Szigorúan Bizalmas, 1956. augusztus-október

1956-10-15 [1079]

/ Aá eleje vehetetlen. / &z angol sejtő részletesen tárgyalja az egymást váltogató rehabilitálásokat és megbélyegzéseket és igyekszik olvasol száméra némi magyarázattal szolgálni, hogy mi e leg­újabb fejlemények gyakorlati jelentősége. Tekintsük át tehát röviden, hogy mi történt. Az a pár nap előtti hir, hogy Farkas Vladimirt és a biztonsági szervek több más tagját letartóztatták a szocialista törvé­nyesség megsértésének vádjával, nem vert fel nagyobb port» $ zárt ajtók mögött kegyetlenkedő ávó-pribékek neve ismeretlen a külvilág előtt, Amikor azonban pénteken este jelentették, hogy ugyanezen a cimen Farkas Mihályt is letartóztatták, erre már felfigyelt a világ* Vasárnap reggel azután a budapesti rádió bejelentette, hogy érvénytelenítették azt a párthatá­rozatot, amely Nagy Imrét annakidején kizárta a pártból, E be­jelentés arra mutat, hogy éppúgy, mint Lengyelországban Gkjmul­ka esetében, a kommunista párt Magyarországon Nagy Imre elől is elmozdította azt az akadályt, amely útját állhotg a annak, hogy a tavaly márciusban állítólag szívbetegsége miatt félre­tolt egykori miniszterelnök ismét vezető helyre kerüljön. De a legérdekesebb fordulatot talán a legutób­bi két napnak azok az eseményei jelentik, amelyek R.ákosi Mátyás nevéhez fűződnek, A kommunista világban minden egyéni esetben különbözik az időtartam, amíg egy ledőlt vagy ledöntött halványból áruló vagy ellenség lesz. Egyelőre nem le íe t ponto­san meghatározni, hogy a kommunista politikai csillaghullás pályáján Rákosi Mátyás mekkora utat tett meg eddig. Érdele s azonban, hogy Sztálin egykori legjobb magyarországi tsnitvá­nyát, akit a személyi kultusz napjaiban a propaganda Magyar­országon olyan gyakran Rákosi apánknak titulált, többször is igen szókimondóén, sőt hevesen megtámadták. A budapesti rádió kedden este azt mondotta egy hírmagyarázatában, hog? Jugoszlá­viával azért nem leaetett korábban tárgyalásokat kezdeni, mert Rákosi idejében személyes összejövetelről szó sem lehetett, hiszen kétségtelenül Rákosi volt a legsúlyosabban belekevered­ve a Jugoszlávia elleni kommunista provokációba. Ez kedden este hangzott el Budapesten, Tegnap este azután a budapesti rádió egyik kommentárjábon még élesebb hangot használt. Ez a hírmagyarázat m^r azt mondotta, hogy Rákosit terheli a leg­súlyosabb felelősség a szocialista törvényesség hely ráállítá­sában beállott magyarországi késedelemért. Már egy héttel ezelőtt feltűnt, hogy Apró Antal a Kerepesi-temetőben Rajk és társainak uj díszsírhelye mellett bizonyos célzásokat tett azoknak felelősségre vonásé­ra, akik/a Rajk-ügyet előkészítették. Ezért nem volt meglepe­tés Farkas Mihály letartóztatása, Magyarországon mindenki élénken emlékezik rá, hogy az időközben öngyilkossá lett Jankó Péter népbirósági tanácselnök előtt tett vallomásában azt mondatták el Rajk L isZlóval, betanítva őt, hogy Rankovics jugoszláv belügyminiszter utasítására a magyarországi kommunista

Next

/
Thumbnails
Contents