Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-08 / 45. szám
2 SZINERVARALJA 1904. november 8. goru' intézkedésekkel gyöngítse vagy legalább mérsékelje;: Angliában is ezek a rendszabályok előzték meg a népművelést. Ottan minden részegnek törzslapja van a hatóságnál és részegségben elkövetett tettek soha sincsenek enyhítő, sőt épen súlyosbító körülménynyel bírnak a büntetés kiszabásánál. A vasár- és ünnepnapok nem arra valók, hogy dáridót csapjanak a korcsmában, hanem igenis, hogy a hét fáradalmait kipihenjék. Ilyen intézkedések nálunk is szükségesek, ha oda akarunk jutni, hogy népünket a zülléstől, a magyarban hússá és vérré változott, de könnyen elfajulható nemes erkölcsöket a jövő nemzedék számára megmentsük. A vasárnap, ha már az áhitat számára meg nem menthető, mert nincsen már meg a köznép emberében sem a csodákban és vallás követelte földöntúli tüneményekben az a naiv hit, amely elemét képezi minden vallásnak, akkor adjunk neki kárpótlást a tudás segítségével. Világosítsuk fel a népet, ösmerje meg a földet, melyen lakik, ösmerje meg a saját törvényeit, szóval ösmerkedjék meg önönmagával. Ha majd az önismeretnek arra a fokára jutott, hogy olyan intelligenciának lesz a részese, amely képesíti majd arra a gondolkozásra, arra az eszméletre, hogy kiismerje az ő saját nemzeti karakterében rejlő kincsek megbecsülni valóját, majd akkor a haladás nem okoz a kormányzatoknak fejtörést. Hiszen a kormány az esetben, ha becsukatja vasárnap a dá- ridóknak szánt korcsmahelyiségeket, pálinkamérőt, igaz, hogy az államjövedék egy tekintélyes részét fogja elveszteni, de másrészt gondolja meg azt, hogy mit nyer vele, ha a nép a könyvtárakban találja a vasárnapi szórakozását. Ha ott a tanító meg a pap időről-időre népszerű modorban tudományos előadást tart, ha a nép tudni fogja, hogy az erkölcsöket önmagukért kell gyakorolni, nem pedig mert egy magasabb lénynek tesznek vele tetszetős dolgot, akkor milyen össze- hasonlithatlanul nagyobb nyeresége van az államhatalomnak. Visszanyeri azt az emberanyagot, mely értelmes, mely szorgalmas, mely példaképpen állhat az európai kulturnépek között. Mert bizony, ha főcél az állami pénzjövedelem, akkor nem is számíthatunk egyébbre, mint népünk lassú, de biztos elfajulására. így, ha nincs önálló gondolkodása, könnyen beleveti magát a szociálista agitátorok önző karmai közé, ahonnan nem oly könnyű a szabadulás. Pedig népünk már elég viszontagságon és megpróbáltatáson ment keresztül. Eleget érezte a saját, valamint idegen hatalmas nyűgét, itt az ideje annak, hogy azt a boldogságot is élvezhesse, a mit egyedül és kizárólag csak a tudás, az önismeret, az önbecsülés és önérzet nyújt. HÍREK. Kinevezés. 0 felsége a Király Kaután Miklós fehértemplomi kir. törvényszéki aljegyzőt Szinér- váraljára aljárásbiróvá nevezte ki. Az uj biró alkalmasint a büntető ügyeket fogja ellátni. Állását e hónap folyamán foglalja el. Eljegyzés. Dr. Vetzák Ede nagykárolyi ügyvéd Szatmáron eljegyezte Lengyei Endre földbirtokos leányát: Elzát. Anyakönyvi kinevezés. A m. kir. belügyminiszter Szatmárvármegyében, az ilobai járásba Halm,an Sámuel jegyzői Írnokot, anyakönyvvezető helyettesévé nevezte ki. Tiszti bemutatkozás. A tartalékos tisztek szemléje f. hó 4-én tartatott meg országszerte. A megyében tartózkodók Szatmáron jelentkeztek. Városunkból is több tartalékos tiszt vett részt a