Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-15 / 46. szám
2 SZINERVARALJA Állapotaink tehát e tekintetben tűrhetetlenek. Javítani kell rajtok! ' Éjjeli őrségünket nem egy ízben kifogásoltuk s nem egyszer mutattunk -rá, hogy rendeltetésének meg nem felel, de meg sem felelhet a mostani szervezete rriellett. Váraljának manapság is _sorbs1'éjjeli őrsége van. Minden háztól 'sorba kiállítanak egy ,,megbízható“ férfiút őrnek. De hogy ezen őrség meg nem felelő, mutatja legjobban azon nagyszámú éjjeli lopás, rendszerint betöréses lopás, amiről nap-nap mellett értesülünk. Sokan azzal igyekeznek a tömeges lopásokat megmagyarázni, hogy a város nagy területen fekszik s a legtöbb beltelek vége a határba ér, a honnan a tolvajok könnyű szerrel közlekedhetnek. Ez azonban nem elég ok. Szakszerű, állandó s díjazott őrségre van szükségünk, az ilyen őrség nagyobb jártassággal, több tapasztalattal fog bírni a logások megakadályozására s a megtörténtek kiderítésére. E mellett aligha fogna nagyobb áldozatokba kerülni, mint a mostani soros őrség. E terven egyébként gondolkozik is képviselőtestületünk nem egy tagja. Természetesen nagyban előmozdítja a tolvajok éjjeli működését a világitás- hiány. Az egész városban mindössze két- három lámpa van az utcán felállítva. De ezeket is magánosok állították és látják el. Pedig az utcák kivilágítása nemcsak ebből a szempontból volna szükséges és célszerű, hanem a közönség kényelmére is. Gondoljuk csak el, hogy valaki este végig megy a Kőutcán, amelyen csupán a Gönczy lámpája világit, milyen kellemes lehet az illetőre neki menni a sárrakásoknak, amelyeket legutóbb az utca sarának összekaparásából alakítottak a „közmunkaerők.“ Csendőrségünk munkája is nagyon megvan nehezítve a tolvajok kipuhatolá- sában s kézrekeritésében sajátlagos viszonyaink közepette. Az őrs legénysége folytán változik. Akik már-már megismerték az itteni lakosságot s jobban tudnák, hol kell nyomozni a bűnöst, azokat elhelyezik, kinevezik másuvá; a községi rendőröktől meg vajmi kevés utbaigzi- tást nyernek a psendőrök. Az Avasban a csendőrséget szintén nem érheti gáncs. Erejéhez, létszámához képest elegendő tevékenységet fejt ki. De teljes rendet csak úgy lehetne ott teremteni, ha az őrsök számát megket- tőztetnék. Ugyan áldásos volna Váraljára nézve is, hogyha legalább annyi időre emelnék fel a csendőrség létszámát, amig az itt és a vidéken grasszáló bünbandát teljesen kiirtanák. Ceterum censeo: szervezzenek Váralján mielébb állandó, díjazott éjjeli őrséget, hogy vagyonúnkat biztonságban érezhessük. x. Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága f. hó 11-én tartotta november havi ülését. Jelen voltak: Nagy László alispán mint elnök, Kende Zsigmond, Szuhányi Ödön, Böszörményi Sándor, N. Szabó Antal, Sántha Kálmán és gróf Károlyi György választott bizottsági tagok. Ilosvay Aladár, Kemény Alajos, dr. Serly Gusztáv, Kováts Béla, Ilosvay Ferenc, Kacsó Károly, Almássy Ignác, Várady Sándor szakelőadó bizottsági tagok. A Az alispán az ülés elején bejelentette, hogy a főispán betegsége miatt akadályozva lévén a megjelenésben, az elnöklés tiszte reá hárult. Az ülésen a tárgysorozatba felvett ügyeket minden vita nélkül tárgyalták le, úgy hogy az ülés déli 12 óra után véget is ért. A letárgyalt ügyekből felemlítjük a következőket: A kis szacellumra borzongató félhomály nevezedik. A