Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-06 / 49. szám
I. évfolyam. Szinérváralja, 1904. deczember 6. 49. szám. * m ai ah A w Eliflteléii árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 20 fillér. Megjelenik, o lap minden lteclden. Főszerkesztő: IIiOSVAT GUSZTÁV. FelelSs szerkesztők és laptulajdonosok KABfl TIHAMÉR dr. és KATONA SÄND0R dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára fntézendők Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Kisiparosaink szellemi önképzése. A kisiparosok osztálya az, mely manapság a társadalom mostoha gyermeke, melynek jajszava csakis a nyomorúság hatjáig hat, de tovább a jólét küszöbéig nem bir jutni. Közéletünk hatalmas faktorai korszakalkotó munkával foglalkoznak a nélkül, hogy működésűk delejébe belevonnák a társadalmi élet páráit, a kisiparosok elfeledt ügyét. Világos, hogy enélkül munkájuk meddő, a kik pedig ezen fennakadnak, nem kutatják deduktive az indító okát és pedig azért, mert hiányzik hozzá a jóakarat. Kevesen vannak, kik a kisiparosok sanyarú helyzete javításán tépelődnének, de az a kevés egy egész hatalommal ér föl, mely valóban elszántsággal küzd az ügy igaz voltáért. És ha küzdelmük nem is terem egyebet, mint szúró tövist, vegyék megnyugvásul azt, hogy van még a kisiparosoknak egy hatalmas eszközük, mely a világ teremtése óta uralkodik és ez nem más, mint a szellemi élet. Ez az egyetlen vagyon még, mely fölött senki sem rendelkezhetik s mely semmiféle néven nevezendő törvény által ki nem sajátítható, se meg nem szorítható. A kisiparosok létjogosultsága, önállósági jogköre veszélyeztetve van, de szellemi birodalmuk megingatatlan, bevehetetlen. Ez adja meg a rugót azon eszmékhez, melyeket e cikkben óhajtunk vázolni s ez az a mi arra indított bennünket, hogy cikkünk cimét mindenkivel megértessük. Azt a tételt akarjuk bizonyítani, hogy a kisiparosoknak feltétlenül szükségük van arra a szellemi alapra, mely további erőteljes munkálkodásra ösztönöz s mely minden tekintetben nélkülözhetlen. Az a kisiparos, ki a szellemi műveltség magaslatán áll, kezében tartja sorsának gyeplőit, mert oly tényezővel bir, nelylyel leginkább képes nemcsak ideális, de v ilódi célokat is elérni. Mondom, a szellemi v igyon felülkerekedik a mindenségből és a kisiparosok elveinek megóvására képes. A szellemi önképzéshez nem szükségeltetik feltétlenül a szervezkedé;, ez csak a formalitások kérdésének eldöntésére bírhat befolyással. A szervezkedés csakis ott kívántatik meg, hol azt a helyi viszonyok igénylik s hol megvan a bizalom egymásban. A szellemi önképzésnek közvetlenül kell megtörténni akképen, hogy ez minden megrázkódtatás nélkül tudjon lábra kapni. A szellemi érintkezés hiányát pótolja az olyan tényező, mely hivatva van a kisiparosok körében előmozdítani a műveltség azon törekvéseit, melyek keretében a szellemi életnek mozognia kell . Nincs az a müveit nemzet, hol eziránt ne tétettek volna felsőbb helyről oly áldásos intézmények, melyeknek éppen mi szenvedjük hiányát. Ezért nem kell tétlenül elébe nézni azon jövőnek, midőn fenti óhajainak teljesülését másoktól, illetéktelenektől várjuk. A kisiparosokban mindig meg volt és lesz is az az erő, melylyel szellemi tőkéjét meg- szerzendi, csak arra felé kell iparkodniok, hogy ne egyoldalú, hanem teljes sikert érjenek el. A szellemi önképzésnek sok mindenféle eszköze van. Lehet válogatni bennük tetszés szerint de kellő elővigyázattal, nehogy az előrehaladásban bénulás álljon be. Az eszközök nyújtásában persze fordulni kell azokhoz a testületekhez, a melyeknek szabályaiban és törvényeiben gyökeredző feladatuk felkarolni mindazon mozgalmakat, a melyek a helyes és előirt irányban haladnak s melyek megkövetelik az ilyen testületek szellemi támogatását, eltekintve az anyagi eszközöktől, a melyek csak technikai és cselekvő dolgok. Nem megyek messze. Itt vannak a hatalmas kultur egyesületek, melyek oly sok nemes célt valósitanak meg. De annál dicsőbb eredményt fognak tudni felmutatni, ha a kisiparosok háláját is kiérdemlik, mi jele volna annak, hogy a kisiparosok szellemi élete fellendittetett. Addig tehát, mig ezen remények teljesítései nem helyeztetnek kilátásba s nem lépnek a