bemutatkozáson. A Loránffy egylet estélye. A közönségnek roppant nagy érdeklődése mellett tartotta Szatmáron m. hó 31-én este a Loránffy Zsuzsánna jótékony egyesület első ez időszaki estélyét. Az ev. reí. főgimnázium tornaterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, akik mind végig figyemmel halgatták a reformáció jubileuma alkalmára rendezett estélynek élvezetes műsorát. A megnyitó beszédet Domahidy István helyett dr. Böszörményi Emil tartotta s lendületes beszédben fejtette ki az egyesület célját, társadalmi hivatását. Utána Biky Károly esperes olvasta fel mélyreható tanulmányát a reformációról s annak történetéről. Mindkét szónokot zajos tapssal s éljenzéssel honorálták. Ezután következett az ünnepély egyik igen sikerült száma. Váradi Antalnak Ilóra cimü drámai költeményét szavalta Literáti Erzsiké kisasszony. Öntudatosan, megfelelő erővel és rendkiviil nyugodt, biztos hangon szavalt s a szavalatába fűződő gyönyörű szép, hangulatos muzsikát, mely Ernei József műve, a Fogarassi Juliska kisasszony pompás zongorajátéka szolgáltatta. Kapott is sok megérdemelt tapsot mind a két szereplő hölgy. A műsor negyedik pontja Osváth Esztike kisasz- szony éneke volt, Kerekes Erzsiké kisasszony zongora kísérete mellett. Farkas Imrének két poétikus versére Tarnay Alajostól készült hangulatos dalokat énekelt discrét hangon s igen finoman a szépen hozzá simuló kiséret mellett. Végül az urakból és hölgyekből összeállított vegyeskar énekelt el egy zsoltárt s ezzel a szépen sikerült estély véget ért. A szatmári jótékony nőegylet 50 éves fennállásának jubiláris alkalmából 1904. évi november hó 12-én esti V2 8 órakor a városi színházban nagy hangversenyt rendez, melyet l/2 10 órakor a „Pannónia“ dísztermében táncmulatság fog követni. Jegyek a concertre és a táncestélyre Szatmáron Lővy Miksa ur üzletében kaphatók. A hangverseny műsora: 1. >A sziklás bércek.» Mendelsohntól. Énekli a Férfi és polgári dalegyesület hölgyekkel kiegészített vegyes karban. 2. Ünnepi beszéd. Tartja: Dr. Fechtel János az egyesület főtitkára. 3. Élőkép. A Hit, Remény és Szeretet Allegóriája. Bemutatják: Csoboth Gizella, Leitner Margit, Lengyel Olga. — Körülöttök angyalok: Benkő Aliszka, Erdélyi Annuska, Fejes Margitka, Henter Pálma, Hermann Ella, Jankovics Ciluska, Lengyel Bel- luska, Mándy Margitka, Nagy Irénke, Nagy Gabriella, Szlafkovszky Nóra, Tankóczy Juliska, Unger Ibolyka, Vajay Margitka. 4. Siebel dala a Faust czimü operából Gounodtól. Énekli ; Soyer Ilonka a m. kir. operaház művésznője. Zongorán kiséri: Meder Mihály ur. 5. Ünnepi óda. Irta: Szabados Ede. Szavalja: Maróthy Margit, a Magyar színház művésznője. 6. Gara Mária éjieke. „Hunyady Lászlódból Erkel Ferencztől. Énekli: Soyer Ilonka művésznő. 7. »A királyné apródja.« Vígjáték egy felvonásban. írták: Heltai Jenő és Makkai Emil. Személyek : Bankár : Nagy Vincze. Bankámé: Lengyel Angela. Költő: Dr. Komáromy Zoltán. Gazdasszony: Veréczy Margit. Hadapród Lite- ráthy Erzsiké. 