Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-24 / 21. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő: _ j A negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. ILOSVAIT GrTJSJZTÁ.V. Nyilttér soronkint 20 fillér. Felelős szerkesztők és laptulajdonosok: a MogjeleniK e lap mludezL ltoddLori. j Kaba Tihamér és Katona Sándor drlapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési dijak „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szloérváraljéra latézeadők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Társadalmi életünk. Elvonultak már fejünk fölött az országra szóló, nagyszabású sztrájkok. Eltemettük nagy költőnket. A szenzácziók immár nem tartanak izgalomban. Körülnézhetünk kissé csendes társadalmi életünkben. Napjaink egyhangúan, falusiasán telnek egymásután. Gazdálkodást folytató polgártársaink eső után áhítoznak és gyakran gondteljesen tekintenek az aratás elé. Vájjon hogyan fog a búza fejlődni, vájjon nem fog-e az aratás a tengeri kapálással egyidőre esni, vájjon a szőlő fog-e jó és sok bort adni? Mindmegannyi ré- buszok a gazdának! Egyelőre ugyan még lehet mindezen kérdésekre igennel is, nemmel is felelni; de azért az előjelek kedvezőknek alig mondhatók. Hivatalnokaink szorgalmasan intézik el aktáikat; hogy nyugodtan élvezhessék majdan vakácziójukat. A bíróságnál nemsokára megkezdik a szabadságidőt kivenni. Legalkalmasabb magára az igazságszolgáltatásra is, hogy biráink és bírósági hivatalnokaink a nyári hónapokban mennek rendesen szabadságra. Mert ezen hónapokban ad a környékbeli földmivelő lakosság legkevesebb dolgot. A szorgos nyári munka eltereli figyelmüket a pengetésektől s az Avasban rá sem érnek a bünkrónika rovatunkat gazdagítani. Ügyvédeinknek is ebben az időben áll be az uborkaszezon. Bátran elvonulhatnak ők is fürdőre, vagy rokonokhoz és ismerősökhöz. Azonkívül bőségesen futja idejök arra is, hogy a nyugdijtör- vényjavaslatot tanulmányozzák és arról maguknak alapos fogalmakat és számításokat alkossanak. A társas kör, valamint a polgári olvasó kör helyiségeit is csak gyéren látogatják. Természetes is. Hisz sokkal kellemesebb egy séta a szabadban vagy mondjuk a Szinérbe. A Szinérben minden évszakban pezseg az élet; most még inkább, amikor hosszabb a nap és a meleg elkezd bent a városban nyomasztó lenni. A Szinér nekünk váraljaiaknak egy valóságos Tusculanumunk. Amily előszeretettel rándultak ki a régi rómaiak a Róma közelében fekvő Tusculumba, vagy amint a rómaiak nagy szónoka elnevezte: Tusculanumba és ott nagy pompával, fénynyel berendezett nyaralójukban Ba- chus oltárán áldoztak: éppen oly szenvedéllyel látogatnak el a váraljaiak kies Tusculanumukba a Szinérbe. A pohár megtelik a hegy nedűjével, a kedv fokozódik, elbeszélnek a politikáról, a bikszádi vasútról, amely még nem épül és amely ha valamikor meg lesz, nem Szatmárról, hanem Szinérváraljáról fog kiindulni. Nem egy gúnyos megjegyzést tesznek az aszfalt gyalogjáróra: „Mire való nekünk az aszfalt? Nagyon jól meg tudtunk nélküle eddig is élni! Nem volna-e még szükségünk egy szeczessziós stylü községházára, alsó vezetékű villamosra, még egynéhány bankra és katona-térzenére?