valóság stádiumába, építeni kell azt a bástyát, mely a fel-fel törő akadályokat visszaverni lesz hivatva s ez a bástya legyen a kisiparosok menhelye, hol biztonságban fogják érezni magukat. Akkor lesz csak igazán öröm a kisiparosok szent ügyeivel foglalkozni, ha látni fogjuk, hogy az ige testet öltött. Ki-ki ragadja meg tehát az alkalmat, hogy egy-egy kővel hozzájáruljon ama épülethez, melyből a kisiparosok szellemi műveltségének temploma lesz majd és abban a hazafias érzület az oltár. Hiszen a kellőleg kiképzett kisiparos osztály az ország legerősebb és legmegbízhatóbb támasza és talpköve. A „Szinérváralja“ tárczája. Lujza. Lujzácska virágárus leány volt, egyszerű kék szemű kis árva leány. Amint elhaltak szülei, akik fent valahol a tót vidéken terjesztették a magyar kultúrát, a barnafürtü gyerekre ránehezedtek a gondok. Irgalmas nővérek közé jutott, a honnan tizenhárom esztendős korában a rokonok vették magukhoz. Ezektől elkerült azután idegen emberek közé. Hadd folytassa az apja mesterségét, legyen tanítónő, mondták a rokonok és Lujza bekerült előkelő családokhoz, a hova bejáratosak voltak ifjú urak, akik vele nem tudtak egyetérteni és azért erről a pályáról is mihamarabb le kellett mondania. Uj pályát választott magának. Újat, olyant, a melynek egyenes útja van. Becsületes kívánt maradni. Önálló foglalkozást kellett keresnie és így lett a barna hajú kis leányból, aki időközben gyönyörű hajadonná fejlődött, virágárus leány. Otthon, szerény kis lakásán egy szorgalmas gyári munkás, egy lakatos is meghúzódott. A legény szép szál ember volt, aki került mindenféle tivornyát. Ha szabad ideje akadt, irt távol élő anyjának hosszú leveleket vagy dolgozott valami géprészen, a mitől nagyon sokat remélt. Ez a legény megszerette a kis Lujzát. Megszerette őt azzal a becsületes szerelemmel, ami csak a tisztességes emberek tulajdona. A szorgalmas munkás ember kiérezte a természetesen élő emberek ösztönével, hogy Lujza hozzávaló, hogy mindakettő eszményért küzd és nem önzésért. Lujza a becsületéért és függetlenségéért, ő a jövőjéért és öreg, beteges anyjáért. Lujzát az élet sok megpróbáltatáson vitte keresztül, ami azután tapasztalttá és okossá is tette. Jól tudta, hogy az életben nemcsak az érzelmek, hanem egyebek is számítanak és aki boldogulni akar ezen a sártekén, annak nemcsak indulatokkal, hanem főként tényekkel kell számolnia. Mikor esténkint belépett a kávéházba, nemcsak kötelező, hanem igazán barátságos és szives mosolylyal is viszonozta a bókokat, a tüzes, szerelmes szavakat és a szenvedélyes sóhajokat. De viszonzásul beérte egyedül a mosolylyal és csak ezzel. Még csak csalogató ígéretet sem tett. A lány tisztasága, a nagyváros beteges idegzetű ifjúságára hatással volt és senki egyetlen tiszteletlen szót sem mert még mögötte se mondani. A virágkosár minden reggel üres volt, a virágárus leány rézkrajczárjai pedig szaporán gyűltek halommá. A derék, szorgalmas legény szerelmét nem tudta Lujza visszautasítani. Érezte, hogy nem egymáshoz valók. Érezte, hogy mig őt nevelésre és a családi kötelék az értelmi osztályhoz vonzzák, addig itt a jövőről is kell gondoskodni és melyik diplomás ember venné őt feleségül? Lujzának semmi sem fájt jobban mint a tetetett mosoly és erőltetett ölelkezés, a mivel a jóravaló lakatos legényt megajándékoznia kellett. Ha együtt voltak, soha nem beszéltek a szerelmesek nyelvén, a jövendőről a praktikus emberek módjára beszéltek.- Én tizenöt pengőt keresek egy héten, te nyolcat; ez közel jár a száz pengőhöz. Jó lesz, ha édes anyámat is felhozzuk, hadd éldegéljen itt közöttünk . . . ' így beszélt Jancsi legény. Érezte a leány, hogy az ő frigye csak egy üzleti szerződés lesz. Egy este történt, a mikor Jancsi beteg anyjához utazott, hogy egy forgalmas utcában akarta Lujza keresztülszelni a nagy kocsi és emberáradatot. Egy száguldó fogat éppen abban a pillanatban rohant feléje, a mikor egy katona visszarántotta a leányt oly szerencsétlenül, hogy esésében kirántotta a balkarját. A leányt a katona nyomban elvezette a kórházba, a hol azután mindennapi vendége lett Lujzának. Egy faluból valók voltak, noha nem ismerték egymást. Segédjegyző volt a szomszédos faluban a katona