8V Árnyék keringő Dinorahból Meyerbertől. — Énekli: Soyer Ilonka művésznő. Cesarine zokogott. A tartásdij elmaradására gondolt, a szétfoszlott reményekre, a szükölködésre, mi im beköszön majd. Végre igy szólt: — A halálesetet be kell jelentünk. Az ajtóhoz közeledett. Férje hozzá ugrott, megragadta Cesarine karját és erősen fogta. — Eszembe jut valami .... Kissé izgett-mozgott, aztán közölte eszméjét nejével. Cesarine eleinte ellenkezett, majd pedig beleegyezett. A következő napon Viktor a községházán bejelentette, hogy Károly fia 10 hónapos korában meghalt .... A házaspár nyugodtan folytatta továbbra is látogatásait és egy alkalommal, midőn a kis fiút elvitték s ez sírni kezdett, a közjegyző idegesen számlálta elő a frankokat, hogy csak túladjon látogatásán. Első hónapokban arra is kiterjedt a figyelmök, hogy valamely szomszéd látogatásakor Károlyt másik szobába zárták; Senki sem sejtette a csalást. Boldogan éltek, másoktól irigyeltetve. A mint Marcel a szükséges kort elérte, felsőbb iskolákba járatták s ha szünidejét otthon töltötte, elragadtatással csüngtek minden egyes szaván. Marcel szorgalmasan tanulgatott, testben is izmosodott s matúrát szerezve, várta a katonaságtól behivatását. Jó akarattal gondolt nevelő szüleire és jóleső örömmel érintkezett velők, noha mélyebb érzelmeket nem igen táplált irántok. Azokra gondolt, a kiket tán több joggal nevezhetne szüleinek, a kiket arisztokratáknak vélt s nem oly parasztoknak, mint a nevelő szülei. Egyik napon, a szünidő vége felé, hintó robogott be az udvarba. Magas, öreg ur szállt ki: — Ejnye, hát rám sem ismer? — szólt mosolyogva, a mint a házaspár csodálkozó tekinteteivel szemközt látta magát. Nem is várt a válaszra. Megpilantotta, a [ fiatal embert, feléje fordult és aztán megindultan kérdezte: — Ön az, Marcel? — Az vagyok! — Verville vagyok .... Az ön ... . Viktor rémülten kiáltott fel: — Az Istenért ... az atya ! Cesarine dühösen förmedt az idegenre : — Mit akar ön itt? Minek jött? Hiszen ön azt mondta, hogy soha viszont nem látjuk egymást. Az idegen higgadtan felelt: — Azért jöttem, hogy fiamat magamhoz vegyem. Nemde, Marcel, velem jösz ? Bizonyos aggodalom fogta el a fiatal embert. Hirtelen azonban Verville karjaiba rohant. — Atyám, atyám! Végre látom önt. Verville lassan elfordult környezetétől. Mosolyogva szólt : — Látom, mi értjük egymást. Nos szede- lőzködjél, elutazunk. Cesarine felugrott. — Hogyan ? Utazni ? Ön Marczelt, fiunkat, akarja elvini ? — Az ön fiát? Úgy mondja, az én fiam ! Cesarine magánkívül kiáltott: — Az ön fia? Nem, én mindent elakarok mondani . . . Nem akarom, hogy elvigye . . . Férjének tekintete észre térítette. — Hogy akarja ön bebizonyítani, hogy ön az atya ? Verville mindezt a szerető szülők igaz sze- retetének tulajdonította s nem vette zokon makacsságukat. Majd néhány papirost mutatott: — Itt vannak a nyugták a Marcelért kapott pénzekről. Viktor szemeit a földre szegezte. — Vedd kalapod s felöltőd, Marcel, sietnünk kell. Marcel megindult. Csend lett. Aztán résztvevőén kérdé az idegen: — Az ön gyermekük meghalt ? Hallottam ... Viktor tompán felelt: — Igen, a mi gyermekünk meghalt . . . Marcel megcsókolta nevelő szüleit és nyugodtan mondta nekik az Isten hozzádot. — Viszont látásra, nemsokára irok. Aztán Verville karján elhagyta a házat... A paraszt emberek tört szívvel, csendesen maradtak vissza. Viktor hirtelen az asztalra nézett, a hol egy kis csomagot pillantott meg. Felbontotta. 5000 frank volt benne. — Nini — szólt - itt 5000 frank van. Cesarine nem felelt. Viktor is érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe s a boríték kihullott ujjai közül . . . . És mindketten keserűen zokogtak abban a házban, mely immár nekik üres és kihalt lett örökre. Francia után. H. M.
