Szigorúan Bizalmas, 1956. augusztus-október
1956-09-07 [1079]
m Piazza bíboros, aki mint pápai legátus részt vett r j kölni katolikus nagygyűlésen, meglátogatta a nyugatberlini menekültközpontot és apóstoli£ldását adta a vasfüggöny mögül érkezett menekültekre. A menekültközpont igazgatója elmondta, hogy a menekültek túlnyomó többaégét mély keresztény hit hatja át. A bíborosra mélv benyomást tett az a közlés, hogy az elmúlt héten 6 600 menekült érkezett szabod földre. A bíboros annak a reményének adott kifejezést, hogy a menekültek újra visszanyerik biztonságukat és ismét boldog tagjai leaznek a szabad társadalomnak. Végül köszönetet mondott a írenekültközpont vezetőjének keresztény felebaráti szeretettől áthatott munkájáért. — . — Római rádió A lengyel ifjúságról 1956.szeptember 6. < A lengyel kommunista pórt Központi Vezetőségének titkára,aki részt vett a poznani események okainak kivizsgálásában, jel ont éséb en megállapítja, hogy a felkelésben részvevők 60 százaléka az ifjúság köréből tevődött össze, főleg 14-15 éves fiatalokból* A titkér ebből azt a következtetést vonta le, hogy az ifjúság ideológiai nevelése csufoaan megbukott és ezért erélyes intézkedésekre van szükség, elsősorban nagyarányú tisztogatásra. Az egyetemi hallgatókat ki kell vonni az ellenség káros befolyása alól. Az, hogy a lengyel ifjúság hallani sem akar a marxizmusról, és az egész kommunista rezsimről, ugy látszik eszébe se jutott a titkár elvtársnak.