyet árverezik? Ugy-e nem? Itt van az a rideg érdektelenség, melylyel viseltetünk mindazon dolgok iránt, melyek önző céljainkat nem, azaz — helyesebben — nem önző céljainkat táplálja.

A képviselőtestület most elhatározta, hogy a Várhegyet, a községnek e nevezetességét visszaszerzi. Helyes. Jobb később, mint soha. De ez a gazdálkodás sehogysem fér össze azzal a garasos politikával, amit némely dologban követünk. Ilyen p. o. a járda, világitás, tűzrendészet, segédjegyzők lakása, fizetése és felelősen önállókká tétele stb. Mi bízunk e jelenlegi birtokosban, hogy gavallér lesz a községgel szemben. Ennyi szerencse van a dologban.

Nagy Lajosnak a községi elöljáróság működését számonkérő bizottság kiküldésére vonatkozó indítványát elvetette a képviselőtestület, mert nem hajlandó a testület minden tagját megillető fontos jogot egyesek személyéhez kötve összezsugoritani.

Burghoffer János feljelentésére Uray Bertalan, közs. jegyzőt az alispán azért, mert a fogyasztási adók kezelésénél az ellenőrzés tekintetében állítólag mulasztást követett el, fegyelmi birsággal sújtotta. A képviselőtestület a jegyző működésében a fogyasztási adók körül semminemű mulasztást sem lát, azért a fegyelmi birság és kártérítési felelősség alól feloldani kéri a jegyzőt, mint téves informátió alapján hozott határozattal ártatlanul zaklatottat. Ezeket tárgyalta a képviselőtestület. Hogy mit nem tárgyalt és miért nem tárgyalta azokat? Uram Isten! Hát képviselőtestület vagyunk mi,?

A kontár-munka hatása iparunkra.

Közgazdasági állapotainknak egy nagy nehézkessége, hogy fejlődni és javulni csak igen hosszú és kínos akadályokon tudnak. Ha ezen akadályokat egyszerre legyőzni nem lehet, le kell győzni folytonos kitartással, a felpanaszolt állapotoknak újra való mindig erőteljesebb hangoztatásával

Egy ilyen akadály, egy ilyen sokszor felpaSZINÉR VÁRALJ A

naszolt kérdés a kontármunkának a mi iparunkra és közvetve a nemzet sokféle és fontos érdekére való káros hatása.

A kontár-munkás vagy azáltal áll elő, hogy a tanonc több mesternél próbál, sehol se tanul rendet és fegyelmet vagy pedig azáltal lesz, hogy megtanul csinosan dolgozni bár, de önálló üzlethez anyagi ereje nem lévén, jó munkáját kontár-munkálkodásra áldozza s igy heszokik a rendetlenségbe: dolgozik pillanatnyi szükségleteinek kielégítéséért, hova-tovább, Mind olcsóbban és rosszabbul. így csinál akár az előbbi, akár az utóbbi kategóriába tartozó kontár-munkás az önálló jó iparosnak beteges állapotra vezető konkurrenciát. Csinál nemcsak azáltal, hogy elszedi előle az olcsójánoskodással a munkát, hanem azáltal is, hogy olcsó kínál kodásával a gyári termelők malmára hajtja a vizet s elősegíti igy a nagyobb, kisebb és a legkisebb mesterek között való tátongó külömbséget. Még ezenfelül kontárrá való fejlődésével mind megbízhatatlanabbá teszi a magyar ipart.

A kontár tehát az okosan és helyes üzleti számítással dolgozó iparost kiszorítja két könyökkel s a szükség pillanataiban dolgozik barom módjára, vagy munkát vállal nagy halommal, így természetesen a gyors vagy7 szakértelem nélkül vállalt munka az igényeket ki nem elégítheti. És ime ilyen rossz munkát kap a fogyasztóközönség a gyári termelőtől, mert kontár-munkásokkal dolgoztat. És ime, mind ilyen rossz munkát kap a fogyasztó-közönség, Az önálló iparost rontó kontár-munkás maga mellé egynéhány kollegát fogad házközösségbe, hogy olcsón felvállalt tömeges munkáját elvégezhesse.

A magyar ipar termékei közül igy lesz év- ről-évre a nagyobb kontárrendszer termelése. Mi egyéb következik ebből, mint az. hogy a fogyasztó közönségnek mindig nagyobb lesz a csalódása az ipar iránt és a fogyasztóknak ez a csalódása a becsületesen folytatott iparra is rányomja a megbízhatatlanság látszatát. Ez a látszat persze csak látszat, de mégis ebből Ítél a fogyasztó s a kontárkodás intézménye igy valók a magyar ipar jóságának, erejének, szakképzettsége teljességének hangos tagadásává.

