Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-05 / 27. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁSI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 20 fillér. . MegjeXeu-iXt o lap zxa.jLxic3.oxx ltoclcíoii. Főszerkesztő: XIiOSVAT G-TTSSSZÍTÁV. Felelős szerkesztők és laptulajdonosok Kaba Tihamér és Katona Sándor dr : A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Sziaérráraljára intézendűk. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Gyiimölcsészetünkről tekintettel az Avas érdekeire. Ajánlva nagys. Molnár István kir. tanácsos gyümölcsészeti miniszteri biztos és kir. tanfelügyelőségünk figyelmébe. (Folytatás.) A múlt számban Szinérváralja érdekeiről gyümölcsészeti szempontból nem tartottam ez alkalommal szükségesnek bővebben szólani, mert itt már látták az igyekezet némi jeleit, melyek jó például szolgálhatnak a figyelő termelőknek, de az Avas érdekeiről gazdasági és közerkölcsi, valamint magyarnemzeti szempontból is igen szükséges és hasznosnak találom elmélkedni s szerény nézeteimet úgy a miniszteri biztos úr, mint megyék tevékeny tanfelügyelőjének figyelmébe ajánlani. Valószínű, hogy nézeteimet általában nem fognak helyeseknek elismerni, vagy legalább is ma nem, de én megvagyok azok helyességéről győződve, valamint arról is, hogy ha ma nem is, de egy nem messze jövőben megvalósulnak azok, mert az Avasba csak is az általam kijelölt utón lehetne a szükséges gazdasági és elromlott közerkölcsi állapotokat fokonként javitani. A nagy Avas, melynek 15 községből álló, legnagyobb részt csakis gyümölcs és szőllőtenyésztésre alkalmas, változatosan szép tájéka van, megérdemli, hogy a magas kormány figyelmét magára vonja, és ha magára vonni nem képes, megérdemli azt, hogy annak szegény, tudatlan, elhanyagolt népe, eddig csak fejőstehene és létfen- tartója volt s ma csak bizonyos kiváltságosoknak, az arra hivatottak által ajánl- tassék a magas kormány jó akaró figyelmébe, hogy abból ne csak azok gyarapodhassanak a kik szegényitik, de önmaga is erősödjék, felvirágozódjék, hogy ezáltal Szinérvaralja piaczára és kereskedelmére jótékony befolyást gyakorolhasson. Kívánatos lenne ezokból ezen vidéknek egy szakértő általi bejárasa és ez nem lehetne más mint elsősorban is az országos gyümölcsészeti miniszteri biztos úr, a ki meggyőződjék arról, hogy milyenek ott a jelen viszonyok s erről jelentést tegyen s tapasztalást szerezve, bizonyára helyeselni fogja azon állításomat, hogy az Avas lehetne hivatott nem csak szatmár megyének, hazánknak, de a külföldnek is gyümöl- csészetileg egy kincses tárháza. Ennek a szép Avasnak mainap egészen elvadult, máskülönben jóvá idomítható, szép termetű oláh népe, lakossága, a gyümölcsészet, szőllészet és faiparban, faragásban, fűzves^zőtenyésztés, kosárfonásban való kiképeztetése által, úgy magyar nemzeti, mint humanitási, köz- erkölcsiségi tekintetében lenne megnyerhető s kimenthető volna jelen elposványosodott és abból más utón soha ki nem emelhető, erkölcstelen az egész megyére még az államra is káros helyzetéből. Mert egyszer-másszor jók a mostani művelődést előmozdító eszközök is; végrehajtók, csendőr, tömlöcz s ehez hasonlók, de végtére is gondoskodni kellene már más javító , módokról, olyanokról, melyek nem a köz- ! vagyonosodás és közerkölcsiség kárára, de ellenkezőleg annak gyarapodására, hasznára szolgálnak. A magas kormánynak bármily élénk I képzelődése mellet sem lehet fogalma az ottani állapotokról, a melyek mai napig is 1 csak arra jók, hogy az avasának az uzsorások, végrehajtók martalékaivá váljanak, | törvénykezésnek, közigazgatásnak költséges munkát okoznak, mely jelenségek | mind együttesen az elszegényedés és rósz erkölcs előmozdítói. Mind-e bajok megváltoztatásával alig törődik valaki, maga a lelkészikar sem, kik között a három református magyar lelkészeket kivéve azt tartják „boldogok az együgyüek.