Bizalmas Tájékozató, 1956. június-augusztus
1956-06-14 [1080]
A burmaiak, miként az ázsiai népek többsége, igyekeznek a Keletet a Nyugat ellen kijátszani. Bár U Nu és kormánya sürün hangoztatta , hogy szigorúan "semleges :! álláspontot foglal el, alig titkolható, hogy az utóbbi hónapokban - és ez.U Nu moszkvai útjával áll kapcsolatban - Burmában uj politikai orientáció ment végbe és hogy a kommunista országok a Nyugat rovására jelentékenyen meg tudták erösiteni pozíciójukat. A burmai lopok nagy nyilvánosságot biztosítanak a Szovjetuniónak és-a keleti tömb országainak, viszont a Nyugatot agyonhallgatják. Burma jelenleg a Keletre irányitja tekintetét, bár Jugoszláviának és Izraelnek is igen nagy a tekintélye; talán mert Burmához hasonlóan nem tartoznak a nagy hatalmi tömbökhöz. Valószínűleg lélektani szempontok játszanak, közre abban, hogy Burma nagyobb figyelmet szentel a kommunista országoknak. A Nyugat nyilvánvalóan gyarmati múltja miatt veszítette el tekintélyét és az Egyesült Államok is kezd. veszíteni népszerűségéből, mert a második világháború után a Nyugat képviselőjeként lépett fel Burmába közben pedig ügyetlenségeket követett el. Aki két esztendővel ezelőtt járt ebben az országban, ma nyomban észreveszi, hogy az amerikaiak majdnem minden vonalon visszavonulóban vannak. Azok a magosrangú burmai tisztviselők, akiket amerikabarátoknak tartottak, ma már teljesen elvesztették a nép kegyeit és azt mondják róluk, hogy u as Egyesült Államok megvásárolta őket",' Az amerikaiak visszavonulisának számos oka van. Az Egyesült Államok itt is megkísérelte a beavatkozást az ország politikai ügyeibe, az amerikaiak megpróbálták maguk mellé állitoni a fiatal szerzetesek'egyik csoportját, miközben nem takarékoskodtak a dollárokkal, sőt szakadást próbáltak előidézni a kormánypártban. Az ilyen rövidlátó mesterkedések természetesen ceak a kommunista ellenzék szekerét tolják. Mint az ázsiai népeknél általában, Burmában is nagy a vonzóereje a békés együttélésnek, 'amely - mint a kommunisták hirdetik - "kölcsönös haszonnal jár".'A keleti tömb elsősorban gazdasági téren ért cl jelentős sikereket. A burmaiak kereskedni akarnak és nem koldus módján pénzügyi segélyt elfogadni, amelyhez azután politikai feltétele- „ ket kötnek, A Szovjetunió ős a keleti tömb országai segitenek Burma gazdasági nehézségein , árucsere -egyezmények alapján rizst vásáxolnak és kedvező feltételek mellett hosszúlejáratú hiteleket adnak Burmának, A Szovjetunió ezenfelül egy kórházat , égy technikai főiskolát és más egyebet épit, persze mindez terv, de mindennél ékesebben bizonyltja a Szovjetunió jelenlétét. Ugyanakkor az amerikai segélyt számos szervezet és intézmény ugy aprózta fel, hogy a törne ck semmit sem látnak belőle. A Szovjetunió , amely évenként 4-00 000 tonna rizst vásárol, megigérte segitségőt a mezőgazdaság fejlesztésében és ipari üzemek létesítésében is, Lengyelország évente 50-60 000 tonna rizst vesz fel, KeletNémetország kötelezte magát, hogy évenként hárommillió fontsterlingért három esztendőn keresztül rizst vásárol, Csehszlovákia és Jugoszlávia is kiveszi részét a rizs felvásárlásából és ellenértékül hozzájárul az ország iparának megteremtéséhez. A kommunista országok kereskedelmi képviseletei igen élénk tevékenységet fejtenek ki és mivel egy cégként tesznek ajánlatot és mutatják be a mintákat, jelentős mértékben megkönnyítik az üzletkötést. A Burmába . érkező áruk igen nagy része ma már a keleti tömb országaiból származik.. ... . A keleti tömb gazdasági ' offenzívája után megkezdődött a politikai offenzíva is, ami legfeltűnőbben a küldöttségek "cseréjében jut kifejezésre, _T ./|_