Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-18 / 42. szám
2 SZINERVARALJA 1904. október 18. Akár ez, akár az lesz, bizonyára egy 12—15 évre kötött határidős üzlet, összekötve egy földzsaroló intézettel. Ott búza és búza fog teremni 15 éven át, aztán nem fog teremni semmi. Láttam olyan esetet is, hogy a bérlő pálinkamérést és szatócsboltot rendezett be, a munkásait nem engedte el soha a birtokról, úgy, Jiogy még a vasárnapot is ott töltötték. És tudom biztosan, hogy munkás arról a birtokról napszámot el nem vitt. Az esetek egész légióját tudván felsorolni, de ez a kettő is elég a tények megvilágositására. A földbirtokos osztály érdeke, hogy tegyen valamit ebben az ügyben. Pedig könnyen segíthetne ezen a bajon. Számos bérlet kiadó ebben az országban. Csak egyszer határozzák el a birtokosok, hogy csak olyan bérlőkre reflektálhatnak, kik gazdasági tanintézetet végeztek, vagy akik igazolni tudják, hogy legalább 15 éve bérlők. Ha ezt az egyszerű eljárást követnék birtokosaink 20 év múlva nem volna olyan gazdája ennek az országnak, ki ne volna méltó arra, hogy számottevő legyen a gazdatársadalomban. Akkor aztán bátran kiléphetünk, mert egyek leszünk testben és lélekben. Még csak pár szót. Azt mondják a birtokosok: mindegy, hogy ki a bérlő, hisz a szerződésben a legpontosabban körül van írva a gazdálkodási rendszer. Hát ez igaz. Ezzel is úgy vagyunk, mint az egyszeri asszonynyal, ki a ruhát lógatta az udvarra. Az ura mondja: minek teszed oda. Ellopják. — Te csacsi, felel az asszony: hiszen meg van olvasva minden darab, hogyan lophatnának belőle. Látott már valaki bérszerződést, melynek minden pontját megtartják? En nem. Nehéz sor az, midőn a gazda tönkre megy és kereskedő akar lenni. Megmentett vagyona roncsaival a könyörületességre számit, hogy tőle vesznek a régi tisztelők. A tisztelet csak a vagyonnak dukál, a szegénységet kikerüli. A gazdán csak a gazda segíthet. Úgy rémlik előttünk, hogy fogy a fóka és sok az eszkimó. Gabna- kereskedők és szatócsok, uzsorások és elcsapott bankigazgatók, szenzálok és közvetítők, hóditó hadjáratra indultak. A pénz nem elég, több pénz kell, a tisztelet, becsület fogytán van, helyre kell állítani, a vevő okoskodik, az eladó okoskodik, a kereskedő lusta a munkára, neki tehát a föld kell ; az érzéketlen, az nem érez, kerüljük meg a népet, annak még nem fáj a háta és adjuk a bért előre, tán még diszkontot is kapunk. A földbirtokos osztályon múlik, hogy igy legyen vagy ne legyen igy. A takarmányhiány pótlása. Az országszerte beállott takarmányhiány következtében fellépett bajok elhárítására nagy segítséget látunk abban, hogy megismerhetjük azon módokat, a melyekkel kisgazdáink magukon segíthetnek. Ezen módok abban állanak, hogy a rendes gazdasági viszonyok között fel nem használt vagy kevésbbé fontos célra fordított növények mellékterményei takarmányozási célra helyesen felhasználtatnak. Ilyen melléktermények a szöllőtörköly és a dohánysarjak. A szöllőtörkölyt lehet etetni frissen, kifőzve, besavanyítva és megszáritott állapotban. A három első állapotban szalmaszecskával kell keverni, szárított állapotban pedig megdarálva használható fel. Megjegyzendő, hogy a szárított szöllőmag ér legtöbbet, mivel a bogyóhéj keveset ér, a kocsány pedig tápláló erőt alig tartalmaz. A szöllőmagot úgy kell kiszárítani, hogy a törköly vasvillával szétszaggatandó s igy meglazítva szellős helyen kiterítendő. Igen természetes, hogy a szárítás csak