Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-13 / 50. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁSI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő : ; A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. ILOSVAY <3-XT£S5Z5TÁ.'<S7‘. valamint előfizetési díjak Nyilttér soronkint 20 fillér. Felelős szerkesztők és laptulajdonosok | a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára fatézendök Mogjotöm.11*. © xxUbtxcXexa. Itodícteii. KRBfl TIHRMÉR dr. és KRTONfi SÁNDOR dr. j Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Mészár o áip&Ftínk. A folyó év elején, lapunk egyik számában, szóltunk volt már egyszer e kérdésről. Rámutattunk husmérési mizériánkra, szavunk elhangzott szépen a pusztában. A mizéria megmaradt most is aktuálisnak. Benne vagyunk erősen a télben. A gazdaembernek s véle együtt az iparosnak és kereskedőnek is apad a keresete. S ezzel szemben az élelmi cikkek folyton drágulnak. A hús, táplálkozásunk egyik főtényezője, nem drágul ugyan, most már, de elég baj, hogy még mindig megtartja előbbi árát. A folyó évben beállott takarmányhiány következtében a marhaárak nagyon lementek. Vájjon tapasztaljuk-e ennek hatását a húsárakra? Távolról sem! Pedig van Váralján elég, sőt aránylag sok mészárosunk. Bátran éreztethetné a köztük kifejlődhető szabad verseny jótékony hatását a húsárak lenyomásában. Igen ám, csakhogy a dolog azon fenekük meg, hogy a verseny ki sem fejlődik köztük. Rendszerint kartellben vannak egymással s ha néha-néha előfordul egy kis kartellszegés, vagy kilépés a kartell- ből, az illető elkeseredett vagy elszánt mészárost csakhamar visszaterelik a kartell aklába. De különben is a tapasztalat azt mutatja, hogy a mészárosok számának emelkedése inkább felszökteti a húsárakat, mintsemhogy leszállítaná. S ez természetes is, ha meggondoljuk, hogy a husmérésből most már több mészárosnak kell megélnie s ha kevesebb fogyasztás jut egyre, fel kell emelniök az árakat. Ez az oka azután annak, hogy ugy- szólva az egész országban általános a panasz a mészárosok ellen. Községünkben hozzájárul ehhez még a panasz a hús silánysága miatt is. A jelenlegi ipartörvényünk értelmében a mészárosűzlet megkezdése nincs engedélyhez kötve. Elegendő az iparigazolvány. A husmérés gyakorlása tehát elvileg és rendszerint szabad. Mind az, aki kimutatja a megkívánt szakképzettséget vagy aki szakképzett üzletvezetőt kész állítani, igazolványt igényelhet az elsőfokú hatóságtól. Az ipartörvény 53-ik szakasza azonban következőleg rendelkezik: „Azon esetben, ha a husmérés szabad gyakorlása mellett egyes községeknek marhahússal való ellátása állandóan biztosítható nem volna, jogában áll a másodfokú iparhatóságnak ily községek i kívánságára azokat illetőleg esetről-esetre ! a szerzett jogok épségben tartásával külön intézkedéseket tenni. Ily intézkedések az elsőfokú iparhatóság és a kereskedelmi és iparkamara meghallgatása után következő elvek alapján teendők: a) a marhahusmérés szabad gyakorlása megszűnik és ezen iparszámhoz köttetik; b) a marhahús ára időnkint szabályoztatik; c) a marhahusmérés rendes kezelése az iparhatóság által ellenőriztntik.“ Ezen szakasz alapján talán segíteni lehetne községünk husmérési viszonyain. Igen ám, csakhogy mészárosaink erre azt felelik, hogy a község állandóan el van látva marhahússal s igy semmi szükség a megrendszabályozásukra. Ebbéli védekezésükre ismét azt válaszolhatjuk, hogy marhahús-on megfelelő, jó vagy legalább is közepes minőségű s nem akármilyen silány húst kell értenünk. Már pedig minthogy községünkben rendszerint növendékmarhát vágnak, ilyen körülmények között nem nyugodhatunk bele a mészárosok betümagyarázatába, t. i., hogy a növendékhus is marhahús, hanem a törvény helyes értelmezése szerint azt kell mondanunk, hogy a község marhahússal állandóan ellátva nincs. Judtunkkal tett is községünk ilyen A „Szinérváralja“ tárczája. Az igazság útja. Irta: Bartók Antal. Vígan pattogott a