Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-01 / 31. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. V Nyílt levél Bodnár György, kír. tanfelügyelő úrhoz. Szatmárvármegye népoktatásügye az uj állami népiskolák felállításával kétségtelenül nagy lépést tesz előre. Hogy az uj iskolák nagy része az Avas községeiben lesz felállítva az csak növeli a közreműködők érdemét, dicséri helyes felfogásukat, és — hiszem, — legjobban fogja honorálni fáradozásukat. A nemes intentiók által teremtett intézkedésnek hitem szerint csak akkor lesz méltó sikere, ha a kivitelben s különösen a tanítók alkalmazásában minden más tekintet fölé helyezzük a magyar nemzeti szempontot. Személyi tekintetek minden körülmények között kerülendők. Jól £sik lelkűnknek maga elé idézni az Avasnak azt a képét, mit 20—30 év múlva ezek az állami iskolák megrajzolnak. Mindenesetre örülünk azon, hogy Szatmárvármegye népoktatásügyeinek vezetése a Tanfelügyelő úr vezetésére bízatott, mert meg vagyunk győződve, hogy — mint hivatásos tanító, ki az iskolát nemcsak elméletből ismeri, — az avasi állami iskolák különösen fontos hivatásának szem előtt tartásával azok intenzív, eredményekben gazdag fejlesztésére minden erejével törekedni fog. Örülni fogok, ha ebben a boldogító hitemben Tanfelügyelő úr kifejtendő tevékenységének láttán mindjobban megerősödöm. Engedje meg, Tanfelügyelő úr, hogy az avasi iskolák ügyével kapcsolatban egy nagy horderejű, következményeiben rendkívül fontos' kérdésre hívjam fel becses figyelmét. E lap hasábjain több Ízben foglalkoztam már ezzel a kérdéssel. Minthogy nem kívánhatom, hogy Tanfelügyelő úr a mi szerény kis lapunk cikkeit figyelemmel kisérje, újra felidézem a kérdést és jóakaratába, támogatásába ajánlom azt. Vegye fel, Tanfelügyelő úr, programm- jába a szinérváraljai állami polgári fiúiskola felállítását! A lapokból értesültem arról, hogy Tan- felügyelő úr nemrégiben azt nyilatkoztatta ki Szatmárnémeti város közigazgatási bizottsága előtt, hogv Szatmáron 'polgári fiúiskolát fog létesittetni. Szívesen elismerem a jó szándékát. Elismerem azt is, hogy egy világitó toronyra, egy.kulturális gócpontra szükség van. Nem vitatom, hogy *.$zafmár erre a szerepre hivatott-e, alkalmas-e. m.art ez már túlélt dolog; de nem akarom elhallgatni azon véleményemet, hogy a kulturális gócpontok csak azon esetben felelnek meg hivatásuknak, ha a tőlök áramló világosság fénye a körülöttük tátongó sötétséget át bírja törni. Erre Szatmári egymagában képtelennek tartom. Nem a világosság gyengeségénél fogva pedig, hanem a környékét betöltő óriási sötétség miatt. A népoktatási intézetek centralizálása, egy csoportba szorítása sohasem volt elvemmel egyező. Ezeket az intézeteket minél könnyebben hozzáférhetőkké, hatásukban közvetlenebbekké kell tenni. Az igazságon egy hajszálnyi csorba sem esik, ha a vidéket is részesítjük a kultúra áldásaiban. Ez az általános kívánság különös erőt, súlyt nyer, ha azt különlegesen Szinér- váraljára vonatkoztatjuk. Szinérváralja lakosainak száma meghaladja az 5000-et. Ez a jelentékeny község idáig egy, fejlesztés tekintetében még soksok gondot igénylő állami, három felekezeti iskolával és egy óvodával kínlódott. Ezek az intézetek magának a községnek kulturális szükségeit sem voltak képesek kielégíteni, pedig magasabb hivatása is volna. Egy nagy elhagyatott vidék központja ez a község, melyre kultúrájával hatnia kellene és lehetne. Most megnyílnak az avasi állami iskolák. Hiszem, hogy sokat nyer velők a magyarság, ha kellően lesznek vezetve: de, igen tisztelt Tanfelügyelő úr, ' mit nyerne a magyarság akkor, ha Szinér- váralját kulturális tekintetben vezető színvonalra emelnők? Mit nyerne a vidék, ha Szinérváralján polgári iskolát állítanánk fel s ezzel hozzáférhetőbbé tennők a tudományt, a művelődést, a kenyeret és hatékonyabbá a magyar nemzeti eszmét? Megfizethetlek meghálálhatlan cselekedet volna ez, Uram, mely halhatatlanná tenné a nevet, melyhez az iskola felállítása fűződnék. Nem Szatmárnak, hanem Szinérváraljá- nak kell polgári iskola, mint a mindennapi „SzipérVáralja“ tárcája. A kísértet. Irta: ALPÁRI LAJOS. Hubert urnák megint rossz éjszakája volt. Alig várta a pitymallást. Okos felvilágosodott ember létére nem hitt ugyan a kísértetekben, de most mégis érezte, hogy vannak pillanatok, mikor a rniszticismus csodálatos hatása alól még a legjózanabb gondolkozásu empirista sem tudja kivonni magát. Van abban valami megbüvölő, midőn a transcsendentális világ erőit véljük megnyilatkozni közelünkben. Ott feküdt szinte mereven s ha mégis felriadt olykor-olykor, kénytelen volt bevallani, hogy fél. Mintha már nem is merné oly határozottan tagadni a szellem létezését. Nem is csoda I Feleségét és három gyermekét temette el két hét alatt. Először a legkisebb csecsemő fiát rabolta el a könyörtelen gyermekgyilkos torokgyík. Másnap a legöregebbik, a leánya követte kis öcs- csét. Hiába várta szegény oly sóvárogva az első bált, — alig volt tizenhét esztendős. Aztán a szerencsétlen anyán könyörült meg a végzet. Nem kellett végignéznie a halál rettenetes aratását. Két nappal előbb halt meg, mint hat éves fiacskája. Volt Hubert urnák egy marcona tekintetű, kőszívű őrnagy nagybátyja. Azt beszélték róla, hogy mikor egy ellenséges bomba ledöntötte a lováról, hason csúszott át az ellenség közé s tehetetlen dühében fogával harapott agyon egy sebesültet. Még ennek a vad katonának is könny csillogott a szemében, ha Hubertre nézett. Maga a fájdalom volt ez az ember. Teljesen megzavarta lelke egyensúlyát az Isten rásulyosodó keze. Az óra már régesrégen elütötte az éjfélt s ő még mindig nyitott szemekkel fekszik ágyában. Már egy hét óta nem hagyja nyugodni valami sajátságos zaj. Mintha éppen az ágya felett kőművesek vakolnák a falat. Tisztán hallja, mint keveri a láthatatlan kéz a maltert, tisztán hallja a tompa locscsanást, mikor az a láthatatlan kéz a falhoz csapja s tisztán hallja a hátborzongató hangot, mikor ugyanaz a láthatatlan kéz egyenletesre simítja a friss vakolatot. És hiába minden inkvizíció. Egyik kezében égő gyertyával, a másikban revolverrel gyakran órákig kutat az ódon kastélyban. Bezáratja az ajtókat, lesbe állítja a cselédséget, megvizsgál minden zugot, betekint még az ágyak alá is, sehol semmi gyanús, A szomszéd szobában egy vénülő miss és egyetlen fiacskája alszik. Az utolsó a négy közül. Szemefénye, üdvössége ; a három elhunytat is szereti benne. Itt még nem kutatott. Nem akarta fölverni a kicsikét édes álmából. Most ide is behatolt. Mint a tolvaj, lassan, lábujhegyen. A miss is, a gyermek is nyugodtan aludtak. Itt nem dolgozhatott az átkozott kőműves. De hát hol van? Itt kell---------ggev-i. .........a —........-le nnie, hacsak szárnyai nincsenek és mégsem találta meg sehol. Másnap újra ismétlődött minden. Harmadnap, negyednap megint. A. reális gondolkozásu, felvilágosodott fejű űr kénytelen volt magához hivatni az öreg papot. Beszenteltette, megfüstöltette szobáit. Nem volt többé a régi. Belekapaszkodott a hitbe, mint a vizbefuló a szalmaszálba. De azért a zaj megint csak ismétlődött s á mi a legborzasztóbb, nem hallotta kívüle soha senki. Már egészen kimerült a szakadatlan virrasztásban. Az sem ért semmit, hogy a kastély másik szárnyában rendeztette be hálószobáját. Uj volt benne minden bútordarab. De azok az istentelen lelketlen kőmivesek mindjárt rátaláltak itt is. Most is a feje felett vakoltak egész éjjel. Lassan-lassan valamennyi cselédje ott hagyta. A miss tartott ki legtovább. Mikor ő is megunta a dolgot, a kőszívű őrnagy még a fiacskáját is elvitte, ügy kellett tőle elvenni erőszakkal, sehogy- sem akarta odaadni. Hanem őt már sehogysem lehetett kimozdítani az odújából hiába kérték, hiába fenyegették, nem megy ő innen egy tapodtat sem, mig a nyomorult gazembert meg nem fogják, aki annyira elgyötörte. Mikor semmiképpen sem boldogulhattak vele, jámbor csaláshoz folyamodtak. Elhitették vele, hogy valaki be van a kastélyba falazva, bizonyosan az a szerencsétlen ember iparkodik kiszabadulni onnan. Annyira volt, hogy már azt is elhitte. Lebontatta a hálószoba falait, csakhogy akkor meg másutt kezdett dolgozni az a gonosz szellem.
