Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-13 / 37. szám
2 SZINERVAR ALJA 1904. szeptember 13. például a kartel utján történt áremelés arányában van e a termelési költségekkel és nem juttat a fogyasztó rovására jogtalan nyereséget a termelőnek. De bármint álljon is a dolog, annyi kétségtelen, hogy a törvényhozás a karteleket összetett kézzel nem szemlélheti. A gazdasági életnek olyan jelenségei azok, amelyek kóros állapotra vallanak. A törvényhozásnak kötelessége a karteleket segíteni azon törekvésükben, hogy a kóros állapotokat megszüntessék és viszont korlátoznia kell olyan irányban, hogy azok újabb anomáliáknak forrásai ne legyenek. A kartel ellenségei azon álláspontra helyezkednek, hogy az államhatalom, tiltsa meg azok kötését, mert erkölcstelen és föltétlenül káros intézmények. Ámde helyesen gondolkodva az álláspontot nem fogadhatjuk el. Egyrészt azért sem, mert hiszen a kartelek eltiltása úgy sem vezetne eredményre. Egyáltalában nem gátolná meg azok keietkézését. Az államhatalom megtagadhatja tőlük a jogsegélyt, de nem akadályozhatja meg a termelőket abban, hogy közös megegyezéssel az áruk árát felemeljék, de ez utóbbi igazságtalan volna olyan esetekben, midőn a féktelen verseny az árakat a minimálisra szorítja. De másrészt a törvényhozás nem foszthatja meg a termelőket azon fegyverüktől, melyeknek segítségével a túltermelés és verseny hátrányaival szemben védekeznek. Már pedig a kartelek eltiltása minden ilynemű védekezést lehetetlenné tenne, azon esetben, ha az ilyen tilalomnak a hatóság egyáltalában érvényt tudna szerezni. Szociálpolitikai szempontból tehát sokkal célszerűbb és helyesebb, ha a törvény- hozás a karteleket elismeri, megengedi, mig egyrészről jogsegélyben részesíti, másrészről azok létesülését és működését olyan garanciális intézkedéshez köti, amelyek a visszaélések megakadályozására alkalmasak. Ezen álláspontra helyezkedik az uj kartel törvénytervezet is. A karteleket a nyilvánosság ellenőrzése alá helyezi, azoknak megalakulását nyilvános jegyzékbe való bevezetéstől teszi függővé. Azon kívül több intézkedést tartalmaz, melyekszociálizmus képviselői a munkások nagy tömegére támaszkodva, szépen kigondolt és megrajzolt társadalmi rendszerüket erőszakosan, egyszerre akarták megvalósítani. Ámde ezen fellépésük ellenkezett a természetes fejlődés rendjével, mert nagy felbuzdulásukban mint minden bajnak forrását a gépeket és gyári berendezéseket akarták megsemmisíteni, tehát megakarták akasztani a haladást és fejlődést, a helyett, hogy az ezek következtében megváltozott uj viszonyokhoz igyekeztek volna alkalmazkodni. Természetes, hogy ezen velleitás számba menő mozgalom eredménytelen maradt. A szocializmus nagyot haladt fejlődésében, midőn az utópia köréből kiemelkedve, tudományos alapra helyezkedett. A tudományos szocializmus megteremtője: Marx Károly a nagy német szocialista, a szociálisztikus eszméknek legkiválóbb képviselője, kinek nevéhez fűződik a 19-ik század második felének minden társadalmi mozgalma. Az ő tanításai voltak azok, amelyek a szocializmust az ideáloknak és ábrándoknak süppedékes talajából kiemelték és a tudomány által épített biztos alapra fektették. A Marx tanításai voltak azok, amelyek a legkiválóbb elméket készítették a szociális tanokkal való foglalkozásra, készítették az ő eszméinek fejlesztésére, helyesbítésére és a tévedései ellen való küzdelemre. Marx legfőbb érdeme az, hogy szakítva az eddigi összes filozófiai rendszerekkel a történelmi jelenségek okainak egy - az eddigiektől teljesen eltérő magyarázatát adta. Egy egészen uj bölcsészeti rendszert teremtett. Ezen filozófiai rendszerből levezetett következtetéseivel igazolta a szocialista tanításait és igy azokat a tudománynek célja, hogy a kartelek tagjait megóvják a többi tagok kijátszásától és a fogyasztó közönséget a kizsákmányolástól és az esetleges bojkottoktól. Hogy e törvény mennyire fog megfelelni rendeltetéseinek azt majd a gyakorlat mutatja meg. Az elérendő eredményt első