Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-22 / 34. szám
11. Szinérváralja, 1905. augusztus 21. 34. szám. TÍKSAIUUII, GAZ»AHÁ(kI ÉS KZÉPIItODALNI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, fél évre 3 korona, negyedévre 1 kor. 50 f., egyes szám ára 12 f. Nyilttér soronkint 20 fillér. Megjelenik e lap minden kedden. Főszerkesztő: ILQSVAY GUSZTÁV. Felelős szerkesztők : FÁBIÁN ISTVÁN és KATONA SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési dijak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Sz.-váraljára intézendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Kié a jövő? A középkorból fennmaradt válaszfalak, melyek az egyes társadalmi osztályokat egymástól elválasztották, egy egészségesebb áramlat folytán ledőltek ugyan, de ennek hatását még nem igen érezzük. Úgy vagyunk, mint a kinek kezei hosszú ideig meg voltak kötözve s ha kötelékét eloldják, megmarad titánná a zsibbadás s kezeit még jó ideig nem birja használni. Az osztályellentétek nem oly élesek már, mint voltak még csak 20—25 év előtt is, de elég élesek arra nézve, hogy a szívélyes érintkezést meggátolják. Különféle társadalmi osztályok csak a nagyobb szabású jótékonycélu mulatságok alatt érintkeznek bensőbben, de a bensőség még itt is sok kivánni valót hagy fenn. A demokratizmus még mindig csak egy szép theo- ria, melynek azonban csak kevés követője akad, mint a szép theoriáknak rendesen. Különösén az iparos-osztaiy az, mely a többiektől kínai falak által van elválasztva, az iir még betöltetlen, mely közöttük tátong. S ennek maguk az iparosok az okai. Iparososztályunk még nem érte el az intelligencia azon fokát, melyen a külföld iparosai állanak. Nem tisztán szakmában való ügyességet értjük, hanem értjük az elmé- leli ismeretek s az általános műveltséget, mely ma már csaknem oly fontos, mint a gyakorlati képzettség. Ez választja el a társadalom többi „Szioérváraija“ tárcája. Dr. Fényes Aníal sírjánál. Itt sírok együtt a sírókkal, Bánatom itt zokogom el. — Múló álom volt létezésed, Óh ! Mért szálltál az égbe fel ? Nem szeretnek ott jobban téged, Mint szerettünk mi ide lenn. — Miért ejtél oly fájó sebet Szeretteidnek szivében ? Te kopár sir, durva göröngyöd Mily nemes jó szívet fed el I A madár is zokogva sir itt S mély fájdalomról énekei. A rózsa, mely porából nő majd, Szerte árasztja illatát Úgy, mint mij élt, szive jóságát,, Ez az önzetlen jó barát. Aludj, nyugodj csendes sírodban, Nemes szív, aludj édésen. — Legyen áldott az á fűszál is, Mely drága sírodon térem, — Ha szellő száll sirhalmod felett, Tudd; hogy ez a sóhajtásunk, S az első Csepp, mely sírodra hull Érted fájó köny hullásunk. Szittérváralj?, 1035, aujugylus 17. üányay íűzfiéf. osztályaitól, Strucpolitikát követnénk, ha tagadnánk, hogy e szó, iparos, nem részesül oly tiszteletben, mint másutt, sőt be kell ismernünk azt is, hogy sokan egy bizonyos megvető jelentőséget tulajdonítanak neki s ezért van, hogy intelligensebb szülők csak vásott, vagy rosszul tanuló gyermekeiket adják iparos tanoncnak. S ha ennek okát kutatjuk, akkor figyelmünket az iparos pályának kezdetére kell fordítanunk. Az iparos tanonc a jelen kor páriája, a mit már szánandó külseje is elárul. A serdülő gyermeket kiviszik az iskolából éppen akkor, mikor legfogékonyabb lenne a tanulmányok iránt s műhelybe adják. Itt durva, műveletien segédek közzé kerül, kik inaséveikben kiállott szenvedéseiket az ártatlan gyermeken akarják megtorolni s őt szemelik ki csúnya tréfáik tárgyául, úgy, hogy a fiuk kedélye egészen elvadul s lesz belőle egy vásott suhanc, ki még apróbb tolvajlásoktól sem riad vissza. ' A gazda maga nagyon csekély gondot fordít tanon- caira, hanem a segédekre bizza. Egy íizenkét-tizenhárom éves gyermeknek oly terheket kell cipelni, minőt felnőtt emberek vállai is megérzenek. Enni nem sokat kap s az a kevés is rósz, hanem annál több iitleget és szidást. Rut s káros szokás, hogy a három négy évre felvett iparostanoncot