Szigorúan Bizalmas, 1956. július-augusztus
1956-08-16 [1078]
A magyar kommunista, párt kebelében dulé egyeaztendŐ3 elkeseredett viaskodás után Rákosinak, as egykor tolj- • hatalmú párt titkárnak mégis be kellett nyújtania lemondását 0 Bukását az óta a nap óta várták, emeljen Hruscsov belgrádi ka-* nossza*utján felújította Titóval a régi kapcaolatokat„ Az álli© tóla-g öreg é3 beteg Rákosi, aki tudta, hogy napja leáldozóban van, mindenféle mest erkedéssel megkísérelte Titót kibe kit e ni és pozícióját megtartani. De sem annak a bírónak, öngyilkossága, aki Rákosi megbízásából halálra Ítélte Rajk volt minisztert, a "titoista kémet", sem a vádak, amelyeket Rákosi 9é*WB Gábor egykori rendőrfőnök ellen emelt, nem tudták • Tito bosszu-szomját, melyet Rákosi iránt érzett. Az utóbbi hónapokban Magyarországon feszültté vált a helyzet, mert természetesen mino.er.ki érezte^ hogy a Rákosirendszer súlyos válságban van. Az irók voltak caz elsők, akik a moszkvai XX» pártkongresszus határozataihoz való Igazodást követelték. De azért nan kell azt gondolni,' hogy a magyar irodalmárok különösképpen hűségesek a vonalhoz© Céljuk csupán az volt, hogy a bekövetkezett kedvező helyzetet politikai céljaikra.-- elsősorban a kommunista rendszer lazítására - használják ki. Ennek az irányzatnak szóvivői nem pártonkivüliek voltak, hanem kommunisták, mint Déry Tibor, Zelk Zoltán, Hay Gyula ée Jdéray Tibor, akiknek egy része már 1919-ben Kun Béla tanácskormányát támogatta. Persze meg voltak róla győződve, hogy a pártnak az irodalom minden ügyébe való állandó beavatkozása káros és hogy igen súlyos mérveket öltöttek saját soraikban a tisztogatások. A szakítás akkor vált teljessé, amikor Déry egy alkalommal Rákosival .szemben a szovjet példára,hivatkozót tg mire Rákositól azt a választ kapta, hogy "a Szovjetunióban Dérynéi híresebb szerzők tűntek már el". Az írók meg rend szabályozásával.^ akik Rákosinai: memorandumot nyújtottak át, amelyben tiltakoztak fi O" adminiaztra» tiv politikai rendszabályai ellen, nem volt vége a dolognak, mert az irók más oldalról is támogatókra, találtak. A zo^ei élet 15o képviselője - élükön Ko&;': '•' Zoltánnal - május közepén megállapította, hogy Magyarország'üonei élete a kormány meg nem .• értése miatt "a provincializmus stádiumába 0 jutott, És naa kisebb volt a meglepetés, amikor Sántha, professzor, az ismert magyar sebész, akit politikai bűneitől "tisztára mostak" é& akinek felajánlották, hogy visszatérhet • a Tudományos Akadémiába, kereken elutasította ezt, A fejlemények a Petőfi-kör vitájában botránnyá dagadtak. Ebben a vitában a közvélemény nagy részvétele mellett »*uj forradalmat" és szerkezeti változást követeiteké A vitában, mely a, reggeli órákig tartott., és félbe kellett szakifc&ni, sok ; igazságot mondtak, olyanokat, amilyeneket addig féltek kimondani. Az egyik szónok valami olyasmit mondott t hogy "a magyar demokráoia elfajzásáról" lehet beszélni. Egy másik felszólaló azt mondta,- hogy az országban ninosen szabadság 9 A KV a Petőfi-klubban lejátszódott eseményekkel kaposolatos nyilatkozatában indíttatva érezte magát annak megállapítására, hogy a szónokoknak sikerült "az elvtársak nagyréozét megtéveszteni" mig a vonalhoz hü elvtársak nem tudtak szóhoz jutni.