Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-25 / 43. szám
(•Kifizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, Főszerkesztő: ^ A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. IIjOSVAY OTTScaST.Á.V. valamint előfizetési díjak Nyilttér soronkint 20 fillér. Felelős szerkesztők és laptulajdonosok a „SZÍNÉKVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Sziaérváraljára intézendök Mosjoloiiilv © mtiirton ItecUion. KABff TIHAMÉR dr. és KATONA SÁNDOR dr. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk--------------------.---------------7"'"''*---------------------—-----------—-------—-----—---------------------------------------- ' --------A kisember hitele és a garasos takaré= kosság. Nálunk még az ág is huzza a szegény- embert. Ha van valamelyes kis pénze, az egy-kettőre elmegy, ha égető szüksége volna egy kevés pénzmagra, nehezen jut hozzá. Megszűnt manapság már a hitelezésnek az a formája, mely szerint hitelezhető pl. oly kisiparosnak is, ki nem rendelkezik fényes üzlettel, nagyobb anyagi vagyonnal, hanem köztudomású és ismert az illető iparos becsületes és szorgalmas volta s igy egzisztenciája, boldogulása érdekében mindent elkövetni kell, hogy bár szerényebb összeggel is, de segítve legyen rajta. Pedig hány száz és száz pénzszűkében lévő, megszorult ember van országunkban. És mennyi közöttük a jóravaló, törekvő munkás ember. De hát gyéren telik a keresetből, nagy a família és enni muszáj. Támasza nincs, nem tudja, kihez forduljon, vagyha tudja: nem adnak, ürügyekkel, kifogásokkal hozakodnak elő, csak éppen azt nem mondják nyílt őszinteséggel a megszorult embernek: „Van, de nem adok, mert féltem a pénzemet.“ Utolsó reménysége volna még a kisembernek a bank vagy hitelszövetkezet. Sovány remény! A tömérdek számban lévő hitelintézetek nem folyósítanak derüre- borura kölcsönöket. Sajnos, a maikorban a bizalmat nem a személy erkölcsi oldaláról ítélik meg, hanem, ferde módon, a személy anyagi oldalról. A hitelintézeteknek egy ember nem elég, a kölcsönkérő- nek legalább is két kezessel kell bírnia. Ha már nagy ügygyel-bajjal felhajszolt két jótállót a megszorult, szegény ember, akkor még nem bizonyos a kölcsön megszavazása. A kezeseket, noha épp oly tisztességes, jóravaló emberek, mint a kölcsönkérő, kevésbbé „jók“-nak találják, kik nem nyújtanak elegendő garanciát a i kölcsön összegre. Az figyelmen kívül marad, hogy a ! kölcsönkérőnek a legbecsületesebb szándékai vannak. Azzal nem törő Inek a hitel- intézetek mogorva emberei, hogy mikép gondolkodik és érez a megszorult, jóra való, tisztességes ember, hogy t. i. némi pénzsegély révén boldogulása utján tudná egyengetni, volna kitartása, több munkát vállalhatna és végezhetne, jövedelmét ezzel fokozná s igy a nagyobb keresetéből pontosan és örömmel fizetné a kis heti vagy 1 havi rátákat. Hisz ha volna a megszorult kisembernek pénze, ha lenne valamije, mi értéket képvisel, de hogy fordulna intézethez pénzkölcsönért, szívesebben takarítaná meg azt az összeget, mit kamatokban és egyéb felmerülő költségekben megfizetnie kéne. Pedig nem is volna oly kivihetetlen, ■ legkiváltkép a vidéken, hogy elösmert becsületes, józan, törekvő s jóhirnévnek örvendő szegény kisembereket, ha meg- i szorulnak, valamelyes támogatásban, kisebb összegű kölcsönökben részesítenék. Mindjárt megváltoznának a mostoha rossz viszonyok, kettőzött szorgalommal, fokozottabb buzgósággal dolgoznék a segítségben részesült kisember, mert volna kitartása és nem feledkeznék meg kötelezettségéről a kölcsön visszafizetését illetőleg, hogy alkalmilag újabb támogatást remélhessen. Jellemző, hogy a szegény, szerényes eszközökkel dolgozó kisiparosnak, kiskereskedőnek hányszor kell hitelezni tehetősebb, jobb viszonyok között élő vevőinek s noha nagyon ráutalva lenne ezekre az összegekre, vár türelemmel ^(sokszor hónapokig), mig pénzhez jut. És neki mégis kell hitelezni, hogy megtarthassa vevőit, rendelőit. így jutunk aztán arra a pontra, mely megvilágítja azt a sokak előtt rejtélyesnek vélt dolgot, hogy a kisembernek mért nincs soha semmije, akár van sok