“ Már pedig a lelkészi karnak Tenne első kötelessége olyan helyen, mint az Avas, a népnek jópéidával be- mutattnia kertészet, gazdasági és erkölcs- nemesitő hasznosságát, mint a hogy ezt az avasujvárosi lelkész Széli György kézzel- foghatólag is bebizonyítja, válogatott nemes ; gyümölcsös kertjének jövedelmezőségével. Itt az ideje annak, hogy e káros kinövéseket minden utón és módon és eszközökkel nyesegetni kezdjük. A „Szinérváralja“ hetilap ha egyebet sem tenne, csak az Avas érdekében működnék, áldást hozólag megtehette az ő lét- jogosultságát, s bárki legyen az, a ki ez érdekben felszóllal, az oly hathatós munkát végez mint az egy helyre csepegő viz, melynek végre is megértik szavát azok a rideg keblek, melyek ezen igen Á „Szinérváralja“ íárczája. Idegen forgalom és bikaviadal. Van Budapesten egy intézmény, melynek neve „Idegen íorgalmi vállalat“, rendeltetése pedig nagyon különös. Hivatva van előmozdítani az idegen forgalmat Magyarországon. Igazi magyar specziálitás, amilyen bizonyára sehol sincs a világon. Ennek az érdemes vállalatnak tehát az a kötelessége, hogy ide csalogassa hozzánk a müveit nyugati államok lakóit és megismertesse velük a mi szép hazánkat. Mert hát a magyar „imperiális“ politikának egyik íő kötelménye, hogy ismerjenek minket a müveit világban. Vegyék tudomásul, hogy Hungária nemcsak létezik, de Európának egyik kultur állama, sőt mi több: „nagyhatalom“. Csodálatos! Mennyi milliónkba kerül az a nagyhatalmi czim és jelleg (a hatalmunk persze nem valami nagy!) és még azt sem sikerül elérnünk, hogy Európa tudomást szerezzen rólunk. Részt veszünk az európai konczertben, de bizony a nagyon magas belépődíjért csak a III-ik galérián jut egy szerény hely számunkra. Onnan végig szemlélhetjük és hallgathatjuk a díszes előadásokat, melyekhez a hamis múzsákat a többi nagyhatalmak szolgáltatják, de bizony a zenekarban hangszer nem jut nekünk. A szemlélő helyünk is annyira el van dugva, hogy a földszint és páholyok díszes közönsége észre sem veheti, még gukkerrel sem, pedig nagyon elegánsan vagyunk felöltözve. Pedig bizony a I pénzünkért előbbkelő helyet is kaphatnánk. Ezen az állapoton segitnünk kell! És tudo- j mására kell adnunk Európának, hogy bizony mi is ott vagyunk. Erre való az „Idegen forgalmi vállalat“. Minden esetre sokkal jámborabb eszköz, mint a minőkkel balkáni szomszédjaink a közfigyelmet magukra vonják. Mi nem forrongunk mint Maczedonia vagy az albániak, nem kegyet- lenkediink, mint a bolgárok és Szerbia állam- csinyjeit és véres tragédiáit sem utánozzuk. Nekünk sokkal egyszerűbb és humánusabb módjaink vannak arra, hogy a Times, Figaro vagy a Presse hasábjain szerepeljünk. De nézzük csak, hogy is „forgatja“ az idegenéket a mi érdemes vállalatunk. Tavaly a fő korifens Szápáry Pál gróf, a nagy idegen szállitó főur, rendezett egy nagy ünnepet: a Duna-ünnepélyt. Személyesen meg- I hivta az egész müveit külföldet. El is jöttek sokan. A ki látta a Duna-ünnepélyt, annak fölösleges elmesélnem, hogy az idegen urak, akik itt voltak, többet sohasem jönnek el magyar ünnepséget megnézni és bizonyára nem a ieg- i hízelgőbb dolgokat gondolják rólunk. A kik nem I látták a nyájas olvasók közül, azok képzeljenek el egy sötét esős estét, a szokottnál valamivel jobban kivilágított Dunát Budapesten, 5 lámpionos hajót és 3 főherczeget. Nó még egy csomó tűzijátékot. Ha most mindezt elképzelik: akkor fogalmuk lehet arról, hogy mennyit avanzsálhattunk Európa szemében. A nemes gróf és a még nemesebb inten- czióju vállalat azonban nem elégelte meg a tavalyi dicsőséget, amelyen nem győzött eleget bosszankodni a becsületes magyar ember és a fővárosnak mindenért nagyon könnyen lelkesülő közönsége. Jobb pokoli ötlete támadt. Rendezzünk bikaviadalokat! Erre csak ide csődül a „rücskös“ Európa, csak felfedez minket, sőt még meg is bámul. Elhiszi, hogy mi egy hatalmas, számottevő és művelt nemzet vagyunk. Hogy czivilizált voltunkat még jobban megmutassuk, azt is elhatároztuk, hogy a bikaviadalokat megnemesitett formájában mutatjuk be a bámuló világnak. A hős spanyol toreador nem öli meg a bikát. Nem fog vér folyni. Mert hát a vérontás nem czivilizált dolog. A hir végig száguldott egész Európán. S a hatás nem maradt el. Az angol, német, és osztrák lapok felemelték tiltakozó szavukat. Gúnyos hangon Írtak rólunk és bikaviadalainkról. Mi csak kárörvendve nevettük őket, a kik irigylik a mi dicsőségünket. Annál lelkesebb hangon Írtak a hazai újságok. Ujjongtunk, elképzeltük, hogy megújul Magyarországon a régi Hispánia minden létünk dicsősége. Megvallom, magam is nagyon kiváncsi voltam a bikaviadalra, melyről annyi érdekest olvastam és hallottam. Nagyon örültem, hogy végig nézhettem — ha bár csak feleresztve — azt a nagyszerű játékot, amelyért az egész spanyol nép évszázadok óta lelkesedik. Melynek hősei, a toreadorok, nemzeti hősök. A legnagyobb ! ünneplés és tisztelet tárgyai. El sem. tudtam