sorban intézkedéseinek lelkiismeretes végrehajtásától függ. HÍREK. Pápai kitüntetés. X. Pius pápa magas kitüntetésben részesítette a jubiláló egyházmegye nagyérdemű főpásztorát: Meszlényi Gyula püspököt. Az ő egyházi nagy érdemei elismeréséül római gróffá és pápai trónállóvá nevezte ki. Meszlényi püspök aranymiséje. A szatmári egyházi hatóság legutóbbi körlevelét Kádár Ambrus dr. püspöki helynök adta ki, a melyben elrendeli, hogy aranymisés íőpásztora ünnepét az egész egyházmegye ünnepelje meg. A püspökség székhelyén 17-én lesz az ünnepélyes isteni tisztelet, mig a különböző plébániákon 17-én az esti harangozás után negyedóráig fognak az összes harangok szólani, jelezvén a főpásztor aranymiséjének napját; 18-án pedig hálaadó isteni tisztelet lesz. A jótékonyságáról hires, népszerű főpapot félszázados jubileuma alkalmából városunk is üdvözölni fogja. Eljegyzés. Asztalos Sándor, a szatmári „Gazdasági bank“ ügyvezetője eljegyezte Korom Mária úrhölgyet. Rendjelviselési engedély. Őfelsége a király megengedte, hogy Harácsek László pénzügyi főtanácsos a japáni Szent-kincs-rend II. osztályát elfogadhassa s viselhesse. Az uj zsidó templom. Szombaton és vasárnap az újévi ünnepeken már az uj zsinagógó- ban dicsérték az urat a szinérváraljai jámbor hivők. A templom még nincs teljesen készen. Ideiglenesen annyira rendbehozták, hogy a nagy ünnepek alatt, melyek szeptember hóban vannak, lehessen abban imádkozni. A régi templom nemcsak nem képes befogadni az ünnepi hivők nagy seregét, de rozoga állapotánál foga a köz- biztonság elemi követelményeinek sem felel meg. Ez az oka annak, hogy a még nem teljesen befejezett templomot használatba vették. Nagy az öröm izraelben. Büszkén tekintenek az uj zsinagógára, mely hatalmas szép épület, egyike a község legszebb és legnagyobb épületeinek. A hitközség, bár annyagi viszonyai nagyon szükesek, nem kiméivé semmi áldozatot, úgy szólván semmiből építette fel a gyönyürii zsinagógát, melynek építési költségeit a hivők a legrövidebb idő alatt és igazán példátlan áldozatnak vértjével ruházta fel. A Marx-féle filozófia a történelmi materiálizmus, a történelmi anyag- elviség néven ismeretes. A történelmi materiálizmus legfőbb tétele az, hogy az összes társadalmi jellenségeket kizárólag gazdasági okúkra vezeti vissza, mig ellenben egyéb, úgynevezett eszmei tényezőknek, ! nevezetesen vallás, erkölcs, művészet, bölcseletek a társadalom fejlődésében semmi szerepet sem juttat, ezeket csupán a különböző gazdasági szervezek visszfényének tekinti. A történelmi materiálizmus kétségtelen érdeme, hogy felismerte, miszrrint a társadalmi alakulásokat nem csinálják, mert a társadalom magától fejlődik és hogy ezen fejlődésnek a gazdasági erők és jelenségek a legfőbb rugói. Ez által kétségtelenül, az előbbi felfogásokkal szemben, egy határozottan tudományos magyarázatát adta az emberi haladás jelenségeinek. Ámde a tört. mat. legalább azon alakjában amint azt Marx tanította, óriási hiba és túlzásba esett, midőn a gazdasági erők hatásának olyan kizárólagos voltát mereven hangoztatta. Mert kétségtelen, hogy az ember lelki élete, ideg- rendszerének és szellemének működése a társadalmi fejlődésben igen fontos szerepet játszik. Legfényesebben igazolja ezt épen maga a szoc., mert még nem látott olyan mozgalmat a történelem, amely olyan hatalmas eszmei fegyvertárral dolgozott volna mint a modern szociálizmus. Marx tanainak fejlesztői és magyarázói már igen sokat engednek ezen felfogásnak merevségéből és bár ők is abból indulnak ki, hogy az emberiség történetében az anyagi viszonyok játszák a főszerepet, a szellemi és eszmei elemeknek is mindinkább nagyobb fonkészséggel fogják összeadni. Minthogy a hitközségnek semmi vagyona nincs, az építési költségek megszerzése úgy történik, hogy az egyes ülőhelyeket pénzért eladják. Az ülőhelyekből igen jelentékeny összeg fog begyülni, melyet az ülőhely tulajdonosok évi részletekben 10 év alatt befizetnek. Mindenki készséggel vásárolt ülőhelyet, pedig egy