jó időben s többször megforgatva, tehát kellőleg gondozva sikerül. A törkölyt épp úgy kell savanyítani, mint a káposztát, nagyban kiíalazott vagy ialazatlan vermekbe, kicsiben kádakba erősen le kell gázolni és leföldelni, hogy a levegő hozzá ne jusson. A leföldelés előtt azonban szalmával vagy gazzal behintendő, hogy a föld a törkölyre ne essék. A friss törkölyből egy kinőtt marhának juhnak 1, sertésnek '/a kilót lehet adni. A kifőzött törkölyből sokkal kevesebb tápanyag- tartalmánál fogva 2-3-szor annyit meg lehet etetni, mint a friss törkölyből. A megszáritott szőlőtörköly mindenestől, t. i. a kocsány, bogyó és szőlőmag együttvéve is megdarálható, de mivel a tulajdonképeni tápanyagot a szőlőmag adja, az e célra alkalmas kirostálással az előbbi alkatrészektől elválasztva s megdarálva, eredményesebben használható fel. Ez utóbbi oly értékes takarmányt szolgáltat, hogy csaknem a korpával felér. A megdarált szőlőmaghoz ugyanannyi korpa adandó, mint a mennyi annak súlya. A dohánykacsok és safjak oly módon használhatók fel okszerűen takarmányozási célra, hogy a dohány földön a kórók meghagyandók, mely esetben azokon késő őszig sokkacs és sarjulevél fejlődik ki s ha ezeket a dér megcsípi, aggály nélkül lehet a juhokkal s rideg marhával a tél beúltáig legeltetni. A takarmányhiányra való tekintettel a pénzügyminiszter ur folyó évi szeptember hó 11-én 82.223. szám alatt kelt rendeltével kivételesen megengedte, hogy a jövedéki szempontból kifogás alá nem eső dohánytermelők a dohánykórókat téli legeltetés céljából külön engedély kikérése nélkül meghagyhassák. HÍREK. Doktorrá avatás. Kuba Tihamér, lapunk egyik felelős szerkesztőjét, a múlt héten avatták föl a jogi tudományok doktorává a budapesti tudományegyetemen. Esküvő. Ma (18-án) d. u. 1 órakor tartja esküvőjét dr. Kőszegi Armand Szatmáron Klein Lenke kisasszonynyal, Klein Rudolf apai föld- birtokos és neje Markovics Fanny leányával. Vármegyei közgyűlés Szatmárvármegye törvényhatósága e hó 13-án Nagykárolyban rendes őszi közgyűlést tartott. A szatmári vonat késése folytán mintegy 7 kerület bizottsági tagjai egy Levél egy elárvult barátomhoz. Letűnt szép csillagod, sötét éj borúi rád, Hajnalhasadását mindhiába várnád, Hiába remélnédvA madár dalába Nem cseng az 0 szava te mondhatlan árva! Láttál-e korán nyilt pompázó virágot, A minek gyökerén titkos féreg rágott, A mely pompájában illatárt lehelve A napsugarában boldogságát lelte ? , S egy harmatos reggel elhervadt, elszáradt Siratta a kis méh, könyezni elfáradt . . . Ez volt az ő élte: Korán elhullt virág . . . Nyugtot bús szivednek, jó barát, mondd mi ád! ? Van-e Gileádnak balzsama, gyógyírja A mi sújtott lelked feledésre bírja!? — Feledni?! Sok volna! Nem, nem ezt akartam írni jó barátom! Ez nem volna balzsam, Vagy ha gyógyír volna, nem kellene néked: Nem lehet feledni egy jó feleséget! - Legyen ír számodra kényeidnek árja Hisz’ a ki sírni tud, nem egészen árva. A könyapadással az idő is eljár, S a végtelen keserv lassan, lassan elszáll. Enyhül a fájdalom : a hit szent malasztja A mit a sors el vett, nyugtod, visszaadja, A hit, az erős hit hogy e földi élet Lent a sír ölében nem, nem érhet véget! Ott fent, szebb hazában, a hol nincs bú, bánat, Ott leled fel, igen, igazi hazádat! Ott azt, kit szerettünk, a kinek szemében Itt e föld rögén volt boldogság, menny, éden, Keblünkre öleljük, egyesülünk véle, Igaz örömünknek nem lesz soha vége. Ez a hit