Szigorúan Bizalmas, 1956. július-augusztus

1956-08-16 [1078]

egész kérdésre - az utolsó plenáris ülésen és a taggyűléseken éppen ezért hangoztatták annyiszor a szektásság elleni harc szükségességét. Mindent egybevéve a plenáris ülés és a legfőbb ügyész parlamenti beszámolójának anyaga megértésre talált annál a párt­funkcionáriusnál, akivel beszélgettem. Különösen a plenáris ülés zárszavának az az odavetett és jelentéktelennek tünő mondata, hogy pozitiv ténynek tekintik azt, hogy a munkások sajnálják Rá­kosit. Ugyanakkor ki koll omolni, hogy a szoktás irányzatok tu­lajdonképpen felesleges elítélésére vonatkozó határozatnak összo­son 405 szót szenteltek. Ezzel szemben a "jobboldali elhajlásnak" mindössze 188 szót, tehát még a felénél is kevesebbet, ami ugyan­csak amellott szól, hogy milyen oldalról várhatók nehézségek a határozatok végrehajtása során. Itt még élénken omlékozctbon él az, hogy az "uj szakasz" 1955 márciusában történt felszámolása és elité lése után milyen hatalmas szóáradat indult meg a jobboldali elhajlás ellen. Annak ellenére, hogy abban az időben már Magyarorszá­gon is hozzáláttak az ország holyzoténck alaposabb megjavításá­hoz és a Jugoszláviával való viszony normalizálásához, az emlí­tett események után akadtak olyan orők, amelyek a negativ sze­mélyi kultuszt akarták életre kelteni. Azokat pedig, akik épitő bírálattal mutattak rá az ilyon vagy olyan negatívumokra, könyör­telenül jobboldali elhajlóknak bélyegezték. Felesleges külön hangsúlyozni, hogy mindez abban az időszakban nagyon fékezte az clőrohaladást.. Újból életre keltek a mult helytelenségei és oz még okkor is megvolt, amikor már az SzKP XX. kongresszusa világos és félrcérthototlen határozatokat hozott. Azokat a határozatokat, amelyeket az MDP Központi Vezető­sége hozott a XX. kongresszus után ez év márciusában megtartott plénumán, ohelyott, hogy határozottan végrehajtották volna, el­odázták és felhígították. A határozat megszerkesztése alkalmával valószínűleg mindezt szem előtt tartották és ezért ítélték el olyan élesen a szektás irányzatokat. Nem lehetne azonban azt mondani, hogy a probléma ezzel megoldódott. Elsősorban éppen ezen a területen várhatók nehézségek a legutóbbi plénum határozatainak további végrehajtása során. + A közelmúltban látogatást tettünk egy itteni nagy vál­lalatnál. Pizctott pártfunkcionárius fogadott bennünket. Rajta kivül az üzomi bizottságban még öt fizeáott funkcionárius és ogy igazgató működik, a vállalat gépozoaébon pedig négy admi­nisztratív személy dolgozik. Ezek som termelők és pártfunkció­jukat professzionális alapon végzik. Nincsenek pontos adataink a magyarországi iparvállala­tok számáról, de iparilag eléggé fojlott ország oz s igy nem ön­kényes, az a föltételezés, hogy a hivatásos pártfunkcionáriusok száma a vállalatoknál igen nagy. E tekintetbon ugyanez a helyzet az egyéb magasabb fórumoknál, községi, járási, városi vagy megyei bizottságoknál, egészen a legmagasabb pár tfórumokig.

Next

/
Thumbnails
Contents