Szigorúan Bizalmas, 1956. augusztus-október

1956-08-21 [1079]

A hírmagyarázó foglalkozott Hrueos óvnak azzal a be­szédével,amelyben' a Szovjetunió idei gabonátérmésár >1 és a szüz­földeken elért eredményekről beszélt, A hirtuagy-rázó ezzel kapcso­latban ráuiut nt ott, hogy r^ovje.t/O iszony ok között a lábonálló és ' a betakarított termés között jelentős különbségek szoktak mutat­kozni és nem egyszer előfordult,hogy a termés 25 százaléka,sőt ennél több,nem kerülte magtárokba. Maga a szovjet sajtó is pana­szolta ezt ismételten,, Kétségtelen azonban,hogy a szovjet állam ebben az évben sokkal több kenyérgabonát takerit be, < mint a más odik világháború óta bármikor* 1953 szeptember elején, rögtőn első titkárrá tör­tént megválasztása után Hruscsov mezőgazdasági beszámolójában egyebek között azt a kijelentést tette-ho t y a szovjet állam 1952»ben 4o millió tonna árugobonát gyűjtött be« A mostani adatai czerint a#egyűjtött gabona mennyisége 60 millió tonna lesz az idén* Tárgyilagosan el kell ismerni,hogy ez vitathatatlan siker, még pedig Hrusesov személyes sikere e Iterszs ezt mindenekelőtt / a termő#e tnek, a kazahsztáni és szibériai csapadékban bő időj»« rásnak köszönhetik. Főleg a megfelelő időjárás eredményezte, hogy az 195^ tavaszán feltört 3ziizföldeken az idén is jó lesz a t^rméSjami egyébként ezeken a száraz: területeken ritkaság. Szakértők előre ; megmondták, hogy ezeken a szüzf öldeken öt éven­ként legföljebb két jó évre lehet .8 2amitani. A mult évben ele* geadő nedvesség tárolódott a talajban ahhee-jhogy pótolni tudják az ukrajnai aszály következményeit* Hruscsovnak most annyira kedvezett a szerencse^ pestiesen szólva olyan nagy a mázlija, hogy a kót-jó esztendő közvetlenül követte egymást. Jól tudjuk, hogy Hruscsov rámenős és vakmerő mezőgazda­sági politikáját sokan kii :^ás olt ák,sót határozottan ellenezték a Központi Vezetőségben is 0 Vetélytársai sok borsot törtek Hrus­csov *. orra alá, amikor a mezőgazdasági vár os ok/Öt létével kudarcot vallott 0 195 / +* ekjén megindított hadjárata a szüzföldek művelé­sére nem nyerte meg a központi bizottság osztatlan tetszését, miután ez a kisérlet a harmincas évek elején már csődöt mondott és az akkori földművelésügyi népbiztos nyakát szegte* Ettől füg­getlenül erős belső ellenzéke is volt Hruscsóvnak, a régi gárda a Malonkov-szárny 0 Egyes S2; ov j et-örmény országbeli pártvezetőkkel, akik annakidején támadói közé tartoztak, Hruscsov már.lesz ámolt. Kérdés, hogy' most, hogy ezzel a sikerrel dicsekedhet,elszalaszt ja­e az alkalmat összes ellenfeleinek le dorongéi ás ara o Minden parancs­uralom egyszemélyi diktátort követel meg. Hruscsov talán . . nem is személyi becsvágyból,hanem a szovjet parancsuralmi rend­szer dinamikájának hatása alatt már több lépest tett az egysze­mélyi vezetés* felé, A három év alatt nagyrészt saját szája iZe szerint szervezte át a párt apparátust 0 ^agától értődőnek mutatkozik, hogy most mezőgazdasági politikájának váratlan sike­rét kihasználja diktatúrája kivivás ára,mint Sztálin tette a harmincas évek közepén, : A közeljövőben esedékes a szovjet párt központi bi­zottságának újbóli összeüláa.Akkor,vagy a következő hónapokban

Next

/
Thumbnails
Contents