Szigorúan Bizalmas, 1956. július-augusztus

1956-08-07 [1078]

A menekültügyi hatóságok jelentése szerint július hó­nap folyamán 14 5oo keletnémet menekült érkezett szabad földre. Ez a szám Z 5oc-zel magasabb, mint a júniusban elmenekültek száma. Római rádió Izraelbe kivándorol t magyarok 1956.5 augusztus 6. ny il at ko z a t ár ól" Hogy a magyar nép nem lelkesedik 0 kommunista rend­szerért, azon egyáltalában nem lehet csodálkozni. Annál megle­pőbb azonban, hogy olyanok, akik annakidején nagy lelkendezve fogadták a felszabaditónak nevezett VÖrcs Hadsereget, ma kiáb­rándulton.; csalódottan nyilatkoznak a kommunizmusról. Jól tudjuk, hogy az ország Lakosságának 9o száza­léka kommunistaellenes, s hegy Moszkva budapesti urai csak egy töredék kommunista kisebbság segítségével jutottak hatalomra. Az elmúlt tiz esztendő józanitólag hatott erre a tiz százalék­ra is, s még az a néhány ezer ember is, aki a kommunista rezsim révén jutott magas állásba és busás jövedelemhez, elfordult a rendszertől. Ezek a meggyőződéses kommunisták is látják a re­zsim intézkedéseinek szörnyű köv etkezményait és a legszíveseb­ben abbahagynák az egész őrültséget, ha erre módjuk lenne. A napokban érkezett Nápolyi a egy Palesztina felé tartó hajó, amely magyar menekültek cscportjót vitte Paleszti­nába* A csoport tagjai idős asszonyok c's férfiak, akiket koruk­ra való tekintettel a kommunisták kiengedtek Magyarországról, Ezek a menekültek elmondották, hogy ma már a rendszer haszonél­vezői is utálják az oroszokat. Az egyia idős házaspár elmesélte, ho£;y amikor az útlevelet átvették és, e ; y percre egyedül maradtok a nyilván kommunista tisztviselővel," akkor ez az állitólag meg­bízható kommunista ezt mondta nekik: I,szeretnék a maguk helyé­bon lenni. A legszívesebben a magam r izére is kiállítanék egy kivándorló útlevelet; hogy ebből a pokolból szabaduljak. Ha mér 0 kommunista rendőrség tisztviselője is igy beszél, hogyan vélekedik akkor az a tízmillió polgár,..akinek a kommunista rezsim csak bajt és szerencsétlenséget jelent. Egy másik jellemző esetet is elmondtak a palesztinai kivándorlók. /Zavarás/ Egy zsákot húztak a fejére és ütötték-verték. Mire a rendőrség megérkezett félholtra verték a kommunista besúgót. A rendszer nem teszi lehetővé, hogy a lakosság bün­tetlenül fejezhesse ki véleményét, ezért kénytelen ilyen esz­közökhöz nyúlni, hogy igazi véleményét kifejezésre juttathassa. A helysziuen megjelent rendőrség tehetetlen volt, mert a gyér munkásai teljes akcióegysé"et alkottak, s igy a rend­őrség kénytelen volt elismerni, hogy az elégedetlenkedő munkások­nak volt igazuk. A zsákolás ugy látszik hasznosnak bizonyult ar­ra, hogy a kommunista ügynököket észhez térítsék. A rendőrség az ilyen akciókkal szemben'teljesen tehetetlen, mert ha erélyeseb­ben lép fel, csak jobban elmérgesiti a helyzetet. A rendőrség tag­jai tisztában vannak azzal, hogy az elégedetlenkedő munkásoknak van igazuk, Hát már 0 rendszer tartó oszlppai sem/élég megbízhatóak ? Már ők sem biznak abban, hogy a kommunizmusból valami jó is szár­mazik ?

Next

/
Thumbnails
Contents