kandallóban a tűz. A föl-föllobannó lángnak a rostélyon átvillanó fénye olykor megvilágítja a szobát, melyre is mély enyhe szürkület borúi. A kályha előtt pipáz- gatva ül a jó nagyapó öreg karosszékében, körűié a játéktól fáradt unokák pihennek. Régi kép, de oly élénken emlékezetemben maradt. A jó nagyapó már oly rég alussza örök álmát, a kis falusi temető hideg földjében s mi, a kis unokák sem vagyunk többé a játéktól fáradtak. Első gimnazista voltam akkoriban, büszkén silabizálva a furcsa latin szókat, körülvéve testvérkéim irigykedő tekintetétől. De igy esténként nehezen ment a tanulás s azon vettem észre magam rendesen, hogy félretéve minden fennsőbbséget, ott gugolok a többi aprósággal nagyapó előtt, hallgatva szavait. Tudjátok gyermekek, kezdte az öreg egy este, hogy valamikor esküdt voltam egy számos- menti faluban. Olyan mint Nemes Varga János bácsi itt minálunk. Akkor még nem kellett a sok mindenféle törvényt, paragrafust, meg mi patvart az embernek számon tartani. Ott volt a hajdú, meg a jó suhogós mogyorófa pálca. Ezzel szolgáltattunk igazságot. Egyiknek több, a másiknak kevesebb kellett, hogy megjavuljon. Eltűrte mindenik, még meg is köszönte szépen, hogy becsületre tanítjuk s aztán másnap kezdettük élőről a mulatságot. Hát Qlég az hozzá, hogy egy szép őszi reggelen, mint aiele korán kelő vadász ember, már hajnalban a ház előtt elterülő hatalmas szérűs kertben járkáltam. Alig teszek azonban egy pár lépést, midőn látom, hogy Juon, a hegyi biró, egy vékony pénzű ködmönös székely atyafit vezet felém. No frátye, mi a baj? kérdem a bírótól.- Uram feleié a megszólitott, miközben tisztelettel emelé meg kucsmáját, a főszolgabíró úr szőlőjében fogtam el ezt a jó madarat, épen akkor, midőn már a teli kosárral tovább akart állani. Idehoztam, tegyenek az urak igazságot rajta ! Ezzel távozott vissza a hegyoldalra. Beteges, nyomorult ember volt az én székelyem. Alig állott a lábán; rongyos ruhája alól kék-zöld foltokban kandikált elő gimberedett teste. Szánalom fogott el. A hajdút akartam oda szólítani, hogy a kóterbe kisértessem, ahol legalább védve lesz a hideg ellen. Ekkor megszólalt mögöttem urunk és parancsolónk a szép főszolgabiróné aranycsengésü hangja. No mi az ? Talán bizony szőllőtolvajt fogott esküdt uram, itt a szérűn, ahol egy árva venyige sincsen. Elmeséltem a történetet. Figyelmesen végig hallgatta s aztán oda fordult emberünkhöz. Rózsás arcát haragosan ráncolta össze s erélyes hangon szólt: — Hát te nem szégyenled magad? Ilyen fiatalon a más munkájának gyümölcsét dézsmálod ? Nem illik a dolog, ugye ? A székely kiaszott kezével letörölte verej- tékes homlokát s tompa hangon felelt.- Dolgoznám én tekintetes asszony, de hol kap munkát az ilyen toprongyos, kiéhezett kutya, mikor annyi erős kéz van a világon. Kivernek, könyörgöm mindenünnen s ha koldulok rám szólnak: miért nem dolgozol. Pedig öreganyám beteg, tehetetlen és éhezik. Sem kenyere, sem orvossága. Honnan vegyem mind ezeket? Elakadt a szava s még szánalmasabban nézett ki. A mi tündér asszonyunk, elfordult, hamvas arcán nehéz könycsep gördült alá . . . De mire visszatekintett ismét a régi, a szigorú volt. Tudod-e mi büntetés vár most reád ? Legalább huszonöt bot. Aztán fekhetsz te is betegen; anyád meg az alatt éhen is pusztulhat. Ilyen gonosz ember vagy, látod? Aztán hozzám intézte szavait: Az uramnak ne szóljon semmit a dologról. Az ügyet én fogom elintézni, becses engedel- mével, tévé utánna mosolyogva. Hallás pillantással köszöntem meg jóságát a szerencsétlen ember helyett. János, szólitá meg az ott álldogálló kocsist. Ezt az embert elkíséri oda, ahová ő vezeti. A kosár szőllőt magával viszi s ott hagyja. Aztán nem tud a dologról semmit. Megértette? — Igenis. Te pedig rossz ember javulj meg! Édes anyádnak végy kenyeret, orvosságot, itt a pénz. De ha még egyszer a máséra vágyói, jaj neked! A székely aki még mindig a földön vonaglott, térdére emelkedett. Szemében alázatos hűség