Igen, a műhely fegyelméből rendszereidéből a szabatosság útjára tért munkás, átka a műhely becsületének. A kontár-iparos a maga czigá- nyos szükségletére berendezett szállásán a zü- lésnek folytonos lejtőjén halad, akár a kény- szerűség, akár a szakképzettség hiánya juttatta legyen oda. Hát nagyon is fájdalmas bizottság, hogy7 a kontár-munka további fenlartása, az iparosoknak egy egész nagy társadalmát rontja meg. Már pedig a magyar iparososztály megbízhatóságának, erősségének, egészséges állapotának lentartása sokkal nagyobb érdek, mint ama megbízhatóság, erősség, egészségi állapot megrontó átkának a szabadon hagyása.

A kontár-munka az államhoz való tarto- zandóság viszonyát lazítja. A kontár-munkás eltéveszti szemei elől a hazához való ragaszkodás szükségét, az ő magasabb emberi hivatását. Akár barommódjára, akár hozzáértés nélkül dolgozik, mindkét féle eseiben ő csak lelketlen gép módjára cselekszik. Vagy oda adja erejét kiszipolyozásra vagy7 pedig szédeleg munkálkodásával, hogy egyik pillanatról a másikra fenntarthassa magát. Rend, fegyelem, okosabb üzleti érdek, szaktudásból eredő műveltség hiányzanak nála, miért is helyes érzékkel nem tudja megítélni a körülötte élő társadalmat, hanem inkább gyűlöli azt. Magasabb eszmekörbe nem tud felemelkedni, mert gyülöltségének ólomlábai is visszatartják az emelkedéstől.

A kontár-iparos munkájával a társadalom összes rétegeire beteges, káros hatást gyakorol, miért is együttes erővel, karöltve kell oda hatni, hogy a kontárkodás az iparban, a helyett, hogy mindjobban elharapódznak, egyre csappanjon, e rákfene kiirtassék s a magyar ipar — a mi felette kívánatos, erős és egészséges lesz.

A hét története.

(A helyzet. — Az uj norvég király. — Az angol királynő és a munkanélküliek. — Vasutasok szövetsége. — A Szent István-templom felavatása. — Apa és fiú. — Óriási hajókatasztrófa. — Öt perez alatt öt millió haszon.)

A politikai szintéren az utóbbi napokban semmi nagyobbszabásu esemény nem fordult elő. A vármegyék és törvényhatóságok tovább folytatják a harezot a kormánynyal, melyet sem magát, sem cselekedeteit törvényeseknek el nem ismernek. Ez elv fenlartása mellett mindazáltal akadtak törvényhatóságok^ névszerint Kecskemét városa, Győrmegye, Nógrádmegye s többen, melyek többszöri megtagadás után végre is hajlottak a kormány amaz intézkedése előtt, hogy az önként befolyt adókat beszolgáltatják, amire az a körülmény kény7szeritette őket, hogy nincsen anyagi fedezetük a tisztviselők fizetésére, ha a kormány annak kiutalását beszünteti.

Az uj norvég király,' aki immár Hakon nevét viseli, sokkal hamarabb és simábban lett instalálva, mint egy magyar főispán. Jeligéje: »Mindent Norvégiáért!« élénk tetszést szült a norvég nép körében, mely nagy7 ünnepségek keretében ad kifejezést rokonszenvének az újonnan választott király és neje iránt/

Az angol királyaié is igyekszik népe rokon- szenvét kiérdemelni. A királyné, úgy látszik, nagyon szivére vette azokat a tüntetéseket, miket a sok ezer főre rugó munkanélküliek London utcáiban nap-nap után rendeznek s javukra felhívást tett közé, hogy adakozzanak az angolok. Minthogy maga is ötvenezer koronát szánt erre a célra, kétségtelen, hogy nagy összeg fog a munkanélkülieknek jutni.

Hosszú vajúdás után megalakult a vasutasok szövetsége, melynek élére gróf Batthyány Tivadart választották meg elnöknek. A szövetség, mely a hozzátartozó horvát vasutasokra való tekintettel »A Magyar Szent Korona Országainak területén levő vasutasok szövetsége« címet fogja viselni, a vasutasok érdekeinek meg- ‘ óvását tűzte ki céljául.

Több, mint ötven esztendőig tartó építkezés után végre teljesen elkészült a Szent István templom, nemcsak a főváros, hanem az egész ország békessége. A héten avatták fel ünnepie- sen, s most már igazán remek istenházában végezhetik a magyar katholikusok ájtatosságu- kat. Nincs az országban több ilyen szép templom, de nincs is a külföldön, mely vetkezhetnék építkezési eredetiségével.

ható nem sújthat annyira bennünket enyém leszel Boriskám, enyém! , . .

Magához öleié az ifjú leánykát s bíbor ajkait forró szerelmi csókjaival zárá le.

A méla hold ezüstös fényével árasztó őket el s ők remélve a jövőben, a holnapban, csókjaikkal pecsételték meg örök frigyüket.