nem adják a műhelybe, hogy ott mesterségét elsajátítsa, hanem a konyhába, hol cselédszolgálatot kell neki végeznie. Seperni, mosni, terhet cipelni és gyermekeket dajkálni hamar megtanulnak, de a mesterség megtanulásához csak inaskodásuk utolsó évében foghatnak hozzá. Képzelhetni tehát, milyen lehet a szakkiképzés s mi ennek a következménye. Egyszerűen az, hogy a fiatal iparos ha felszabadul, mesterségében még nem jártas teljesen s csak most van alkalma azt alaposan megtanulni. Éppen ilyenek a viszonyok az oktatás terén is. Az iparos tanon- cok kötelező iskoláztatása ugyan ki van mondva, de ez csak Írott malaszt, mert az ellenőrzés nem elég erős, hogy a visszaéléseket meggátolja. De az, a ki rendesen jár is iskolába, még mindig nem sokat nyert, mert úgyszólván másra nem tanítják meg, mint Írni, olvasni és számolni. A tanoncoktatás a lehető legsablonosabb, legsilányabb. Mindnyájan egy kaptafára tanulnak, nem véve figyelembe sem tehetséget, sem előképzettséget. Valóban csodálatos, hogy iparosaink mennyire félreértik saját érdeküket az által, hogy a tanoncot csak inaskodása utolsó évében avatják be a mesterségbe s addig csak házimunkát végeztetnek vele, annak más hasznát alig is vehetik. Kérdjük tehát, nem-e nagyobb haszon az iparosra nézve, ha három évig van egy inassa, ki mesterségét lehetőleg jól megtanulta, tehát főnökének hasznára vállhat s egy segéd helyét Nem jó a tűzzel játszani. — Irta: FÜRR VIKTOR — (Folytatás). — Nem, de .., Tehát ott lesz Anna a bálon ? Kedves Ernőm, légy szives majd engemet bemutatni, mert még nem ismerem ; megvallom, hogy igen leköteleznél. — Éppen igy vagyok én is K . . . Honával, ó, bemutatlak holnap Annának, te pedig viszont lonának. Nos, megteszed ? *— Hogy ne tenném meg! Ezer örömmel! — jó, tehát holnap jöjj el minden bizonnyal. Most pedig Isten veled, nem tartóztál lak vissza a boldog álomtól; csak éppen ezt akartam veled megbeszélni. Szervusz 1 — Megálj, maradj, nem vagyok álmos. Csevegjünk egy kissé. — Nem lehet, roppant sietős a dolgom! Meg azután te álmos is vagy . . . — Dehogy vagyok, csak voltam. Mondd csak édes Ernőin, van már sok férfiismerőse Annának ? — Én kívülem senki, — legalább tudtommal nincs — de úgy hiszem, hogy annál több lesz neki ezután, mert megjegyzendő, hogy a kis lány a holnapi táncvigalomkor először lép föl nyilvánosan. — Ah ne mondd, tehát még oly fiatal ? — Igen, 17 tavaszt látott még csak. Tavaly felkelleít Volna már lépnie, de atyja halála miatt azt csak most teheti. Nagyon lekemre kötötték, hogy szerezzek táncosokat neki, mert különben j lesz mit kiállani árva fejemnek. Meg vagyok azonban győződve, hogy annyit fog táncolni a kis lány, de még a mamája is, ki igen csinos és még élte villásreggelén álló hölgy, hogy egészen meglesznek velem elégedve. Pedig ha tudnák, hogy csakis neked szóltam e tekintetben I — Hanem most adieu! Megyek. ■— Tehát a viszontlátásra holnap! — No képzelhetitek, hogy alig vártam a másnapot. Igen, mert pár nap előtt a templomból kijövet láttam egy egyszerűen, de csinosan öltözött leánykát. Látásakor szivem akaratlanul akkorát dobbant, hogy midőn mellette elmentem, kezemet szivemre kellett, tennem és a másikkal kalapom megemelnem. Ő elfogadta köszöntésemet és — mosolygott. Oh e mosolyáért kész lettem volna azonnal lábaihoz borulni, de szerencsémre, akarom mondani szerencsétlenségemre Gyula barátom jött elém és igy ezt nem tehettem. Gyulától aztán megtudtam, hogy Almay Annának hívják. Tehát ezen lánnyal fogok én megismerkedni! Oly lassan múlt az idő . . . Éppen lassú csárdást húztak a cigányok, midőn a terembe lépve, Ernővel találkoztam. — Brávó, derék gyerek vagy, megtartottad szavad ! Jöjj, bemutatlak Almay Annának ! A bemutatás megtörtént. Nem kell mondanom, hogy Anna egészen elbájolt. Midőn vége volt a bálnak, azt vettem észre, hogy szerelmes vagyok Annába és ha ő úgy akarja, mint én, nemsokára elfogják rebegni ajkaink a boldogító „holtomiglan-holtomiglan“-t,