lobogó láng csak a koporsó környékét világítja meg. A fehér karingbe öltözött két zsolozsmázó klerikus olyan, mint két kisértet. Komor arcuk vibráló fényben ragyog s tompán, egyhangúan hangzik, ajkaikról a zsoltár, mint mikor koporsót szegeznek be. — Miserere mei deus secundum magnem misericordiam tuam et secundum multitudinem miserationum tuarum dele iniquitatem meam! A kis házi kápolna zeg-zugai halk, mormogó visszhangra kelnek. Az egyik kispap idegesen tekintget szerte-szét. Fél. Alig két hét óta lakója a szemináriumnak. Lelke még félig a világé, a verőfényes, gyönyörűséges világé, melyet még az imént úgy szeretett. Felzaklatott lelke kergette ide ebbe a komor világba, mikor az ő ragyogó, szivárványos világa romba dőlt. Rövid^és régi a története: szeretett és csalódott. Őrizte, ápolta, a szellőtől és védte gyönge virágját s mégis letörte egy istentelen kéz. Meg sem merte csókolni. Félt, hogy a leheljeiével letörli róla az ártatlanság himporát s jött egy másik, ki kérlelhetlenül letépte, elher- vasztotta s aztán eldobta. Az eldobott virág meg akart halni, de ő megmentette. Minek mentette meg ? Miért nem hagyta elpusztulni? Csak azért, hogy látnia, éreznie kelljen, milyen nyomorult az a másik ehhez a nemes emberhez képest, kinek boldogságát, életét zúzta össze? Kétségbeejtő kínok közt, összetörve fuldoklóit: — Ne vess meg! Ne vess meg ! Nagyot lobban a láng, megrezdülnek a pálma levelek, éles léghuzat szalad végig a kis szentélyen. Mintha valaki kinyitotta volna az ajtaját. Az öregebbik klerikus mélyen el van merülve imájába. Nem először végez officiumot. Komoly áhítattal ismétli mély basszus hangján apszolmus végső versét: — Dele iniquitatum meam ! A másik is szeretne imádkozni, de nem tud. Úgy érzi, hogy lábujjhegyen közeleg valaki a koporsó felé. Hátán hideg borzongás fut végig. Hangja remeg, szive lázasan ver. Künn a folyosó vén kakukos órája éppen éjfélt üt. Minden ütéssel mázsás kalápács zuhan el agyára. Még egy kínos, félelmes, hosszú óra! A fele a vigilációnak ! Hosszú árny vetődik az oldala mellett felnyúló, aranyos dór oszlopra. Hátra akar tekinteni, nem bir. Nincs ereje hozzá. Szeme erőtlenül csukódik le. Lázas agya benépesíti a ravatal tájékát. Méltóságos alakok vonulnak el lelki szemei előtt. Püspökök fejükön infulával, kezükben pásztoraiéval; kötéllel övezett, durva csuhás barátok derekukon olvasóval, fejük felett glóriával; valamennyi átlátszó, mintha levegőből volna. Átszellemült tekintetüktől megfagy a vére. Dideregve, íogvacogva mormogja velük: — Miserere mei deus. A szellemek elvonulnak, a khórus utolsó, elmosódott ütemei már a másvilágból jönnek. Valahol a messzeségben megszólal egy láthatatlan orgona és búgva pianisszins kiséri az elható zsolozsmát. Rémes gyönyörrel hallgatja a bánatos, zokogó, ismeretlen tulvilági melódiát. Nem is egyházi zene ez már. A haldokló szerelem végtelen fájdalmának s az elmúlásnak motívumai búgnak, nyögnek benne. Hirtelen vakító fényözön kápráztatja meg szemeit. Ezer nap veri össze sugarait s uj jelenségek kelnek ki az aranytengerből. Bájos imádságra gerjesztő angyalalakok hosszú, fényes ____________________1904. november 15. ' Az alispán havi jelentése szerint szeptember j hóról átjött 1539, október havában beérkezett [ 2553, összesen 4092 ügydarab, amelyből a múlt j hóban elintéztek 2328 ügydarabot és igv hátralékban maradt 