“ S ha valaki mindezt ki tudná vinni, állítunk neki 3—400 esztendő múlva egy 400 frtos emlékkövet a Kepes raktárából. Estélyeink, majálisaink nagyon ritkán vannak. Úgyszintén koncerteink, felolvasásaink vagy egyébb látványosságaink. Vérünkben van már, hogy ezek iránt nem szoktunk érdeklődni s ez az oka annak, hogy nincs, aki azok rendezésére vállalkoznék. A vallás, társadalmi állás szintén igen A „Szinérváralja“ tárczája. Frida. Irta: Don Rodrigó. I. Este van. A harang megkondult. A gyárban befejezték a napimunkát. Hubert rendes szokása szerint elindult a keskeny, ösvényen, mely a falu végén magánosán álló kis házhoz vezetett. Munkás társai szánakozó pillantással néztek utána. Hatalmas, herkulesi termetű legény volt, izmos karokkal s aczélos tenyerekkel, melyekben minden tárgy könnyen zúzódott össze. — Isten irgalmazzon annak, aki maga ellen ingerelné őt! Ezt a benyomást keltette Hubert első tekintetre. — De aki figyelmesebben vette szemügyre, az egészen mást olvashatott le róla. Csupa gyöngédség, jószívűség sugárzott szelíd, kék szemeiből, melyeknek kifejezésében valami gyermekies naivság volt. Arczán jóság és komolyság honolt, ami azonban, mint épen most is — nagy szenvedés kifejezésével olvadt egybe. Az ösvény végén odaért végre a szegényes házikóhoz, melyet élő kerítés ővezet. A kis kapuajtóhoz érve megállt, rátámaszkodott s bekiáltott: — Frida! A kertből csengő hang felelt vissza. — Jövök! A másik pillanatban harcsa női alak jelent meg a kapuajtójánál. Frida Lespéron volt, egy fiatal gyönyörű hajadon, hasonló a vadonban tenyészett nyiló vadrózsabimbóhoz, melyet becstelen kéz még nem érintett. Ellenálhatatlan báj sugárzott arczárói s akit varázs-tekintetével üldözőbe vett, az menthetetlenül rabságába került. A fiatalember megpilantásakor, egy perezre boszuság torzította el szép arczát: — Ismét itt vagy, Hubert! A legény esdőleg nyújtotta feléje kezét: — Könyörülj, ne mondd ezt többé! Lásd, senkisem képes téged annyira szeretni mint én. — De mikor nem kellesz! — Kiáltotta Frida szinte magán kivül. — Ne utasits vissza, Frida! Mit is kívánok én egyebet tőled, mint egy nehány szives szót ha esténként erre jövök . . . Elég ha látlak és hallom hangodat, aztán tovább megyek . , . Ezt csak megengedheted nekem. — Nem! . . . Ennek véget kell vetnünk, Hubert! Már elég volt . . . Eddig nem akartam szólni, nehogy fájdalmat okozzak neked ezáltal. De most kijelentem, hogy nem akarlak és ha még tovább is erre jársz, megutáltatod velem ittlétemet, házamat, a környéket . . . — Vigyázz, Frida, mormogta fogai közt Hubert. — Már ugyan miért ? - pattant föl Frida; de aztán meggondolván a dolgot, gyöngéd hangon folytatá: — Bocsáss meg Hubert! Ha fájdalmat okozok neked, az épen úgy fáj nekem is. De őszintén meg kell mondanom, hogy szakítanunk kell. A feleséged úgy sem leszek, mert nekem más álmaim vannak . . . Mindezt tud- todra kellett adnom, nehogy később azzal vádolj, hogy hitegettelek. A hatalmas férfiú suttogva kérdezte: — Tehát nem ? . . . — Nem ! — Soha ? . . . — Soha! — Jó éjszakát Frida! . . . Szemére húzta kalapját s eltávozott II. A következő vasárnap nagy ember-tömeg gyűlt össze a falu alatti réten, férfiak és nők egyaránt, kik a fiatalság játékait és mulatozásait szemlélték. Egyszer csak valaki megjegyezte: — Hiszen Frida nincs itt! — Tegnapelőtt óta nem látták, — mondta rá egy másik. — Talán beteg, — vélekedtek némelyek s egyúttal minden tekintet önkéntelenül Hubert felé fordult. — Hej Hubert! — Dörmögte egy tréfás férfi hang, - neked tudnod kell, mi van vele! — Nem vagyok megbízva az őrzésével, — felelte ez s hogy tovább ne faggassák, tova- haladt. Az emberek kérdőleg néztek egymásra, egy asszony pedig kijelenté: — Én elmegyek s megnézem, hol maradt Frida. — Mi is megyünk, — mondták reá a leányok. Erre csakhamar fölkerekedett a falu apraja- nagyja, hogy megnézze, mi történt Fridával. A házhoz érve, zárva találták azt. Fölfeszitvén az ajtókat behatoltak a házba, de Fridának sehol- sem akadtak nyomára. Tűvé tettek mindent a környéken is; semmi jel . . . Egy kis leány végre megmutatta az embereknek Hubertet, ki egy sziklán ült a patak mellett és sirt; mire a lárma lecsendesedett és mindenki hazasietett — gyanús gondolatokkal fejében.