— Isten veled! tehát holnap édesem! . . . holnap . . .

Szegény Gyuri! ne várd úgy azt a holnapi napot! nem örömet hoz az neked, hanem bánatot. Nem tudod azt, hogy mi gyarló emberek, csak tervezünk, de végezni csak Istnnek áll I hatalmában.

*

Megjött a várva várt holnap, de nem ugv, mint a szerelmes pár kívánta, Gyurit besorozták katonának. Szédüléshez volt közel, midőn ki- | mondták a reá nézve ama borzasztó szót «al- j kalmas».

Gyuri, Gyuri! mit csinálsz most? ... Itt kell hagynod Boriskádat . . . menned kell . . . menned a csatába . . . vájjon fogod-e viszontlátni valaha kedvesed? . . .

Tántorgó lépésekkel hagyja oda ama helyet, hol összes boldogságától fosztották meg néhány perez alatt. Csak ment, csak ment, hova, maga sem tudta, csak ment, nem gondolva mással, mint azzal, kit szeret . . . kit el kell hagynia, kit talán mire vissza jön, életben sem fog találni . . . vagy . . . vagy . . . mint más . . .

Csák ment, a járókelők nem érdekelték őt, nem senki és semmi, csak egyedül az ő édes Roriskája.

Az utón több ismerőse megszólj tolta, de ő

nem hallá azt, többekkel összeütközött, de ő nem érezte azt, gondolata egyedül csak kedvesénél volt.

A falubeliek szánakozva néztek utána. Szegény Gyuri! Kár érte! De szeretheti Boriskáját s el kell hagynia, háborúba viszik ! Talán vissza se jön! s több ily megjegyzéseket lehetett hallani.

Gyuri csak ment, egyszerre önkénytelenül felpillant a Boriskáéknál, annak könnyes szemeivel találkozik.

— Boriskám, mindenem! hát a mostoha sors elválaszt bennünket. — — Többet nem birt szólni; egymásra borult a szerelmes pár . . . szorosan ölelték egymást . . . ajkaik egybeforrtak, sziveik együtt s egymásért dobogtak.

— Boriskám lelkem! szakítja meg az ünnepélyes csendet Gyuri, megfogva kedvese kezét — tehát el kell válnunk ... De mond . , . ugy-e nem örökre ... Ha visszatérek hozzád, ismét enyém leszel . . . szeretni fogsz a távolban is, . . . Gondolsz reám úgy néha-néha . . . Hü maradsz hozzám, mint én is tehozzád.

A leányka könytelt szemeit az ifjúra emelé, de szólni nem tudott, ügy elszoritotta valami homályos sejtelem kis szivét

Kebeléből picziny medaillont vesz ki, — melyben arcképe van — s azt az ifjúnak nyujtá.

— Édes Gyuri! — mondá végre, tied vagyok, tied egyedül, vagy a halálé.

— Köszönöm Boriskám, életem! Isten veled tehát! Gondolj arra, ki téged ez életben soha el nem feled ...

A karok ismét szorosan kulcsolódtak a test körül, ajk ajkhoz tapadt, szív szivén dobogott.

Mi minden volt ebben kifejezve . . . talán érzék hogy utoljára látják egymást . . .

*

Múlt az idő! Három ősz köszöntött be s távozott el az előbb leirt esemény után, midőn az egész országot ama rémes hir járta be: Jön az ellenség!

Jött is az valóban, hanem volt is ki fogadja s e fogadás után eszét vesztve szaladt az, a merre látott.

Megmutatta a lelkes katonaság, hogy tud halni a honért. Győzött, de hány7 daliás vitéz vérébe került ez a győzelem . . . hány áldozta fel életét, mindenét . . .

Ismét tavasz van! Most is oly fűszeres illattal van terhelve a levegő, most is oly szépen csicseregnek a kis madarak, mint akkor, midőn tőled elváltam édesem. Oh ! mint dobog szivem, mily reszketés fog el — vájjon meglátom-e őt annyi év múltán s ha meglátom mit fog hozzám — nyomorult emberhez szólni ? talán meg sem fog ösmerni ? Istenem, Istenem! — sóhajt egy lassan haladó alak — mivé leltem ? Mint ép ember mentem el s mint nyomorult csonka koldus térek vissza.

Miért is nem találtak azok a halálthozó golyók jobban, most nem kellene igy szenvednem . . . Csonka kezével testéhez szorítja mankóját, mig meglévő kezében görbe botot tart Ezek az ő támaszai, ezek nélkül ő tehetetlen báb.

Boriska, Boriska! sóhajtá Leül egy padra, keblébe nyúl s egy piciny medaillont vesz ki, melyet csókjaival halmoz el, majd végig fut tekintete saját magán s megerednek szemeiből a könnyek.