drágább szék ára 400 koronát is kiteszen. Mindenki büszke, hogy része lehet az Isten díszes hajlékában. Nagy elismerés illeti meg a templom »építés kezdeményezőit és vezetőit, mert első sorban az ő érdemük, hogy rövid néhány hónap alatt előtermett a hatalmas templom, mintha csak a földből nőtt volna ki. Pénteken délután búcsúzott el a hitközség a régi templomtól, amely 100 esztendősnél is régibb és amelyben még a mostani hivők ősapjai dicsérték az Urat. Benedikt J. főrabbi szép beszédben méltatta azon esemény jelentőségét, midőn a hitközség uj templomába átköltözik. Az uj templom ünnepélyes felszentelése egy pár hét múlva fog megtörténni, amikor az építés teljesen be lesz fejezve. A hatóság szombaton délelőtt megvizsgálta az uj templomot, hogy a közigazgatási követelményeknek megfelel-e ? Mindenesetre sokkal tapintatosabb eljárás lett volna, ha ez a vizsgálat egy hétköznapon történik meg és nem az istentisztelet ideje alatt. Emlékeztető. A „Szinérváraljai szegénysorsu iskolás gyermekeket segélyző egyesület“ választmányi ülését f. hó 14-én d. u. 4 órakor tartja. Templom ünnep Apában. Az apai gör. kath. templom újonnan és csinos terv szerint épített tornyára f. hó 4-én húzták fel a gömböt és keresztet kellő ünnepségek között, de a mely aktus mégsem volt politikai pikantériában szüköl- küdő. Ugyanis a helybeli egyházi korifeusok elrendelték, hogy a gömb a „gotterhalte,“ az „apai román nemzeti dalnak“ hangjainál huzassék fel. Ámde a mint a gömb mintegy feleutját megtette a hazafias szatmári mesterlegények kimondták, hogy a gömböt föl nem teszik a mig a gotterhalte el nem hallgat s igy a „román nemzeti dal“ elnémult. Annál inkább zengett aztán mikor helyén volt a gömb s nem tarthattak a mesteremberek letromfolásától. Ugyde, a magasban másként végeztetett, mert a szokásos pohárköszöntőt magyar nyelven Wéber János szatmári bádogos mondta messze hallható hangon : „imádott magyar hazánkra, annak honszerető népére s egyedül azokra, kik az igaz magyar hazafiakat szeretik.“ No, de erre már „csak azért is“ újra kitört a gotterhalte és zengett mig az éj beállt. Már most mondja valaki, hogy nem halad a világ! Apában is van gotterhalte affér és szociálizmus. Ez már csak elég bizonyság arra nézve, hogy köztünk van a müveit nyugat. A Szatmár Vármegyei Takarékpénztár árucsarnokát már sokan ismerik, tudják, hogy az múlt hó Szent-István király napján meg lett tosságot tulajdonítanak és igy megtartva Marx elméletének helyes tételeit, annak túlzásait nyírséklik, kinövéseit megnyirbálják és a valósághoz igen közel juttatják. A szociálizmus abból indul ki, hogy épen az anyagi, a gazdasági érdekek hatása alatt a történelem tulajdonképen osztályharcokból áll, amelyeknek következtében a történelem folyamán létezett összes eddigi társadalmi rendszerek csupán az egyik, az uralkodó osztály érdekeit szolgálták a többiek rovására. A szoc. célja az osztályharc megszüntetése és egy olyan társadalmi rendszer teremtése, amely minden osztálynak érdekeit egyaránt szolgálja és a melyben egyik osztály sem nyomja el és nem zsákmányolja ki a többit. A jelenlegi osztályharc a tőkés osztály és a proletár osztály között folyik. Ezen harcnak tehát gazdasági jellege van. A szociálizmus, hogy az osztályharcból előálló hátrányokat megszüntesse, elsősorban egy gazdasági reformot céloz, még pedig olyan formán, hogy úgy a földet, mint egyéb tőkét, nevezetesen gépeket gyárakat és egyéb felszereléseket kivesz a magánosok kezéből és azokat egy központi, állam- hatalom kezelésébe adja, amely azt az egész, a társadalom érdekében kezelje úgy, hogy a munkában mindenki részt vegyen, de egyszersmint a gazdasági termelés által létrehozott javakban és előnyökben mindenki részesüljön. A szoc. a teljes társadalmi szabályozottságot hirdeti. A fejetlenségnek, a szabad versenynek, az egymás ellen folytatott élethalál harcnak megszüntetését célozza. Ne az legyen hatalmasabb a ki erősebb, hanem, hogy az élet örömeit a gyengék, a szegények is élvezhessék.