1764. Nagy László alispán indítványozza, hogy kerestessék meg a Szatmár — nagybányai h. é. vasút részvénytársaság igazgatósága, hogy a motoros kocsi közlekedést mielőbb léptesse életbe s addig is, mig ez megtörténnék, szerdai napon a szatmári gyorsvoatokhoz egy-egy vonatot állítson be. Az indítványt elfogadták. Nagykároly város beterjesztette a kövezed vámszedési jognak 1905. évi január 1-től 1907. deczember 31-ig leendő meghosszabbítására vonatkozó ügyiratokat. A közigazgatási bizottság az iratokat pártoló véleménynyel terjesztette fel a kereskedelmi miniszterhez. Felír a bizottság a belügyminiszterhez, hogy az erdődi kórháznál a jelenlegi 1 K 24 f napi kórházi ápolási dijat 1 K 44 f-re emelje fel, mert a kórház kiadásait a törzsvagyon megtámadása nélkül nem képes fedezni, pedig a kórház közszükségletet elégít ki. A közoktatásügyi miniszter tudatta a bizottsággal, hogy a vármegyében fokozatosan a következő községekben fog állami elemi népiskolát szervezni: Domahida, Szamosdob, Szat- már-Zsadány, Csenger-Bagos, Vetés, Nagy-Kolcs, Hirip és Oláhgyürüs, Komorzán, Tartok, Kányaháza, Bikszád, Avasujfalu, Mózesfalu, Lippó, Remetemező, Barlafalu, Nagysikárló, Alsóferne- zely, Nagybánya város, Lacíalu, Hosszufalu, Kovás, K.-Remete, Nagynyires és Somkutpataka. — Ezenkívül Szamosdob, Bikszád, Nagysikárló, Alsófernezely és Kővárremetén állami kisdedóvodákat fog szervezni. Minthogy ezzel a köz- igazgatási bizottság régi kérelme, a vármegye közönségének régi óhaja teljesül, a közigazgatási bizottság az állami iskolák szervezéséért és ez ügyben tapasztalt lelkes közbenjárásáért, köszönetét nyilvánította Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter, továbbá Halász Ferencz miniszteri tanácsos és végül Kristóffy József főispán előtt. Csanáloson postaügynökséget létesít a nagyváradi postaigazgatóság, mihelyt rendelkezése alatt fog áilani a fentartási költség. Körülbelül tehát újévkor életbe léptetik itt a postaügynökséget. j ködből szőtt szárnyakkal, átlátszó fátyol palásttal. Apró kezük csilingelő virágot hint az útra. Érzi a részegítő, mámoritó illatot mely csiklandozva járja át testét, lelkét. A menet közepén egy istennő lebeg. Tömeges, szelíd, tiszta, mint egy gyermek mosoly. Megismeri . . . 0 az . . . Szeme nem bírja meg a világosságot. Beleiül a csillogó, édes boldogságba. A fény arany- gomolylyá sűrűsödik. Az istennő rávetett, szelíd, fájdalmasan ragyogó szemeivel most is azt mondja, a mit akkor, a mikor utoljára látta: „Ne vess meg !“ Érzi, hogy kezén fogja és ő követi. A fényben nincs árny. Együtt emelkednek föl, föl a végtelenségbe. Megistenülve repülnek a végtelen űrben. Mind közelebb hallja a láthatatlan orgonát, a rekviem himnuszba csap át, harsogva szólnak a menny tubái, ofikleidjei, az égi karok nászdalt zengenek. A légvonat becsapja a szacellum ajtaját, lezuhant a magasból. Álom volt az egész. Égy másik álom az álomban. Csak a bűnbánati zsoltár ritmusai kopognak tompán, egyhangúan: miserere mei .... A két láng rávigyorog: fölébredtél ? A folyosó viszhangja rámordul: álmodtál! A halott pedig mosolyog csöndesen: most is álmodol! álmodjál tovább. És ő szót fogad a halottnak. Erős már a lelke, hogy tovább álmodja az élet álmát. .... És valahol a távolban íelszáradnak a bánatán virrasztó leányka könnyei; üdvözölten tartja ölelésre karjait, mert érzi, hogy ő visszajön. A. L.