munkája, akár nincs. Ha földhöz ragadt szegény az istenadta, nem mozoghat, mert nincs kitartása. Ha még sikerül kölcsönre szert tenni, az esetleges csekély hasznot elfizetheti kamatokban, mindenféle cimen felszámított költségekben. Szóval állandóan vehet kölcsönt s állandóan fizethet nagy százalékot az intézeteknek s emellett aztán éppen hogy éldegél máról holnapra. Ha pedig kissé tehetősebb az a kisiparos, hogy forgalmat csináljon, hitelez a vevőinek, a kik sokkal pontosabbak a rendelésekben, mint a fizetésben. így aztán A „Szinérváralja“ tárczája. Oh szív ! mi a te sorsod ? Szerelem ! . . . Oh szerelem! mi a végzeted Y Gyötrelem !. . . Oh ajk! mi az, mire vágyóiY A esők ! , . . Oh szerelem! te égi láng! S te csők! Utánnatok vágyik szüntelen Szomjas ajkam . . . gyötrődő szivem ! . . . Hoythor Annua ka. ¥ A király előtt. Hej, beh csak nagy ur egy király, még ha Szarnarkandban vagyha a kutyafejii tatárok közt uralkodik is. Ott talán még nagyobb ur, mint nálunk Európában. Bizonyisten szép s jó hivatal még a legapróbb királyság is és hozzá még örökös kenyér. A királyi jogok mellett azonban, királyi kötelességek is háramlanak a fejedelmi vállakra. A sok közül, ilyen királyi kötelesség, a királyi audiencia tartása is. A mi királyunk szeret az 5 hű magyar népével érintkezni, ügyét-baját nem csak meghallgatni, hanem ha csak lehet, azon segíteni is. Innen van, azután, ha köztünk időzik, gyakoriak a nyilvános audienciák. A nyilvános audienciának egyébként megvan a maga fontossága nemcsak a pörös atyafiakra, a kik a királyi trónnál keresik az igazságot, hanem a nagy, nagyobb s legnagyobb urakra is, kik vagy az előléptetést, vagy a kapott keresztet köszönik meg, nó már t. i. nem olyan keserves házi keresztet, a mit az emberek suttyomban a hátukon, hanem olyan keresztet, a mit ország-világ szemeláttára a mellükön szoktak nagy büszkén hordozni. Nagy Napóleonról följegyezte a história, ! hogy mikor audienciát adott, ezt oly nyugodt, valódi fenséggel, oly imponáló hatással tette, hogy hat láb magas emberek, csatákban megkeményedett hadfiak, vitéz generálisok, a kik I százszor szemébe néztek a halálnak, elfogulva, i csaknem reszketve állottak előtte. Nagy Frigyes ; ép oly kedélyes Fric volt az audienciánál, mint azonkívül. A körülményekhez mérten ép úgy eltudott tréfázni a trón közelében, mint akármelyik nyárspolgár a söröskancsó mellett. Nagy Péter muszkacár, már nagyon is muszkásan tartotta az audienciát. Akárhányszor megesett, hogy nemcsak egyeseket, hanem egész deputációkat is irgalmatlanul végig boto- zott, ha valami olyast találtak kérni, vagy mondani, a mi őfelségének nem tetszett. Nem is igen jártak hozzá audienciára. Hát ős Budavárában, hogyan történik az audiencia ? A magyar király bírja a fenség varázsát s azt a fejedelmi bű-bájt, mely meghat, lebilincsel s örökké felejthetetlenné válik. Az introdulcció az audienciához, a kabinet-irodában folyik le, a hol szintén egy magyar király — akarjuk mondani - egy magyarul király, de németül König nevű magyar ember, mint titkár viszi a főszerepet. Az audiencia napján azután nemcsak bent a palotában, hanem künn a palota előtt is, minden ünnepies szint ölt s nagy élénkség uralkodik. A fővártán, szemben a királyi palotával teljes díszben, kitűzött zászlóval áll föl a század; az őrök mindenütt megkettőzve; a nagybotu, pofonütött kalapu, vállszallagos portás, komoly méltósággal foglal állást arany sujtásos tógájában a kapu előtt. Senki ember fia be nem léphet azon az ő tudta nélkül. A lakájok fehér nyakkendővel, fehér harisnyában, csatos cipőkben, ezüst sujtásos frakkban, simára borotvált arccal paradiroznak. Pompás orruk, kitűnő szemök van, mesz- szirŐl megérzik, azonnal meglátják az igazi nagy urat s akárhányszor megesik, hogy nagyobbat bókolnak egy-egy szerény frakk, mint valami selyem-bársonyba bujt kis „nagyság“ előtt. A dolog nagyon egyszerű. Ez, holmi apró attaché, a szerb „Tako- vával“, vagy a bokkinkhinai „Krokodélussal“, esetleg a sandvichi „kapiolanj“ renddel, amaz pedig, valami nagykövet, vagy nagy herceg »gyapjúd“, nó már t. i. nem birka-, hanem