tápláljon, védjen, erősítsen, Gileádbalzsamúl ezt adja az Isten. — Szíved mély fájdalmát érzi szívem, lelkem De vigasztaló szót hiába kerestem. Megreszket a toliam, szemem könybe lábad... Lelkem vigasztaljon, hisz ott van te nálad. Nagybánya. lnc*e Lajos. „rövid ruhás kis leányok“ kattegoriájába sem tartozik, mégis 3 — 4 „udvarlóval“ bir, akik mint hátul gomboló vitézek ugyancsak a maga módjukhoz képest „teszik a szépet“. — Ugyanis mindenkor haza kisérik Emmikét az „óvodából“ egész hazáig. Egy ízben véletlenül szemtanúja voltam egy idilli jelenetnek. Egy „kis vitéz“ fekete cukrot szopogatott, a mit a kis Emmike is nagyon szívesen megcselekedett volna. Egy darabig piciny kis száját kitátva, piros nyelvét szopogatva, csak kiállotta a próbát, de mikor már annyira ment a dolog, hogy „udvarlójának“ nemcsak szája szélei, hanem mindkét orcája is tanúságot tett az édesség jó és fekete voltáról, nem állhatott ellent a vágynak és ? Azt gondolják kért ? Nem! — Jó az a cukor ? — kérdé. — Nagyon jó ! — Majd én is veszek, csak haza érjünk; kérek a mamától 2 krt, de neked nem adok ám! — Miért nem adsz ? — Mert te sem adsz ? — Hiszen nem kértél. Itt van! Oh ez nagy darab, csak felét add ide. Hát törd el. — Nem bírom — Aha, majd igy ni — ezzel a kis fiú piros kis szájába vette a darab fekete cukrot és hófehér egér fogaival egy pillanat alatt ketté harapta azt; hanem hát akkor meg az a malőr történt, hogy kövér ajkához ragadt az elvált darab. — No vedd el . . . Képzeljék csak, ha nem láttam volna, el se hinném — az én csintalan Emmikém nem a kezével, de ajkacskáival nyúlt még pedig oly mohón a kínált édes darab után, hogy bizony nemcsak a két legártatlanabb ajkacska, de a két piros orcácska is ugyancsak összeforrt; el annyirra, hogy ott maradt a cserének ugyancsak látható nyoma. Higyjék el, hogy a 6 éves leányka erre az incidensre oly piros lett, mint a nyiló rózsa, mikor látta, hogy elmosolyodom. — Mi lelte a képedet ? - kérdezte otthon a mama. Az óvódás bácsi mert jól viseltem magamat — adott chokolade-bonbonsot — felelte a kis leány. — Nos ? Ki tanitá erre ? A hölgyek nagyon könnyen és gyorsan barátkoznak. Első látásra megszeretik egymást, másodikra te-tu lesznek, harmadikra már kisebb- nagyobb bajukat közlik negyedikre ezt, vagy azt a nagy „titkot“ is elmondják, persze úgy, hogy „köztünk maradjon“, ötödikre . . . Nos ? A legcsekélyebb megjegyzés, nyilatkozat, a mi által tán sértve érzik önállóságukat, képes a nagy barátságot egyszerre! lerontani, megszakítani. Ha nők lennének rendőrök bizonyára kevesebb lopás lenne a világban; mert a nőnél élesebb látású és ügyesebb szemlélő, kutató nincs. Mindent látnak, mindent hallanak, még pedig akkor legjobban, mikor gondoljuk, hogy no most épp nem hallotta, vagy látta. A legnagyobb társalgás között próbáld meg, a legjobban csevegő nőt dicsérni, egyes jó tulajdonait kiemelni: biztos lehetsz, hogy meghallja és legelső alkalomkor tapasztalhatod kegyeit ! Vagy ellenkező esetben boszuját és haragját. Ezt mondják a legnagyobb lélekbúvárok, a kiknek módjukban volt a hölgyek ezenkivüli megfigyelő tehetségét kiismerni. Ezek után, mert magam is elismerem, hogy a hölgyek általában roppant nagy lélekbúvárok éa ember ismerők, többet nem merek felhozni félvén attól, hogy igy is kimondják a kemény szentenciát, befejezem elmeíuttatásomat, még pedig abban az erős hitben, hogy nyájas olvasóim között egy sem találkozik, a ki a felhozott hibákban szenvedne ! T. a. v.
